Éjféli beszédében boldog új esztendőt kívánt minden magyarnak. Jókívánságait köszönöm. Én is kívánok Önnek és családjának boldog új évet! Remélem, nem haragszik meg levelem miatt. Végtére is nem tilos levelet – akár nyílt levelet – írni a köztársaság elnökének. Talán még a szabad véleménynyilvánítás joga is hellyel-közzel érvényben van. (Hellyel-közzel, igen, mert ha teljes mértékben érvényben lenne, saját nevemet is odaírtam volna a nyílt levél végére. De Ön is megérti talán, miért nem tettem – hiszen ha magasabb szinten is, de Ön is, elnök asszony, hasonló kényszereknek, tilalmaknak van alávetve, mint mi itt alul.) Ugyanakkor, amiről írni fogok, aligha tetszik majd Önnek.

Amiért billentyűzetet ragadtam, annak oka a felháborodás. Melynek két oka is van. Az egyik ok, hogy hiányoltam szilveszteri köszöntőjéből az együttérzés kifejezését a Gázai övezetben lemészárolt 22 ezer palesztin irányába. A Hamász október 7-i támadása során életét vesztett 1200 izraeli áldozatért számos alkalommal és számos helyen nyilvánította ki mélységes megrendülését. A palesztinok halála nem ugyanolyan megrendítő az Ön számára, mint az izraelieké? Ráadásul – mint azzal remélhetően Ön is tisztában van – az immár lassan három hónapja tartó izraeli vérengzés következtében életét vesztett 22 ezer palesztin többsége nő és gyermek. Ők aligha lehetnek terroristák. A sebesültek száma 56 ezer fölött van, közöttük nagyon sok a súlyosan sebesült gyermek. Vannak, akik valamelyik végtagjukat vesztették el, rengetegen maradtak árván. Sok ezer szülő, nagyszülő siratja meghalt gyermekeit, unokáit. Önnek is van családja, elnök asszony, és tudom jól, hogy szívén viseli a gyermekek sorsát. Kivéve, ha palesztinok? Az ő tragédiájuk miért nem érdekli? Nem tudom, követi-e hiteles forrásokból a Gázai övezetben (és részben Ciszjordániában is) zajló borzalmas, szavakkal alig leírható eseményeket. Nyilvánvalóan tudja azt is, hogy menekülők százainak helyet adó kórházakat, iskolákat, kulturális, egyházi központokat is bombázott az izraeli hadsereg, sok-sok ártatlan ember életét kioltva. Egyes adatok szerint a Gázai övezet épületeinek 80%-a vagy megsemmisült, vagy megrongálódott a folyamatos katonai akciók nyomán. A 36 kórház közül csak nyolc működik részlegesen, szörnyű ellátási körülmények között. Az izraeli blokád következtében sem élelmiszer, sem ivóvíz, sem gyógyszer, sem üzemanyag nem jut el az övezetbe. Az ENSZ segélyszervezeteinek működése is súlyos korlátokba ütközik. A pusztítás mértéke nagyobb, mint Drezda, Hirosima vagy Nagaszaki esetében!

Összehasonlításképpen: Irakban az USA hadserege 2004 és 2010 között 3678, míg a Gázai övezetben az izraeli katonaság nem egészen két hónap alatt 29 ezer rakétát és bombát dobott le!

Folytathatnám a borzalmak felsorolását napestig. Robert Pape, a Chichagói Egyetem politológia tanára, számos hadtörténelmi könyv szerzője szerint „Gáza neve Drezda és más, porig bombázott városok neve mellé kerül be a történelemkönyvekbe”. A neves professzor úgy gondolja, hogy a most zajló gázai vérengzés “a történelem legintenzívebb büntető hadjáratainak első 25 százalékában benne van”. Mindez a jelenben történik, a szemünk láttára: azonban Ön mégsem érezte szükségét annak, hogy köszöntőjében egyáltalán megemlítse a gázai palesztinok felfoghatatlan szenvedéseit.

Elnök asszony, mivel magyarázható a hallgatása? Azt feltételezni sem merem, hogy ne lenne kellőképpen tájékoztatva mindarról, ami Palesztinában történik. Ha pedig tudja az igazat, akkor a nyugati – és sajnos benne a hazai – “fősodratú” média hazugságait sem hiszi el teljesen. A mélységes erkölcsi érzékenységében nem kételkedem. De vajon meddig lehet még hinni abban, hogy a gázai vérfürdőért kizárólag a Hamász a felelős? Vagy talán együttérez ugyan a “háború” izraeli és palesztin áldozataival, de úgy gondolja, a “háború már csak ilyen”, márpedig az ellenségeskedést “a Hamász terrorszervezet robbantotta ki”, amelynek “fölszámolása sajnálatos módon súlyos áldozatokkal jár”? Nos, felhívnám a figyelmét arra, amit Önnek tudnia kell: az ellenségeskedések nem tavaly október 7-én kezdődtek, hanem 1948-ban (Izrael Állam megalakulásakor), vagy inkább az 1920-as évek elején (amikor a Balfour-deklaráció következtében felgyorsult a zsidók betelepülésének folyamata Palesztinába). Továbbá nem lenne szabad arról sem elfeledkezni, hogy nézőpont kérdése, kit tekintünk terroristának. (“Akiket az egyik oldalon terroristának neveznek, a másik oldalon szabadságharcosnak hívják” – szól a bölcs mondás.) Végezetül megjegyzem, a nemzeti oldalon elterjedt vélemény szerint még ha elnök asszony tisztában is van mindazzal, ami Palesztinában történik, és a történelmi előzményeket is ismeri, azonban bizonyos szigorú “felsőbb parancsoknak” engedelmeskednie kell, amikor állást foglal kiemelt fontosságú politikai kérdésekben. Kérném, nyugtassa meg a radikális nemzeti érzelmű magyarokat, és hihetően cáfolja meg a feltételezést, mely szerint – külpolitika terén teljes mértékben, de néhány belpolitikai kérdésben is – gúzsba van kötve a keze!

A köszöntőjével kapcsolatos felháborodásomnak másik oka pedig egy téves, valamint egy legalábbis vitatható megjegyzésére vonatkozik. Ön a beszédében a világban uralkodó vészterhes állapotokra utalva közölte: “háború van Ukrajnában és már Izraelben is”. Nos, felhívnám elnök asszony figyelmét, hogy a “háború” a Gázai övezetben zajlik (a Hamász harcosait egy vagy két nap után kiszorították Izraelből, amit persze a palesztinok, valamint arabok, muszlimok milliói a “megszállt Palesztinának” neveznek), a gázai palesztinokat gyilkolják, az ő házaikat, kórházaikat, iskoláikat bombázzák, közülük menekült el 1,9 millió ember… Márpedig a nemzetközi jog értelmében a Gázai övezet nem része Izraelnek: mind az ENSZ soha végre nem hajtott 1947-es, Palesztinát egy arab és izraeli részre osztó döntése, mind a világszervezet számos más határozata, mind pedig az1993-as, oslói palesztin-izraeli – ugyancsak soha végre nem hajtott – egyezmény a Gázai övezetet egyértelműen az eljövendő Palesztin Állam részének nyilvánítja. Izraelben tehát nincs “háború”. Az a Gázai övezetben zajlik, kedves elnök asszony. (A Hamász izraeli területre hulló rakétáinak pusztítása össze sem mérhető a Gázai övezet szinte teljes lerombolásával.)

Végezetül pedig elnök asszony beszédében véleményem szerint némiképp talán pontatlan (bár állásfoglalásának lényegét érintő) szóhasználat volt “háborúnak” nevezni ezt a rettenetes öldöklést. Amikor ilyen elképesztő különbség van a két szemben álló fél áldozati számaiban, az egymás területén okozott rombolás mértékében, aligha írja le megfelelően a valóságot a “háború” szó. Annak ellenére sem, hogy a Hamász harcosai keményen küzdenek a hozzájuk képest összehasonlíthatatlanul jobban felszerelt izraeli katonákkal szemben. A világ nem a Nyugat befolyása alatt álló, immár nagyobbik részén a következő szavakat használják a Gázai övezetben zajló borzalmak pontosabb leírására, a civil, azon belül is a gyermek áldozatok nagy számára is tekintettel: vérengzés, öldöklés, népirtás.

Szeretném ugyanakkor jelezni, és azt hiszem, sok százezer nemzeti érzelmű honfitársam nevében mondhatom: köszöntőjének többi, elsősorban a gyermekvállalás, a családalapítás támogatására, valamint a testedzés fontosságára vonatkozó részeivel a legteljesebb mértékben egyetértek.

Tisztelettel,