Milos Zeman, a Nyugat oroszellenes politikáját időnként bírálgató cseh elnök nem lacafacázik holmi csárlizással. Ő annál sokkal őszintébb és lényegretörőbb. De tényleg, miért is ne lehetne egyértelműen kimondani, mit is gondolunk? A cseh államfő a nagyhatalmú amerikai zsidó szervezet, az AIPAC kongresszusán remekül összefoglalta korunk krédóját: "Nekünk mindannyiunknak azt kell mondanunk, hogy zsidók vagyunk!"- jelentette be a "választottak" tapsvihara közepette.
Zoom
Zeman szeretett zsidói körében (korábbi felvételek)
És hogy semmiféle félreértés ne eshessen, héber nyelven is megismételte: "Ani Yehudi!" Majd biztosította a világhódítókat: "Ha Önöket diszkriminálják, minket is diszkriminálnak. Az Önök áldozatai, a mi áldozataink". Felszólalásának további részében arról beszélt, hogy az iszlamizmus legyőzése felé vezető úton az első lépés az, hogy szolidárisak vagyunk Izraellel. Mint mondta, "összehangolt és következetes akciók szükségesek az ENSZ Biztonsági Tanácsának felügyelete alatt az iszlám terrorizmus alapjai ellen".
Zoom
Zeman arra nézve is iránymutatással szolgált, hogyan kell a cionista zsidóság ellenfeleivel leszámolni: "Nem tankokkal, gyalogsággal és tüzérséggel kell harcolni, hanem drónokkal, kommandókkal és a titkosszolgálattal". Majd vészjóslóan kinyilvánította: "Soha többé nem fogunk birkaként vonulni a vágóhídra. Soha többé."
"Csehország mindig is a demokrácia egyedüli szigete volt Közép-Európában. Izrael pedig a demokrácia egyedüli szigete a Közel-Keleten. A demokrácia e két szigete között szolidaritásnak kell lenni a diktatúrák óceánjában" – foglalta össze államfői hitvallását a "cseh" államfő. És valóban, mily szép demokratikus párost alkot a Benes-dekrétumok magyartalanító és a gázai mészárlás palesztintalanító politikája...
Perge Ottó - The Algemeiner nyomán