Gábi Áskenázi tábornok, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke szerdán hivatalos látogatásra - a Hágai Nemzetközi Törvényszék helyett - Berlinbe érkezett. A németek önként vállalt vesszőfutásának mostani állomásán a Gázai övezetben nemrégiben végrehajtott zsidó népirtás egyik kulcsfigurája pökhendi erőfitogtatásra, a németek újbóli megalázására, s, mint később kiderült, a vendéglátók ismételt megzsarolására használta ki.  


A Berlin-Grünewald Bahnhof főbejárata

A Berlin-Grünewald vasúti pályaudvaron, ahonnan a második világháború idején (úgymond) zsidókat deportáltak, Gábi Áskenázi izraeli vezérkari főnök rendkívül agresszív és fenyegető hangú beszédet mondott a helyszínen tartott (ki tudja ebben az évben hány ezredik, csupán Németországban tartott) ún. holokausztemlékezésen és később a Wannsee kastélyban tett látogatása folyamán. 


A Berlin-Grünewald pályaudvar holoperonjának részlete

A háborús bűnös, tömeggyilkos zsidó egyértelműen a Gázai övezetben elkövetett izraeli népirtást dokumentáló Goldstone-jelentésre reagálva és azt támadva a Berlin-Grünewald pályaudvaron ezt mondta (hazudta): „Az izraeli lakosság mindennapi életét megzavaró terrorszervezetek elleni küzdelmünk jogos. Ez a küzdelem szolgáltatott ürügyet a holokauszt tagadóinak és más, velünk ellenséges köröknek az antiszemita támadásokra.” 

Schneiderhan holomécsest gyújt
A pályaudvaron végbement holokausztemlékezésen zsidó vallási gyászimát mondtak, a cionista, a háborúban földrajzi hazája, Magyarország ellen kémkedő Szenes Hanna megzenésített versét énekelték agymosott német fiatalok és Áskenázival együtt emlékmécsest gyújtott a vendéglátó Wolfgang Schneiderhan tábornok, a Bundeswehr „főfelügyelője” (Generalinspektor), az izraeli vezérkari főnök német megfelelője. 
„Soha nem helyezzük Izrael népének biztonságát idegenek kezébe s nem engedjük meg senkinek, hogy a zsidó nép jövőjéről döntsön. Erre a peronra lerakott néma vaslapok alól fölhangzik az ütlegelések és megaláztatások közepette a vonatvagonok irányába terelt zsidó testvéreink jajkiáltása. Izrael Államát, amelynek hadserege élén jelenleg én állok (Eddig úgy tudtuk, hogy a másik háborús bűnös, Éhúd Bárák hadügyminiszter áll – a szerk.), a jajkiáltás arra kötelezi, hogy örökké emlékezzék az emberiség történetének legszörnyűbb eseményére”, mondta Áskenázi, majd beszédében emlékeztette a német hallgatóságát arra, hogy „mindezek ellenére mi itt vagyunk!” 


Schneiderhan és Áskenázi ellép a német díszszázad előtt

Az izraeli vezérkari főnök a holokausztemlékezés keltette érzelmi hangulatot kihasználva később, a berlini védelmi minisztériumban a következő ultimátumszerű követeléssel fordult német vendéglátóihoz: „Adjanak nekünk két darab MEKO A-100-as lopakodó hadihajót a lehető legrövidebb időn belül és ingyen!” 


Áskenázi és Schneiderhan

A német védelmi minisztériumban kissé meghökkentek az újabb izraeli követelésen, hiszen csak egy hónappal ezelőtt kapott Izrael 500 millió eurót érő két darab Delfin típusú tengeralattjárót Németországtól. Ennek ellenére a berlini védelmi minisztériumban természetesen nem merték visszautasítani a holokausztot "túlélő" zsidó tábornoknak és katonai kíséretének legújabb zsarolását, hanem azt válaszolták, hogy a kérést végleges jóváhagyásra Angela Merkel kancellárra bízzák. (Lehet tippelni, hogy a született zsidóknál nagyobb cionista Merkel jóváhagyja-e a kérést vagy nem.) 
Meg kell jegyeznünk, hogy egy hónappal ezelőtt Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök is Berlinben járt hasonló behajtó körúton, s kérésére az egykori NDK-s ifjúkommunista funkcionárius, Angi Merkel kancellár azonnal utasította a kieli hadihajógyárat, hogy minél előbb, a vállalt határidő előtt gyártsák le Izrael számára a két darab, atomtöltetű rakéták indítására is alkalmas Delfin tengeralattjárót. A német hadiipar büszkeségei időközben megérkeztek Izraelbe. (Ein Mann - ein Wort...) 


Merkel és Netanjáhu

Az Izrael által ingyen kért két újabb hadihajó több százmillió eurójukba kerül az ostoba és birka német adófizetőknek. S ha megvonjuk a végleges számlát, kiderül, hogy az Izrael által látványos érzelmi zsarolás közepette korábban kikövetelt két Delfin tengeralattjáró és a mostani két MEKO A-100-as hadihajó mintegy háromnegyed milliárd eurójába kerül Berlinnek. 


Az Izraelnek adott egyik Delfin tengeralattjáró

Az igen modern MEKO A-100-as hadihajók gyors beszerzését az izraeli katonai küldöttség Berlinben azzal indokolta, hogy a várhatóan közeli iráni támadás (eddig jóformán csak izraeli fenyegetéseket hallottunk – a szerk.) esetén meg tudják védeni a Földközi-tenger partszakaszait, főleg az erőműveket és a haditengerészet kikötőit. Izraeli érvelés szerint, ha az Irán indította háború körzeti konfliktussá válik, Teherán és Damaszkusz a Földközi-tengeren cirkáló tengeralattjáróival könnyen támadást intézhet az izraeli partszakaszon épített polgári és katonai létesítmények ellen. 
Nézzük, mit tud a Gábi Áskenázi által most lejmolt MEKO A-100-as hadihajó. A Blohm und Voss német cég kifejlesztette MEKO a világ legjobb hadihajó családja, s védett márkanév. A MEKO elnevezés úgynevezett vegyülékszó, amely a német Mehrzweck – Kombination (többfunkciós, többcélú kombináció) kifejezés rövidítése. A MEKO hadihajó család különböző típusait használja a német, argentin, török, görög, lengyel, ausztrál és új-zélandi, a dél-afrikai, nigériai és a malajziai haditengerészet, s mostantól majd az izraeli is. 


A MEKO A-100-as hadihajó

A MEKO A-100-as elég nagyméretű hadihajó, amelynek befogadóképessége 2200 tonna. A német hadihajó működtetéséhez 94 főnyi legénység szükséges. A 24 fegyverrendszere közül megemlítjük a 16 darab tenger-part rakétaindítót, a nyolc darab ellenséges hadihajók lövésére alkalmas rakétaindítót, a rakétaelhárító-rendszert és az automata ágyút. Hatótávolsága 7400 kilométer, maximális sebessége 30 tengeri csomó. 
S a végére hagytuk az izraeli hadihajó-beszerzés legpikánsabb, de az egész komédia legjellemzőbb részét. Az izraeli katonai vezetés korábban amerikai hadihajókat akart vásárolni, sőt, még a Lockheed Martin cégnél is érdeklődtek, de kiderült, hogy egy ilyen kaliberű hadihajó darabja legalább 600 millió dollárt kóstál. Ennek tudatában nyújtották be a zsidók a német védelmi minisztériumnak az ultimátumszerű követelést, hogy adjanak két darab MEKO A-100-ast, de gyorsan és ingyen, mert a jenkik a jelek szerint utóbbira nem voltak hajlandóak. 
A német haditengerészet hajói a UNIFIL keretében egyébként állandó őrjáratozást végeznek Libanon partjaival szemben a Földközi-tengeren. Az Angela Merkel irányította új berlini kormány koalíciós szerződésében a Szabad Demokrata Párt kikötötte, hogy kezdetben csak csökkentsék, majd véglegesen szüntessék be a német haditengerészet tevékenységét a libanoni partok mentén. Az izraeliek ezt a helyzetet ismerve azt javasolják, hogy a Libanon partjaival szemben cirkáló német hadihajók küldetésük befejeztével ne menjenek haza a távoli Németországba, hanem csorogjanak le egy kicsit délebbre, az izraeli hadikikötőkbe. És maradjanak is ott – szintén ingyen.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info