Na, erre rárepült az egész amerikai média. A CNN-be behívatták Trump kampánymenedzserét, és ott kötelezték megalázkodásra - e Clinton News Network arra kényszerítette Kellyanne Conway-t, hogy bánja meg azt is, hogy anya szülte. Amit ő persze éppen olyan buzgón megtett, mint ahogyan Mel Gibson kért bocsánatot csak azért, mert megfilmesítette a keresztre feszítés hiteles történetét.

Induljunk ki ebből az esetből, de annál megállva. És tegyük fel a kérdést, vajon mennyiben mondott bármi meglepőt is vagy tényszerűtlent az az ember, akit nyilván élete végéig üldözni fognak, munkahelyéről kivágnak és a többi, ilyenkor szokásosat szenvedi majd el, amiért egy percre elszakadt nála a közmondásos fonal?

Először is: miért fordult a sajtó felé? Csak nem azért, mert úgy érezte – most már szerencsére amerikaiak egyre duzzadó számú, de már most is tíz- és tízmillió társaságában -, hogy az amerikai média tele van zsidóval, és zsidó tulajdonú konszernek kezében vannak a nagy médiumok (és a kicsik)?

Mi kell ennek alátámasztására? Semmi. Illetve bele kell lapozni a New York Timesba, a Wall Street Journalba és a Washington Postba, és ránézni a cikkek szerzőinek nevére. Hánynak végződik a neve „man”-nal, és a többi? A legtöbbé.

Mint Louis Farrakhan, az igen népszerű Iszlám Népe amerikai néger szervezet feje mondta jó harminc évvel ezelőtt a tőle megszokott, tényleg példaszerűen felépített retorikájával: „Tudják, hogy ezeket miért hívják Goldmannek, Silversteinnak stb.? - kérdezte és sorolta a tipikus zsidó neveket, majd a maga által feltett kérdésre mélyetimológiai választ adott: „Mert aranyat, ezüstöt, gyémántot… stb. (sorolta) lopnak”.

Vagyis ez a lelkes trumpoló egyszerű tényt mondott arról az USA-ról, amelynek zsidó-izraeli irányítása ugyancsak tíz- és tízmillió amerikai számára tény. És aki ezt nem hiszi, vessen egy pillantást az USA-nak ENSZ-beli magatartására, ahol saját nemzeti és globális érdekei rovására vétózza meg egymás után a világ talán legundorítóbb „demokráciájának” elítélését.

A következő kérdés az, hogy miért kell ebből a JEW-S-A-zésből akkora cirkuszt csinálni.

Istenem – kifakadt egy ember és elmondta azt, ami a szívén feküdt. Okkal. De mint ahogyan abból nem csinálnak világszenzációt, ha egy románnak eldurran a feje és azt üvölti, hogy a magyarok rohadt állatok, akiket ki kellene nyírni, az előbbiből se kellene, holott a trumpolónak kifakadására több oka van, mint a magyarokat elnyomó román gazembernek. És vajon találná ezt a román kifakadást hírértékűnek akár egy magyar médium is? Ugyan!

Miért kell egyáltalában úgy tenni, mintha a világ tényeinek lereagálása bármilyen szempontból is rasszizmus vagy antiszemitizmus lenne?

Már a könyökünkön jönnek ki azok a kérdések, amelyeket felmérő cégek tesznek fel, amikor azt az eredményt hozzák ki, hogy az antiszemitizmus a feltérképezett terepen nő. Az olyan kérdésekre, mint „Ön szerint a sajtót a zsidók uralják?”, vagy „Ön szerint a pénzvilágot a zsidók uralják?” mit válaszolhat az, aki nem a Holdról mászott le tegnap? Azt, hogy igen. Mindkettőre.

Ha egy magyar ember ránéz a Népszabadság nemrégiben még megjelent példányaira, a Népszavára, a 168 Tórára, a HVG-re, a Hócipőre, hogyan tudná azt felelni, hogy „Á, dehogy! A sajtót a svábok és a cigányok uralják!”?

Vagy miként várható el egy magyar, francia, guatemalai, indonéz és a többi nemzet fiaitól és leányaitól az, hogy amikor a pénzvilág zsidó uralmáról kérdezik, a J. P. Morgant, a Goldman Sachsot, a Fedet, a magánkézben lévő amerikai központi bankot irányító Greenspaneket, Ben Bernanke-kat és Janet Yellenéket – a jelenlegi Fed-elnök - meg a többieket kikeresztelje?

Mint ahogyan a magyarországi antiszemitizmus állandóan növekvő trendje igazolására rutinszerűen feltett vicces kérdés, hogy „Ön szerint a zsidók inkább lojálisak Izrael, mint Magyarország iránt?”. Mely válasz eldöntésére elő kell kapni egy kéznél lévő balliberális lapot vagy be kell kapcsolni a Klubrádiót, amelyekben a Magyarországot gyalázó írások mellett egyetlen, de egyetlen Izrael nevű szörnyországot bíráló hang nem található.

Vagyis az „antiszemitizmusnak” kikiáltott reagálások ezen kategóriája semmi más, mint a tények felmondása.

Az antiszemitizmus újfajta változatának tekintik az Izrael elleni bírálatokat. De vajon azok, akik rögzítik azt a tényt, hogy egy szigorúan apartheid, azaz a faji elkülönítésen és elkülönülésen alapuló rasszista rendszer iszonyatosan elnyomó és kínzásokkal, tömeges kiirtásokkal terhes gyarmati sorban tartja a palesztinokat, miért lenne az bármiféle „izmus”? Kivéve persze a „percepcionizmust”, azaz azt a most alkotott terminológiát, mely szerint hajlamosak vagyunk azt mondani, amit látunk. Hacsak nem fenyegetnek meg bennünket a következményekkel. Ami manapság igen gyakran megtörténik, és a büntető zsidó hatalom száján ilyenkor jelenik meg vagy önmagában vagy egyéb szavak társaságában a „gyűlölet” szó. Ami után cenzúra, pénzbüntetés vagy csíkos rabruha jön.

Ezután masírozzunk át a zsidók magatartása elleni jogos felháborodásra, amelynek neve szintén az „antiszemitizmus”. Nézzük meg ismét a sajtó területét.

Minimum 26 éve olvassuk a hazai zsidó lapokban zsidók és egy-két tucat kooptált díszzsidó tollából, hogy a magyar rothadt antiszemita, rasszista, kisebbrendű, értéktelen. Szintén ennyi ideje halljuk/olvassuk azt, hogy zsidók ajvékolnak, brekegnek és vartyognak a külföldi sajtóban ugyanerről.

Vajon miért nem jogos reakció erre azzal felelni, hogy undorító, amit ezek a zsidók tesznek? Vajon az erre tapasztalt kellő reagálás, azaz a magyar nép végtelen toleranciája antiszemitizmus? Akkor, amikor az 1956-os magyar forradalom alkalmával a Klubrádióban Szénási Sándor (igen, az egykori rákosista vérügyész fia) azt merészeli Mindszenty bíborosról mondani, hogy „megátalkodott őskövület”, vagy az aljazsidók rikácsoló aljzsidajának, Dési Jánosnak e sorok írásakor, mindenszentek napján az jött ki szájnak gúnyolt nyílásán, hogy a pesti srácok nem voltak hősök?

Képzeljük el, miként reagálna például egy maláj arra, ha sajtóját az ottani kínai kisebbség – amely 23 százalékával messze meghaladja a „mi” zsidajaink arányszámát – uralta volna el, és írna naponta öt kirohanást arról, hogy nincs undorítóbb a föld népénél, ahogyan ott nevezik a bumiputra őslakókat? Azt mondaná, hogy miért nem rohadtatok meg. De sokkal inkább felgyújtaná a malajziai média fellegvárait.

Levonva a következtetést: a zsidók ellen joggal felmerülő ellenérzéseket sem nevezhetjük „antiszemitizmusnak”, mint ahogyan a magyarokat naponta, leginkább egyébként ok nélkül bíráló német médiumokat se nevezzük antihungaristának.

Végül pedig térjünk rá a rasszizmus általános kategóriájába sorolt antiszemitizmus kérdésének végső aspektusára.

Arra, hogy a negatív töltetű rasszizmus fogalma az emberiség összetett lelkületének éppen olyan régi és elválaszthatatlan része, mint mondjuk a hidegérzet, azaz a fázás és az annak hatására bekövetkező összehúzódás vagy reszketés.

Amióta írott forrásaink vannak, tudjuk, a rasszizmus valamilyen formában mindig az emberiség éppen adott szeletének elválaszthatatlan komponense volt. Mint a mában. A románok utálják a magyarokat, a magyarok őket és a tótokat. És mindhárom országban utálják a cigányokat. Ezen ellenérzések és utálatok egy része alap nélküli, más része alappal épült az emberekbe.

Ha például országoktól függően azt látják, hogy a cigány imád segélyből élni, koldulni és lopni, sőt még rabolni is, ott ez a vélemény alakul ki a cigányokról általában. De persze igaztalanul vonva az általánosító kategóriába olyan cigányokat, akik tisztességesen akarnak és tudnak is viselkedni. Bármilyen kevesen is legyenek.

Ugyanez a helyzet az antiszemitizmussal, amelynek – a cigányellenességgel egyetemben, de annál globálisabban elterjedve – egyik jellemzője, hogy országtól függetlenül ugyanazon tulajdonságok miatt alakultak ki az ellenérzések, amit antiszemitizmusnak neveznek.

Legvégül pedig tegyük fel a kérdést: valóban olyan fontos ezzel annyit foglalkozni, mint tesszük azt a nyugati liberális világrendszerben?

Hiszen nincs olyan felmérés, amelynek eredménye nem azt tükrözi, hogy az őket leginkább aggasztó jelenségekről megkérdezettek óriási többségét leginkább az olyan témák nyugtalanítják, mint a munkanélküliség, a létbiztonság vagy annak ellenkezője, az ordítóan igazságtalan jövedelemkülönbségek, és a többiek. De hogy valakik is komolyabb arányban aggódnának az antiszemitizmus vagy rasszizmus miatt, ilyen felmérésekkor nem látjuk. Hacsak a felmérés alanyai nem zsidó gettók lakosai vagy nem származásuk alapján megkérdezett zsidók.

Vagyis visszatérve onnan, ahonnan kiindultunk: a JEW–S–A-t kiabáló Trump-fan egyszerűen nem hír. Hír persze annak a zsidó és amerikai világ/médiarendszernek, amely ezzel is alá akar vágni az amúgy Izrael talpát buzgón nyalogató Trumpnak csak azért, mert e világ úgy érzi, a kiszámíthatatlan kerge milliárdos nem lenne olyan következetesen engedelmes szolgája, mint Hillary Clinton, ha a Fehér Ház urává válik.

Mindezek ellenére legalább nekünk szabadjon gondolkodni és annak alapján véleményt formálni. Még ha ezt ma csak írói néven tehetjük. Nem a kunok miatt.

Janits András - Kuruc.info