A mostani választás után kiugróan sok választási furcsaság miatt berzenkedtek, döntő részben az ellenzéki szavazók. Ezek egy jó része magyarázható a jelenlegi szabályrendszerünkkel, illetve megoldhatja az esetleges újraszámolás. Az előforduló hibák egy részét ráadásul biztosan magyarázza egyes önkormányzatok kivéreztetése, a közszolgák szakszervezete már hónapokkal előtte levélben jelezte a Orbánnak, hogy a községekben olyan szintű lehet már az emberhiány, ami a választások lebonyolítását veszélyeztetheti.

Az ország egészében összesen 112 ezer érvénytelen szavazat volt, ami ugyan soknak tűnhet, de egyáltalán nem kiugró érték. Négy éve is ez volt a nagyságrend (2014-ben kisebb részvételnél 98 ezer érvénytelen volt), és az összes 2018-as szavazatnak ez csak az 1 százaléka. A listás helyeket 8,3 millió szavazat alapján számolják ki, országosan 100 ezer további szavazat nem sokat változtatna az erőviszonyokon még akkor sem, ha ezeket mind az ellenzék kapta volna. Ez országosan olyan mennyiség, ami nem befolyásolhatta érdemben a választások végeredményét.

A legsúlyosabb vádat, a rendszerszerű csalás lehetőségét azonban alaposan ellenőrizhetjük statisztikai alapon is. A választási csalások gyanújánál érdemes például alapból megnézni a Benford-törvény alapján a számok előfordulásának gyakoriságát. A számjelölő rendszereink nyelvtani szerkezetéből adódóan a számok előfordulási gyakorisága nem azonos, ha átírogatják a számokat, akkor ennek az anomáliának meg kell látszania a szavazóköri eredményeknél is.

Ha megnézzük az utolsó számjegyet a Fideszre leadott szavazóköri szavazatoknál és az ellenzéki pártokra leadottaknál, akkor alapvetően azonos mintázatot kapunk, ami önmagában elég erősen kizárja, hogy komolyan belenyúltak volna választásba.

Ha csak az első számjegyek eloszlását vizsgáljuk meg, ott se látunk jelentős anomáliát, nagyjából így kell kinéznie az első számoknak a Benford-törvény alapján (ha kivesszük a nullákat).

A másik klasszikus csalási módszer például a legnépszerűbb orosz vagy az afrikai eszköztár alapján, ha egyszerűen az üres szavazólapokat valamikor kitöltik, és értelemszerűen a kormánypártra leadott szavazatok lesznek belőlük. Ilyenkor így megnő a részvétel, és kormánypártra leadott szavazatok aránya is. Ha az alábbi ábrán lenne a jobb felső sarokban jó pár szavazókör, akkor okkal gondolhatnánk, hogy ezekben talán csalhattak. A színek itt azt jelölik, hogy volt-e ellenzéki delegált a szavazókörben, ahol sötét, ott nem volt.

Ezzel együtt is lehet látni, hogy legfurcsább szavazókörökben nem volt ellenzéki delegált, és a magyar szavazókhoz képest azért extrém furcsán viselkedett valamiért Tiszabő vagy a borsodi Fáj. (Az adatokat itt tudja leellenőrizni, a szavazókört a "JFID_egyeni" alatt találja meg, így Tiszabő az 51819, Fáj a 47883). Ezek a listás szavazatokat jelentik, de az is izgalmas, ha valahol mindenki elment és lényegében mindenki a Fideszre szavazott, ritka az ekkora egyetértés a magyarok közt egy-egy településen.

Az ilyesmire néhol magyarázat lehet az egy kormánypártnak kedvező szabályozásunk is. Mindenesetre ez is az mutatja, hogy nincs rendszerszintű csalás, de akad egy-két problémásnak tűnő szavazókörünk. Ezeken a helyeken pedig valamiért sehol nem volt ellenzéki delegált.

A hírek alapján érdemes volt még megnézni azt is, hogy az ellenzékre leadott egyéni szavazatok alapján mennyi lett az érvénytelen listás szavazatok aránya adott szavazókörben. Itt is azt látjuk, hogy rendszerszerű csalás biztosan nem történt az érvénytelenített szavazatokkal, de rengeteg extrém esetben nem volt ellenzéki delegált a szavazókörben.

Hol született feltűnően sok érvénytelen szavazat? Az élen a Marcali hetes szavazókör van, ahol minden harmadik szavazatot érvénytelenítették – valószínűleg azzal összefüggésben, hogy itt valaki olyan erőteljesen fejezte ki szavazói akaratát, hogy beszakadt az urna alja. Utána jön a sokat cincált Bogdása, és ott van a közvetlen élmezőnyben a Nógrád megyei Dejtár is, amiről szintén sokat írtak az elmúlt két napban. Összesen 171 olyan szavazókört találtunk, ahol kiemelkedően sok, 5 százalék fölött volt az érvénytelenek aránya. Itt volt a legtöbb:

1. Döntően falvak, kistelepülések szavazóköreiről van szó, még ha becsúszott például egy pécsi, egy fehérvári, egy pesti is. Talán van, aki azt gondolná, hogy ezeken a helyeken azért sok az érvénytelen, mert sokan biztos nem tudnak eligazodni a szavazólapon, ergo „a választók a hibásak”. Na de:

2. Ezeken a településeken 2014-ben az emberek még tudtak szavazni, a 171 településre nézve négy éve 3 százalék volt az érvénytelenek aránya, és nem valószínű, hogy azóta felejtettek volna el.

3. Az érvénytelenek között kiemelkedően sok az olyan szavazókör, ahol sokan szavaztak nemzetiségi listára. Miközben az ország egészében csak a választók 0,4 százaléka döntött úgy, hogy pártlista helyett a nemzetiségire szavaz, a sok érvénytelent produkáló szavazókörök nagy részében ennél sokkal többen: a 171-ből 34-ben az összes megjelent szavazó több, mint 10 százaléka. Ez megerősíti, hogy a nemzetiségi listákkal legalábbis helyi szinten sokfelé rendszerhiba volt. Jó pár helyen ronthatta el a szavazást a helyi bizottság Bogdásához hasonlóan.

Ez történhetett többek között:

A vizsgált szavazókörök többségében a listás szavazatok között volt jóval több az érvénytelen, ez megint típushibára utal. De kire szavaztak ott, ahol sok érvénytelen lett? A Fidesz (illetve a fideszes jelölt) ebben a 171 érdekes szavazókörben átlagosan 58 százalékot kapott. Ez ugyan 10 százalékponttal magasabb a párt országos eredményénél, azonban nem extrém magas: valójában pontosan megegyezik a Fidesz eredményével a falvakban.

Van egy olyan ábra is, ami némi gyanakvásra valóban okot ad, bár ez se döntő mértékű. Az alábbi ábra azt jelzi, hogy az ellenzékre leadott egyéni és listás szavazatok aránya hogy aránylik az érvénytelenített listás szavazatokhoz. Ami itt tehát a vízszintes tengelyen nullától jobbra van, és függőleges tengelyen is több mint nulla, az fájó lehet az ellenzéknek. Itt mintha jobbra dőlne ez az eloszlás, azt sejthetjük, hogy valamiért inkább ellenzéki szavazatok veszhettek el érvénytelenítés miatt.

Több helyen sejthető is, hogy miért vesztett többet az ellenzék az érvénytelenített listás szavazatok miatt. Ahol a bizottság utólag jött rá, hogy szisztematikusan elrontották, és mondjuk egyéni helyett listás szavazólapot adtak azoknak is, akik nemzetiségi listára szavaztak, a törvény erre vonatkozó rendelkezése szerint utólag kellett minden párttól annyi listás szavazatot érvényteleníteniük, ahány plusz volt. Mint bemutattuk, ez történhetett például a baranyai Bogdásán, ahol minden párttól levonhattak 25-öt. A gyakorlatban azonban ennyit valószínűleg csak a Fidesztől tudtak levonni, mert a többi párt jelöltjére eleve kevesebben szavaztak, mínuszba meg nem lehet menni. Az ellenzéki pártok így itt nullát kaptak, a Fidesz pedig száz százalékkal végzett.

Ha feltételezzük, hogy országosan minden bejutó párttól ugyanolyan mennyiségű szavazat lett érvénytelen (mint láttuk, a baranyai példafaluban valójában nem ez volt a helyzet, a Fidesznek volt a legnagyobb relatív vesztesége), az azt jelenti, hogy a bő 100 ezer érvénytelen szavazat miatt minden parlamenti párt 20 ezres mínuszban van. Mennyit számít ez?

20 ezer szavazatnak akkor van mandátumszerzés szempontjából jelentősége, ha ezek miatt nyer vagy veszít a párt egy listás helyet. A magyar választási rendszerben a listás mandátumkiosztás pontos módszerét nem könnyű laikusként megérteni (a D'Hondt-módszer szerint történik, itt lehet utána olvasni, mi most nem megyünk bele a részletekbe), de a lényeg, hogy senki nem tudja előre megjósolni, hogy 20 ezer szavazatnyi veszteséggel igazából ki hogy fog járni. Ezt csak a választás végleges eredménye után lehet majd csak látni, amikor tehát bárki szavazatokat érvénytelenít, nem tudhatja biztosan, hogy ez a Fidesznek lesz majd jó, vagy másnak. Erre tudatosan nem lehet csalást tervezni.

És végül röviden a másik félelemről, hogy esetleg nem is a szavazókörökben, hanem magában az informatikai rendszerben lehetett valami suskus: a számítógépes rendszerben nincs értelme csalni, egy héten belül ugyanis szinte biztos a lebukás. A Nemzeti Választási Iroda a választás után kiadja az eredeti, kézzel írt szavazóköri jegyzőkönyveket. Ezt az összes párt megkapja, az ellenzékiek is. Ha az adatok nem stimmelnek, az kapásból kiderül, amint valaki összeveti a beszkennelt jegyzőkönyveket a valasztas.hu-n fent lévő szavazóköri adatokkal.

Ezt már most meg lehet tenni, az NVI ugyanis szerdán kiadta az egyéni szavazás jegyzőkönyveit mind a 10 ezer szavazókörből, a pártlistásokat pedig csütörtökön adják oda. Hiába tehát a szerverleállás, a lassú adatközlés vasárnap este, a korábbi választások ideiglenesen nem látható adatai; ezek ugyan mind komoly szakmai problémák, de a csalás nincs bennük. Ehhez nem kell vakon bízni senkiben, elég azt tenni, mint más összeesküvés-elméletekkel kapcsolatban is: végiggondolni, hogy valóban elképzelhető-e olyan konspiráció, amiben adott esetben több tízezren vesznek részt, mégsem buknak le.

Annyi tanulságot lehet tehát leszűrni, hogy kicsit is érdemi, rendszerszerű csalás gyakorlatilag kizárt, hogy történt a szavazatok leadása után. „Hogy is lett volna a Fidesznek kétharmada, ha az ismerőseim között alig van fideszes?” – kérdezik sokan. Azt a jelenséget azonban, hogy az ismeretségi kör nem reprezentálja az országot, nem választási csalásnak hívják, hanem véleménybuboréknak. Azt viszont érdemes az eszébe vésnie minden pártnak, hogy nem véletlenül szoktak ellenőrzőembereket küldeni a szavazókörökbe, valahogy mindig az jár eggyel rosszabbul, aki nem küld.

A 2018-as országgyűlési választás nem fair körülmények között zajlott, de az ismert adottságokhoz jöttek hozzá olyan jelenségek, mint az órákig tartó sorban állás a szavazóköröknél – nemcsak itthon, de külföldön is –, az eredmények este 11 órakor történő közlése (amikor informálisan már számos csatornán keresztül lehetett részletes eredményekről tudni), hogy a lefizetésekről, buszoztatásokról, eltűnő szavazatokról szóló beszámolókat ne is említsük. Aggodalomra és a bizalom megkérdőjelezésére ad okot továbbá, hogy április 8-án időnként csak korlátozottan volt elérhető a valasztas.hu oldal. Mindezek azonban még nem közvetlen bizonyítékok a választási csalásra, bár a gyanúkeltésre elegendők lehetnek.

Éppen ezért induljunk el más úton: az egyedi eseteknél konkrétabb és rendszerszintű csalásra utaló bizonyítékként szolgálhatna a valasztas.hu-n közölt eredmények részletesebb statisztikai elemzése. A valasztas.hu adataiból tudjuk, mely szavazókörben az egyes pártok milyen eredményt értek el, hány jelölt indult az adott szavazókörben, van információnk a szavazóbizottságok összetételéről is. Született olyan elemzés, amely a valasztas.hu adatainak gyorselemzése után arra jutott, nem történt rendszerszintű választási csalás.

Az alábbiakban ezen adatok további elemzésére vállalkozunk és két további összefüggést vizsgálunk. Egyrészt megnézzük, van-e statisztikailag szignifikáns összefüggés a szavazatszámláló bizottságok összetétele és a Fidesz-KDNP szavazataránya között. Egy másik modellben pedig arra voltunk kíváncsiak, van-e összefüggés az érvénytelen szavazatok és a Fidesz-KDNP szavazataránya között. Miért ezeket az összefüggéseket keressük? Egyrészt mert akár feltételezhetjük, hogy a fideszes delegálti túlsúly a szavazókörökben ronthatja az ellenzéki pártok esélyeit (legalábbis ezt sugallják a választási csalást hirdetők). Másrészt pont ebből következhet az is, hogy a „kelleténél több” érvénytelen szavazat született olyan választókörzetekben, amelyet végül jelentős többséggel nyert a Fidesz-KDNP jelöltje.

A változók közötti összefüggéseket az alábbi ábrák szemléltetik:

Az 1. ábrán látható, hogy a Fidesz-KDNP azokban a szavazókörökben volt a legsikeresebb, ahol az ellenzéknek egyetlen szavazatszámláló biztosa sem volt. Ahogy növekszik az ellenzéki szavazatszámláló biztosok száma 0-ról 4-re, a Fidesz-KDNP átlagos szavazati aránya lecsökken 52%-ról 46%-ra. Természetesen azt fontos figyelembe venni, hogy a kisebb településeken egyébként is magas a kormányzó pártok támogatottsága, továbbá az ellenzéki erőforráshiányból is fakadhat, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak tagokat delegálni a szavazatszámláló bizottságokba. (2014-ben a baloldali összefogásnak 12336 delegálja volt, most viszont az MSZP és a DK együtt alig több mint hétezer embert küldött a szavazókörökbe – a szerk.)

A következő ábra az érvénytelen és a Fidesz-KDNP-re leadott szavazati arányok közötti összefüggést mutatja. Láthatjuk, hogy ahogy nő egy szavazókörzetben az érvénytelen szavazatok aránya, úgy növekszik a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatok aránya is. Mindeközben ellenzéki pártok esetében nincs ilyen összefüggés vagy pontosan ellenkező hatást figyelhettünk meg.

Gondolatkísérletképpen, ha az érvénytelen szavazatok aránya minden szavazókörzetben az országos átlag lett volna (1,2%) és minden szavazókörzetbe jutott volna 4 ellenzéki delegált, akkor a statisztikai modell alapján a Fidesz-KDNP országos listán elért 49%-os eredménye helyett 45%-os eredményt ért volna csupán el.

A választási adatok „laboratóriumi” vizsgálata azonban csupán egy lehetséges megközelítés, amit össze kell kapcsolni a gyanús szavazóköri eredmények egyenkénti vizsgálatával, arról nem is beszélve, hogy a fentieknél jóval bonyolultabb összefüggések vizsgálata volna szükséges ahhoz, hogy biztosat állíthassunk.

Jövőbe mutató magatartás volna viszont az ellenzéki politikusok és a csalódottak részéről, ha a harmadik kétharmados vereséget követően végre nem minden erejükkel azon igyekeznének, hogy a kommunikációjukban kizárólag a Fidesz-KDNP intézményi átalakításait, képviselt politikáját és politikai eszközeit kritizálják, hanem megszólalás előtt adatalapú – így könnyebben realizálható – vizsgálódásokkal élnének.

Mert egy biztos. A választók tehetnek a legkevésbé arról, ami vasárnap történt. Nem a „hülyék országa” ez, maximum a vágy-, de kevésbé cselekvésvezérelt ellenzéki politikáé.

Farkas Eszter politológus

- Jobbikos képviselő: nem csalás, hanem hiba történt, a mi szavazatszámlálóinkat is letámadták