Az Érdi Hírek arról ír, hogy Bősz Anett mandátuma miatt késlekedik a baloldali ellenzéki listaállítás, szemlézi a Mandiner.
Ismeretes, a baloldal 45 befutó listás helyre számít, amelyeket korábban a következőképp osztogattak volna el:
DK 14
Jobbik 12
Momentum 8
MSZP és Párbeszéd együtt 8
LMP 3 vagy 4.
Csakhogy a végső lista még mindig nincs meg. Mint az Érdi Hírek írja, a Gyurcsány Ferencékkel tavaly nyáron kötött megállapodás értelmében a DK 14 helyéből egyet Bősz Anettnek, a Liberálisok nevű törpepárt elnökének, a DK frakcióvezető-helyettesének tartanak. Ezzel a leosztással azonban az MSZP és a Párbeszéd nem ért egyet. A portál információi szerint ezen a mandátumon megy a vita.
Zoom
Balról a negyedik hátsóról megy a vita - állítólag
Bősz Anett a 2018-as országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd listájáról jutott az országgyűlésbe, majd a képviselői esküjét követően pár nappal kilépett a számára mandátumot biztosító pártok közös frakciójából. Ez pedig majdnem a frakció megszűnéséhez vezetett. Az Érdi Hírek szerint ez az oka, hogy most ezek a pártok azt kérik a DK-tól, hogy egy mandátumot „adjanak vissza” nekik, mégpedig a Bősz Anettnek szánt mandátumot. Ezáltal a DK-nak 13, míg az MSZP-Párbeszédnek 9 hely jutna.