Nem nyűgözte le a női szavazókat, sőt kifejezetten felbosszantotta őket az ellenzéki brit Munkáspárt élénk rózsaszín kampánybusza, amely már azelőtt az élcelődések céltáblája lett, hogy megkezdte volna szolgálatát.

Harriet Harman (balra)
A jármű színe hamar gúny és nevetség tárgya lett, néhányan leereszkedőnek és szexistának ítélték. A Twitteren sokan Barbie-buszhoz, illetve lánybúcsús limuzinhoz hasonlították.
Zoom
Adja magát a párhuzam
Az ellenzéki párt, amely ígérete szerint olyan témákat készül felkarolni, mint a gyermekgondozás és a családon belül erőszak, reméli, hogy a rózsaszín kisbusszal sikerül megszólítania azt a több millió nőt, aki nem ment el szavazni a legutóbbi választáskor.
Zoom
Kínos most a Munkáspártra nézve, hogy a konzervatívok 40 éve női miniszterelnököt adtak, nem pedig rózsaszín buszt
A kedvezőtlen fogadtatásra reagálva Harriet Harman, a Labour helyettes vezetője elmondta, az ötlet az volt, hogy a busz "feltűnő külsejű" legyen (talán kérhetne feltűnési tanácsokat az ebben szakértő Femen-cédáktól - szerk.), és ne leereszkedő hangnemet sugalljon. "Nos, nincsenek hatalmas szempillák az elején" - tette hozzá.
(MTI)