Oroszország déli régiói és Közép-Ázsia destabilizációjára törekszik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, ezért a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) tagállamainak egy regionális terrorelhárítási szerv keretében kell koordinálniuk erőfeszítéseiket - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a nemzetközi szervezet asztanai csúcstalálkozóján.
Putyin az áprilisi szentpétervári terrortámadás nyomán indított nyomozás adataira hivatkozva közölte, hogy a SESZ országaiban az IÁ titkos sejteket hozott létre. Fontos lépésnek nevezte a terrorellenes együttműködés jogi alapjainak megerősítésében a szélsőségességgel szembeni összefogásról Asztanában pénteken aláírt szerződést.
Szíriáról szólva az orosz elnök reménykeltőnek nevezte a békefolyamatot, azt állítva, hogy esély mutatkozik a fegyvernyugvás megszilárdítására és arra, hogy a rendezésről folytatott egyeztetések lendületet kapjanak.
Az Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt zajló tárgyalások következő fordulóját eredetileg a jövő héten tartották volna Asztanában, a kazah külügyminisztérium azonban csütörtökön a forduló elhalasztását jelentette be. Putyin kifejezte meggyőződését, hogy a SESZ-tagállamok, elsősorban a Közel-Keleten, egyebek között Szíriában élénkíteni fogják a regionális válságok politikai és diplomáciai megoldását célzó erőfeszítéseiket.
A Sanghaji Együttműködési Szervezetnek a kazah fővárosban megtartott csúcstalálkozóján a rendező ország, valamint Oroszország, Kína, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán mellett teljes jogú tagja lett India és Pakisztán is. A SESZ tevékenységének politikai, gazdasági és katonai aspektusai is vannak.
Putyin méltatta bővítést, hangsúlyozta, hogy az hozzájárul az együttműködési szervezet erejének és befolyásának növekedéséhez a politikai, gazdasági és humanitárius szférában. Rámutatott, hogy a cél az Eurázsiai Gazdasági Unió, a SESZ, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és a kínai Egy övezet – egy út kezdeményezés potenciáljának összehangolása.
Még nem tudni, hol lesz a Putyin-Trump találkozó
Kreml a G20-csúcs keretében egy Emmanuel Macron francia elnökkel megtartandó egyeztetésen kívül más különtalálkozót egyelőre nem készít elő Vlagyimir Putyin orosz államfő számára.
Ezt Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő jelentette ki a Sanghaji Együttműködési Szervezet asztanai csúcstalálkozóján megtartott sajtóértekezletén. A kijelentés azért figyelemre méltó, mert a G20-csoport Hamburgban július 7-8-án megtartandó csúcstalálkozója lehet a helyszíne Putyin és Donald Trump amerikai elnök első személyes megbeszélésének is.
Ennek esélyéről, Peszkovot idézve, a Kremlhez közeli Izvesztyija című napilap szerdán azt írta, még nincs megállapodás arról, hogy a németországi G20-csúcson pontosan mikor találkozhat a két vezető, mindemellett nem kizárt, hogy az eszmecserét követően elmaradnak az ilyenkor szokásos sajtónyilatkozatok.
Peszkov a szerdai Izvesztyijában megerősítette, hogy a két elnök közötti találkozó létrejöhet Hamburgban, ám a dátum ügyében még nincs megállapodás. A szóvivő a nap folyamán később elismerte, hogy még nem kezdődött meg a Putyin-Trump találkozó előkészítése. Egy nappal korábban John Tefft moszkvai amerikai nagykövet orosz újságíróknak nyilatkozva szintén arról beszélt, hogy még nem született egyezség egy németországi orosz-amerikai csúcsról.
Putyin és Trump eddig háromszor beszélt egymással telefonon.
(MTI)