Több mint 300 migráns indult el Belgrádból a magyar határ felé. A szerb rendőrök nem tudták megfékezni a bevándorlókat, akik először a szerb fővárosban tüntettek, majd gyalog indultak el Magyarország felé. A határ megnyitását követelik.
Zoom
Késő délutánig – 17 óráig -31 kilométert haladtak azok a migránsok, akik kedden délelőtt tíz órakor a magyar határ felé indultak Belgrádból – számolt be róla Újpázova határából az M1 szerbiai tudósítója, aki maga is együtt halad a csoporttal.
A város 160 kilométerre van Horgostól, a magyar határ szerb oldalán lévő átkelőtől, ami gyalogszerrel még jó 33-35 órás út, ha a csoport nem áll meg, és tudja tartani a tempót. A migránsok azt mondják, éjszaka is folytatni akarják az utat, nem fognak megállni aludni.
Muci Attila a Híradónk elmondta, a migránsok továbbra is gyors tempót diktálnak, bár Újpázova határában megpihentek, mert a szerb vöröskeresztesek vizet osztanak nekik. A frissítőt elfogadják, de az élelmet nem, mert, mint mondják: éhségsztrájkolnak.
Zoom
A tudósító szerint egyelőre csak a rendőrök és a szerb menekültügyi főbiztosság emberei kísérik a csoportok, önkéntesek, humanitárius szervezetek egyelőre nem jelentek meg.
Korábban írtuk: Bevándorlók egy csoportja a magyar határhoz tart
Legalább ezren vannak, és Szabadkánál, ahol nagyjából 600 bevándorló várakozik, tovább nőhet a tömeg – jelentette az M1 tudósítója a helyszínről.
A helyszíni beszámoló szerint a 150-200 fős csoport először a magyar határ felé indult, de elsőként az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága helyi szervezetéhez vonult. Az UNHCR helyi épületét rendőrkordon vette körül. Egy kisebb verekedés volt, de nagyobb incidensről nincs információ, nagyon erős a rendőri jelenlét – hangzott el a tudósításban.
A bevándorlók közül nagyon sokan hátizsákkal vannak, és többen is azt mondták, akár még ma nekivágnak gyalog a magyar határnak – jelentette a közmédia tudósítója a helyszínről. A bevándorlók egy része azóta már átkelt a Száván, és a magyar kerítés felé tart, a rendőrök szerint legalább ezren vannak – mondta a tudósító, aki szerint többen vannak, mint két hónappal ezelőtt.
A tudósító szerint Szabadkánál, ahol nagyjából 600 bevándorló várakozik, van esély arra, hogy csatlakozzanak az úton lévő tömeghez.
(Híradó)