Zavaros tartalmú üzeneteket festettek az elmúlt éjszaka folyamán Elie Wiesel máramarosszigeti szülőházának utca felőli falára. A Nobel-békedíjas Wiesel ebben a házban született 1928-ban, s ott élt egészen 1944-ig. A szülőházat ő maga adományozta néhány évvel a halála előtt arra a célra, hogy benne emlékmúzeumot hozzanak létre. Ma éjjel ennek a múzeumnak a falára mázoltak román nyelvű feliratokat – írja a Jediot Áháronotban Somfalvi Attila.
A máramarosszigeti Elie Wiesel Emlékmúzeum utcai falára ma éjszaka ismeretlenek balról jobbra haladva a következő román nyelvű falfirkákat mázolták: nyilvános WC, antiszemita, pedofil. Náci zsidó, aki Hitlerrel együtt a pokolban fekszik. Szo…jon le Merkel, Trump, Putyin.
Zoom
Elie Wiesel máramarosszigeti szülőházának utcai fala ma reggelre
A máramarosszigeti rendőrség szóvivője a sajtónak nyilatkozva előbb megállapította: a múzeum meggyalázása bűncselekmény, majd elmondta, hogy máris nyomozást indítottak a tettesek mielőbbi kézre kerítésére, majd bíróság elé állítása érdekében.
Zoom
Románok tüntetnek az antiszemitizmus ellen Wiesel szülőháza előtt 2017-ben (fotó: Mose Milner)
Mint ismert, a magyargyűlöletéről ismert Elie Wiesel 2012-ben visszaadta a nyolc esztendővel korábban a magyar kormány által adományozott Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetéséről, tiltakozásul amiatt, hogy a kormány tagjai közül néhányan jelen voltak a Nyírő József emlékére tartott budapesti és székelyudvarhelyi megemlékezésen.
H. J. – Kuruc.info
Frissítés: Sorra jönnek az elítélő nyilatkozatok, a washingtoni zsidók nem dicsérték meg a románokat
A műemlék meggyalázását a román külügyminisztérium, az író nevét viselő "román nemzeti holokausztkutató intézet" és az - Elie Wieselt halála után Máramaros megye díszpolgárrá avató - önkormányzat is elítélte, a tettesek felelősségre vonását követelte. Leszögezték: határozottan elutasítanak minden zsidóellenes, idegengyűlöletet szító gesztust.
A rendőrség azt közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben, a tetteseket a közelben lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják azonosítani.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma is közleményben reagált a történtekre. A washingtoni intézmény arra figyelmeztetett, hogy nem szabad alábecsülni a Románia megítélése szempontjából is "kínos" eset súlyát, amelyért szerintük az "emlékházat elhanyagoló" helyi hatóságokat is felelősség terheli. A közlemény szerint Elie Wiesel szülőházának őrzését, illetve téli fűtését sem biztosítják, a múzeumi anyag hiányosságainak pótlására irányuló bukaresti kormányzati, illetve ellenzéki kezdeményezéseket pedig a helyi politikai és kulturális tényezők rendre elutasítják.
(MTI nyomán)
Nem is biztos, hogy az ő szülőháza volt: