A Magyar Nemzet mai, Németh György által írt cikke következik (saját szkennelés, mivel online hivatalosan még nem érhető el), amely a cigánygyilkosságok indítékaival foglalkozik.
Kötelező anyag – ahogy a sorozat előző két, ITT található része is.
Gyakorlatilag - miután elmagyarázza, miért képtelenség a "magyar" politikusok, ill. rendőrségi “szakemberek” által favorizált rászístá terrorszervezet-verzió - kizárólag a szlovák, illetve (kisebb részben) a magyar titkosszolgálattal foglalkozik. A szlovák téma boncolgatása során nagyon szép történeti áttekintését adja azon árulkodó elszólásoknak, jegyeknek, amik igencsak valószínűsítik ezt a lehetőséget.
Cigányt ölni Magyarországon 3.
Fiat iustitia, perdat mundus!
(Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ!)
„Ha tényleg kiderül az igazság, akkor nagy megdöbbenés lesz, az biztos."
Hankó Vidor, Roma Egységpárt
„Közéletileg releváns botrányok, gyilkosságok idején mindenféle verziónak, feltételezésnek, intuíciónak helye lehet."
Papp László Tamás publicista
A kislétai gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel újabb állomásához ért bűncselekmény-sorozat lehetséges indítékain és elkövetőin gondolkodva egy héttel ezelőtti cikkemben (augusztus 8.) azt írtam, hogy elképzelhetetlennek tartok négy főből álló sorozatgyilkos-csapatot, mert ez már kellően nagy létszámú ahhoz, hogy ideológiai célon kívül más összetarthassa. Az ideológiai cél sajátossága, hogy azt tudatni kell a külvilággal. Mivel ez nem történt meg, nem erre kell keresni a megoldást.
Két nappal később, augusztus 10-én Petőfi Attila rendőr dandártábornokkal, a Nemzeti Nyomozó Iroda (“magyar FBI") igazgatójával készült interjú került fel az FN.hu-ra. Az interjúban a nyomozás első számú vezetője az általam felvetett ellentmondás feloldására tett kísérletet. Eszerint a 2008. július 21-én Galgagyörkön indult sorozatot még három-négy fő kezdte el, akiknek célja cigányok megfélemlítése volt házaik megtámadásával. Ez ment november 3-ig, mikor is Nagycsécsen meghalt két ember. “Ez egyfajta választóvíz lehet a csapat életében. Valószínűleg a gyilkolás megosztotta az elkövetőket" - mondta. Vagyis továbbra sem akartak ölni, csak így sikerült (nem célzott, a faredőnyön keresztül leadott löves halálosnak bizonyult), amitől egy vagy több elkövető besokallt és kiszállt. Az ezt követő bűncselekményeket „már nem szükségszerűen többen, hanem lehet, hogy csak egyvalaki követte el" - mondta, de ez az egyvalaki kizárólag embert akar ölni. És ölt is Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán, és nem igazán rajta múlt, hogy öljön Alsózsolcán. Ezt a verziót a következő napokban több magas rangú rendőrtiszt is megismételte. Alighanem a csoport - belső törésvonalak menti - felbomlasztása a cél, remélve, hogy közülük akad, aki feladja magát és társait: magát nyilván az enyhébb elbírálás reményében.
Ez a koncepció kétségtelenül feloldja a „nagy" csoportlétszám és a sorozatgyilkosokra általában jellemző motiváció közötti ellentmondást, és a kriminalisztikai tapasztalatoknak megfelelően előállítja az egy (legfeljebb két) elkövetőt. De ez számomra így sem tűnik túlságosan meggyőzőnek. Továbbra is azt gondolom, hogy a sorozatnak előre megírt dramaturgiája van („a helyzet fokozódik"), s nem a dolgok logikája idézi elő az eszkalációt.
Abban mindenki egyetért, hogy az elkövetők profik, akik képesek támadásaik gondos megtervezésére és megszervezésére, valamint precíz végrehajtására. Ebből nem a végrehajtás a szakmai teljesítmény, hanem a tetthelyre való eljutás és az onnan való távozás. Régebben arra került a hangsúly, hogy az elkövetők értenek a fegyverekhez, talán vadászok, jelenlegi vagy volt rendőrök, katonák stb. De nem a fegyvereken van a lényeg. A vadászt, a rendőrt, sőt még az egyszerű katonát sem képzik arra, hogy ily módon közelítsen és hagyjon el egy helyet. Sőt az átlagos kommandóst sem. Csak a különleges egységek katonáit, vagy - szovjet-orosz katonai terminológiában használt elnevezéssel - a mélységi felderítőket. Éjjel egy bozótoson, kukoricáson stb. átvágni még napvilágnál sem könnyű, éjjel még nehezebb, még éjjellátó készülékkel is. És ez nem tanulható könyvből. E különlegesen képzett katonák viszont tanulják és gyakorolják, és azt is, hogy ne hagyjanak maguk után se láb-, se szagnyomot, de még egy letört gallyat se. És e katonák éjszaka is több tíz kilométer tudnak megtenni. Mindenki azt feltételezi, hogy gépkocsival megy a helyszín közelébe, ott vagy sofőr várja vagy nem, aztán visszatér, majd elhajt valamely főútvonal irányába. Az igazi profi tudja, hogy a gépkocsi a gyenge pont. Lefényképezhetik, defektet kaphat, keréknyomot hagy, becsúszhat egy árokba stb. ahonnan, ha ki is húzzák, az időigényes és hangos stb. Ha magára hagyják, még ha lopott is, közel vihet az elkövetőkhöz, s szinte elképzelhetetlen, hogy ne maradjon benne valami nyom.
Ezért úgy gondolom, hogy a tettes gyalog távozik, hajnalra gyalog is több tíz kilométerre kerül a tetthelytől. Ezt a verziót erősíti a támadások időpontja. Ez rendszerint éjfél (vagy még előbb) és egy óra közötti. Nem túl késői időpont, még nem mély az álom, ha egyáltalán alszanak. Viszont vasárnapról hétfőre virradóra (ekkor követték el a legtöbb támadást) inkább, mint a péntekről szombatra vagy szombatról vasárnapra. Ha az elkövetők biztosan alvó embereket akarnának meglepni, akkor két-három óra között kellene támadniuk. De akkor közelebb a hajnal.
A különleges egységekben (mélységi felderítőnek) kiképzett katonák száma véges, a Magyar Honvédség állományába valaha is tartozókat alighanem már ellenőrizték. De nem kell csak a magyar hadseregre gondolnunk. Ha valamely szomszédos államnak érdeke Magyarország nemzetközi tekintélyének (ha erről még egyáltalán beszélhetünk) lerombolása, az Szlovákia. A Heti Világgazdaság (HVG) azt írja, hogy bár a külföldi tettes elméletét „gyakorló rendőri berkekben" nem zárják ki, de még név nélkül nyilatkozva is csak suttogva említik a szlovák titkosszolgálati kapcsolat lehetőségét. (E verziót a cikkíró már azzal is hiteltelenítení kívánja, hogy városi legendának nevezi. A városi legenda az a szóbeszédben terjedő hamis tudás, amelynek hamisságáról viszonylag könnyen meg lehetne győződni. Ez estben egyáltalán nem ez a helyzet.) A rendészeti bizottság rendkívüli ülésén is szóba került ez a verzió, amit a kormány előbb kategorikusan kizárt, majd álláspontját úgy módosította, hogy ezzel kapcsolatban nem került elő adat. Ez reális álláspont, szemben például Finszter Géza, az Országos Kriminológia Intézet osztályvezetőjének véleményével, aki szerint ez „kulturális értelemben kizárt" (Kuruc.info: Finszter – németül “sötét” – rendkívül ostoba nyilatkozata ITT). Végtelen naivitás!
A szlovák titkosszolgálati szál ellen olyan érveket szokás felhozni, hogy egy ország destabilizálásának léteznek kevésbé kockázatos módjai is, ez túl nagy kockázatvállalást jelent, s ha a napvilágra kerül, a presztízsveszteség óriási. A külföldi elkövetőknek huzamos magyarországi tartózkodásra kellene berendezkedniük, ami feltűnhetne, ha pedig minden egyes alkalommal a határon kelnének át, kamera örökítené meg őket.
Nem túl erős érvek. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen akciósorozatról - okulva a meciari időszak tapasztalataiból - informális döntés születik, és azt nem közvetlenül hajtják végre. Egy baráti titkosszolgálatot (esetleg alvilági közvetítőt) iktatnak közbe, legvalószínűbben az oroszokat, amelynek hasonló szívességgel fizetnek. (A titkosszolgálatok világában is él a szívességek és viszonszívességek rendszere.) A bérgyilkos egy különlegesen kiképzett katona, aki csak megbízóját ismeri, és a vérdíjon felül csak logisztikai segítséget kap: fegyvert, felszerelést, előkészített búvóhelyeket stb. A zöldhatáron át- és visszakísérik, így nem készül róla fénykép. A feladata csupán az, hogy meghatározott helyen cigányt öljön, akit éppen talál, gyereket, nőt - egyre megy. Különösebb felderítésre sincs szükség, csak annyit kell tudni, hogy az ott cigánysor. A fő szempont a helyszínre jutás és az onnan való távozás viszonylagos könnyűsége. A tájékozódás a Google Earth és/vagy szovjet katonai térkép alapján történik. (Mindenesetre érdemes lenne legyűjteni a Kisléta és környéke után a legutóbbi időben érdeklődők IP-címeit.) Ha a bérgyilkost netán el is fognak, nem juthatnának el a valódi megbízókhoz.
Az mindenesetre igencsak figyelemre méltó, hogy a Fico-kormányzat milyen erőteljesen használja ki a magyarországi cigányellenes támadásokat. Már másnap, augusztus 4-én, kedden megszólalt Ján Slota, a második legnagyobb kormánypárt elnöke, és kijelentette, hogy Magyarországon a rasszista indítékú bűncselekmények elszaporodása a cigány kisebbség kiirtásához vezet (már a fogalomhasználatával is hergel: az évi hat alatt igencsak messze van attól, hogy a kiirtás kifejezés - szemben például a tuszi-hutu konfliktus vérfürdőjével - szuggerál), és az ENSZ-nek kellene ez ügyben vizsgálódnia. (Slota ötletadója alighanem Iványi Gábor metodista lelkész volt, az SZDSZ hajdani országgyűlési képviselője, aki a helyszínen járva felvetette a cigányság védelmére ENSZ-csapatok behívását.) Augusztus 5-én megszólalt a Fico miniszterelnök pártjához (Smer) tartozó Juraj Horváth, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke, és minden diplomáciai udvariaskodást, EU- és NATO-tagtársnak kijáró kíméletet mellőzve „beleesapott a lecsóba": Magyarországon a szélsőségesek tervszerűen irtják a cigányokat. De nem ez fáj. Hanem az, hogy “a magyar politikai színtér a baloldaltól a szélsőjobbig egységesen és hisztérikusan azt kiabálja, hogy a szlovák nyelv használata Szlovákiában Bosznia óta a kisebbségeken elkövetett legnagyobb bűncselekmény", miközben etnikai hovatartozásuk miatt Magyarországon gyilkolják a romákat, ami balkanizálódásunk nyilvánvaló jele. Augusztus 9-én Caplovic miniszterelnök-helyettes azért aggódott, hogy a cigányok elleni erőszak Magyarországról begyűrűzik Szlovákiába. Ugyanaznap a magyar nagykövetség előtt egy kormány közeli romaszervezet tüntetett és adott át Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett levelet, amelyben a liberális magyar törvénykezés ellen emelte fel hangját, „amíg nem késő". Az nem érdekes, hogy a tüntetésen több újságíró volt, mint tüntető (utóbbiak számát nyolc és húsz fő közöttire tette a sajtó). A lényeg az, hogy az esemény bekerült az archívumokba.
De ez a jéghegy csúcsa. A magyar diplomaták fülébe számos alkalommal visszajutott, hogy szlovák kollégáik harmadik fél előtt milyen öszszefüggésben hozzák elő a magyarországi eseményeket. A kislétai eset szimbolikáját abban szokás megtalálni, hogy előző nap volt a roma holokauszt (porrajmos) emléknapja, s a gyilkosok így üzentek. Azonban van egy másik is: aznap Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta Balázs Péter külügyminisztert és Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. Ez a találkozás szimbolizálta, hogy legalább egy kérdésben (szlovák nyelvtörvény) teljes a nézetazonosság a magyar belpolitikában.
Persze a magyar-szlovák konfliktus nem új keletű. A támadássorozat kezdetét, a 2008. július 21-i galgagyörki lövéseket a Magyar Gárda néhány héttel azelőtti költöztetési akciójával szokás kapcsolatba hozni. De például ezekben a hetekben folyt a színfalak mögött öldöklő küzdelem a Mercedes új kelet-európai befektetéséért Magyarország és Szlovákia között, amit - mint később kiderült - nem az autógyártó-nagyhatalommá vált Szlovákia nyert meg. Ezekben a hetekben vádolta meg Fico miniszterelnök a magyar kormányt, hogy a Malina Hedvig-ügyet az megbuktatására a magyar titkosszolgálat kreálta. Ekkor kezdett élesedni a szlovák elnökválasztási kampány, és ennek részeként folyt a magyarokkal együttműködésre törekvő Iveta Radicová ellehetetlenítése (a patkányhordák köztársasági elnöke legyen, ne a szlovák nemzeté - javasolták neki sokkal durvább hangnemben, mint nálunk megszokott). A Galgagyörk előtti napokban járt ötfős OCÖ-küldöttség Szlovákiában, és meglehetősen tetszett nekik az, amit ott láttak. Ekkoriban Fico többször is arról beszélt, hogy számára nem Gyurcsány Ferenc jelenti a gondot, hanem a szélsőségesen nacionalista Orbán.
Még az sem kizárt, hogy neki szándékozott segíteni.
Ne vessük el azt a gondolatot, hogy a bérgyilkos megbízója magyar érdekkör. Finszter Géza kriminológus szerint ehhez racionális (pénzügyi) motiváció kell. Nos, politikai gyilkosság mögött is lehet pénzügyi motivációt találni. A kormánypártok hatalmon maradásához pénzügyi érdeke fűződik a mögötte álló érdekköröknek, közülük egy vagy több átléphetetlennek gondolt határ átlépésére is képes lehet. Ők gondolkodhatnak úgy, hogy pártjuk támogatása erősödhet, ha politikai szélsőségesek által végrehajtott bűncselelménysorozat söpör végig az országon, mert a biztonságra vágyó polgárok rendszerint az aktuális hatalom mögé sorakoznak, és mert megrémülnek az elkövető szélsőjobbtól. Ezen reményüket azonban sem a közvélemény-kutatások, sem a június 7-i választás nem igazolta vissza. De ez nem jelentette azt, hogy több hónapos hezitálás után ne hozzanak döntést a projekt folytatásáról. A Tiszalök és Kisléta közötti szünet fő oka ez volt. (Petőfi Attila verziója szerint a szétesés.) A szóban forgó érdekkörök pártjaik hatalomból való kiesése után elvesztik kormányzati kapcsolataikat, ami pénzben kifejezhető anyagi veszteséget jelent számukra. A június 7-i választások után feladták ugyan azt a reményt, hogy 2010-ben még választást nyerhetnek, de már most megkezdhetik 2014-es visszatérésük előkészítését. Ez pedig akkor lesz a legkönnyebben megvalósítható, ha 2010-ben soha nem látott romhalmazt hagynak az országra, és művileg is növelik a feszültséget. A projektet nem törölték, csak átrendezték céljait.
A kulcskérdés, hogy melyik érdekkör lehet képes egy ilyen projekt megszervezésére. Az, amelynek messze nyúló titkosszolgálati kapcsolatrendszere van, amely bármikor fel tud hajtani számára szükséges kvalitású és kiképzettségű „szakembert". Ilyet ugyanis nem könnyű találni. Nem lehet újsághirdetéssel keresni. Ilyen kapcsolatrendszere Magyarországon több érdekkörnek is biztosan van, amelyeknek a szocialista korban gyökerező, legalább négy évtizede működő, a második generációra áthagyományozott, belső-ázsiai országok titkosszolgálataiig és politikai alvilágáig nyúló kapcsolatai vannak. Talán a politika legmagasabb szintjén vannak olyanok, akik tudják, hogy miről szól valójában ez a vérrel írt történet. És talán meg is akarják állítani. De nem biztos, hogy tudják.
Kötelező anyag – ahogy a sorozat előző két, ITT található része is.
Gyakorlatilag - miután elmagyarázza, miért képtelenség a "magyar" politikusok, ill. rendőrségi “szakemberek” által favorizált rászístá terrorszervezet-verzió - kizárólag a szlovák, illetve (kisebb részben) a magyar titkosszolgálattal foglalkozik. A szlovák téma boncolgatása során nagyon szép történeti áttekintését adja azon árulkodó elszólásoknak, jegyeknek, amik igencsak valószínűsítik ezt a lehetőséget.
Cigányt ölni Magyarországon 3.
Fiat iustitia, perdat mundus!
(Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ!)
„Ha tényleg kiderül az igazság, akkor nagy megdöbbenés lesz, az biztos."
Hankó Vidor, Roma Egységpárt
„Közéletileg releváns botrányok, gyilkosságok idején mindenféle verziónak, feltételezésnek, intuíciónak helye lehet."
Papp László Tamás publicista
A kislétai gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel újabb állomásához ért bűncselekmény-sorozat lehetséges indítékain és elkövetőin gondolkodva egy héttel ezelőtti cikkemben (augusztus 8.) azt írtam, hogy elképzelhetetlennek tartok négy főből álló sorozatgyilkos-csapatot, mert ez már kellően nagy létszámú ahhoz, hogy ideológiai célon kívül más összetarthassa. Az ideológiai cél sajátossága, hogy azt tudatni kell a külvilággal. Mivel ez nem történt meg, nem erre kell keresni a megoldást.
Két nappal később, augusztus 10-én Petőfi Attila rendőr dandártábornokkal, a Nemzeti Nyomozó Iroda (“magyar FBI") igazgatójával készült interjú került fel az FN.hu-ra. Az interjúban a nyomozás első számú vezetője az általam felvetett ellentmondás feloldására tett kísérletet. Eszerint a 2008. július 21-én Galgagyörkön indult sorozatot még három-négy fő kezdte el, akiknek célja cigányok megfélemlítése volt házaik megtámadásával. Ez ment november 3-ig, mikor is Nagycsécsen meghalt két ember. “Ez egyfajta választóvíz lehet a csapat életében. Valószínűleg a gyilkolás megosztotta az elkövetőket" - mondta. Vagyis továbbra sem akartak ölni, csak így sikerült (nem célzott, a faredőnyön keresztül leadott löves halálosnak bizonyult), amitől egy vagy több elkövető besokallt és kiszállt. Az ezt követő bűncselekményeket „már nem szükségszerűen többen, hanem lehet, hogy csak egyvalaki követte el" - mondta, de ez az egyvalaki kizárólag embert akar ölni. És ölt is Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán, és nem igazán rajta múlt, hogy öljön Alsózsolcán. Ezt a verziót a következő napokban több magas rangú rendőrtiszt is megismételte. Alighanem a csoport - belső törésvonalak menti - felbomlasztása a cél, remélve, hogy közülük akad, aki feladja magát és társait: magát nyilván az enyhébb elbírálás reményében.
Ez a koncepció kétségtelenül feloldja a „nagy" csoportlétszám és a sorozatgyilkosokra általában jellemző motiváció közötti ellentmondást, és a kriminalisztikai tapasztalatoknak megfelelően előállítja az egy (legfeljebb két) elkövetőt. De ez számomra így sem tűnik túlságosan meggyőzőnek. Továbbra is azt gondolom, hogy a sorozatnak előre megírt dramaturgiája van („a helyzet fokozódik"), s nem a dolgok logikája idézi elő az eszkalációt.
Abban mindenki egyetért, hogy az elkövetők profik, akik képesek támadásaik gondos megtervezésére és megszervezésére, valamint precíz végrehajtására. Ebből nem a végrehajtás a szakmai teljesítmény, hanem a tetthelyre való eljutás és az onnan való távozás. Régebben arra került a hangsúly, hogy az elkövetők értenek a fegyverekhez, talán vadászok, jelenlegi vagy volt rendőrök, katonák stb. De nem a fegyvereken van a lényeg. A vadászt, a rendőrt, sőt még az egyszerű katonát sem képzik arra, hogy ily módon közelítsen és hagyjon el egy helyet. Sőt az átlagos kommandóst sem. Csak a különleges egységek katonáit, vagy - szovjet-orosz katonai terminológiában használt elnevezéssel - a mélységi felderítőket. Éjjel egy bozótoson, kukoricáson stb. átvágni még napvilágnál sem könnyű, éjjel még nehezebb, még éjjellátó készülékkel is. És ez nem tanulható könyvből. E különlegesen képzett katonák viszont tanulják és gyakorolják, és azt is, hogy ne hagyjanak maguk után se láb-, se szagnyomot, de még egy letört gallyat se. És e katonák éjszaka is több tíz kilométer tudnak megtenni. Mindenki azt feltételezi, hogy gépkocsival megy a helyszín közelébe, ott vagy sofőr várja vagy nem, aztán visszatér, majd elhajt valamely főútvonal irányába. Az igazi profi tudja, hogy a gépkocsi a gyenge pont. Lefényképezhetik, defektet kaphat, keréknyomot hagy, becsúszhat egy árokba stb. ahonnan, ha ki is húzzák, az időigényes és hangos stb. Ha magára hagyják, még ha lopott is, közel vihet az elkövetőkhöz, s szinte elképzelhetetlen, hogy ne maradjon benne valami nyom.
Ezért úgy gondolom, hogy a tettes gyalog távozik, hajnalra gyalog is több tíz kilométerre kerül a tetthelytől. Ezt a verziót erősíti a támadások időpontja. Ez rendszerint éjfél (vagy még előbb) és egy óra közötti. Nem túl késői időpont, még nem mély az álom, ha egyáltalán alszanak. Viszont vasárnapról hétfőre virradóra (ekkor követték el a legtöbb támadást) inkább, mint a péntekről szombatra vagy szombatról vasárnapra. Ha az elkövetők biztosan alvó embereket akarnának meglepni, akkor két-három óra között kellene támadniuk. De akkor közelebb a hajnal.
A különleges egységekben (mélységi felderítőnek) kiképzett katonák száma véges, a Magyar Honvédség állományába valaha is tartozókat alighanem már ellenőrizték. De nem kell csak a magyar hadseregre gondolnunk. Ha valamely szomszédos államnak érdeke Magyarország nemzetközi tekintélyének (ha erről még egyáltalán beszélhetünk) lerombolása, az Szlovákia. A Heti Világgazdaság (HVG) azt írja, hogy bár a külföldi tettes elméletét „gyakorló rendőri berkekben" nem zárják ki, de még név nélkül nyilatkozva is csak suttogva említik a szlovák titkosszolgálati kapcsolat lehetőségét. (E verziót a cikkíró már azzal is hiteltelenítení kívánja, hogy városi legendának nevezi. A városi legenda az a szóbeszédben terjedő hamis tudás, amelynek hamisságáról viszonylag könnyen meg lehetne győződni. Ez estben egyáltalán nem ez a helyzet.) A rendészeti bizottság rendkívüli ülésén is szóba került ez a verzió, amit a kormány előbb kategorikusan kizárt, majd álláspontját úgy módosította, hogy ezzel kapcsolatban nem került elő adat. Ez reális álláspont, szemben például Finszter Géza, az Országos Kriminológia Intézet osztályvezetőjének véleményével, aki szerint ez „kulturális értelemben kizárt" (Kuruc.info: Finszter – németül “sötét” – rendkívül ostoba nyilatkozata ITT). Végtelen naivitás!
A szlovák titkosszolgálati szál ellen olyan érveket szokás felhozni, hogy egy ország destabilizálásának léteznek kevésbé kockázatos módjai is, ez túl nagy kockázatvállalást jelent, s ha a napvilágra kerül, a presztízsveszteség óriási. A külföldi elkövetőknek huzamos magyarországi tartózkodásra kellene berendezkedniük, ami feltűnhetne, ha pedig minden egyes alkalommal a határon kelnének át, kamera örökítené meg őket.
Nem túl erős érvek. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen akciósorozatról - okulva a meciari időszak tapasztalataiból - informális döntés születik, és azt nem közvetlenül hajtják végre. Egy baráti titkosszolgálatot (esetleg alvilági közvetítőt) iktatnak közbe, legvalószínűbben az oroszokat, amelynek hasonló szívességgel fizetnek. (A titkosszolgálatok világában is él a szívességek és viszonszívességek rendszere.) A bérgyilkos egy különlegesen kiképzett katona, aki csak megbízóját ismeri, és a vérdíjon felül csak logisztikai segítséget kap: fegyvert, felszerelést, előkészített búvóhelyeket stb. A zöldhatáron át- és visszakísérik, így nem készül róla fénykép. A feladata csupán az, hogy meghatározott helyen cigányt öljön, akit éppen talál, gyereket, nőt - egyre megy. Különösebb felderítésre sincs szükség, csak annyit kell tudni, hogy az ott cigánysor. A fő szempont a helyszínre jutás és az onnan való távozás viszonylagos könnyűsége. A tájékozódás a Google Earth és/vagy szovjet katonai térkép alapján történik. (Mindenesetre érdemes lenne legyűjteni a Kisléta és környéke után a legutóbbi időben érdeklődők IP-címeit.) Ha a bérgyilkost netán el is fognak, nem juthatnának el a valódi megbízókhoz.
Az mindenesetre igencsak figyelemre méltó, hogy a Fico-kormányzat milyen erőteljesen használja ki a magyarországi cigányellenes támadásokat. Már másnap, augusztus 4-én, kedden megszólalt Ján Slota, a második legnagyobb kormánypárt elnöke, és kijelentette, hogy Magyarországon a rasszista indítékú bűncselekmények elszaporodása a cigány kisebbség kiirtásához vezet (már a fogalomhasználatával is hergel: az évi hat alatt igencsak messze van attól, hogy a kiirtás kifejezés - szemben például a tuszi-hutu konfliktus vérfürdőjével - szuggerál), és az ENSZ-nek kellene ez ügyben vizsgálódnia. (Slota ötletadója alighanem Iványi Gábor metodista lelkész volt, az SZDSZ hajdani országgyűlési képviselője, aki a helyszínen járva felvetette a cigányság védelmére ENSZ-csapatok behívását.) Augusztus 5-én megszólalt a Fico miniszterelnök pártjához (Smer) tartozó Juraj Horváth, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke, és minden diplomáciai udvariaskodást, EU- és NATO-tagtársnak kijáró kíméletet mellőzve „beleesapott a lecsóba": Magyarországon a szélsőségesek tervszerűen irtják a cigányokat. De nem ez fáj. Hanem az, hogy “a magyar politikai színtér a baloldaltól a szélsőjobbig egységesen és hisztérikusan azt kiabálja, hogy a szlovák nyelv használata Szlovákiában Bosznia óta a kisebbségeken elkövetett legnagyobb bűncselekmény", miközben etnikai hovatartozásuk miatt Magyarországon gyilkolják a romákat, ami balkanizálódásunk nyilvánvaló jele. Augusztus 9-én Caplovic miniszterelnök-helyettes azért aggódott, hogy a cigányok elleni erőszak Magyarországról begyűrűzik Szlovákiába. Ugyanaznap a magyar nagykövetség előtt egy kormány közeli romaszervezet tüntetett és adott át Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett levelet, amelyben a liberális magyar törvénykezés ellen emelte fel hangját, „amíg nem késő". Az nem érdekes, hogy a tüntetésen több újságíró volt, mint tüntető (utóbbiak számát nyolc és húsz fő közöttire tette a sajtó). A lényeg az, hogy az esemény bekerült az archívumokba.
De ez a jéghegy csúcsa. A magyar diplomaták fülébe számos alkalommal visszajutott, hogy szlovák kollégáik harmadik fél előtt milyen öszszefüggésben hozzák elő a magyarországi eseményeket. A kislétai eset szimbolikáját abban szokás megtalálni, hogy előző nap volt a roma holokauszt (porrajmos) emléknapja, s a gyilkosok így üzentek. Azonban van egy másik is: aznap Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta Balázs Péter külügyminisztert és Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. Ez a találkozás szimbolizálta, hogy legalább egy kérdésben (szlovák nyelvtörvény) teljes a nézetazonosság a magyar belpolitikában.
Persze a magyar-szlovák konfliktus nem új keletű. A támadássorozat kezdetét, a 2008. július 21-i galgagyörki lövéseket a Magyar Gárda néhány héttel azelőtti költöztetési akciójával szokás kapcsolatba hozni. De például ezekben a hetekben folyt a színfalak mögött öldöklő küzdelem a Mercedes új kelet-európai befektetéséért Magyarország és Szlovákia között, amit - mint később kiderült - nem az autógyártó-nagyhatalommá vált Szlovákia nyert meg. Ezekben a hetekben vádolta meg Fico miniszterelnök a magyar kormányt, hogy a Malina Hedvig-ügyet az megbuktatására a magyar titkosszolgálat kreálta. Ekkor kezdett élesedni a szlovák elnökválasztási kampány, és ennek részeként folyt a magyarokkal együttműködésre törekvő Iveta Radicová ellehetetlenítése (a patkányhordák köztársasági elnöke legyen, ne a szlovák nemzeté - javasolták neki sokkal durvább hangnemben, mint nálunk megszokott). A Galgagyörk előtti napokban járt ötfős OCÖ-küldöttség Szlovákiában, és meglehetősen tetszett nekik az, amit ott láttak. Ekkoriban Fico többször is arról beszélt, hogy számára nem Gyurcsány Ferenc jelenti a gondot, hanem a szélsőségesen nacionalista Orbán.
Még az sem kizárt, hogy neki szándékozott segíteni.
Ne vessük el azt a gondolatot, hogy a bérgyilkos megbízója magyar érdekkör. Finszter Géza kriminológus szerint ehhez racionális (pénzügyi) motiváció kell. Nos, politikai gyilkosság mögött is lehet pénzügyi motivációt találni. A kormánypártok hatalmon maradásához pénzügyi érdeke fűződik a mögötte álló érdekköröknek, közülük egy vagy több átléphetetlennek gondolt határ átlépésére is képes lehet. Ők gondolkodhatnak úgy, hogy pártjuk támogatása erősödhet, ha politikai szélsőségesek által végrehajtott bűncselelménysorozat söpör végig az országon, mert a biztonságra vágyó polgárok rendszerint az aktuális hatalom mögé sorakoznak, és mert megrémülnek az elkövető szélsőjobbtól. Ezen reményüket azonban sem a közvélemény-kutatások, sem a június 7-i választás nem igazolta vissza. De ez nem jelentette azt, hogy több hónapos hezitálás után ne hozzanak döntést a projekt folytatásáról. A Tiszalök és Kisléta közötti szünet fő oka ez volt. (Petőfi Attila verziója szerint a szétesés.) A szóban forgó érdekkörök pártjaik hatalomból való kiesése után elvesztik kormányzati kapcsolataikat, ami pénzben kifejezhető anyagi veszteséget jelent számukra. A június 7-i választások után feladták ugyan azt a reményt, hogy 2010-ben még választást nyerhetnek, de már most megkezdhetik 2014-es visszatérésük előkészítését. Ez pedig akkor lesz a legkönnyebben megvalósítható, ha 2010-ben soha nem látott romhalmazt hagynak az országra, és művileg is növelik a feszültséget. A projektet nem törölték, csak átrendezték céljait.
A kulcskérdés, hogy melyik érdekkör lehet képes egy ilyen projekt megszervezésére. Az, amelynek messze nyúló titkosszolgálati kapcsolatrendszere van, amely bármikor fel tud hajtani számára szükséges kvalitású és kiképzettségű „szakembert". Ilyet ugyanis nem könnyű találni. Nem lehet újsághirdetéssel keresni. Ilyen kapcsolatrendszere Magyarországon több érdekkörnek is biztosan van, amelyeknek a szocialista korban gyökerező, legalább négy évtizede működő, a második generációra áthagyományozott, belső-ázsiai országok titkosszolgálataiig és politikai alvilágáig nyúló kapcsolatai vannak. Talán a politika legmagasabb szintjén vannak olyanok, akik tudják, hogy miről szól valójában ez a vérrel írt történet. És talán meg is akarják állítani. De nem biztos, hogy tudják.
