Egyértelműen uniós jogot sértene, ha az EU valamelyik tagállama újra bevezetné a halálbüntetést - állapították meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli vitájában.
Többen úgy vélekedtek, hogy egy ilyen lépés az európai alapértékek súlyos sérelmét jelentené, és indokolttá tenné, hogy az érintett tagállammal szemben érvényesítsék az EU alapszerződésének hetedik cikkében említett szankciókat, beleértve a tagságból fakadó egyes jogok felfüggesztését is.
Gál Kinga fideszes EP-képviselő a vitában felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány egyértelműen leszögezte: nem tervezi a halálbüntetés visszaállítását.
A vita során többen felvetették a bevándorlással kapcsolatos magyar nemzeti konzultáció ügyét. Monika Hohlmeier, a bajor CSU politikusa, aki a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt részéről volt a vezérszónok a halálbüntetésre vonatkozó vitarészben, elmondta: csak nemrég ismerkedett meg a migrációs témájú kérdőív tartalmával, és azt elfogadhatatlannak tartja.
(MTI)