A közbeszédet uraló cionista történetírás Rudolf Hesst, a Führer helyettesét pedig egyszerű őrültként kezeli, mindezek dacára nem válaszolja meg azt a kérdést: miért kellett akkor egy „őrültet” háborús bűnösként elítélni, majd élete végéig rabságban tartani? A válasz egyszerű: Hess, a Birodalom második embere, egymaga átrepült Angliába, hogy a tárgyaljon egy esetleges német-angol békéről. A „vendéglátók” válasza jól tükrözi a mai viszonyokat is: a békepárti nemzetiszocialista vezetőt a Towerbe zárták, a háború végén pedig Nürnbergben elítélték mint háborús bűnöst, majd élete végéig rács mögött tartották, hisz ha beszélhetett volna, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, alapjaiban rendült volna meg az akkor még csak épülő új cionista világrend. Jellemző dekadens korunk vezetőinek gyávaságára, hogy amikor felröppent a hír, hogy a „spandaui remete” szabadlábra kerülhetne, az akkor már aggastyánkorban levő férfitől való félelmükben az angol titkosszolgák meggyilkolták.

Rudolf Hess nemcsak egyszerű áldozata az azóta csak az elviselhetetlenségig fokozódott cionista terrornak, hanem egyben az igazság vértanúja is. Vele együtt sírba szállt a Harmadik Birodalom utolsó olyan vezetője, aki szem- és fültanúként cáfolhatta volna a zsidó dogmákat.

A Blood and Honour Hungária idén, hagyományteremtő szándéktól vezérelve megszervezi a Béke Mártírja Emlékmenet nevű rendezvényét, hogy a tiszta szellemű és lelkű európaiak leróhassák tiszteletüket a nemzetiszocialista vezető emléke előtt. Alább pedig Berserker Hess életét összefoglaló remek írását olvashatják, hogy az ügyet kevésbé ismerők is megérthessék: ki volt Rudolf Hess és mit szeretett volna.

A történelem fura fintora, hogy olykor árulókból hősöket kreál, jellemtelen alakokat a végtelenig magasztal, azonban az igazi harcosok emlékét hagyja a feledésbe merülni vagy ami még rosszabb, hogy e mártírok nevét bemocskolja, hagyatékukat a sárba tiporja. Ezen vértanúk közé tartozik Rudolf Hess is, akit méltán emlegethetünk úgy, mint a Béke Mártírja!

A jómódú kereskedő családból származó Rudolf Walter Richard Hess 1894-ben látta meg a napvilágot, az egyiptomi Alexandriában. Nem sokkal tanulmányai befejeztével kitört az I. világháború, s nem sokat tétovázva 1914 augusztusában önkéntesként jelentkezett a 7. bajor tüzérhadosztályba. A csatamezőn rendkívüli teljesítménnyel bíró férfiút már ’14 novemberében a vaskereszt II. fokozatával jutalmazták, majd később a vaskereszt I. fokozatára is felterjesztik. - bár ezt sosem kapta meg. A háborút mint főhadnagy fejezi be, bár ezért súlyos árat fizet, hiszen a csatamezőn többször megsérült (érdekesség, hogy 1917 augusztusában tüdőlövés következtében a kézdivásárhelyi katonai kórházban lábadozott egy ideig). Hess képtelen volt belenyugodni az I. világháborút lezáró szégyenletes Versailles-i békediktátumba. Lelkét nem hagyta nyugodni, hogy hazáját így kisemmizik, a fronton megsebesült vagy éppen elvesztett bajtársait és jómagát semmibe veszik, és mint német hazafi a fegyverszüneti egyezményt sem tudta elfogadni. A 24 éves veterán személyiségére a hadviselés és a harc rányomta bélyegét, s a háború után sem tétlenkedett, így az utcákon vívta tovább harcát a vörös söpredék ellen. Közben csatlakozott a Thule társasághoz is. Ez a misztikával is foglalkozó társaság 1940-ben azt jósolta Hessnek, hogy neki kell meghoznia a békét.

Az 1920-as esztendő sorsdöntő lesz Hess életében, ugyanis ekkor ismerkedik meg Adolf Hitlerrel, s e találkozás teljesen lenyűgözi. Szilárdul hitte, hogy sikerült megismernie azt az embert, aki kivezetheti Németországot abból az anarchisztikus állapotból, amely akkor úrrá lett az országon. A találkozásból aztán ismertség lett, az ismertségből pedig jó barátság alakult ki a hazájáért tenni akaró két hazafi között, s a hajdani „lövészárok-töltelékeket” testvéri szövetségbe kovácsolta az egykori szenvedés. Hess időközben belépett a pártba, majd az SA tagja is lett. 1923 novemberében a német gazdaságon olyan mértékű káosz lett úrrá, hogy elérkezettnek látták a pillanatot egy esetleges hatalomátvételre, amely később a sörpuccs néven vált ismerté, s ami sajnos kudarcba fulladt. Hesst és Hitlert a landsbergi börtönbe zárták letöltendő szabadságvesztésre, ám itt sem tétlenkedtek, s megszületett a Mein Kampf. 1925-től Rudolf Hess mint Hitler személyi titkára tevékenykedik, és segítségével újjászervezik a pártot is.

Miután Adolf Hitler 1933. január 30-án kancellári kinevezést kapott, Hess a Führer helyettese lett, majd tálca nélküli birodalmi miniszterként vesz részt a politikában. Az Ő segítségével szervezik meg az Anschlusst is 1938-ban, de minden központi eseménynél is ott volt, még ha nem is játszott bennük központi szerepet. Hesst sokan véreskezűnek tartják, ezt persze csak azok a tudatlan áltörténészek állítják, akik a Talmud hasábjain nevelkedtek, hisz sokszor elfelejtik megemlíteni azt, hogy ő volt az is, aki a Kristályéjszaka idején üzeneteiben nyugtatni próbálta a népet a totális pogrom elkerülése végett.  Ugyanakkor háborús érdemei és a Führerhez kötődő megkérdőjelezhetetlen lojalitása is népszerűvé tette a közvélemény szemében, s ő testesítette meg azt az ideált, amit minden németnek követnie kellett.

1939. szeptember 1-én a német csapatok feltartóztathatatlanul benyomultak Lengyelországba. Két nappal később Nagy-Britannia és Franciaország is belépett a háborúba a III. Birodalom ellen – és ez fontos momentum, hiszen Németország nem akart hadban állni Angliával. Például: magának a Führernek a parancsa mentette meg Dünkirchennél (Dunquerque) az angol csapatokat a teljes megsemmisüléstől. Rudolf Hess erről így nyilatkozott: „Egy ilyen vereség úgy megalázta volna Őket, hogy nehéz lett volna velük később békét kötni.” Magyarán: az angolokkal való békekötés mindig is napirenden volt.

Ezen ügy jóvoltából repült Rudolf Hess is 1941. május 10-én Bajorországból Skóciába, a kifejezetten a számára különlegesen átalakított Messerschmidt 110-es vadászrepülőgéppel. Hess előtt amúgy már Göring is próbálkozott hasonlóval, ám az ő erőfeszítéseinek se eredménye, se visszhangja nem volt. A repülőút a maga korában hatalmas teljesítménynek számított, így Hess méltán lehetett volna büszke akár csak az útra is, amit egymaga tett meg. A repülés körül sok megválaszolatlan kérdés van.

Hess, a repülőgépével

Először is az, hogy az út vajon Hess magánakciója volt vagy netán felsőbb utasításra cselekedett. Mindkét verzió mellett vannak érvek és ellenérvek. Ami viszont bizonyos, hogy a repülés előtti napokban a Führernél tett látogatást, s a találkozó Hess feleségének visszaemlékezése szerint a következőképpen zárult: „Führerem, ha e kockázatos terv nem sikerülne, nem lehet káros következménye önre és Németországra nézve. Ezért kérem, hárítson Rám minden felelősséget, és ha szükséges – mondja azt, hogy őrült vagyok…” – és mint tudjuk a felsőbb vezetés a sikertelen terv és annak híre hallatán később így is cselekedett…

Persze az is furcsa, hogy egy ilyen magas rangú tiszt esetében a hatóságok ne tudtak volna arról, hogy mire készül a Führer helyettese. Még érdemes megemlíteni, hogy Hess szilárd meggyőződése volt, hogy a terv sikeres lesz, és meghozhatja a békét a két „északi nép” között. Erről tanúskodik például az a levél is, ami a következőképpen kezdődik, s amit még feleségének írt 1940 novemberében: „Erősen hiszem, hogy a repülésről, amelyre a közeljövőben készülök, visszatérek és az utat siker koronázza.” – magabiztossága arra enged következtetni, hogy valóban hitte és akarta a békét. Mindenesetre az út sikertelenségbe fulladt, akár egy önálló döntésről, akár felsőbb körök parancsára került sor az akcióra.

A negyedik alkalomra összejött repülőutat azért tette meg, mert kapcsolatban állt Churchill-ellenes ill. békepárti személyekkel, nevezetesen Hamilton hercegével, aki már többször felemelte szavát egy „megértésen megépülendő béke” mellett. Az ismertség Lord és Hess között még a ’36-os berlini olimpia alatt köttetett. A Führer helyettese kiváló repülős érzékének köszönhetően Skóciába érve viszonylag pontosan navigálva, nem messze a Hamilton birtoktól ugrott ki a repülőből. 

Az angliai földet érésének helyszínén álló emlékmű

A pilóta segítségére egy helyi földműves sietett, aki azonnal értesítette a hatóságokat és Hesst őrizetbe vették. A különleges vendég csak Lord Hamiltonnal volt hajlandó tárgyalni, és csak ekkor fedte fel személyazonosságát is. Amikor a herceg megérkezett akkor derült ki, hogy az angol titkosszolgálat a Lordon keresztül csalta tőrbe Rudolf Hesst. A látogatás után Hamilton egyből Churchillhez fordult, hogy jelentést tegyen, s „vendégüket” rögvest a Towerbe záratták. Ezt követően Hess hiába kérte, hogy helyezzék szabadlábra, hiszen békével jött, már csak a börtön várt rá.

4 évvel később, a háború végeztével megkezdődött a nürnbergi per, ahol a 22 „főbűnös” között ott volt Rudolf Hess is, akit életfogytig tartó börtönnel „jutalmaztak”, mert békét próbált kötni. Nevetséges módon az „összeesküvés” és a „béke ellen elkövetett cselekmények” vádjával állították a „Nemzetközi Katonai Törvényszék” elé. A per után 6 vádlott társával együtt a nyugat-berlini, spandaui börtönben raboskodtak. 1966 után, Hess mint egyedüli rab élt itt élete végéig. Egy kiváló német történész, Werner Maser szerint 1952. március 18-ára virradó éjszakán Hess rövid időre elhagyhatta a börtönt. Ismeretlen helyre vitték  és állítólag a Német Demokratikus Köztársaság vezető tisztviselőivel találkozott, akik felajánlották neki a szabadságot és azt is, hogy fontos tisztséget kaphat az NDK-ban, ha kijelenti, hogy Kelet-Németország az általa megálmodott szocialista ideált valósítja meg. A 7-es számú fogoly azonban nem tört meg, és elutasította az ajánlatot. Ekkor óva intették, hogy beszéljen a színjátékról és kijelentették: haláláig Spandau rabja marad!

Későbbi fogsága idején heti egy levelet válthatott és havi egy családtagot fogadhatott. A ’80-as évekre egyre több emberjogi szervezet és számos híres politikus valamint személyiség kezdte felemelni szavát Hess szigorú büntetése ellen. Például a Blood and Honour nemzetközi szkinhed szervezet alapítója, Ian Stuart Donaldson is szervezett a spandaui remete szabadon engedését követelő felvonulásokat. 1986-ban Hess fia, Wolf Rüdiger felvette a kapcsolatot az orosz féllel, hogy apja szabadon engedését kérje. Gorbacsov meggyőződése volt, hogy amennyiben a több mint 4 évtizede raboskodó foglyot szabadon engednék, azt világszerte igazi humanitárius bánásmódként könyvelnék el, így megkezdődtek a tárgyalások a szovjet és német fél között.

Aztán 1987. augusztus 17-én jött a szomorú hír, miszerint a 93 éves Rudolf Hess öngyilkos lett. Itt le is lehetne zárni a történetet, ha nem vetődne fel annyi megválaszolatlan kérdés. A hivatalos verzió szerint ugyanis Hess halálát a nyaka köré tekert kábel okozta. Ám az idős rab gyenge volt és súlyos ízületi gyulladással küszködött, így egymaga még a saját cipőjét sem tudta bekötni. Hogyan lehet így feltételezni, hogy öngyilkosságot követett volna el?

Ez természetesen Wolf Rüdiger Hessnek is gyanús volt, így kezdeményezte, hogy végezzenek el egy újabb boncolást a holttesten, a Müncheni Egyetemen. A boncolást végző Dr. Wolfgang Spann professzor megállapította, hogy a torok körül talált horzsolások egyértelműen fojtogatásra utalnak, öngyilkosság nem okozhatta, illetve az arcon talált véredények szintén kizárják a lehetőségét az öngyilkosságnak. Fontos még felhívni a figyelmet Hess gondozójának, a tunéziai származású Abdallah Melaouhi beszámolójára, aki azt nyilatkozta, hogy amikor megérkezett, a gyilkosság helyszínén - a kis nyári kunyhóban- dulakodás nyomait vélte felfedezni. Azt is állította, hogy érkezését az őrök szándékosan késleltették, és ami a legérdekesebb, hogy az áldozat nyakán nem látott semmilyen zsinórt, miközben a halotti jegyzőkönyvek azt írják, hogy Hesst kábellel a nyakán találták meg, sőt a szobában ekkor két ismeretlen amerikai egyenruhás alak is tartózkodott. Ruhája zsebében egy búcsúlevelet is találtak. Ám a levélben megfogalmazottak, inkább Hess 20 évvel korábbi gondolatait tükrözte. Feltételezhetjük: ezt is meghamisították, hogy hitelesebb legyen az öngyilkosság álcája. Összegezzük a történteket: Rudolf Hess gyilkosság áldozata lett, akit az angol SAS emberei öltek meg, mert 1987 novemberében tervezték a fogoly szabadon engedését és tudták, hogy ha a rab egyszer elkezd beszélni és napvilágra jut az igazság, az végzetes lehet a négy nagyhatalom számára, ezért egyszerűbbnek látták elnémítani idős áldozatukat.

Hess haláláig hű maradt szeretett Führeréhez s szavát adta, hogy nem követ el öngyilkosságot. Később feleségének és fiának, bár leveleiben megemlíti, hogy már csak az öngyilkosság maradt, mint lehetséges kiút, mert ebbe „kényszerül bele”, de 46 éven keresztül mégsem tört meg, és mégsem választotta ezt a könnyebb utat. Aktáit 2020-ig zárolták, így az igazság még egy ideig várat magára. Azonban mi tudjuk, hogy halála nem volt hiábavaló! Az általa megkezdett utat mi járjuk végig, álmait mi valósítjuk meg, s mi emeljük újra magasba a zászlót! Emléke örökké közöttünk él, ezt bizonyítja az is, hogy Wunsiedelben ahol végső nyugalomra helyezték, mindig friss virág borítja sírját.

A béke mártírjának sírja (Fotó: Suttogó)

Sírkövére az „ICH HAB’S GEWAGT” (Volt hozzá bátorságom) szavak kerültek. És valóban: volt hozzá bátorsága, hogy megpróbálja meghozni Európa számára a békét, ezzel megmentve több ezer ártatlan ember életét, és egységet kovácsolva a fehér nemzetek között, hogy testvéri szövetség születhessen a vörös fenevad ellen.

„A bátorságot nem lehet hamisítani, olyan erény, amely nem ismer képmutatást.”- Bonaparte Napóleon

Dicsőség a Béke Mártírjának, Rudolf Hessnek! 88/14!