Kudarcnak tartja a választási eredményeket, és személyesen is vállalja a felelősséget az eredményekért Z. Kárpát Dániel.
A Jobbik alelnöke az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy a kudarc ellenére folytatni kell azt a politikát, amit Vona Gábor elkezdett. A Jobbikot pedig nem tudja elképzelni Vona Gábor nélkül, aki bejelentette lemondását. Mint mondta: biztatja Vonát az újabb indulásra az elnöki tisztségért.
A jövőben beleférnek a radikálisabb hangok is a pártba
Z. Kárpát Dániel szerint az is fontos ugyanakkor, hogy a párt megerősítette a pozícióját, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt lett. Hozzátette, a jövőben beleférnek a radikálisabb hangok is a pártba, ügyek mentén, például a devizahitelesek ügyében.
„Egy nemzeti néppárt tekintetében beleférnek a radikálisabb hangok, beleférnek az idézőjeles néppárti hangok. A nemzeti néppárton belül én a nemzeti jelleget szeretném aláhúzni a jövőben is. Tehát, ha ez valamifajta újrahangolást jelent, akkor vállalom, bár nem hiszem, hogy erre szükség lenne” – fogalmazott az adásban.
(ATV)
Kapcsolódó: