A Komáromi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki Komáromban három hét alatt lottózót, családi házat és emlékszobrot rongált meg. (Mint azt olvasóink is észreveszik majd, az alábbi cikkben megadott dátumok kilenc napon belül kaptak helyet. Talán lenne még más is? - a szerk.)
A gyanúsított 2018. augusztus 18. és 19. napja között, Komárom belvárosában egy lottózó üvegablakát törte be térkődarabbal, amellyel 300.000 forint kárt okozott.
Zoom
Fotók: Police.hu
A férfi 2018. augusztus 24. és 25. napja között, a Jézus Szíve Katolikus Templom előtt lévő, Mindszenty József hercegprímás és bíboros, tömör süttői mészkőből készült 2 méter magas, teljes alakos emlékszobrára baltával mért több ütést, melynek következtében a szobor jobb arcfele, kézfejei, palástjának szélei letörtek, abban így 5.000.000 forint kárt okozott.
Ezt követően a gyanúsított 2018. augusztus 27. napján, délelőtt, betonvassal egy családi ház ablakát, redőnyét, párkányát rongálta meg, ezzel 100.000 forint kárt okozott.
Zoom
Az elkövető többszörösen büntetett előéletű, legutóbb 2017. július 3. napján szabadult szabadságvesztés büntetéséből.
A bíróság megállapította, hogy az ügyészség indítványa megalapozott, ezért a letartóztatást egy hónap időtartamra elrendelte, mert fennáll annak a veszélye, hogy az elkövető szabadlábon hagyása esetén egyrészt újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, másrészt a hatóság elől megszökne, harmadrészt a bizonyítást veszélyeztetné.
Zoom
A nyomozó hatóság a szobor megrongálása miatt az egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, védett kulturális javak körébe tartozó tárgy megsemmisítésével elkövetett rongálás bűntette, valamint a családi ház megrongálása miatt a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt folytatja a nyomozást - írja az ügyészség honlapja.
Zoom
A Police.hu korábban "K". Miklósként azonosította a Kligl Sándor alkotta szobrot megrongáló 34 éves visszaeső bűnözőt, aki a szomszédjának az ablakát törte be, és a helyi rendőrkapitányság ablakával szemben is hasonlóan járt el.
Mint írják: K. Miklós gyanúsítotti kihallgatásán mindegyik bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a rongálásokkal a dühét akarta levezetni.
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Tiszteletet érdemlő Kligl-szobrok: