Az Ohél Ávráhám zsinagógában tartott előadása (videón itt) azonban több szempontból is különleges. Egyrészt – valószínűleg a családias légkör miatt – rendkívül szabadszájúan és szókimondóan viselkedett – amely véleményem szerint pozitívum –, másrészt, részben ebből következik, hogy olyan döbbenetes dolgokat hallhattunk a zsidók egymás közötti viszonyáról, Zelenszkijről, a közel-keleti helyzetről, a zsidóság globális helyzetéről vagy éppen Izraelről, amelyek egy nyilvánosabb, nagyobb létszámú előadás keretében egészen bizonyosan nem hangzottak volna így el. Fontos szempont még, hogy a magyarországi zsidók itt egymás között, gójok jelenléte nélkül beszélgethettek, egészen más ízt ad ez a tény a majdnem 2 órás előadásnak.

Noha mindenkinek fokozottan ajánlom a teljes videó megtekintését (ezúton is köszönjük olvasónknak, hogy felhívta rá a figyelmünket), készítettem egy összefoglalót az elhangzottakról, kiemelve a teljesség igénye nélkül általam legfontosabbnak titulált gondolatokat. A konkrét előadás a konferanszié kérdéseivel együtt nagyjából a 70. percig (1:10:00) tart, utána a közönség is tehetett fel kérdéseket, ezek némelyike egészen szürreálisra sikeredett, majd egy rövid ideig ismét a műsorvezető személyét betöltő intézményvezető rabbi és Robert Castel vette át a szót.

Ahogy azt majd tapasztalhatja is a kedves olvasó, az erdélyi gyökerekkel rendelkező Robert Castel egyáltalán nem az a fajta diaszpórában élő, internacionalista zsidó, amely képre általában asszociálunk, amikor a zsidókról beszélünk. Nemzeti elkötelezettsége és cionizmusa mellett a videóban is többször tanúbizonyságot tesz, az egyes definíciókat láthatóan a helyén kezeli, nem beszél „magyar zsidókról” meg egyéb liberális sületlenségekről, a zsidókat vallási és nemzeti alapon is önálló egységként kezeli. Lássuk hát, mit érdemes külön kiemelni az anyagból.

Az első kérdés, amely nem meglepő módon szóba került, az az orosz-ukrán háború hatása a zsidó közösségekre, illetve maga a háború jelentősége globális szempontból.

„A világnak ezen a részén minden háború a zsidókon csattan” – kezdi az analógiát Robert Castel, amit egy vélt vagy valós híres mondattal is megtámogat: egy moszkvai rabbi állítólag azt mondta Trockijnak a véres orosz polgárháború idején, hogy „ezeket a háborúkat a Trockijok csinálják, és a Bronstejnek isszák meg a levét” (Bronstejn volt Trockij eredeti, zsidó neve).

Egyébként Castel pozitívumnak tartja azt, hogy Oroszországot és Ukrajnát a háború miatt eddig több tízezer zsidó hagyta el és költözött át Izraelbe a harcok elől.

Ezzel a viccel folytatja az előadó, amit arra reflektálva jegyez meg, hogy ugyan sokan távoznak nyugatra is, ám az elmúlt időszak gyakorlata alapján egyre több zsidó jön rá, hogy ott sem fenékig tejfel az élet, és sokan vándorolnak nyugatról is Izraelbe.

A zsidók távozását és egybe kovácsolódását leszámítva Castel csupa negatívumot lát az orosz-ukrán háború kapcsán. Mint oly sokan akár a magyar nacionalista körökből is, a jelenlegi világrend teljes összeomlását látja benne, a káoszt, amelyből még nem tudni, milyen új világrend alakul majd ki.

„A történelem legtöbb problémáját és a legtöbb jó dolgot is zsidó származású emberek csinálták” – fejti ki a véleményét Zelenszkijjel kapcsolatban. Megjegyzi, hogy noha sokat számít az, hogy jó példát mutatva a háború idején nem hagyta el Ukrajnát, ő cionistaként inkább mégis jobban örülne annak, ha „Zelenszkij úr otthagyna csapot-papot, kiköltözne Izraelbe, és ott élné le az életét közösségszervezőként”. Maximálisan egyetértünk vele.

Ahogy arra az elején is kitérnek, az előadó és a kvázi műsorvezető rabbi között korábban már voltak ellentétek, véleménykülönbségek. Látva Castel militarizmusát, cionizmusát és úgy általában a józan látásmódját, sejthetjük, hogy ezek a nézetkülönbségek hol húzódnak a mazsihiszes rabbi és közte. Ennélfogva kissé furcsán is hatott Fináli Gábornak azon kérdése, hogy „az érdekszféra használható-e pozitívan a te (mármint az előadó – Á. B.) világodban”?

Castel jó választ ad, mondván, az érdekszféra az egyén véleményétől teljesen független, mindent behálózó jelenség. Erre példákat hoz az állatvilágból, majd a közel-keleti térség, illetve Oroszország érdekeinek elemzésébe kezd. Itt amit érdemes még kiemelni, az talán az, hogy egyik ország sem lehet mindig azonos állásponton egy másik állammal, még akkor sem, ha azok szövetségesek. Oroszország és Irán például számos téren szövetségesek, mégsem egyeznek mindenben a céljaik, akár a Közel-Kelet kérdését illetően sem. Ugyanez igaz az izraeli-orosz viszonyra is. Miközben utóbbi két állam erős gazdasági partner (Putyin pedig filoszemita, amit itt is megerősítenek), érdekeik több kérdésben nem egyeznek. Itt bontakozik ki leginkább az, amelyet a közel-keleti kérdésekkel jobban foglalkozók már tudnak: a térségben Izrael legnagyobb ellenfele – Szíria pusztulása után – egyértelműen Irán, ahogy arra Robert Castel is többször utal.

Szóba kerül a Nyugat is, amely egyértelmű válságban van. Castel kiemeli, hogy a zsidóság számára az elmúlt több mint 100 évben milyen gyümölcsöző volt az angolszász barátság, még akkor is, ha „teljes klubtagságot” sosem kaptak, mivel nem angolszászok (az angolszászok kétarcúságáról legutóbbi lapszemlém lásd itt), azonban Izrael (és úgy általában a közel-keleti államok) nem tudnak mit kezdeni a Nyugat jelenlegi progresszív viselkedésével, abban egy megbízhatatlan partnert látnak, akik nem tudni, mikor őrülnek meg egy éppen aktuális „haladó szellemiségű” elgondolás miatt. Izraelbe nem akarják importálni ezeket a progresszív gondolatokat, ideológiákat. Ezzel, illetve a teljes klubtagság elérhetetlenségével kapcsolatban Castel egy találó megjegyzést is tesz: az angolszász hírszerzési szövetségbe Izraelt nem vették be, amit a közel-keleti állam nehezményez is, Új-Zélandot, a nemzetiszocialistasági kockázatot jelentő kommunista, progresszív elnök asszonyával azonban igen, mert angolszászok (22:10-től). Ennélfogva – fejtegeti tovább Castel – Izrael, noha közel áll hozzá, nem a nyugati civilizáció része, hanem egy különálló civilizáció.

Castel szerint egyébként a nyugati progresszívek (vagyis az újbaloldaliak) Izrael ellenségei (ezek szerint az sem számít semmit, hogy mindezek dacára gyakran hangoztatják, hogy ők bizony a zsidók barátai, sőt, számos zsidó is van köztük – Á.B), a jobboldali, nacionalista erőkben pedig potenciális szövetségeseket lát, sőt, egyenesen azt mondja, hogy ezeknek a pártoknak az európai győzelmei kifejezetten jók a zsidóság számára.

Ami a szuperhatalmakat illeti, Castel érdekes elméletet oszt meg a közönséggel: szerinte nem az a baj, hogy szuperhatalmak feszülnek egymásnak, hanem pont az, hogy igazából már nincsenek is szuperhatalmak. Az Egyesült Államok visszaszorulóban van, Kína egyáltalán nem annyira erős, mint amilyennek láttatja magát, egy ilyen hatalmi vákuumban bekövetkező orosz győzelem pedig a perifériára került Európa kvázi vesztét jelentené.

Castel hitet tesz Izrael egységes nemzetállami léte mellett is. Az egyetlen módja annak, hogy Izrael fennmaradjon, az az, ha koherens módon nemzetállam marad, többnemzetiségű államként két pillanat alatt elpusztulna. Fontosnak tartja egyébként azt is, hogy a palesztinok kapjanak területeket, hogy legyen egy önálló palesztin állam.

Nyugaton jelenleg egy hideg polgárháború zajlik, ahol a civilizáció válaszút előtt áll: vagy fejet hajt a progressziónak, amely a nemzetállamok létét és úgy általában a nemzeti gondolatot eltörölni igyekszik, vagy megmarad a klasszikus úton, ahol a nemzeti tudat, az önálló országok léte, az országhatár fontos tényező marad. Ami jelenleg az orosz-ukrán fronton zajlik, az pedig igazából ennek a két eszmeiségnek a kivetülése, avatárja – mondja az előadó.

Mindezekből következik, amit már korábban is leírtam: Castel az egységes, nemzeti alapokon nyugvó Izrael híve. Elkötelezett cionista, aki szerint a legjobb, amit a zsidóság tehet, hogyha kivándorol Izraelbe, ott pedig egy erős nemzetállamot épít. Mindezekkel egyébként jómagam is maximálisan egyetértek.

Kiemeli, hogy sok néppel szemben a zsidóságnak van saját országa, van hová hazamennie. Ahogy fogalmaz, „nem akarnak többé más országban, albérletben lakni, irányítani akarják a saját sorsukat”. Az erre vonatkozó gondolatok nagyjából a 45. percnél kezdődnek, és szerintem az egész 2 órás anyag legfontosabb megállapításai közé tartoznak.

Ahogy a bemutató elején említettem, szükségesnek tartom és javaslom a teljes videóanyag megtekintését, kiváló betekintést nyújt a különböző zsidó látásmódokba. Noha a közönség egy része kissé infantilisnek és komolytalannak hat (lásd kérdéseknél a Magyarországról történő alijázás „nehézségeiről”, az állandó értelmetlen közbeszólásokról nem is beszélve), egy teljesen releváns anyag a 21. századi globális helyzetről, geopolitikáról.

Robert Castel ezekre egyébként jó választ ad: noha elismeri a zsidó diaszpóra jelentőségét, az „albérlet” és a szétszóratás helyett egy saját, egységes nemzetállamban hisz. Mivel a zsidóknak van hová hazamenni és ott országot építeni, ez egy olyan lehetőség, amivel élni kell, nem vendégként viselkedni más nemzeteknél. Legitim, európai nacionalista szemszögből is támogatandó álláspont, amely egyszersmind megoldaná az őshonos európai nemzetek és a zsidók közötti évszázados feszültségeket is.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info