Meghalt egy gyermek abban a támadásban, amelyet kedden London egyik északkeleti külvárosában követett el egy karddal felfegyverkezett férfi.
Stuart Bell főfelügyelő, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka kedd délutáni sajtótájékoztatóján közölte, hogy a halálos áldozat egy 13 éves fiú, aki kórházba szállítása után vesztette életét.
Bell megerősítette, hogy a támadás helyszínéről a gyerekkel együtt öt sérültet szállítottak kórházba, köztük két rendőrt.
Egyikük állapota sem életveszélyes, de a két rendőr Stuart Bell megfogalmazása szerint jelentős szúrt sérülések miatt műtéti beavatkozásra szorult.
Bell elmondta: a 36 éves gyanúsítottat az első bejelentés után 22 perccel, elektromos sokkoló alkalmazásával ártalmatlanná tették és elfogták.
A rendőrtiszt megerősítette azt is, hogy a Scotland Yard eddigi vizsgálata alapján a támadás nem terrorcselekmény volt.
Hozzátette: nem célzott támadásról volt szó, a rendőrség nem tart attól, hogy a helyi közösséget további veszély fenyegetné, és az őrizetbe vett férfin kívül nem keres más gyanúsítottat az ügyben.
Nem válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a gyanúsítottnak volt-e már dolga a rendőrséggel.
A Scotland Yard nem sokkal korábbi hivatalos tájékoztatásában is kiemelte, hogy az incidensnek nincs köze a terrorizmushoz.
Az első beszámolóban szerepelt az is, hogy a gyanúsított a brit főváros északkeleti határában, a belvárostól 20 kilométerre fekvő Hainault negyedben járművével egy épületnek hajtott, majd több embert megszúrt.
A rendőrségi ismertetés szerint az illető, aki egy karddal volt felfegyverkezve, ezután másokat is megtámadott; köztük volt a két rendőr is, aki elsőként érkezett a helyszínre a bejelentés után.
A közeli Hainault metróállomást és a környező utcákat a rendőrség kedd délután is zárva tartotta, de a mentők már elvonultak a helyszínről.
(MTI)