Bekérette kedden a dél-koreai külügyminisztérium Szoma Hirohisza japán misszióvezető-helyettest, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a tokiói olimpia honlapján japán területnek tüntettek fel olyan szigeteket, amelyeket Dél-Korea sajátjának tart.
Az angolszász világban Liancourt-sziklák néven ismert szigetcsoport hovatartozása évtizedek óta vita tárgya a két ország között, Dél-Korea Tokto, Japán pedig Takesima néven sajátjának tekinti. Szöul néhány fős rendőri jelenlétet tart fenn a szigeten, amely a saját megítélése szerint 1945-ben Koreával együtt felszabadult a japán uralom alól.
Csung Jui Jong dél-koreai külügyminiszter "elfogadhatatlannak" nevezte, hogy a tokiói olimpia honlapján japán területnek tüntették fel a szigetcsoportot.
Cshö Jong Szam dél-koreai külügyi szóvivő egy keddi sajtótájékoztatón közölte: "Határozottan tiltakozunk Japán Toktóra vonatkozó jogosulatlan területi követelései ellen, és azonnali helyreigazítást követelünk".
A külügyminisztérium az eset megvitatására összehívott ügynökségközi találkozót követően közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatott: a dél-koreai kormány és a Dél-koreai Sport- és Olimpiai Bizottság (KSOC) levelet küld a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (IOC) azzal a felszólítással, hogy járjon el az ügyben.
A dél-koreai kulturális minisztérium és a KSOC a múlt hónapban már küldött levelet a japán olimpiai bizottságnak, a térkép felülvizsgálatát kérve.
Kim Dzsong Un átalakítja az észak-koreai hatalmi struktúrát
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető átalakítja országa vezetési struktúráját, a többi között bevezetik az "első titkár" tisztségét, amely a legfontosabb pozíció az országot kormányzó kommunista párt főtitkári posztját követően - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség kedden.
A pozíció várományosa feltehetőleg Dzso Jong Von, az észak-koreai vezető egyik legközelebbi bizalmasa.
Kim Dzsong Unt idén januárban választották meg a Koreai Munkapárt kongresszusán a párt új főtitkárává. A tisztség 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen volt. Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát.
A Yonhap egy névtelenséget kérő forrásra hivatkozva úgy tudja, az első titkár feladata mindenekelőtt Kim Dzsong Un helyettesítése lenne különböző megbeszéléseken. Értesülései szerint Kim Dzsong Un tovább akarja növelni a kommunista párt befolyását a kormányra, szemben apjával, aki a hadsereg szerepének szentelt nagyobb figyelmet.
A Yonhap szerint az irányváltást a Koreai Munkapárt januárban átdolgozott alapszabályzata is jelzi. Az átírt dokumentumból ugyanis kimaradt Kim Dzsong Il egyik alapelve, a "hadsereg mindenekelőtt" fogalma.
"Úgy tűnik, az az általános trend, hogy Kim Dzsong Un egyes feladatait átruházták, illetve elosztották" - mondta Rachel Minjung Lee, az észak-koreai helyzetet nyomon követő 38 North agytröszt elemzője. Hozzátette, hogy ez nem jár szükségszerűen együtt Kim Dzsong Un hatalmi jogköreinek korlátozásával, inkább a pártapparátus karcsúsításáról van szó.
Dél-Korea bemutatta saját készítésű hordozórakétájának tesztváltozatát
Dél-Korea kedden bemutatta saját készítésű hordozórakétájának tesztváltozatát - közölte a Yonhap helyi hírügynökség.
A Nuri nevű, három fokozatú újabb hordozórakétát a nap folyamán átszállították az ország déli részében található goheungi Naro űrközpont kilövőállomásra tesztelési célokra.
A tervek szerint a hordozórakétával októberben indítanának műholdat Goheungból.
A rakétát a Koreai Űrkutatási Intézet (KARI) fejleszti. A műszaki adatok szerint az eszköz egy másfél tonnás műholdat képes alacsony, Föld körüli pályára, vagyis 600-800 kilométeres magasságba juttatni.
A dél-koreai űrkutatási program egyik törekvése, hogy saját indítóeszközöket fejlesszen ki, amelyekkel Szöul szerepet játszhat a műholdak pályára állításában.
A Yonhap szerint a projekt kétezer milliárd vont (511 milliárd forint) emészt fel.
Dél-Korea 2013-ban indított először műholdat a saját területéről egy KSLV-1 típusú hordozórakétával, amelyet orosz segítséggel építettek. Az ország emellett jövőre saját holdszondát is tervez indítani.
Dél-Korea emellett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Artemis programjában is részt vesz, amelynek keretében az Egyesült Államok 2024-ig újra embert akar juttatni a Holdra és talán később a Marsra is, teljes mértékben újrahasznosítható le- és felszálló rendszerek segítségével.
(MTI)