Mark Zuckerberg levelei egyszer csak eltűntek a címzettek beérkező üzenetei közül. Nem véletlenül.
A frissen napvilágra került eset sajnos jól példázza, milyen kettős gondolkodás hatja át a magánélet intimitásával kapcsolatban a Facebook gyakorlatát.
Mint a The Verge is írja, a Facebook elismerte, hogy titokban törlik azokat az üzeneteket, amelyeket az alapító és vezérigazgató Mark Zuckerberg küldött a Messengerben.

„Miután a Sony Pictures e-mailjeit 2014-ben feltörték, számos változtatást hajtottunk végre a vezetők kommunikációjának védelme érdekében” – közölte a Facebook szóvivője a TechCrunchnak adott nyilatkozatában.”
A Zuckerberg által küldött régi Facebook-üzenetek köddé váltak, az érintetteknél az üzenetek már nem jelennek meg.
A dolog kínos, mert a regisztrált mezei Facebook-felhasználók a Facebook szolgáltatási nyilatkozata szerint bezzeg nem tudják eltüntetni az időközben netán kényelmetlenné vált leveleiket.
Még akkor sem, ha kilépnek a Facebookról: minden meggondolatlan fogalmazásnak nyoma marad.
És van mit eltüntetni a levelezéséből.
Elég arra a régen nagy port kavart, s most újra idézett üzenetváltására gondolni, amiben Zuckerberg még az alapításkori időkben az embereket „dumb fucks”-nak, azaz „buta f@sznak” hívta. A leendő Fb-felhasználókra vonatkozó árnyalatlan minősítésről sokan beszámoltak.
Még egyszer átgondolni, s a "félresikerült" fogalmazásokat utóbb eltörölni csak a zsidónak lehet, másnak nem.
Egyébként az amerikai kongresszusban a botrányok nyomán a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg a közösségi oldal tulajdonos-vezérigazgatóját.
Az Európai Bizottság mielőbbi vizsgálatot sürgetett az ügyben. Mark Zuckerberget meghívták az EP-be, hogy beszámoljon a történtekről.
A brit alsóházi illetékes bizottságának meghallgatására csak helyettest küld a Facebook vezére.
(Híradó - The Verge nyomán)
Kapcsolódó: