Még tart a vizsgálat, mely azt hivatott kideríteni, miért gyulladt ki egy lasztonyai család háza decemberben. A rendőrség rongálás bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz - írja a Zalai Hírlap.
A tűzeset óta - mivel jelentősen károsodott a családi ház belső tere - Horváth Imre és élettársa, Orsós Szilvia, valamint négy gyermekük az asszony apjánál, egy 25-30 négyzetméteres, rossz állapotú vályogházban húzza meg magát Bánokszentgyörgyön.

A kiccsalád egy része
- Nyolcan élünk itt, de hétvégén, amikor átjön az após többi unokája is, már alig lehet megmozdulni ezen a kis helyen - magyarázta az aprócska konyhában Horváth Imre, majd megmutatta a hasonló méretű szobát is, ahol dermesztő hideg és aládúcolt mennyezet fogadja a belépőt. - Ebben a szobában napközben nem is fűtünk, csak éjszakára gyújtunk be, hogy spóroljunk. A gyerekeket meg jól felöltöztetjük, de ez is a gond, mert a ruháik egy része elégett. Segítsenek, hogy belekerüljünk az adományvonalba, vagy legalább a Máltaitól kapjunk valamit...! A tűzeset teljesen tönkretett minket, pedig előtte állatokat tartottam, volt pénzem - mondta. Az érdekesebb része azonban ezután kezdődött.
Érintőképernyős telefon
A cigány most a 20 ezer forintnál alig több bérpótló juttatást kapja, az asszony pedig a gyerekekkel van otthon.
- Megmutassam a kiégett ház képeit? - kérdezte közben Orsós Szilvia, majd némileg meglepő módon egy lapos, érintőképernyős telefont húzott elő. - Itt vannak, nézze!
Üresek voltak a helyiségek
A fotókon az egyik ablakot vastag koromgyűrű ölelte körül, odabent pedig valóban minden nagyon rossz állapotot mutatott. Illetve volt egy furcsaság: a helyiségek teljesen üresek voltak, egyetlen berendezés-maradványt sem lehetett látni.
- A tűz előtt egy héttel eljöttünk onnét, s amit lehetett, magunkkal hoztunk - módosította némileg az erre vonatkozó kérdésre a történetüket a családfő (aki korábban még elégett ruhákról hazudozott).
Nem is akartak visszamenni
- Az egyik falubelivel összeszólalkoztam ugyanis, mire ő megszúrt egy késsel, be is kerültem a kórházba. Még később is fenyegetőzött, ezért jobbnak láttam, ha elköltözünk Lasztonyáról. Ha egy mód van rá, nem is mennénk oda vissza.
Volt biztosításuk
Horváth Imre hozzátette: volt biztosításuk, így reméli, megtérítik majd a kárukat, miután a rendőrségi vizsgálat lezárul. S így tudnak egy kisebb házat venni.
A tűzvizsgáló azonban megállapította, hogy az épületet valaki szándékosan gyújtotta fel - annak kiderítése azonban, hogy ki volt a tűz csiholója, a rendőrségre vár.
Pedig nem nehéz kitalálni.
(Kuruc.info - ZH nyomán)