Elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó élő tagja. Karácsony előtt került kórházba, kétszer is megműtötték, de a legyengült, idős szervezete már nem tudott új erőre kapni. A Nemzet Sportolója május 4-én lett volna 90 éves.

Buzánszky Jenő a gyimesbükki ezeréves határon
Bár szűk két hete még a legenda állapotának javulásáról szóltak a hírek, vasárnap bekövetkezett a tragédia. A fourfourtwo.hu-t ifj. Buzánszky Jenő értesítette édesapja haláláról, aki az esztergomi kórház tájékoztatása szerint este 8 órakor távozott az élők sorából.
A Nemzet Sportolója 2014. december 12-én került kórházba. Fia akkor elmondta, édesapja egy fontos operáción esett át, majd az intenzív osztályra került. Néhány nappal később ismét megműtötték, állapota ezt követően javult, étvágya az év vége felé közeledve visszatért, s az intenzívről átkerült a belgyógyászatra.
A 89 éves Buzánszky Jenő az Aranycsapat alapembere volt, így játszott az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, amelyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta volt a Nemzet Sportolója, tavaly novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.
Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938–1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946–1947), illetve Dorogon (1947–1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt.
A disszidálás soha nem jutott eszébe. "Amikor ott lehetett volna maradni, senkinek nem jutott eszébe, hogy ne jöjjön haza. Itthon megbecsültek minket, és a kommunista párt is rájött, hogy a kommunizmus magasabb rendűségét a sporttal és a kultúrával is meg lehet mutatni a nyugatnak. Az Aranycsapat miatt kezdték el nézegetni, hogy hol is van ez a csonka Magyarország, bár Budapestet gyakran összekeverték Bukaresttel. A sport a magyar embereknek is örömet okozott, ezért mondom, hogy aki felveszi a címeres mezt, az egy országot képvisel, a szurkolókat boldoggá teszi, és megismerteti Magyarországot a világgal. Éppen ezért kutya kötelessége megszakadni a pályán."
Magyarságára mindig nagyon büszke volt, olyan ember, aki - ahogyan Ópusztaszeren emlékeznek rá - példaként szolgál hűségből, kitartásból, emberségből, hazaszeretetből. Aktív sportolóként azért hajtott, hogy egy elnyomó rendszerben a sport, és ezen belül a válogatott eredményei, sikerei alapján, mégis azt érezhessék az emberek, érdemes magyarnak lenni. Az elért eredmények önbizalmat és identitást adtak az embereknek, olyasvalamit, amit máshol abban az időben nem kaptak meg.
(Fourfourtwo - Origó nyomán)
Frissítés: A Jobbik részvétnyilvánítása Buzánszky Jenő halálára
A Jobbik Magyarországért Mozgalom mély együttérzését fejezi ki a ma elhunyt Buzánszky Jenő gyászoló családja felé. A Nemzet Sportolója, az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó elhunytával az Aranycsapat klasszikus tizenegyének utolsó tagja távozott el az élők sorából pótolhatatlan űrt hagyva maga után. Pályafutása, élete, kitartása, őszintesége minden sportszerető ember számára példa kell, hogy legyen.
A Jobbik osztozik a legendás jobbhátvéd családjának, barátainak, ismerőseinek, tisztelőinek fájdalmában. Isten nyugosztalja!
Jobbik Magyarországért Mozgalom – Jobbik Sportkabinet