A tokiói legfelsőbb bíróság helybenhagyta az alsóbb fokú bíróság ítéletét, amely felmentette Tokyo Electric Company (Tepco) volt vezetőit, akiket gondatlansággal vádoltak a fukusimai atomkatasztrófa miatt.
Kacumata Cunehiszát, a vállalat volt elnökét, valamint egykori helyettesieit, Muto Szakaet és Takekuro Icsirót a tokiói kerületi bíróság 2019-ben mondta ki ártatlannak a fukusimai atomkatasztrófa miatt indított egyetlen büntetőügyben.
A bíróság ugyanakkor a vállalatvezetők ellen indított polgári perben felelősnek találta őket, és az alpereseket összesen 13 billió jen (36 ezermilliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte, mert úgy ítélte meg, hogy megakadályozhatták volna a szerencsétlenséget.
2011 tavaszán pusztító, 9.0-es erősségű földrengés rázta meg a Tokiótól mintegy 200 kilométerre fekvő Fukusima környékét, majd a tengerparton álló erőművet szökőár temette maga alá, aminek következtében a világ második legsúlyosabb nukleáris katasztrófája következett be a Fukusima-1 atomerőműben. A szerencsétlenséget követően az összes atomerőművet leállították az országban.
(MTI)