2008. szept. 26 23:55: Wahorn legújabb, klubrádiós riportját lásd legalul, piros Frissítés-bevezetéssel.

A kelet-magyarországi, tücsökfertőzött
Mezőszemerére költözött a nagy ballib fenegyerek-"művész", Wahorn András. Nem kétséges, a balbib médiumok egy időre jegelni fogják minapi, Beszéljük meg-beli alakítása miatt.
A Klubrádió most úgy járt Wahornnal, mint nemrégiben a TV2 Terry Black-kel. Mint régi, megbízható SZDSZ-es kádert, felhívták (behívták) egy jó kis nácizásra, fasisztázásra, rettegésre, anélkül, hogy előre egyeztették volna, mit is fog mondani. Aminek az lett a vége mindkét esetben, hogy pont az ellenkezőjét nyilatkozták, mint amit vártak tőlük. Terry Black-től azt, hogy határolódjon el a Móricka-féle “rászizmustól”.  Ehelyett elmondta, igenis van cigánybűnözés, és igenis megjelentette volna a lapot, ha tudja, milyen a képregény. Wahorntól meg jó kis nácizást, rasszistázást, huligánozást várt a műsor (a tegnapi Beszéljük meg témája ui. a 20-i radikális jobboldal vs. rendőrség-összecsapások voltak). Erre mit kaptak? Az interjúalany pár mondattal elintézte a témát (amelyben szintúgy nem volt köszönet a ballib oldal számára), majd rátért a lényegre.
Szedjük le az ITT levő MP3-at és tekerjünk előre 24:30-ra. Mi, természetesen, időt és energiát nem kímélve, leírtuk a beszélgetést, annyira atom. Köszönjük "T.K." olvasónknak, hogy felhívásunk nyomán megírta nekünk, konkrétan melyik műsorról  és adásról van szó.

Az interjú a 20-i csetepatéval indít: a kajmán rádió műsorvezetője megkérdi Wahornt, mi a véleménye a történtekről. W.A. pár mondatban, kifejezetten korrekten, jobboldal-fikázás nélkül (!!!) elintézi az ügyet azzal, hogy az emberek azért tüntetnek, azért csapnak össze a rendőrökkel, mert el vannak keseredve. Ezután azonnal rátér arra, hogy mi az oka az emberek, köztük a 20-án üvegeket stb. dobáló tüntetők (!!!) elkeseredettségének: igen, a cigánybűnözés, amely ellen minden eszköz megengedett, így az önbíráskodás is (lásd eszmefuttatását arról, hogy lepuffantja azokat, akik bemennek hozzá). Olvassuk el, gondoljuk meg, mit mond, érdemes – minden szava igaz, minden gondolata "ül"! Elmondja, a cigányok nem dolgoznak, mégis parabolájuk van, budijuk az persze nincs. Arról is beszél, hogy amikor munkát adott nekik, "cserébe" jól kirabolták.

Még egyszer leszögezzük: Wahorn héber körökben az egyik legünnepeltebb modern "művész", és nem valami "zugnáci"!

Wahorn: "Hogy hát itten zúznak... [a 20-i eseményeken] nyilván azt csinálják, amit megengednek nekik. Hát ezek [a jobboldali tüntetők 20-án] elkeseredett emberek, tudod.... énnekem is nagyon olyan... hogyismondjam... éppen mostanában én már építettem egy nagy kerítést, mert kirabolnak itten, vidéken nagyon gyakran. És.... vettem pisztolyt, kardot... de... tehát engem ha ide valaki bejön, én megölöm. De amikor a szomszéd néni, aki 80 éves, érted, és egész nap az állataival foglalkozik, a krumpliját kapálja és a szántóföldjét... tíz nap alatt háromszor rabolták ki. Elvitték a krumpliját, elvitték a csirkéjét, tegnap megint elvitték a csirkéjét.Olyan ideges vagyok ezért, hogy gondolkodom, mit kellene csinálni... el is megyek falugyűlésre, hogy valamit kitaláljunk, hogy mit lehet a bűnözés ellen csinálni. Én már öreg vagyok, nem félek, mondom, hát ott a pisztoly a párnám alatt, ha meglátom, valaki bejön, lelövöm."

Erre a műsorvezető: "De hogy lehet idáig eljutni, hogy az ember ilyen bizonytalanul érzi magát és ilyen ötletei vannak, hogy megoldja maga?"

Wahorn válasza: "Hát itt ilyen az élet, tudod? És ha a rendőrök kijönnek, azt mondják, hát mit csináljunk, 20e Ft alatt nem tudunk mit csinálni. Namost gondolj bele: ahhoz, hogy egy ilyen néninek legyen két zsák krumplija, egész nyáron kapálnia kell. Az a két zsák krumpli messze nem ér húszezer forintot, viszont az egész nyári munkáját jelenti. A három csirke mennyit ér? Én nem tudom, mennyi ott [Budapesten] a csirke. Semmit se, de ő három éve minden nap etette őket, fölkelt korán reggel, kiment délután, amikor esett az eső, amikor hó volt, és akkor elviszik neki... és nem lehet vele mit csinálni, mert..."

Műsorvezető: "Azt mondod, hogy nincs közbiztonság?"

Wahorn: "Nincsen. Nincsen [közbiztonság], és nincsenek olyan törvények sem, amelyek a közbiztonságot... hát végül is, ugye törvényekre lenne szükség. Igazából mindent törvények szabályoznak egy társadalomban. Ezeket a törvényeket a törvényhozóknak meg kéne hozniuk. Azonban a törvényhozók fele kimegy a Parlamentből, a másik fele meg én nem tudom, hogy miről beszél. Én nem szoktam a TV-ben nézni azt a rágógumit, hogy mi volt a Parlamentben. Én kimegyek reggel, és megnézem, mit kell csinálni. És megróbálok valamit, mint ahogy most is...elmegyek a falugyűlésre, és ha ővelük nem tudok, akkor magam csinálok valamit, mert én nem várok senkire se. A törvényre nem lehet számítani."

Műsorvezető: "De úgy érzed, hogy a te problémáidat érzékelik? Én szerintem itt dimenzió-szakadás van, nem?"

Wahorn: "Nincsen dimenzió-szakadás, mindenki érzékeli ezt a problémát, amiről beszéltem, a tüntetések is mindegyik részről (Kuruc.info: le a kalappal Wahorn előtt azért is, mert nem fikázta a mieinket, sőt, egyértelműen, világosan, többször is megmondja, hogy a cigánybűnözés az oka a tüntetéseinknek!) hasonló problémáról szóltak, de nem tudják megoldani. Egy része, akinek meg kéne oldani, annyira nem érzi, mert itt azért Kelet-Magyarországon más a helyzet, mint a II. kerületben. És hát igazából nagyon nehéz megoldani... Nagyon nehéz megoldani, mert akik elviszik az Angéla néni csirkéjét, azoknak parabola-antenna van a házuk tetején, meg még nagy luk is van ottan a másik oldalán, meg nincsen budijuk, Angéla néninek meg nincsen parabola-antennája, mert ő dolgozik egész nyáron, nem ér rá TV-t nézni, és aztán ellopják tőle, amit csinált."

Egy gyors közjáték (a bérgyilkos-téma) után rákérdez a műsorvezető, éppen mit csinál Wahorn. "hát most éppen a fát hordom be, mert amikor fölvágtam, akkor szétterítettem, hogy megszáradjon, erre rámjött az influenza. Na most itten nem lehet találni embert, aki dolgozzon, mert az elején találtam, de utána rögtön ki is raboltak ezek."

A műsorvezető ekkor végérvényesen belefojtja a szót Wahornba; úgy látszik, túl kényes a téma. A "de utána rögtön ki is raboltak ezek" alatt már maga is beszél, és megpróbál nyugodtabb vizekre evezni, megkérdezve Wahornt, festett-e újabban valamit.

Kuruc.info – A.S.
Frissítés: Nem hiszi a Kedves Olvasó, hogy Wahorn SZDSZ-es? A szélsőjobboldalisággal, zsidózással, SZDSZ-ezéssel igazán nem vádolható Magyar Narancs ITTENI cikke tán elég szavahihető, nemde? Idézzük:

„Ez be is következett, de előtte tovább bonyolította a képletet Wahorn András érkezése. A néhai legendás A. E. Bizottság tánczenekar oszlopos tagját, avantgárd festőművészt - aki a 90-es évek elején kivándorolt Amerikába - 2004 tavaszán hívta haza az IHM azzal, hogy vezesse a Jövő Házát. Wahorn András ezt mondja, több forrásunk viszont egybehangzóan másra emlékszik: szerintük Wahorn önszántából jött haza, és bizonyos politikai hátszelet meglovagolva próbált munkához jutni. Informátoraink [gyengébbek kedvéért: a Magyar Narancsé és nem valami "náci zuglapé"] az SZDSZ egyik prominensét látják a festő-zenész kinevezése mögött.
Olvasó: "Nagy fenegyerek ez a Wahorn! Igazi polgárpukkasztó. Nem tudom, emlékeztek-e még arra, hogy mit mondott 1986-ban, amikor besokallt valamiért (ha jól emlékszem, a komcsik Bizottság-cenzúrájára).

„Gondoltam, elmegyek Amerikába
Itthagyom kishazám, a büdös picsába
Megvan az útlevelem, pénzem is van, kurva sok
Unom már, hogy mindig hazudoztok
Csókollak bennetek, magyarok…”"
Frissítés (szept. 25., 13:43): nem volt nehéz kitalálni, hogy az ügy bombaként robbant a hazai közéletben. Csak a mi cikkünket legalább ötször másolták be a zsIndex polidilibe, és akkor még nem is beszéltünk az egyéb cigányos, politikás topicokról pl. az NLC-n. A Magyar Nemzet is azonnal ugrott a témára, és a címlapon (!!!) hozta a sztorit. Mivel az online verzióban (még) nincs fent a cikk, azt befotóztuk, és így adjuk közre. A címlap  ITT van, a második oldalon levő, hosszabb változat pedig ITT.
A témával foglalkozott ezen kívül például a Vastagbőr-blog is (LINK).

Köv. olvasónk röviden elemzi a többi betelefonáló mondanivalóját is:

"A kérdéses Wahorn-interjú a keddi Megbeszéljük című műsorban volt a Klub rádión. A műsort Bolgár "úr" vezeti, de mert ő épp jól megérdemelt nyaralását tölti, helyettesítő műsorvezetőket hívott, mint például Kuncze Gábor vagy Gálvölgyi János. Kedden és szerdán Bakáts Tibor Settenkedő vezette a műsort, ő hívta fel régi cimbiként Wahornt.  A műsor letölthető egy hétig kb. Egy rész 30 perc, öt rész egy műsor (+ még a Kontra eleje is benne van). Minden benne van, közlekedési hírektől a reklámokig.

Itt figyel:
http://www.klubradio.hu/index.php?id=33

2008-09-23

1. rész (15.59.02)
2. rész (16.29.02)
3. rész (16.59.02)
4. rész (17.29.01)
5. rész (17.59.02

Amit kerestek, a beszélgetés Wahorn Andrással (tetszeni fog):
klub20080923-162902
 "második rész",  23.00 perctől végig
Nekem a "imenziószakadás" tetszett a legjobban.

erre reflektál egy magunkfajta:
klub20080923-172901
"negyedik rész", 9.00 perctől 15.20-ig bírta Bakáts cérnával. Nagyon sok fontos témát érint a hallgató, Bakáts pedig példát mutat az értelmezés monopolizálásából.

Ugyanitt 23.00-tól egy tipikus balos injekciós, majd utána 27.45-től a végéig szépen elvarrnák a szálat. Érdemes lenne mondatonként kielemezni az érvrendszert, amit felvonultatnak.

De még egy kis gyönyörűség a végire:
 klub20080923-175902
"ötödik rész" elejétől 2.30-ig a bácsi nagyon ott van... Úgy látszik, tágul a rés a Nagy Egyetértés rádiójában, egyre több értelmes gondolat kerül be, a valóság kezdi átszakítani a festett díszleteket.

Jó munkát!

préda
"
Frissítés (szept. 26. 3:17):

Az MR1-en tegnap (csütörtökön) délután meginterjúvolták Wahornt. A műsor ITT érhető el. Tekerjünk előre 0:44-re; ott kezdődik az anyag. Nagyon jó ez is! Idézzük; félkövér, ill. a legfontosabb részeknél piros kiemelés tőlünk.

"[Wahorn:] - Van pisztolyom, kardom, bunkósbotom, késem, íjam – most így hirtelen.

[Riporter:] - És miért van erre szükség? Valóban annyira félelmetesek a körülmények Mezőszemerén?

- Szinte minden nap történik betörés, különösen ilyenkor, terménybetakarítás idején. Hozzám is betörtek egyszer, elvittek egy pár dolgot már, mindjárt azután, hogy ideköltöztem két évvel ezelőtt. Hát azóta körbe kellett kerítenem a házat szögesdróttal, úgyhogy mintha Auschwitz-ban lennék. De hogyha nem kerítem körbe, akkor ugye a törvény azt mondja, hogy aki rámegy egy körbekerítetlen területre, az még nem tört be sehova. De amiért tehát felháborodtam, ahogy a szomszéd néni, aki egész évben dolgozik a kertjében, azt kirabolják. Meglátja, hogy ki a tettes, rájuk szól, megfenyegetik, és harmadnap megint jönnek és ellopják a tyúkját, és a rendőrség azt mondja, hogy 20 ezer Ft alatt mit lehet tenni… Én elhatároztam azt, hogy fölfegyverkeztem, és elhatároztam, hogy aki ide bejön, azt elpusztítom. De hát látom, hogy ez kevés, mert az egész faluban nagy a probléma, hallom hogy valakihöz – idős emberhöz – egyszerűen bemennek, miközben otthon van, és a szeme láttára kivesznek pénzt a pénztárcájából, és ezután nem mer szólni, megfenyegetik, nem meri jelenteni. A faluban csak egy körzeti megbízott van, nincsen rendőr, míg a másik falukban vannak, ott nem is olyan nagy a bűnözés. De én, hogyismondjamcsak… azt tanultam meg az életben, hogy nem nyafogni kell, hanem csinálni valamit…

- De ön szerint az a megoldás, hogy ha valaki oda beteszi a lábát rossz szándékkal, akkor előkapja a puskáját, vagy…?

- Hát persze, hát mit csináljak? Figyeljen ide: amikor azt, aki hozzám betört, azt elkapták, mind a mai napig szabadlábon van, másfél éve tört be, a Macak (??) gyerek, meg a barátai. Megkérdezte tőle a nyomozó, hogy hát hogyhogy te be mertél törni a Wahornhoz napközbe’, és mi lett volna, ha kijön és meglát? Azt mondja, akkor agyonütöm

- Nade biztos, hogy önt is elítélnék abban az esetben, hogyha ezt megtenné…

- Az engem nem érdekel. Hát akkor, hogyha bejönnek, tönkreteszik az egész életem munkájának a gyümölcsét, engem nem érdekel. De most nem is ez a kérdés. Maga most ezzel foglalkozik, amit mondtam, hogy megölöm, aki bejön. Nem erről van szó! Arról van szó,  hogy csinálni kell valamit. Meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amikkel föl lehet venni a harcot a bűnözés ellen.

- Igen, ez lehet jogi lehetőség, igaz?

- Most így a telefonon keresztül felkérek bárkit, aki tud megoldást, keressen meg. Legyen ez szervezet, vagy magántanácsadó, és nagyon szívesen meghallgatom, meghallgatjuk itt a faluba’, és mindent elkövetünk, hogy valamit tudjunk tenni ez ellen az állapot ellen.

- Nem gondolt még arra esetleg, hogy országgyűlési képviselőhöz fordul?

- Fogok oda is fordulni, igen. Most kezdem el a munkát, máma megyek a falgyűlésre, javaslatot terjesztek be, amiben azt kérem majd, hogy először is: információt kellene adni az embereknek, mindenkinek szét kellene küldeni hírlevelet, hogy hogyan védekezhet, mit kell tennie, hogyha bármi éri. Tudatosítani kell azokban, akik ezeket a betöréseket csinálják, hogy mostantól kezdve nem az lesz, hogy hát “minek szóljunk, úgyse lesz semmi”, hanem igenis valamit kell tenni. Meg kell erősíteni a polgárőrséget, tehát lehet valamit csinálni máris, békés úton egyelőre, és ezeket meg kell tenni, nem nyafogni kell."
Frissítés (szept. 26. 23:19):  Wahorn megint megszólalt ma (pénteken) a Klubrádióban. Megint kifejezetten korrekt  dumát vágott le, bár kicsit dagályosabban, mint a múltkor, így nem is idézzük szóról szóra. Akit érdekel, EZT az MP3 fájlt töltse le (vagy simán csak kattintson rá) és tekerjen 9:39-re (ill. a 15:00-s szünet kezdetekor 18:21-re előre a folytatásra)

- Elmondja, valóban (munkanélküli) cigányok (“romák”) lopnak; ezt többször is hangsúlyozta

- Egy embert, aki rajtakapta őket a lopáson, megfenyegették, hogy elvágják az egész (!) családja torkát

- Elmondta, hogy a 20 ezer Ft-os büntethetetlenségi határ nem vonatkozik arra, ha valaki magánterületről, bezárt lakásból, kertből lop, azaz elvileg ezeket is büntetni kellene

- Kitért arra, hogy nem szabad a termények ellopásával okozott kárt aszerint “beárazni”, hogy mennyibe kerülnek a piacon, hiszen egy egész éves munka van bennük, amit képtelenség pénzben kifejezni

- Beszélt a Gárdáról is; kifejtette, hogy (szerinte) nem igaz az, hogy ahoval elhívják őket, ott megjavul a helyzet és visszaesik a bűnözés. (Ebben egyáltalán nem értünk egyet vele – igaz, hogy nem tartósan esnek azok vissza, “csak” pár napig-hétig, de ez is valami, hiszen a helyi, terrorizált fehéreknek, hogy kicsit levegőhöz jussanak. Ha majd még több gárdista lesz, gyakrabban mehetnek ugyanazon településre, s akkor...)

Azt is elmondta, nagyon tetszik neki (!) az, amit a Gárda mond az öregek, magatehetetlenek megvédéséről, és egyes egyedül a ruhájuk miatt nem hívná meg őket a településre. Azt mondja, ha csikós egyenruhájuk lenne, akkor igen. Ehhez kommentárunk: eléggé néptáncos a mai ruhájuk is, nem tudom, mit akadt ki ezen Wahorn. Mindenesetre az becsülendő benne, hogy egyszer sem hangzott el a “náci”, “fasiszta”, “rasszista” jelző. Egy igazi fajvédő nem nyilatkozott volna olyanokat, hogy “meghívnám őket, ha más egyenruhájuk lenne”, hanem buzgón nácizott, rasszistázott volna. Nocsak, Wahorn titkos Gárda-fan lett? :-) Mondjuk érthető, egy SZDSZ-es is könnyen 180 fokos fordulatot vesz, ha napi szinten kell elszenvednie a cigányterrort... Lásd pl. Mali Zoltán esetét, ugye.

- A beszélgetés legvégén ecsetelte, hogy vidéken képtelenség a “munkanélküliség” fogalma, mivel mindenkinek elég nagy telke/földje van, amit lehet(ne) művelni reggeltől-estig. Emiatt egyáltalán nem beszélhetünk munkanélküliségről: míg a városban (így ő) egy nem dolgozó ember csak a TV-t nézi, miután kitakarít, faluhelyen egész nap a földeken dolgozhat. Egyértelműsítette, hogy aki lopni jár, annak is ugyanakkora telke van, mint annak, akitől lopnak. Erről papolunk már jó ideje: a cigányok tudnának földet művelni, ha akarnának – mind idejük, mind földjeik vannak. Nem akarnak, a rablás, lopás sokkal kevésbé munkaigényes, és a hagyományos mokka “kultúrában” sokkal inkább értékelt tevékenység...

A műsorban még van egy reagáló a Wahorn által elmondottakra EBBEN a fájlban, 07:25-nél. A (z átlag)hallgató, némi köntörfalazás és orbánozás után után kiböki, hogy nincsenek rendőrök a falvakban, így nincs, aki betartatja a törvényt – ergo igazat ad Wahornnak. Európa, segííícccssss!! Már nem csak a Wahorn lett nácifásisztárászístá, hanem a Megbeszéljük betelefonálói is?!