Dohában, Katar fővárosában szép magyar sikerrel tartották egy héttel ezelőtt az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának újabb állomását. Hosszú Katinka természetesen az arab állam fővárosában is tarolt (öt arany, egy ezüst és két bronz), míg Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely kiemelkedő eredményt ért el. A versenyen izraeli úszók is részt vettek, s a Dávid-csillagos zászló körül a Puskás Ferenc Stadion után ezúttal Katarban pattant ki a botrány.

Két magyar zászló között egy fehér folt (Fotó: Katar TV)
A Katari TV, amelyet a Hotbird műhold jóvoltából Magyarországon is lehet nézni, élőben közvetítette az úszók világkupa-sorozatának múlt hét végén, e hét elején lezajlott dohai eseményeit. A közvetítésből kiderült, hogy az izraeli versenyzőket beengedték ugyan az arab ország területére, ám az ő esetükben az elektromos eredményjelző-táblán és a rajtkő alatt a versenyző neve és a pályaszám közötti területen nem az izraeli zászló, hanem egy fehér kocka volt látható.

Hosszú Katinkának viszont állt a zászló Dohában (Fotó: MTI / EPA)
Először a 100 méteres egyéni versenyúszás indításakor észlelték a tévénézők, hogy az egyébként Hosszú Katinka mögött második helyen végzett Ámit Ivry izraeli úszó neve mellől a medencében és az eredményjelző-táblán egyaránt hiányzott a Dávid-csillagos zászló. Ebben a számban a harmadik helyen egyébként a német Michalak végzett. A férfiak versenyében Földházi Dávid és Verrasztó Dávid társaságában ugrott medencébe az izraeli Gál Nevo is, akinek neve mellől a katari rendezők szintén törölték a Dávid-csillagos zászlót.

Hosszú Katinka győzelmi eredménye (Fotó: Katar TV)
Izraelben az eset után általános volt a fölháborodás, főleg azért, mert Ámit Ivry országos izraeli csúccsal lett ezüstérmes Dohában. Joél Rázvonov, a Likuddal koalícióban kormányzó Jés Átíd (Van Jövő) nevű párt parlamenti képviselője már kijelentett: "A katari rendezők ezzel a lépéssel az úszóverseny összes versenyzőjét megalázták". Az izraeli politikus máris panasszal fordult Julio Cesar Maglione, a FINA -, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökéhez azzal a "követeléssel", hogy példásan büntessék meg a katari rendezőket, amiért fehér foltot jelentettek meg az izraeli zászló helyett.

Az izraeli Gál Nevo neve mellől is hiányzik a zászló (Fotó: Katar TV)
Közben a dohai esetet már a Magyarországgal, de leginkább a Jobbikkal előszeretettel és sokat foglalkozó Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (CFCA) című izraeli kormányzati heccportál is fölvette a világban végbemenő súlyos antiszemita cselekmények sorába. Izraelben egyesek már azt is követelik, hogy vonják meg Katartól a 2022-es Labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.
Csodálkozunk és föl vagyunk háborodva, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve az antiszemita rigmusokat skandáló szurkolók közötti rendteremtés terén az utóbbi időben kiváló eredményeket elért Magyar Labdarúgó Szövetség mélyen hallgat, s eddig még nem tiltakozott a Katarban végbement példátlan antiszemita eset miatt. Ennek még következményei lehetnek.
Hering József - Kuruc.info