Frissítés (20:20): Időközben, hála „Detonátor”, mint mindig, kitűnő kutatómunkájának, értesültünk arról is, hogy Lendvai-Bátor más ügyekben is „sáros”.
Emlékszünk még a Hortó-ügyre, amelynek során a hajdúhadházi cigányok, több mint két évvel ezelőtt, rátámadtak az amúgy rajvédő TV2 stábjára?

Nos, mint az alábbi idézetből kiderül, a támadó (akinek a neve akkor, két éve, nem derült ki) nem volt más, mint a mi áldott jó Lendvai-Bátor Zsoltunk. Idézet következik a Civishír 2009. novemberi, az újonnan felvett Függelékben teljességében olvasható cikkéből:

"A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság elkövetése miatt eljárást kezdeményezett az egyik általános iskola feljelentése alapján. Az eljárás során megállapították, hogy az egyik szülő feldúlt állapotban megjelent az iskolában, ott agresszívan viselkedett, a bent lévő tanárokat szidalmazta, fenyegette, köpködött, közben az igazgatói iroda ajtajának kilincsét rángatta, majd egy széket is felrúgott.
A cselekménye a tanárokban megbotránkozást, félelmet keltett. Az elkövetőnek nem ez volt az első hasonló cselekménye, hiszen ő volt az, aki az „uzsorás” ügyekben forgató egyik kereskedelmi televízió stábjára is rátámadt. Ebben az ügyben még a bíróságon folyamatban van az eljárás. Az iskolai ügyet gyorsított eljárásban fejezték be, itt a bíróság 5 hónap börtönre ítélte 1 évre felfüggesztve. - tájékoztatott a megyei rendőrkapitányság sajtószolgálata."


Bár ez a cikk sem említi a támadó nevét, most, hogy kiderült, Lendvai-Bátor volt a tanárverő, a Cívishír-cikkből egyenesen következik az, hogy ő volt a TV2-s forgatócsoport támadója is.

Még egyszer leszögezzük: ez a sittes, önmagán uralkodni nem képes korcs képviseli a helyi cigányságot; ez utóbbi annak a kezébe helyezte a képviseletét, benne bízik meg. Azokat, akiknek a gyilkosságait, emberöléseit az alább olvasható módon indokolta meg ez a féreg... és ezek után van pofája bárkinek azt mondani, hogy a hadházi cigányságot ok nélkül „fikázzuk”? Azt a cigányságot, amely minimum(!) két idős embert gyilkolt (eddig) meg (mivel számos balliberális médium [pl. a zsIndex] ezt az „aprócska” tényt konzekvensen elhallgatja, ITT a link), több tanárt (Rapcsák Annamária-ügy, ugyebár) a diliházba juttatott és általában az egész települést terrorizálja? Akinek a „munkájának” köszönhetően a település fehér lakosainak túlnyomó többsége (sőt, jó néhány beilleszkedett, normális cigány is) a gárdisták /polgárőrök jelenléte mellett állt ki?
Eredetileg írtuk (19:13): Ha valaki még nem nézte meg a tegnapi N1-híradót, tegye meg, különös figyelemmel a 02:57-től a helyi cigányhangadó, Lendvai-Bátor Zsolt szájából elhangzottakat. Annyira felháborító (és a cigányokra nézve tipikus), amit mond, hogy külön le is írtuk:

„Lesz bűnözés, van is, megélhetésiként, nézőpont kérdése az egész, ki hogy követi el. Az, hogy ha lenne munka, mindenkinek adnának munkát, akkor lenne elfoglalatossága, hogy akkor ne legyen betörés, ne legyen emberölés, ne legyen gyilkosság.

Tetszik érteni? Szegínromákok azért kényszerülnek gyilkolni, embert ölni, mert mi, gonosz gádzsók, nem adunk nekik munkát. Mi vagyunk ezért is a hibásak. Megint feltesszük az ilyenkor szokásos kérdést: ha minden európai értékrendű ember ugyanezt csinálná, ha nem lenne munkája, mi lenne itt? Lakatlan föld. Európai kultúra egyszerűen nem létezhetne, mert régen kiirtottuk volna egymást. Legkésőbb a Második Világháború után, amikor az égvilágon mindenki koldusszegény volt, munka nélkül, de olyan szinten, hogy egyes országokban (pl. a Baltikumban) egyenesen fakérget kellett az embereknek enniük. Még sem gyilkolták le egymást...

Nos, akinek Lendvai-Bátor Zsolt (ill. az általa képviselt, megtestesített cigányság) „értékrendjéről” ez nem lenne elegendő, az alább olvasható, mai RTL Klubos anyag hivatalosan is megerősíti, amit ITT már (egy nemhivatalos olvasói levél alapján) leközöltünk: Lendvai-Bátort régebben egy év felfüggesztett börtönre ítélték.

Igen: ahogy gyakorlatilag kivétel nélkül minden más cigányvezető, ő is priuszos. Amilyen a nép, olyanok a választott / megbízott vezetői, ugyebár. Sittes, bűnöző népnek priuszos, szintén törvényszegő vezető dukál. Aki, ráadásul, a fenti, valami egész elképesztően bicskanyitogató módon próbálja megmagyarázni, miért kell szegínromákoknak gyilkolniuk, embert ölniük...

A cikk:

Bántalmazta diákját az igazgatónő - A fiú apját korábban elítélték, mert az iskolában garázdálkodott
Kétszer is pofon vágott egy tízéves gyereket egy hajdúhadházi iskola igazgatónője. Legalábbis ezt állította a fiú apja, akit korábban éppen azért kapott felfüggesztett börtönt, mert fenyegette a tanárokat, és egy ajtót rugdosott az iskolában. Hajdúhadházon arról panaszkodnak, hogy alig bírnak a diákokkal az iskolában, ráadásul sokszor a szülők sem együttműködők.

„Gyertek vissza! Nem érdekel! Tessék visszajönni! Imi, álljatok már meg” - éppen az iskola egyik dolgozója elől menekültek a gyerekek Hajdúhadházon.

A lógás mindennapos és hiába próbálják az iskolában tartani a diákokat tanítási időben, egyszerűen elfutnak.

A településen többen arról panaszkodtak, hogy a gyerekek nagyon erőszakosak, egymással és a tanárokkal is. A szülők pedig gyakran fenyegetően lépnek fel a tanárokkal szemben, ha baj van a gyerekkel az iskolában. Az egyik édesapa azonban éppen az iskolaigazgatót vádolta bántalmazással.

„Iskola igazgatónője bántalmazta kétszer is, két pofonnal, minden szóváltás nélkül. Engem azonnal értesítettek az utcabeli lakók, hogy a fiamat az igazgatónő megütötte” – mondta Lendvai-Bátor Zsolt

Az apa szerint 10 éves fia azért kapta a pofont, mert kopogás nélkül bement egy másik osztály tanórájára. Az igazgatónő nem akart erről nyilatkozni.

A gyerek apjának egyébként már volt konfliktusa az iskola tanáraival. Garázdaság miatt egy év felfüggesztett börtönre ítélték, mert bement az iskolába, fenyegetőzött, összetört egy széket, és egy ajtót rugdosott. Az RTL Híradója megkérdezte tőle, miért tette: azt mondta, akkor is pofon vágták a gyerekét, emiatt volt dühös. A mostani eset miatt pedig feljelentést tesz a rendőrségen.
Függelék: a Cívishír cikke:

Nem ez volt az első ügye
Hajdúhadház – A munkahelyükön megfélemlített pedagógusokban a rendőrség szerint félelmet keltett. A településen nem ez volt az első eset, hogy pedagógusra támadtak.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság elkövetése miatt eljárást kezdeményezett az egyik általános iskola feljelentése alapján. Az eljárás során megállapították, hogy az egyik szülő feldúlt állapotban megjelent az iskolában, ott agresszívan viselkedett, a bent lévő tanárokat szidalmazta, fenyegette, köpködött, közben az igazgatói iroda ajtajának kilincsét rángatta, majd egy széket is felrúgott.

A cselekménye a tanárokban megbotránkozást, félelmet keltett. Az elkövetőnek nem ez volt az első hasonló cselekménye, hiszen ő volt az, aki az „uzsorás” ügyekben forgató egyik kereskedelmi televízió stábjára is rátámadt. Ebben az ügyben még a bíróságon folyamatban van az eljárás. Az iskolai ügyet gyorsított eljárásban fejezték be, itt a bíróság 5 hónap börtönre ítélte 1 évre felfüggesztve. - tájékoztatott a megyei rendőrkapitányság sajtószolgálata.

A településen többször előfordult már, hogy pedagógusra támadtak. Csattant el pofon, ígértek verést számtalanszor. A szóbeli fenyegetések, trágárságok pedig kis túlzással mindennaposak.