Ha az eljárás során a jogállami elveket és a törvényességet betartják, akkor a bosszúszomjas zsidók pofára fognak esni: ugyanis felsorakoztathatnak akárhány egykori foglyot, „túlélőt” és „szemtanút”, csakis az ő vallomásaik alapján nem mondható ki Csatáry felett az elmarasztaló ítélet. Tényként csak annyi állapítható meg, hogy a kassai gettó parancsnoka (más források szerint parancsnok-helyettese) volt hadnagyi (vagy századosi) rangban. (Az nem világos még, hogy melyik gettó parancsnoka volt, Efraim Zuroff ugyanis egy alkalommal úgy nyilatkozott, Csatáry nem a téglagyárban kialakított gettót, hanem a „kivételezett zsidók” számára fenntartott gyűjtőtábort irányította.)

Azt a tényt persze bizonyítani lehet, hogy Csatáry valamelyik kassai gettót felügyelte, ahonnan azután Auschwitzba szállítottak 15 700 zsidót. Ezen a ponton felmerül a kérdés: bűncselekménynek minősül-e, ha valaki egy olyan gyűjtőtábor vagy gettó parancsnoka volt, ahonnan később embereket deportáltak egy munkatáborba? Úgy hiszem, a vád ezen a ponton is súlyos akadályokba ütközik majd – már természetesen akkor, ha a törvény betűjéhez és szelleméhez szigorúan ragaszkodnak az eljárás során.

Természetesen súlyosan esne a latba, ha bizonyítani lehetne, hogy Csatáry tudta: „halálba küldik a zsidókat”. Csakhogy dokumentumok és visszaemlékezések alapján igazolható, hogy a magyar katonák, rendőrök, sőt maguk a deportáltak is meg voltak győződve arról, hogy dolgoztatni viszik őket Németországba (mint ahogy azért is vitték őket - a szerk.). Szállingóztak ugyan a vadabbnál vadabb híresztelések a zsidók rafinált módokon történő kivégzéséről, de ezeket a horrorisztikus történeteket a többség a szövetségesek háborús propagandájának tartotta – tegyük hozzá, teljes joggal. Mivel a holokausztozók azt sem tudják egyértelműen bebizonyítani, hogy Auschwitzban gázkamrák léteztek volna (a „bizonyítékaik” döntő többsége szemtanúk vallomásán alapszik), természetesen képtelenség bíróság előtt igazolni, hogy Csatáry „tudatosan a halálba küldte a zsidókat”.

Ha tehát törvényes keretek között zajlik az eljárás, és a bíróságot nem félemlítik meg sem a nácivadászok, sem a zsidóságtól reszkető állami szervek, akkor Csatáry László felmentése biztosra vehető. Egyáltalán nincs azonban kizárva, hogy a külső nyomás hatására a „független” magyarországi bíróság beadja a derekát, és börtönbüntetésre ítélik az idős magyar férfit. Ha így történne, akkor az nem lenne más, mint részben a nemzeti ellenállás letörése, illetve megfélemlítése – esetleg az nemzeti erejének és elszántságának provokatív tesztelése - céljából végrehajtott példátlan justismord. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a zsidók abban reménykednek, a hónapokig, esetleg évekig tartó eljárás végét – Képíró Sándorhoz hasonlóan – az idős Csatáry László nem fogja megérni. Ha így lesz, akkor a vérszomjas nácivadászok két legyet ütnek egy csapásra: egyrészt a halálba kergetik a kötelességét teljesítő magyar hazafit (és ezzel beteljesedik a talmudi bosszú), másrészt pedig világossá teszik az egyre erősödő magyar hazafias mozgalom számára, hogy a zsidóság azt tesz ebben az országban, amit akar.

Minden eszközt mozgósítani kell az aljas cionista tervek megakadályozás érdekében! Csatáry László számára jogi segítséget kell biztosítani, ezen kívül a politikai és társadalmi szervezeteknek erőteljesen fel kell emelni a szavukat a bosszútól lihegő talmudisták célkeresztjébe került magyar testvérünk érdekében. A nemzeti médiának pedig hangos kampányba kell kezdenie, melynek során le kell leplezni a vérszomjas vádlók hamis érveit, történelemhamisításukat és aljas magyarellenes szándékaikat. Végezetül pedig komolyan fontolóra kellene venni egy tüntetés szervezését, melyen felemelnénk szavukat Csatáry László és általában a jogállami elvek védelmében, valamint a kiépülő cionista diktatúra ellen.