A "nevelőszülők" előzetes letartóztatásban, a biológiai szülők Bulgáriában, a Görögországban egy cigánytelepen felfedezett Maria pedig a görög állam gondozásában van.

Túlságosan nem hasonlít az alább látható cigányasszonyra... Ahogy az állítólagos testvére sem
A kislány kálváriája az egész világot bejárta, ráadásul az ügynek még közel sincs vége, a pici most egy újabb huzavona elé néz. Mind a bulgáriai szülei, mind a jelenleg előzetesben ülő görögországi cigányok követelik a gyámságát, a felügyeletével megbízott gyermekvédő alapítvány képviselői szerint azonban egyik család sem jó megoldás, a gyereket örökbe kellene adni.
– Lehet, hogy nem volt legális az örökbefogadás, de az anya hozzájárulásával került a görög házaspárhoz a kislány, így a rendőrségnek nincs joga gyermekrablással vádolni a védenceimet – jelentette ki a görögországi cigányok ügyvédje, Marietta Palavra, aki azt is leszögezte: a család vissza akarja kapni Mariát.
Ugyanezt jelezte a kislány biológiai anyja is, akitől a héten azonban Bulgáriában ideiglenesen elvették a többi hat gyermekét is, hiszen a család olyan szegény körülmények között él, hogy a hatóság szerint ez a helyzet a kicsik életét veszélyeztette.
De ha az anya ennyire szeretné felnevelni a lányát, mi vitte rá arra, hogy otthagyja görögországi fajtársainál? - adódik a kérdés, s egy cigánynak mindenre van válasza. A biológiai anya, Szasa Ruszeva ugyanis azt állítja, nem tehetett mást. A kis Maria akkor született, amikor ők épp a "nevelőszülőknek" napszámoskodtak Görögországban egy olívaültetvényen, ám amikor vissza akartak térni "hazájukba", nem vihették magukkal a kislányt, mert nem voltak meg a papírjai.
Zoom
A hatóságok azonban másképpen gondolják, főleg azok után, hogy kiderült, a tízgyerekes asszonyt letartóztatták korábban, mert egyik gyerekét áruba akarta bocsátani. Ezt támasztja alá az is, hogy a gyerekrablás vádja elleni tiltakozásul a görögországiak korábban azt vallották, négyezer eurót (1,2 millió forint) fizettek Ruszevának a kislányért.
Az, hogy mi lesz a sorsa a szőke kislánynak, nem tudni, hónapokig is eltarthat ugyanis, amíg a görög és a bolgár hatóságok megegyeznek, hol fog felnőni Maria.
(Blikk korrigálva)