Halálos húsvét Bakson - Megölték a 99 éves Piroska nénit - A 19 éves gyanúsított tegnap tett beismerő vallomást. Egy idős baksi asszony házába surrant be egy fiatal fiú, a néni azonban megzavarta. A dulakodásban az idős nő halálos sérüléseket szenvedett. Holttestére másnap délelőtt, a szomszédban lakó menye talált rá. A néni 99 éves volt. A gyilkossággal gyanúsított 19 éves R. Zoltán tegnap tett beismerő vallomást.

A gyilkos cigány családja

– Az anyósom mindig korán kelő volt, ezért kedden késő délelőtt már furcsállottam, hogy miért nem látom az udvaron vagy az utcán. A kapu zárva volt, a ház ajtaja viszont nyitva, gondoltam, ébren van és visszamentem a lakásomba. Később mégis kibontottam a kertem hátsó kerítését, így jutottam át. A mama az ágyon ült, előtte egy konyhaszék, erre volt ráborulva. Megfogtam a kezét, teljesen merev volt – idézte fel a kedden délelőtt történteket a baksi Lajos Sándorné. 
Az asszony anyósa, egyben szomszédja, gyilkosság áldozata lett. A 99 éves, hajlott hátú, a menye elmondása szerint alig 30 kilós L. Sándorné Piroska nénit még hétfő délután, puszta kézzel ölték meg.
– Értesítettem az orvost, ő pedig a rendőrséget, mert a lakásban több vértócsa is volt – mondta az áldozat menye. Elmesélte, Piroska néni napjai azzal teltek, hogy házának kapujában állt, és nézte az embereket. – Ez is lett a veszte. Ha nem állt volna hétfő délután is az utcán... Aznap délelőtt is figyelmeztettem: locsolkodás van, sokan járnak erre, maradjon benn, zárja be a kaput! Sosem hallgatott rám – mondta szipogva Lajos Sándorné.
A gyilkossággal egy 19 éves helybeli fiút, R. Zoltánt gyanúsítják, akit még kedden, bilincsbe verve vittek el a rendőrök. – Egy nyomozótól tudom, hogy hétfő délután a kinn álldogáló anyósom mellett három fiú sétált el. Kettő elkezdte ölelgetni, a harmadik bement a házába. Miután előbbiek elmentek, a mama bezárta a kaput és bement a lakásba. Itt zavarhatta meg a harmadik férfit. Kiáltozást nem hallottam, szerintem egyből leüthette az anyósomat. A fiú a pénzre ment, a nyomozó azt mondta, be is ismerte a tettét – mesélte Lajos Sándorné, aki úgy tudja, a házból végül semmit nem vitt magával a gyilkos. 
– Úgy köszönt el, hogy meglocsolja a rokonságot. Hétfő délután 2 óra körül ért haza, lefeküdt aludni. Később azt mondta, jól telt a húsvéthétfője – mondta Ilona, a gyilkossággal gyanúsított fiú anyja. A rendőrök másnap kora délután jöttek a fiáért. – Én éppen a testvéremnél voltam. Mire visszaértem, a fiam már bilincsbe verve állt a házunk előtt – mesélte. Csak annyit mondtak neki, hogy fiát kihallgatásra viszik. – Késő este jöttek vissza, és közölték, hogy Zoltánt benntartották. A falubeliektől tudtuk meg, mi is történt pár utcával lejjebb – mondta.
– Nem hiszem el, hogy a fiam ilyet tett volna! Locsolkodáskor sokan járhatnak egy-egy háznál. Lehet, hogy a fiam bement locsolkodni az asszonyhoz, majd szépen kijött. Utána bárki járhatott még ott. A fiamat látták arra utoljára, hát ráfogták az egészet. Ugye hallott a móri gyilkosságról? – kérdezett vissza indulatosan a fiú édesapja. A szülők állították: Zoltán mindig megkereste azt a pénzt, amennyire szüksége volt, de ha anyagi gondjai támadtak, anyja mindig kisegítette.
Döbbenet és felháborodás
– Érthetetlen, hogy egy ilyen kis faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, ilyen dolog történhetett. Mélységesen megdöbbentett a hír, és az emberek is fel vannak háborodva. Nagyon készültünk arra, hogy a falu legidősebb polgárát, ha betölti majd a századik életévét, illő módon megköszöntsük. Sajnos ezt már nem tehetjük meg – mondta Búza Zsolt baksi polgármester.
Szombatig dönt a bíróság
A Csongrád Megyei Rendőr-főkaptányság tájékoztatása szerint a 19 éves fiúhoz széles körben elvégzett adatgyűjtés után jutott el a rendőrség. R. Zoltánt – őrizetbe vétele mellett – szerdán gyanúsították meg halált okozó testi sértéssel. A 19 éves fiú tegnap tett beismerő vallomást. Az ügy iratai tegnap kora délután érkeztek meg a szegedi bíróságra. – A bíróságnak legkésőbb 72 órával az őrizetbe vétel után kell döntenie a fiú letartóztatásáról, ha azt az ügyészség indítványozza – tájékoztatta lapunkat Bariné Tóth Éva ügyész, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
(Délmagyar)
 
Kuruc.info kommentár: Ehhez tényleg nincs mit hozzátenni. Az ember már lassanként belefásul abba, hogy szinte minden napra jut egy-két, cigányok által elkövetett gyilkosság. Sajnálom magunkat is – és, groteszk módon, sajnálom a cigányokat is, akik nem képesek tanulni a történelemből. Nem képesek arra, hogy megértsék: a Holocaustnak is volt oka. Ahogy azt sem, hogy a történelem könyörtelenül és mindig megismétli magát. Nem kétséges, hogy ki húzza majd a rövidebbet, ha a többség (végre) “bepöccen”.
Érdemes megfigyelni, hogy a cikk főoldalán levő képet (ami az általunk betett kép kicsinyített változata és ITT  érhető el direktben) a Délmagyar.hu láthatóan manipulálta – azaz, a fényerejét erősen (egészen az erős túlexponáltságig) megemelte, hogy a bőr-, illetve hajszínről ne látszódjék azonnal, hogy cigányokról van szó. Ugyanakkor a kép eredetijét (még?) nem manipulálták. Ismerős taktika, ballib oldalon mindig is ezt használták, ha valakinek a cigányságát “el kellett tüntetni”. Vagy éppen ellenkezőleg, ha valakiről egyenesen azt kellett sugallni, hogy cigány. Ugye, emlékszünk még Orbán Viktor 2002 áprilisi TV-interjújára a vesztes első forduló után, amely során ballib “jóakarói” tudatosan leszabályozták a kamera fényerejét, hogy Viktorunk egészen cigánynak tűnjék? Biztosan. Igen, a ballibek soha nem változnak.
Végezetül egy ideillő indexes hozzászólás, ami a gyilkosság hírére érkezett: “Szó szerint ilyen élményem volt Húsvétkor (a gyilkosságot leszámítva). Felvilágosítottak, hogy a "fiatalok" csoportosan járnak locsolkodni (mint az megszokott egyébként is, volt szerencsém megfigyelni a locsolkodók hm. csoportját), és igen gyakori, hogy amíg egyikük szóval tartja a delikvenst, mások addig besurranak. Elsősorban magányosokra és idősekre utaznak. A tollfelvásárlás szlogen is állítólag a terepszemlét célozza. A hovatartozást már ide sem írom.”