Bezár!
2019. november 13., szerda, Szilvia, Bulcsú, Enese napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
12:34 Megrendszabályozná a Fidesz a "Tordai-Jakabokat": kitiltást és egyéves fizetésmegvonást is kaphatnak12:00 Berlinben építi meg első európai gyárát a Tesla11:40 Megkezdődött az Iszlám Állam tömeggyilkos emírjének pere Budapesten11:22 Továbbra is érkeznek az esélytelen rakéták a Gázai övezetből Izraelbe11:13 Muzulmánok ellen tervezett fegyveres támadással gyanúsítanak két lengyelt10:44 A Japán Birodalmi Haditengerészet jelentősebb technikai fejlesztései09:55 Napi Bencsik: Mészárosék nem loptak, szerencsésen versenyeztek09:29 Az oroszbarát szocialisták megbuktatták az EU felé közeledni akaró moldovai kormányt08:44 Erre tart a klímabolsevizmus: Jane Fonda már nürnbergi pereket akar azok ellen, akik nem harcolnak velük08:33 Leleplezett mélyállam: megnevezték a Trump-Zelenszkij beszélgetés kiszivárogtatóját07:58 Ideiglenes elnökké nyilvánította magát a bolíviai szenátus egyik alelnöke07:45 Zivatarokra és széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat07:33 Egyelőre nem lesz Putyin-Zelenszkij találkozó06:50 Nyugodtabb szívvel lehet vonatra ülni - de csak a mai napon22:33 Soha nem adja fel - üzente Morales Mexikóból
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Munkásság a Harmadik Birodalomban - a Német Munkafront, III. rész

Reklám

Utolsó felvonáshoz érkezett a hitleri Németország munkásságáról és annak ernyőszervezetéről szóló tanulmány-sorozatom, amely egyben a Johannes Öhquist A Führer Birodalma című kötet alapján írt sorozatom alfejezete is. Az első és a második rész részletesen bemutatta a Német Munkafront (Die Deutsche Arbeitsfront, rövidítve DAF) megszületését, meglehetősen szerteágazó felépítését, célkitűzéseit, szakágait, röviden megismerkedtünk a Munkafront vezetőjével és a nemzetiszocializmus munkához való viszonyával is. Természetesen nem zárhatunk le úgy egy, a munkával és a munkásokkal foglalkozó cikksorozatot, hogy ne beszélnénk a bérezésről és a munkavégzéssel kapcsolatos egyéb gyakorlati elemekről, illetve a szabadidőről. A harmadik részben így ezekkel a populárisabb témákkal fogunk foglalkozni.
Zoom
Adolf Hitler munkafront-tagokkal találkozik 1936-ban (fotó: Alamy)
Kezdetnek szögezzük le, hogy az az állítás, miszerint a nemzetiszocialista Németország munkásrétege az egyik legirigyeltebb volt Európában, az nem valami „náci szimpatizáns” által kitalált sallang, hanem a színtiszta történelmi valóság. Egyetlen egy ország munkássága – a „demokratikus” nyugat országai sem voltak kivételek, a szovjetről nem is beszélve – nem tudott olyan életszínvonallal büszkélkedni, mint a német munkások. A vesztes világháborút követő negatív propagandahadjárat persze ebben a témakörben is megtette a magáét, de a gazdasági fellendülést és az általános jólétet még a balliberális történészek sem tudják elvitatni az egykori birodalomtól. Iratokat, naplókat és hasonló dolgokat esetenként könnyűszerrel lehet hamisítani, főleg ha ebben még támogatnak is, de a felépült autópályákat példának okáért elég nehéz lenne elrejteni a „nagyközönség” elől…
A nemzetiszocializmus bérpolitikája teljesítményalapú volt, ahogyan az egy mind a kapitalizmust, mind pedig a kommunizmust elutasító rendszerhez illik. A minimális jövedelem persze minden dolgozó embert megilletett, amelyet eztán a teljesítmény egészített ki annak mértékében, ki mennyit érdemelt. Az alapteljesítményt tehát nem fel-felemelték egy séma szerint, hanem a termelés egyéni vagy általános fokozásával juthattak több bérhez. A legkisebb bér stabil marad, az egyéni teljesítményen alapuló többletkereset felső határa viszont nincs megszabva, ha ezt a birodalmi biztosok külön nem kívánják megszabni esetenként. Erre vonatkozólag a többször említett Öhquist munkája egy 1928. június 25-én létrejött rendeletet említ, mely nyilvánvalóan elírás vagy sajtóhiba, a valós dátum pedig 1938 lehet, a háború előtt bő egy évvel. A bérezés mellett a vállalkozói nyereség is teljesítményhez volt kötve. Az egészséges szerzési törekvést tehát nem szorították háttérbe, ahogyan a kommunizmusban tették, teljesen megfojtva ezzel a versenyszellemet, mely jobb és szebb munkára ösztönzi az embereket. Ahogyan azt az új német politika meghatározta: „A helyesen értelmezett haszonkeresés nincsen száműzve, vagy éppenséggel megszüntetve, csak éppen egészséges irányba terelték és a közösség szolgálatába állították. Az államnak nem kellenek gazdasági hivatalnokok, sem gazdasági nyugdíjasok, akik az egész gazdálkodás végső célját a szabott árakban és a biztos elhelyezkedésben látják, s ezért nem fosztja meg a vállalkozót az egészséges versenytől. De megvédi munkájának eredményét és megvédelmezi az üzérkedő névtelen tőke nemtelen versenyétől.”
Zoom
A Német Munkafront propagandaplakátja (plakátok forrása: Pinterest)
Mindamellett, hogy törekedtek az igazságos ár- és díjszabásra, a rendszer számos ponton javításra, korrigálásra szorult, melyet legtöbbször rendeletekkel igyekeztek fixálni, ahogy azt fentebb is láthattuk. Így született meg 1938. április 1-jén egy új bérszabályozási rendszer, amiben az alapbéreket felemelték, a felmondási időt meghosszabbították, 25 év szolgálat után pedig megszüntették és bevezetésre került a szolgálati idő pótlék is az eltöltött évek függvényében. A felmondási idő meghosszabbítása elsősorban a munkavállaló érdekeit védte, megmentve ezzel a kiszolgáltatottságtól, amit példának okáért a kapitalizmusban mind a mai napig saját bőrünkön is érezhetünk. Nagyobb biztonságérzet pedig nagyobb termelést eredményez.
Amíg ezekben az években a szovjet éppen tűzzel-vassal irtotta a „reakciós parasztságot”, állatias körülmények között tartotta a munkásságot, a démonizált Németország javított a szabadságolás feltételein, újjászervezte a betegségi járulékokat és fixálta a munkaidőt, amely egy felnőtt esetében nyolc óra volt, ahogy azt egy 1938. április 30-i rendelet megszabta. Ugyanezen a napon lépett életbe külön egy, az ifjúkori munkát szabályozó törvény, amely tartalmazta az ő munkaidejük megállapítását és a szabadságolást is. A fizetett szabadság mindenkit megilletett, beleértve az idény- és otthoni munkásokat is. Az otthoni munka olyan mértékben volt népszerű a korszakban, hogy 1934. március 23-án külön törvényben szabályozták és kimondták, hogy „az otthoni munkát a birodalom különleges oltalma illeti meg.”
Öhquist adatai szerint 1939-ben 700 ezer ember dolgozott otthon. Kiegészítésként csendben hasonlítsuk ezt össze mondjuk a magyarországi Kádár-korszakkal, ahol még a Kádár-kaptárként emlegetett ócska panelházakat is úgy tervezték, hogy minél elviselhetetlenebb legyen az otthon tartózkodás, megfosztva ezzel az embereket a családi körtől és az otthon melegétől. Ennek iskolapéldája a kicsire tervezett konyha (a kollektivizálás jegyében „zabálj csak a munkahelyeden”, felesleges azt családi körben eltölteni, mint például a Horthy-korszakban), az atomizáció (a szomszédokat és a lakókat akár évekig nem is látod), valamint a silány anyagokból való építkezés, aminek köszönhetően még a feletted lakó szellentését is hallod,”kárpótlásul”, ha már élőben nem futtok össze soha.
Mindezek mellett ez a „fránya, barbár” Német Birodalom még az ünnepnapok megfizetését is szabályozni merészelte 1937 decemberében, teljes anyagi biztonságot nyújtva ezzel a német munkavállalóknak.
Az anyagi biztonságon túl fontos volt megszervezni a jogbiztonságot is, melyet jogi tanácsadás keretében végeztek az erre külön létrehozott Zentralbüróban (hivatalban). Ez egyfajta munkáltató-munkaerőbékítés volt, igyekeztek előtérbe hozni a bíróságon kívüli megegyezéseket, kiküszöbölve ezzel a felesleges és hosszadalmas eljárásokat. A statisztikák szerint 1935-ben például 250 ezer vitás esetet sikerült így rendezni 18 millió márka összértékben. A vitás esetek száma egyébként évről évre csökkent, 1932-ben még évi 371 ezer volt, 1938-ban már csak 17 400. A hivatal egyébként a Német Munkafront alá tartozott, így értelemszerűen annak tagjai részesültek az ingyenes jogsegélyben. Ingyenes jogsegélyt egyébként nyújtott még egy közvetlenül az NSDAP által irányított szervezet is, jóval szélesebb skálán, s olyanok számára, akik vagy hadirokkantak voltak, vagy nem tudták fedezni az ügyvédi költségeket.
Zoom
Német Munkafront plakát a minőségi munka és a szellemi képzés fontosságáról
A továbbiakban mindenképpen szót kell ejtenünk az úgynevezett Werkschar-okról, amelyek DAF-tagsággal rendelkező önkéntesek (legalább 18 éves üzemi alkalmazottak) által létrehozott 30-40 fős csoportok voltak. Feladatuk a csoportvezetővel (Werkscharführer) a nemzetiszocialista érzület és magatartás terjesztése és népszerűsítése volt a kollégák körében elsősorban etikai és politikai jelleggel. A teljeség igénye nélkül ebbe a körbe tartozik a nemzetiszocializmus világnézeti és gyakorlati (pl. szociálpolitika) alapjainak terjesztése, napi politikai események megvitatása, vagy éppen egyfajta információs fórumként is üzemelt rendszabályokkal, törvényekkel kapcsolatosan.
A Werkschar-okat aztán további három csoportra osztották (Werkschararbeitsgruppe). Az egyik a népegészségüggyel foglalkozott, amelybe beletartozott az egészségügyi felvilágosítás, tanács az egészséges élet- és munkabeosztásra, munkavédelem, higiénia stb. A második a szakmai versenyeket intézte és bonyolította le teljes körűen, mely egyszerre szolgálta a munkások szakmai fejlődését és a versenyszellem áldásos létrejöttét is. A harmadik pedig a Kraft durch Freude volt (munka és öröm) amely a munkások szabadidős tevékenységét elősegítő szervezet volt (olasz megfelelője a Dopolavoro). A Kraft durch Freude az utókorban is a viszonylag ismertebb szervezetek közé tartozik, érdekes és különleges tevékenysége miatt a későbbiekben önálló tanulmányt kap majd.
Végül pedig itt az idő, hogy levonjuk az olvasottakból való tanulságot, hogy ismereteink szélesítése ne öncélú intellektuális villongás legyen.
Ha pár rövid gondolat erejéig össze szeretnénk foglalni a német nemzetiszocializmus munkapolitikáját, akkor a munkások anyagi, jogi és erkölcsi biztonságát, szakmai fejlődését és gazdasági nevelését kell mindenekelőtt megemlítenünk. Utóbbi a gazdasági béke eléréséhez, mely egyszerre függetlenedik a kizsákmányoló kapitalizmustól és a kollektivizáló kommunizmustól, elengedhetetlen. A DAF tagjai számára pedig különösen kiemelt jelentőségű volt a munkaversenyeken túl a jellemnevelés és az iskoláztatás is. E célból jöttek létre esti tanfolyamok, mely széleskörű ismereteket nyújtott a munkásság számára mindenféle szociális és gazdasági kérdésről, valamint a DAF felépítéséről. Meg kell említenünk még a több mint 90 féle szaklapot (díjtalanok voltak, amelyből a legismertebb a kiváló ismereteket nyújtó Der Schulungsbrief volt, amely csak 1939 januárjában 4 160 000-es példányszámban jelent meg), valamint a jövendőbeli munkáselit kiképzését szolgáló iskolahálózatot, nyitva hagyva az utat „felfelé”, ami – divatos szóval élve – kiszámítható és kecsegtető életpályamodellel csábított, amelynek végén akár a politikai elitbe való bekerülés várta a vállalkozó szellemű és tehetséges fiatalokat.
Felvetődik a kérdés, hogy vajon helyes volt-e szinte mindent a Német Munkafront hatálya alá helyezni? Nos, ahhoz, hogy a német gazdaság és a munkásság irányítása hatékony kezekben legyen, mindenképpen. Kelet-Európában a kommunizmus hagyatékának köszönhetően erős ellenszenv van jelen minden ehhez hasonló állami ernyőszervezet iránt, de ahogy a tanulmányokban olvashattuk, a Die Deutsche Arbeitsfront nem a szocializmusban megismert gátlástalan és korrupt elvek mentén működött. Az embereknek szükségük van szigorú, hierarchikus, de egyben az igazságosságra törekedő vezetésre, különben ösztönlényekké züllenek, ahogy ezt a nyugati liberalizmus kiválóan elénk is tárja.
Ismereteink szélesítése rádöbbenthetett minket arra is, miért állt annyira érdekében mind a nyugati „demokráciáknak”, illetve a keleti bolsevizmusnak is, hogy még az írmagját is eltöröljék ennek a komoly, harmadik típusú alternatívát nyújtó birodalomnak. Ha ez fizikailag sajnos sikerült is, a rendelkezésünkre álló ismeretanyagot nem tudták végleg elpusztítani, bármennyire is szerették volna. Sajnos mind a mai napig nagyfokú az intellektuális elnyomás, ha az úgynevezett „harmadik pólusról”, vagyis a nemzetiszocializmusról és annak nemzetekre levetített fajtáiról kell értekezni, de ha szűkösen és nehezen is, hozzá lehet jutni objektívebb, a „győztesek írják a történelmet” felfogástól mentes szakirodalomhoz és tudásanyaghoz. Teher alatt nő a pálma, ahogy mondani szokás, így ez nem szegheti kedvünket, ami a kapitalizmuson és a kommunizmuson kívüli alternatív megoldások megismerését illeti.
Jobb lezárást pedig keresve sem találhatunk, mint a Deutsche Sozialpolitik hitvallását a nemzetiszocializmus gazdaságpolitikájáról: „Nem úgy áll a dolog, hogy a nemzetiszocialista bér-alapelvek megvalósítása emberfölötti igazságérzettől áthatott, minden emberi gyöngeségtől ment angyali lényekre számítana. Ez esetben ezek az irányelvek utópisztikusak maradnának. Megvalósulásuk viszont nem kíván egyebet, mint hogy az emberek a gazdasági életben belsőleg becsületes nemzetiszocialistákká változzanak, akik bár nem restelik a keresetre irányuló egészséges törekvésüket, ezt azonban bölcsen a nép- és sorsközösség fölérendelt követelményei szerint érvényesítik.”
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Felhasznált irodalom: Johannes Öhquist: A Führer Birodalma. Gede Testvérek Bt., Budapest, 1999.
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready