A hazánkból elhurcolt Marks szerencsés megmenekülését annak tulajdonítja, hogy sohasem adta föl a reményt. „Minden nap, minden percben, minden órában csak arra vágyott az ember, hogy elmehessen” – emlékezett a lágerben eltöltött évekre a túlélő, hozzátéve, hogy ő „természeténél fogva optimista”, és ezért is maradhatott életben. Holott négy koncentrációs tábort is megjárt, de a gaz náciknak mégsem sikerült meggyilkolni őt.

A Houstonban éldegélő idős férfi elmesélte a hallgatóságának, hogy szerető családban nőtt fel. Apjától és anyjától a tömeggyilkos nácik választották el Auschwitzban. Esetében azonban valami különös történt: a nevezetes „auschwitzi rámpán” álldogáló Mengele a szülőket küldte a "gázkamrába", gyereküket pedig valamiért életben hagyta. „Érkezésünk után édesanyám közvetlenül mellettem állott. Majd a jobb oldali sorba küldték. Ekkor láttam őt utoljára. Engem a bal oldalra küldtek” – emlékezett az „auschwitzi rámpán” történtekre Marks. Aki állítása szerint pontosan tudta, mi történik.

„Nem volt esélyem arra, hogy elbúcsúzzam az anyámtól, vagy hogy megöleljem őt. Tudtuk, mit jelent ez az egész, tudtuk, hogy aki a másik oldalra kerül, azt zuhanyozni küldik. De a víz helyett gáz jött… igen, Auschwitzban voltunk” – elevenítette fel szörnyűséges élményeit Al Marks, akit a jelek szerint elfelejtettek tájékoztatni arról, hogy ma már a hivatalos holokauszt-történészek egy része is kételkedik a „zuhanyból ömlő gázról” szóló történetek hitelességében.

Miután szüleitől ily módon örökre elválasztották, Marks élete még nehezebbé vált. Annál is inkább, mivel olyan emberekkel kellett találkoznia, akikre sohasem szívesen emlékszik vissza. Így például személyesen látta minden auschwitzi holotörténet elmaradhatatlan szereplőjét, a felfoghatatlan gonoszságú Joseph Mengelét is. Vele rögtön a megérkezésének napján, 1944. június 6-án futott össze, mivel – mint azt más visszaemlékezésekből tudjuk – a „Halál Angyala” várta az Auschwitzba érkező zsidókat, és döntött élet és halál felett.

Számos más "holokauszt-túlélő" beszámolójából az derül ki, hogy a zsidók semmit sem tudtak arról, mi vár rájuk. Marks azonban ennek az ellenkezőjét állítja, mi több, a texasi egyetemi hallgatók előtt úgy emlékezett, hogy ő maga és más deportált zsidók Mengele gyerekeken végzett orvosi kísérleteiről is tudtak. A „Halál Angyala” már az „auschwitzi rámpán” kiválogatta azokat a gyerekeket, akikkel kísérletezni óhajtott. A többieket pedig küldte a gázkamrába. „De végül azokat is a gázkamrába küldték, akikkel szörnyűséges kísérleteit lefolytatta” – tájékoztatta a diákokat a vitathatatlan hitelességű szemtanú.

Hősünkkel azonban különös dolog történt: ugyanis kísérletezni nem vitték el, sőt el sem gázosították. Ehelyett a rejtélyes lelkületű nácik az alsó-ausztriai Melk városába küldték, számos más fogollyal együtt. A melki koncentrációs tábor ritkán szerepel a túlélők visszaemlékezéseiben. De a hivatalos holokauszt-történetben kevés szó esik arról is, hogy az Auschwitzba szállított magyarországi zsidók közül többeket más lágerekbe szállítottak tovább. Marksnak ezúttal azonban pechje volt, ugyanis nem sokkal Melkbe érkezése után az amerikai légierő bombázta a gyönyörű apátságáról ismert ausztriai települést. Az idős holotúlélő emlékei szerint hatszázan vesztették életüket a légitámadás során. De nem csak zsidók, ugyanis – mint azt előadása alatt a megújított holopropaganda szellemében többször hangoztatta – „nem csak zsidók voltak a rabok között”.

Marks elmesélte a diákoknak, hogy mindenkinek egyetlen célja volt: az életben maradás. „Nagyon keveset kaptunk enni, és semmi más lehetőségünk nem volt, mint dolgozni vagy meghalni. A munka alagutak építését jelentette” – közölte a diákokkal a túlélő, aki arra is visszaemlékezett, hogy az SS tagjai, a „náci németek”, illetve a magyar katonák semmiféle könyörületességet nem mutattak. „Nem emlékszem egyetlen olyan esetre sem, hogy az SS-katonák irgalmat tanúsítottak volna, és egészen biztosan nem voltak könyörületesek a magyarok sem, mert a besorozott magyar katonák valószínűleg féltek bármiféle könyörületesség kinyilvánításától” – mutatott rá a németek és magyarok megbocsáthatatlan bűnösségére Marks. Mint mondta, a lágerekben eltöltött „szörnyűséges” évek után Amerikába távozott.

„A többi egy szokványos sztori. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ebbe a nagyszerű országba érkeztem. Két évet szolgáltam az USA hadseregében a koreai háború idején. Azután egyetemre mentem, és az élet olyan lett a számomra, min egy tál cseresznye, mert amikor az ember szabadságban élhet, akkor mindene megvan” – lelkendezett az aggastyán. Aki kinyilvánította korunk egyik vitathatatlan alapkövetelményét: a fiataloknak beszélni kell a holokausztról. „Én kiváltságnak tartom, ha beszélhetek a fiatalokhoz. A fiataloké a jövő” – fejezte be rendkívüli gondolati mélységeket felvillantó visszaemlékezését az Al-Marks nevű ún. holokauszt-túlélő.

Perge Ottó - thebatt.com nyomán