Mihancsik Zsófia írásában a következőképpen dicsőíti korunk egyik legnagyobb csalóját és hazudozóját: „A világ egyik erkölcsi tekintélye. Nem azért, mert az élete egyik szakaszában neki is az a sors jutott, ami sok millió (!) embertársának. Nem azért, mert egyike volt a kevés túlélőnek. Nem azért, mert egykori erdélyi magyar, ma amerikai vallásos zsidó. Hanem azért, mert azon kivételes emberek közé tartozik, akik a saját sorsukból képesek örökérvényű etikai következtetéseket levonni és következetesen, erőteljesen, alkuk nélkül képviselni egész életük során. Akik nem engedik, hogy a megszokás, a körülményekre hivatkozás, a sanda gyűlölet, a mohóság vagy a közöny elfogadhatóvá tegye emberek megalázását, üldözését, megölését. Legyen szó a darfuri népirtás potenciális áldozatairól, orosz zsidókról, kambodzsai vagy kurd menekültekről, a jugoszláviai polgárháború civil áldozatairól vagy embertársaik ellen uszított magyar polgárokról. Elie Wiesel az az öntörvényű – mindenféle külső nyomással és kényszerrel szemben a saját szilárd értékrendjét és belső meggyőződését következetesen képviselő – ember…”

Rendben van, Zsófia, ha van hozzá bátorsága, akkor vitatkozzunk. De legyen szíves, ne bújjon el a „karanténba kell zárni a nácikat” ostoba és átlátszó kifogása mögé, amelyre hivatkozva a cionisták és a liberálisok rendre elmenekülnek a hazafiakkal folytatott nyílt vita elől. (Karsai László és Ungváry Krisztián volt eddig az üdítő kivétel.) Az alábbiakban néhány idézet következik az Ön által istenített Elie Wieseltől – az én megjegyzéseimmel fűszerezve. Kérném, ha van rá módja, magyarázza meg nekem, hogy a „szent ember” itt olvasható kijelentései, valamint életútjának megmagyarázhatatlan rejtélyei mennyiben egyeztethetők össze azzal, hogy Ön „korunk egyik erkölcsi tekintélyének”, „saját szilárd értékrendjét és belső meggyőződését következetesen képviselő embernek” nevezi ezt a pofátlan hazudozót. (Jut eszembe, Zsófia, meg tudná mondani nekem, miért akarnak a nyilvánosság fórumairól kirekeszteni, sőt börtönbe csukni minket, nemzeti radikálisokat, csak azért, mert mi is szeretnénk „saját szilárd értékrendünket” és „belső meggyőződésünket következetesen képviselni”? Vagy ilyesmit csak a választottaknak szabad, nekünk nem? Miféle megkülönböztetés ez, Zsófia?)

Elie Wiesel a Time Magazin 1985. március 18-i számában kijelentette: "Buchenwaldban naponta 10 ezer embert küldtek a halálba." Korunk egyik erkölcsi tekintélye nyilvánvalóan sohasem hazudik, ugye, Zsófia? Rendben. Számoljunk akkor egy kicsit. A buchenwaldi koncentrációs tábor 1937-től működött. De vegyük csak a háborús éveket, mondjuk 1941-től 1945 áprilisáig, amikor is a tábor az amerikaiak kezére került. Ha négy év alatt naponta 10 ezer embert öltek ott meg, hány millióan kellett volna, hogy elpusztuljanak? Tudja Ön, Zsófia, vagy kollégái közül bárki is a Galamusnál, hogy a ma érvényes hivatalos álláspont szerint hányan haltak meg a buchenwaldi koncentrációs táborban? Elárulom: 56 ezren! Ismétlem: a hivatalos holokauszt-történetírás jutott erre a korszakos felfedezésre. (Korábban persze arról is szó volt, hogy mint minden németországi lágerben, Buchenwaldban is működtek gázkamrák. Ma már azonban ezzel a hazugsággal azért általában nem mernek előállni.) Amennyiben Wiesel igazat mondott – márpedig ő ugyebár nem hazudhatott – akkor csak hat napon keresztül működhetett a „buchenwaldi halálgyár”. Hogy van ez, Zsófia? Megjegyzem különben, ezzel az 56 ezres számmal is baj van, mert az USA hadseregének 1945. április 24-i jelentése szerint 32 705 ember vesztette életét a buchenwaldi koncentrációs táborban. Ugyanez év júniusában az amerikaiak kiadtak egy újabb jelentést, amely 33 462-ben adja meg a lágerben életüket veszített foglyok számát, akik közül 20 ezren a háború utolsó hónapjaiban haltak meg. (És akkor pedig nem a nácik ölték meg őket, hanem az éhségnek, a betegségeknek estek áldozatul, éspedig azért, mert a szövetségesek eszement bombázásai következtében lehetetlenné vált az élelmiszerellátás biztosítása. A háború utolsó hónapjaiban – a hivatalos álláspont szerint - egyébként sem működtek már a gázkamrák.) A Nemzetközi Vöröskereszt fennhatósága alatt működő Arolsen Tracing Service elnevezésű, a háborúban eltűntek felkutatásával foglalkozó szervezet egy 1984-es állásfoglalásában pedig leszögezte: 20 671 fogoly vesztette életét Buchenwaldban. Akik között zsidók és nem zsidók egyaránt voltak. (További 7463 ember a Buchenwald melletti Dora lágerben halt meg.)

De még nincsen vége a megpróbáltatásainak, Zsófia, mert a szélhámos Wiesel sok ostobaságot papírra vetett hosszú élete folyamán. (A hazudozás neki is kifizetődő, hiszen anyagilag sohasem szenvedett hiányt, sőt nagyon jól megélt a holobizniszből. Úgy tudom, a beszédeiért és a fellépéseiért több százezer dolláros honoráriumhoz jut évente - egy-egy alkalommal akár 25 000 dollárt is besöpör, így aztán jövedelme talán az egymilliót is megközelíti. Ezen kívül pedig egy tekintélyes, mindamellett nem túlságosan megerőltető professzori állást is betölt a Bostoni Egyetemen – hat számjegyű fizetésért.)

A Mi időnk legendái (Legends of Our Time) című művében Wiesel elmesél egy történetet arról, hogy egyszer meglátogatott egy rebbét, vagyis egy a zsidó vallás haszidi irányzatához tartozó csodarabbit, akivel 20 esztendővel azelőtt találkozott. A rebbe megdöbbenve hallotta, hogy Wiesel történeteket fabrikál:

“‘Miket írogatsz?’ - kérdezte a rabbi. ‘Történeteket’ - feleltem. A rabbi tudni akarta, miféle történeteket írok, elmondtam hát neki, hogy igaz történeteket. ‘Azokról szólnak, akiket ismersz?’ - hangzott az újabb kérdés, mire azt feleltem neki, hogy 'igen, azokról, akiket esetleg ismerhettem volna'. ‘Olyan dolgokról mesélsz, amelyek megtörténtek?' - kíváncsiskodott tovább, erre azt mondtam, hogy ’igen, olyan dolgokról, amelyek megtörténtek, vagy megtörténhettek volna'. 'De nem történtek meg?' - szegezte nekem az újabb kérdést. 'Nem, nem mind történt meg. Valójában van, amit szinte az elejétől a végéig én találtam ki'. A Rebbe előrehajolt, alaposan szemügyre vett, és inkább szomorúsággal, semmint haraggal a hangjában így szólt: ‘De hát akkor ez azt jelenti, hogy te hazugságokat írsz!’ Én nem válaszoltam erre azonnal. Mint egy megszidott gyerek, nem tudtam mit felelni a védelmemben. Azonban valahogyan mégis mondanom kellett valamit: ‘A dolgok nem olyan egyszerűek, Rebbe. Bizonyos események megtörténtek, azonban nem igazak. Más események igazak, azonban sohasem történtek meg.’”

Zsófia, meg tudná magyarázni ennek a csaló Wieselnek az idézetben szereplő legutolsó két mondatát? Hogy kell érteni azt, hogy „ami megtörtént, esetleg nem igaz, ami pedig igaz, az nem történt meg”? Erre az abszurd marhaságra építették volna fel az egész holokauszt-történetet? Nem érzi úgy, Zsófia, hogy ha a „világ legnagyobb erkölcsi tekintélyének” idézett szavait komolyan vesszük, akkor a legképtelenebb hazugság is igazolhatóvá válik?

A most következő idézet arról tanúskodik, hogy Wiesel szerint a holokauszt jelentőségében legfeljebb a Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatáshoz hasonlítható:

"Még rosszabb, hogy az emberiség – a nem zsidó világ – semmit sem tanult a holokausztból: abból az eseményből, amelyhez semmi sem fogható a történelemben, és amelynek jelentősége csakis a Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatáshoz hasonlítható." (Against Silence: The Voice & Vision of Elie Wiesel, 1. kötet, 35. old.) Wiesel arról is mesélt, hogy Auschwitzban ő, valamint két rabbi bíróság elé állította az Istent: "Én ott voltam, amikor bíróság elé idéztük az Istent... Az eljárás végén a 'chayav' szót használtuk, nem pedig azt, hogy 'bűnös'. Ami annyit jelent, hogy ‘Tartozik nekünk valamivel'. Azután imádkozni kezdtünk." (The Jewish Chronicle Online 2008. szeptember 19.) Wiesel meg van győződve arról is, hogy a holokauszt-vallás le fogja győzni a kereszténységet: "Minden becsületes keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem a zsidó nép pusztult el, hanem a kereszténység.” (Against Silence: The Voice & Vision of Elie Wiesel, 1. kötet, 272. old.) Zsófia, nem érzi úgy, hogy a holokauszt vallássá változtatása révén lehetetlenné válik a valóságos események kutatása? Vagy éppen az lenne a cél, hogy ne is derüljön ki soha az igazság az úgynevezett holokausztról?

Az „emberiség élő lelkiismerete”, aki rendületlen harcot folytat mindenféle „gyűlölködéssel” szemben, a következőképpen gondolkodik a zsidóságnak a németekhez fűződő viszonyáról:

"Minden zsidónak meg kell őriznie szívében egy helyet a gyűlölet számára. Egy egészséges, erős gyűlölet számára minden iránt, ami a németet jelenti és a németben tovább él. Ha másképpen cselekednénk, elárulnánk a halottak emlékét." – (Elie Wiesel: Legends of Our Time chapter 12: "Appointment with Hate", 142. old.) Anita Epstein, a Jewish Daily Forward című folyóirat 2010. június 9-i számában megjelent, Miért nem tudok megbocsátani Németországnak? című esszéjének felvezető mondata egy Wieseltől származó, igencsak jellemző mondat: “Nem tudok, és nem is akarok megbocsátani gyerekgyilkosoknak; arra kérem az Istent, Ő se bocsásson meg.” (Jewish Daily Forward, 2010. június 9.) Zsófia, őszintén mondja meg: Ön, aki számtalan cikkében emelte fel a szavát a „gyűlöletkeltéssel”, a „gyűlöletbeszéddel” szemben, nem érzi úgy, hogy a „saját szilárd értékrendjét követő” „erkölcsi tekintély” idézett szavaival gyűlöletet szít a németek ellen? Vagy talán a németek (a magyarok, a palesztinok, az irakiak, az irániak stb.) ellen lehet gyűlöletet szítani? Nem fajgyűlölő Ön egy kissé, Zsófia?

És mi a véleménye arról, Zsófia, hogy Elie Wiesel a saját szemével látta, amint a németek kisgyerekeket hajigáltak égő gödrökbe? Íme Elie Wiesel nyilván kétségbevonhatatlan hitelességű beszámolója auschwitzi élményeiről:

„Nem messze tőlünk lángok csaptak fel egy gödörből, óriási lángok. Valamit égettek ott. Egy teherautó gördült oda a gödörhöz, és beleürítette a terhét. Kisgyerekek voltak. Csecsemők! Igen, én láttam ezt a saját szememmel… Gyerekek a lángokban. (Olyan furcsa-e, hogy az álom azóta elkerüli a szememet?) Odamentünk tehát. Kissé távolabb volt egy másik, nagyobb gödör felnőttek számára…” Később aztán a menetoszlopot, amelyben ő és az apja is ott vonult, a „felnőttek számára” előkészített égetőgödörhöz hajtották. Ott álltak a gödör szélén, Wiesel már az elektromos szögesdrótra akarta vetni magát, amikor csoda történt: „Két lépésre a gödörtől megparancsolták nekünk, hogy kanyarodjunk el, és menjünk be egy barakkba.” (Elie Wiesel: La Nuit, Editions de minuit, 1958. 57. 60. old.) Zsófia, tudom, ha a holokausztról van szó, akkor az agymosáson átesett emberek jelentős része elveszíti a józan ítélőképességét is. De legyen szíves, kérdezzen meg egy hivatalosan elismert holokauszt-történészt, mi a véleménye Wiesel idézett visszaemlékezésének hitelességéről, mely szerint a nácik élve dobálták a csecsemőket a lángokba? (Megjegyezném itt, hogy 2008. július 8-án, egy kaliforniai törvényszék előtt, az őt a sok hazudozása miatt megtámadó Eric Hunt elleni per során feltették Wieselnek a kérdést: Az Éjszaka című könyvében Ön a valóságnak megfelelően írja le mindazt, amit átélt a második világháború alatt? Wiesel válasza: Ez egy hiteles beszámoló. Minden, amit benne leírtam, igaz.)

Ezen kívül pedig kérném, Zsófia, töprengjen el arról is, vajon mi lehet az oka annak, hogy „korunk erkölcsi tekintélye” a La Nuit (Éjszaka, első, hevenyészett változata 1955-ban jelent meg Buenos Airesben, majd átdolgozva 1958-ban, azóta pedig sajnos többször kiadták) című könyvének legelső kiadásában egyetlen szót sem ejt az auschwitzi „gázkamrákról”? Alighanem egyébként Elie Wiesel lehet az egyetlen önjelölt, Auschwitzot is megjárt „szemtanú”, aki egyik legjelentősebb könyvében nem mond semmit a „gázkamrákról”. Zsófia, vajon mi lehet ennek a különös hallgatásnak az oka?

Az Ön és antifasiszta harcostársai figyelmébe ajánlanám továbbá Carlo Mattogno revizionista történésznek a Kuruc.infón is megjelent, Elie Wiesel csalásait leleplező írását, valamint a szélhámos gazember ámokfutását leleplező honlapot. Nagy kérdés, hogy egyáltalán kicsoda Elie Wiesel? Ugyanis mint talán Ön is tudja, egy Grüner Miklós nevű egykori rabtársa „személyazonosság ellopásával” vádolta meg Elie Wieselt, és pert is indított ellene, azt állítva, hogy akit ma Elie Wieselként ismer a világ, ellopta az ő egykori auschwitzi barakktársának, Lázár Wieselnek a személyazonosságát. Lazar Wieseltől annak auschwitzi azonosító számát (A-7713) tulajdonította el, Lázár Wieseltől pedig buchenwaldi raboskodását, és későbbi párizsi útját „kölcsönözte”. Grüner Miklós állítása szerint a valódi Lázár Wieselnek az ötvenes évek közepén nyoma veszett, a jiddis nyelven Argentínában kiadott önéletrajzi mű még bizonyosan az ő alkotása volt. Ám „Az éjszaka” már egy másik személy munkája, aki – Grüner feltételezése szerint a jogdíj kikerülése érdekében – szépirodalmi stílusban átdolgozta Lázár Wiesel önéletrajzát, majd Elie Wiesel néven felvette a személyazonosságát is.

(2006-os sajtóközleményében Grüner az alábbi megállapításokat tette: “Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett ‘Elie Wiesel’ elrabolta Lazar Wiesel A-7713-as fogoly személyazonosságát, aki 1913-ban Magyarországon, Máramarosszigeten született. Azt is kijelentem, hogy Auschwitz és Buchenwald archívumaiban semmiféle olyan dokumentum nem létezik, amellyel bizonyítani lehetne, hogy az A-7713-as számon ‘Elie’ nevű személyt valaha is fogolyként regisztráltak volna bármelyik német koncentrációs táborban.”)

Grüner meglehetősen egyértelmű és meggyőző bizonyítékokat hoz fel állításai alátámasztására, melyek egyébként megszerkesztett formában megtalálhatók Carlo Mattogno-nak az Inconvenient History Revisionist Blogon 2010. február 24-én, illetve március 26-án nyilvánosságra hozott két tanulmányában. Az egyik fontos információ, ami a két írásból kiderül, hogy Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született. A másik pedig, hogy az A-7713-as azonosító számot Auschwitzban május 24-én adták ki (1944-ben), csakhogy Elie Wiesel Éjszaka című könyvében azt írja, hogy május 28-a után deportálták őt „Sighet”-ről (Máramaros), sőt, az is lehetséges, hogy csak június 3-át követően.

A legmegsemmisítőbb érv azonban az Auschwitzi Emlékmúzeum archívumából származó nyilvántartó lapok és más hivatalos dokumentumok, amelyek alapján világosan kitűnik, hogy az 1913. szeptember 4-én született Lazar Wiesel azonosítási száma (amelyet a karjára is tetováltak), A-7713, testvére, Abraham pedig, aki 1900. október 10-én látta meg a napvilágot, az A-7712-es számot kapta Auschwitzban.

Wiesel viszont azt állította, hogy az A-7712-es számon az apját, Slomót regisztrálták, akivel együtt volt a lágerben. Azonban a dokumentumok nem igazolják Wieselnek az apjával kapcsolatos beszámolóit. Mint ahogyan két nővéréről sem áll rendelkezésre dokumentum. Állítólag mindkét nővére túlélte az auschwitzi „haláltábort”.

Zsófia, Ön a cikkében bemutatja a buchenwaldi foglyokról készült nevezetes fotót, melyen állítólag maga Elie Wiesel is látható. Ezen a képen alulról a második priccssoron lenne a hetedik ember Elie Wiesel. Nos, elmesélem Önnek és a holokauszt-hívő barátainak a kép történetét. Első ízben a New York Times című lap tette közzé a fényképet 1945. május 6-án, Túlzsúfolt hálóhelyek a buchenwaldi fogolytáborban aláírással. Ekkor még a lap nem nevezett meg senkit a képen látható személyek közül. Hosszú ideig érdekes módon semmi nem történt, majd 1983 októberében a fotót ismételten bemutatták a New York Times jelentős példányszámban megjelenő vasárnapi magazinjában, az alábbi képaláírással: “1945. április 11-én amerikai csapatok felszabadítják a koncentrációs tábort, a túlélők között ott van Elie Wiesel, aki a későbbiek folyamán felismerte önmagát a fotó közepén, társai között.” A New York Times vasárnapi magazinjának cikkében a következő mondatot olvassuk: „Neve gyakran felmerül a Nobel-díj lehetséges várományosai között, amelyet megkaphat a békéért végzett tevékenysége vagy írói munkásságának jutalmaként is.” Élhetünk a gyanúperrel, hogy Wiesel népszerűsítése egy nagyszabású kampány keretében zajlott. A cél pedig nem volt más, mint hogy megkaphassa a Nobel-díjat.

David O’Connell “Elie Wiesel és a katolikusok” című cikkében (“Elie Wiesel and the Catholics,” Culture Wars, 2004. november) ki is mondta: a New York Times meghamisította a történelmet, amikor azt állította, hogy a nevezetes fényképfelvételen Wiesel látható, aki korábban évtizedeken át azt hangoztatta, hogy április 16-án - tehát azon a napon, amikor a fotó készült - a láger kórházában tartózkodott. 1986. október 14-én bejelentik, hogy Elie Wieselnek ítélték a Nobel-békedíjat.

De hogy mikor is készült a fotó, az persze nem egészen világos. A buchenwaldi Gedenkstätte kiállításán a kép alatt az alábbi felirat olvasható: “Häftlinge in Baracke 56 des Kleinen Lagers. | Foto Harry Miller, 16. April 1945 / National Archives, Washington”. Magyarul:,“Foglyok a kisebbik tábor 56-os barakkjában. Harry Miller fotója 1945. április 16-án. National Archives, Washington”. (A Galamus cikkében is az áll, hogy a felvétel április 16-án készült.) Igen ám, csakhogy ha tényleg Elie Wiesel szerepel a képen, akkor az nem készülhetett április 16-án. Vagy pedig ha április 16-án készült, akkor pedig a fotón nem lehet rajta Elie Wiesel. Zsófia, Ön nyilvánvalóan nem tudja, de a pofátlan holocsaló Éjszaka című könyvében a következőket írta: “Április 10-én körülbelül 20 ezren voltunk még a táborban. Köztük több száz gyerek. [...] Három nappal a buchenwaldi láger felszabadulása után (ami április 11-én történt – P.O.) ételmérgezésben megbetegedtem. Ezért átszállítottak a kórházba, ahol két hetet töltöttem el élet és halál között vergődve.”

Tehát amennyiben Wieselt április 14-én átszállították a kórházba, nem fényképezhették le őt a barakkban április 16-án. Érezte a bajt Wiesel is, ezért megkísérelte megmagyarázni a bizonyítványát. 1995. április 21-én Wiesel a német Die Zeit című hetilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az elhíresült képet valójában a tábor felszabadulásának másnapján készítették, vagyis április 12-én: “A fotót a láger felszabadulásának másnapján egy amerikai katona készítette a buchenwaldi gyerektáborban. A kép idősebb embereket mutat. Azonban ezek az idősebbnek látszó foglyok valójában 15 és 16 évesek voltak, akárcsak én.” (“1945 und Heute: Holocaust,” Die Zeit, 1995. április 21.)

S még egy kérdés a végére: hol az a bizonyos auschwitzi tetkó? Zsófia, Önnek nem hiányzik a válasz?

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Elie Wiesel emlékiratai nagyítóval: így hazudik a "szavahihető szemtanú" (VII., befejező rész)

- Kicsoda Elie Wiesel? - Carlo Mattogno írása a holoszélhámosról

- "A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"