Itt valaki bizony piszkosul rátapintott a lényegre! Úgy megmondta az igazat, hogy Varga Judit politikus asszony felbátorodva a filmbéli igazságbeszéden, meg persze felismervén saját teste alapvető funkcióit, be is nyújtotta a Salaktörvény ezzel kapcsolatos kilencedik módosítását. Nevezhetnénk ezt Ovizsaru-törvénynek is, máris közelebb lennénk a forráshoz. Aztán arra gondoltam, ha egy nyolcéves forma kisgyerek így keni - vágja a humán biológiát, a lecke felmondása miért nem megy mondjuk a ciszgender anyák viseletét boldogan megkritizáló tespeteg divatdiktátoroknak, vagy az olyan az életről és az ánuszról másként gondolkodó politikusoknak, akik feltehetően nem az apjuk fenekéből bújtak elő egy megterhelőbb cigánypecsenye után, még ha az egy, a jelenleginél jóval élhetőbb világot is eredményezett volna a társadalmunk számára.
Széles e világ nagy összefüggéseire az egyszerű igazságok kimondásával lehet a legjobban reflektálni. Mostanra viszont valamiért nagyon nehezen jönnek ki belőlünk ezek az alapvető igazságok. Ha például azt mondom, hogy levegő nélkül az ember megfullad, elképzelhető, hogy megsértem azokat, akik fingon élnek! Erről van egy nagyszerű South Park-epizód is Sznobriadó címmel, ahol meghitt borozgatás közben szagolgatják saját szellőjüket azok az értelmiségiek, akik magukat az átlagnál többre becsülik. (Megjegyzem, nagyon emlékeztetnek az örökké lázadó színészeinkre, akik önmaguk szerepét félreértelmezve próbálnak állítólag jobbító szándékkal ferdíteni rajtunk vagy kettőt, de inkább négyet!) Kellemesen borozgatnak, elvannak a saját piszkukban, közben pedig jól érzik magukat a szagorgiában. Megtehetik, hiszen senki nem szól rájuk! Senki nem ver rá a piszének mondjuk nem mondható elefántormányukra ugyanazzal az indulati energiával, amivel ők veszik védelmükbe az egyéb deviáns viselkedésformákat. A véleménybuborékok világában ugyanis nincs szembesítés és nincs önmagunkkal való szembenézés sem, hanem van egy réteg, aki borozgatás közben a saját szellentésétől kerül izgalmi állapotba, akár még magához is nyúl, és van egy másik társadalmi réteg, aminek a tagjai pedig a tolerancia jegyében nem mernek szólni az idiótáknak. Az ilyen világból kivesznek a sziporkázó, rövid, velős igazmondások, mivel pedig székely ember nem lévén minden sarkon a közelünkben kényszerűen a régebbi korok forrásanyagaihoz kell visszatérnünk. Mindeközben azok a bizonyos régi jó dolgok sajnos már nincsenek köztünk, pedig mennyire nagyon vágyunk rá, hogy ismét köztünk legyenek! Adott tehát egy túlcivilizált létező, amiben a tolerancia-dicshimnusz szépen lassan felemésztette az olyan alapvető igazságokat, amikből a napokban Varga Judit, és korábban egy nyolcéves forma kisgyerek is, meríthetett nem keveset.
 "Ott, ahol régen sziklaszilárd talpakon álló világ állt, mára egy megüresedett romhalmazt találtam a vákuumra jellemző mindent magába szippantó akarnoksággal" (kép forrása: www.notimeforflashcards.com) |
Bonyolult lett a világ, ezt kár tagadni. Nekem például a nagymamám még kisgyerekként azt tanította, hogy ha majd egyszer nagy leszek, a fütyimnek örülni fognak a lányok, szóval vigyázzak rá nagyon! Hogy miért, azt nem mondta, de ezt mondta! És minél jobban fognak neki örülni, én annál boldogabb leszek. Aztán végső soron ebből az örömből valahogy majd gyerek születik. Akkor még nem értettem a fütyi és a boldogság, meg hozzá a gyerek kapcsolatát, de aztán az egyik osztálytársnőmnek hála egyszeriben minden világos lett. Kitisztult a kép, és hát rájöttem, hogy a fütyi és a punci találkozása valahol szükségszerű, hiszen a kettő összetartozik. Teltek az évek, miközben a vágyaim és a fütyim is velem együtt növekedtek, és ez így volt jól. Legalábbis azt hittem, hogy ez így van jól, de aztán egyre több helyről hallottam, hogy nincs ez így jól, mert a fütyi párja nem minden esetben a punci, és hát meg kell adni az ember gyermekének a jogot, hogy saját fütyije hovatartozásáról maga dönthessen. Egyszeriben döntési jogot és új identitást kapott a fütyi! Az új korszellem pedig bonyolulttá tette a világomat. Kezdetben még úgy voltam vele, hogy talán én vagyok maradi, hagyni kéne érvényesülni az ember életébe betörő új impulzusokat. De egy idő után ezek az impulzusok kezdtek elszemtelenedni, önálló életre keltek, lassan pedig megkérdőjelezhetetlen dogmává váltak. Amekkora volt a terjesztőik orra, akkora lett a hangjuk is, és szépen lassan ránőttek a valóságra. Olyan erős tömegközépponttá váltak, hogy azzal új realitást hívtak életre, amiben a punci többé már nem sajátíthatta ki kénye kedve szerint a fütyit. Először nem akartam tudni róla, hogy milyen más alternatív búvóhelyek létezhetnek egy a sajátomhoz hasonló fiatal fütykös számára, de egy sokbetűs csoport lobbijának "hála" a mindennapi életem részévé vált ez az új, minden elemében hányingerkeltő ismeretanyag. Gyűlölködő lettem! (Legalábbis nekem ezt mondták, hogy ez kerül majd az útlevelembe, ha eljön majd valami latin nevű úr, akit ők Novus Ordo Seclorum néven emlegettek.) Aztán megtudtam, hogy már az óvodában is támadást intéztek a fiatal fütyik és puncik tulajdonosai ellen, akik, gyermekek lévén, vajmi keveset tudhattak a felnőttek beteges világáról. Gondoltam, majd a szélesebb társadalom légkalapáccsal védelmébe veszi a kicsiket, hiszen nem lehet annyira őrült a világ, hogy olyanok elméjét engedje fertőzni, akik őszinte lelkesedéssel írnak levelet a télapónak, vagy egyenesen a Jézuskától várják a karácsonyi ajándékot. A védelem elmaradt, helyette pedig orvosok, tanult emberek kezdték szapulni az értetlenkedő többséget. Ott, ahol régen sziklaszilárd talpakon álló világ állt, mára egy megüresedett romhalmazt találtam a vákuumra jellemző mindent magába szippantó akarnoksággal. A hányingerkeltően sokféle identitás világában végül egy törvénymódosítás erejére volt szükség ahhoz, hogy a fütyi és a punci biológiai helye és szerepe újra tisztázva legyen. Többé már senki nem mondhatja az apukámra, hogy neki márpedig biztosan puncija volt. Mert nem volt! Az Ovizsaru-törvény nem engedi! - Varga Judit védi a kukimat, gondoltam magamban, és egy pillanatra fellélegeztem, noha tudtam jól, hogy tényleg csak egy lélegzetvételnyi időm marad hátra, hiszen a távolból gyermekeket őszintétlen szeretettel és kéjsóvárgással a karjaikba ölelő felnőttek és támogatóik képe sejlett fel. Távcső nélkül is jól láttam, hogy közelednek, szinte már az oviknál ólálkodnak a láv íz láv legújabb bajnokai, a NAMBLA-hadosztály tagjai. Zsebükben cukorka, vagy éppen kisautó, hátuk mögött pedig egy elefántormányos csorda emberevő aktivistái szivárványos rongyokba csomagolva. Vészjóslóan közeledtek a tolerancia, szeretet és együvé tartozás hamis dogmáival felcicomázva. Én pedig csak álltam ott fegyvertelenül, miközben reménykedtem benne, hogy az én fütyim törvénytől védett marad, hogy az én fütyim jó kezekben van!
Azért valahol furcsa világ az olyan ahol egy törvény kell ahhoz, hogy az apukák és anyukák genitáliáit még véletlenül se keverjék össze a tolerancia bajnokai. Mert hát hiába maradt el Mr. Garrisonnak (a South Park c. rajzfilm egyik szereplője, aki éppen annyira aberrált, amilyennek hangzik - a szerk.) is a menzesze, és hiába várta epekedve a gyermekét, az orvosa végül csak tájékoztatta róla, hogy mindent egybevéve ő maradt hapsi, aki jó dolgában levágatta a farkát. Ezért is lenne célszerű, ha az emberek már idejekorán, és még véletlenül sem a törvény erejénél fogva, értesülnének az élet egyszerű igazságairól.
Joe Bauers
(A szerző olvasónk.)
Korábban írtuk: "Az anya nő, az apa férfi" - itt a kilencedik alkotmánymódosítás
Néhány ajánlott Csonthegyi-tanulmány:
