Lassíthatja a nagyobb skót önrendelkezés megvalósulását, ha a brit kormány egy "alkotmányos forradalomhoz" köti ezt, vagyis az Egyesült Királyság minden tartományának nagyobb önállóságot akar adni - jelentette ki Egedy Gergely történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pénteken az MTI-nek nyilatkozva a skóciai népszavazás eredményével és a brit miniszterelnök nyilatkozatával kapcsolatban.
A függetlenség ellenzői meggyőző fölénnyel nyertek a népszavazáson, amelyen arról kellett dönteni, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e vagy függetlenné váljon.
David Cameron kormányfő közölte, hogy Skócia mellett az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük Angliának is nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe. Nem mondta ki, hogy külön angol parlament létrehozását tervezné, de kijelentette, hogy "határozott választ" igényel "az angol törvényekre angol szavazatok" kérdése.
Egedy Gergely szerint váratlan, hogy Cameron rögtön a népszavazási eredmény ismertté válása utáni első nyilatkozatában említette Anglia nagyobb önrendelkezését, de a téma már 30-40 éve napirenden van Nagy-Britanniában, és eddig még nem tudtak jó megoldást találni rá.
"A kérdés az, hogy ez hogyan valósul meg, mert például ha felállítanának egy külön angol parlamentet, akkor Anglia Egyesült Királyságon belüli túlsúlya miatt az teljesen elnyomná a westminsteri (brit) parlamentet. Mindazonáltal a nagyobb angol önrendelkezés felvetését egyesek úgy értelmezik, hogy Cameron lassíthatja a skótoknak tett ígéret megvalósítását, mert az angol önrendelkezés kidolgozása roppant bonyolult" - mondta a történész.
"Lényeges, hogy a nagyobb skót önrendelkezés keretében konkrétan mi valósul meg, mert nem voltak teljesen egzaktak az ígéretek" - tette hozzá.
Egedy Gergelyt elmondása szerint nem lepte meg az eredmény, mert úgy gondolja, hogy a skótok az első pillanattól kezdve haszonélvezői voltak a brit birodalomnak. "Persze a skótok helyzetét egy pillanatig sem lehet párhuzamba állítani például az írekével" - mondta.
A népszavazásnak azért van nagy jelentősége, mert az uniópártiak győzelme ellenére "nem marad minden úgy, mint eddig, ez így is nagyon jelentősen alakítja Nagy-Britannia belpolitikáját" - tette hozzá.
(MTI)