1960-ban fegyverrejtegetés és feljelentés elmulasztása vádjával letartóztattak. 11 hónapig voltam magánzárkában a Fő utcai „susogón”. (Ez majd külön írás tárgya lesz.) Ezután a Katonai Bíróság, Mátyás hadbíró vezetésével (akit egyébként halálbírónak neveztek, mert 1956 után számtalan halálos ítélet szárad a lelkén) egy 11 tagú szervezkedő, kémkedő „banda” 7. rendű vádlottjaként 4 évi börtönre ítélt.
 |
A jogerős ítélet után átszállítottak a Gyűjtő Fogházba, ahol ekkor 3 000 „nagyidős” (3-15 év) politikai foglyot őriztek. A rabok olyan egyszemélyes zárkába voltak bezsúfolva, ahol két emeletes vaságy volt beállítva. Így 4 rab volt egy zárkában. Engem a jobb 2 egy második emeleti zárkájába osztottak be, ahol már hárman voltak. Első dolog volt a bemutatkozás. Bárányos Péter, szervezkedés, izgatás, 8 év. Kasánszky Zsombor, fegyveres szervezkedés, műemlékgyalázás, 12 év. Blaski József, fegyveres szervezkedés, emberrablás, 15 év. A magam 4 évével szinte szégyelltem magam, mert a „börtönrangsor” legmagasabb fokán azok voltak, akik halálra lettek ítélve, de „kegyelemből” csak életfogytot kaptak. Ezt követték a 15 évesek, és tovább lefelé egészen a néhány hónapos internálásig. A magam 4 évével én így csak a „középmezőnyben” helyezkedtem el. Az egzisztenciális büntetésekről, munkahelyről való kirúgásról alacsonyabb munkakörbe helyezésről, büntetésből vidékre helyezéstől, ha katona volt, leszerelésről, lefokozásról, alacsonyabb beosztásba kerülésről most nem írok, mert ezek csak százezres nagyságrenddel fejezhetők ki.
Az együtt töltött hónapok alatt mindent megtudtunk egymásról. Így tudtam meg, hogy Blaski Jóska volt a Mansfeld-per elsőrendű vádlottja, és Péter volt a másodrendű. A hosszú beszélgetések alatt értettem meg, hogy mi volt az a nagy bűn, amiért az elsőrendű „csak” 15 évet kapott, a másodrendű vádlottat pedig fölakasztották. Jóska elmondta, hogy Péter volt a csoport esze, irányítója, és nem tudott belenyugodni abba, hogy esetleg hosszú éveket kell börtönben eltölteni, ezért elhatározta, hogy megszökik. A nyomozók előtt megbánást mutatott, azt mondta, tudja azt, hogy sok évet kell majd börtönben töltenie, és nem akarja, hogy más fiatalok is az ő sorsára jussanak, ezért megmondja, hogy hol vannak még fegyverek elrejtve. A nyomozók megörültek a „megtört” vallomásnak, és másnap kimentek a helyszínre, hogy összeszedjék a fegyvereket. A megbilincselt kezű Péter - aki úgy ismerte a terepet, mint a tenyerét, hiszen egész gyermekkorát ezen a helyen töltötte - megmutatta, hogy melyik fa tövében van elásva néhány kézigránát. A nyomozók kiásták ezeket, és veregették Péter vállát: „Rendes, okos fiú vagy, Péter, csak így tovább!” És Péter vezette a nyomozókat az újabb „rejtekhely” felé. Mikor odaértek, ahova Péter tervezte, egy hirtelen mozdulattal félreugrott, mert tudta, hogy a bokor mögött egy kisebb szakadék van, ami egy horhosba torkollik. Leugrott, és pillanatok alatt eltűnt a nyomozók szeme elől. Azok egy ideig ordítoztak, vaktába lövöldöztek minden eredmény nélkül. Megtörtént az, ami csak a regényekben: egy megbilincselt, fegyvertelen ember megszökött több fegyveres nyomozó elől. Ekkora szégyent nehéz elviselni a felsőbb parancsnokok előtt.
Természetesen kiadták az országos körözést Péter ellen. Sajnos az ugrás közben a lába súlyosan megsérült, és nem tudott tovább menni. A közelben elrejtőzött, és sötétedés után bebicegett az Irgalmasok Kórházába, ahol ellátták a sérülését, de nem merték benn tartani, hiszen a portástól az ápolókon keresztül az orvosokig sokan tudtak a dologról, és kénytelenek voltak a rendőrségnek jelenteni. Így Pétert másnap visszavitték, és a megszégyenített, bosszúálló nyomozók vették kezelésbe. Ennek nyomán annyi „bűnt” varrtak a nyakába, ami elég volt a halálbüntetés meghozatalára. Ehhez persze szükség volt egy ügyészre is, aki kéjes gyönyörűséggel igényelte a halálbüntetéseket az '56-os „ellenforradalmároknak”, és nem remegett meg akkor sem, amikor egy 17 éves, bátor fiút, nyilvánvaló koncepciós vádak alapján kellett halálra ítélni.
Tehát Péter legnagyobb „bűne” az volt, hogy 17 éves létére az orruknál fogva vezette az ÁVH-s nyomozókat, és szégyenszemre meg is tudott szökni. Elképzelhető, hogy ha nem sérül meg súlyosan, előbb-utóbb megszabadul a bilincstől is, és akkor mikor tudták volna elfogni, ha egyáltalán el tudják? Ezt nem tudták megbocsátani Péternek a nyomozók, és ezért juttatták kötélre.
Péter kivégzése egy külön történet, ami aljasságában párját ritkítja. Ezt legközelebb írom meg, de csak az erős idegzetűeknek ajánlom elolvasásra.
Szalay Róbert történelemtanár
CA-00-12.sz. politikai elítélt
(Kuruc.info)
