Szeretne még gyermeket a Vona család - árulta el a nagyrészt olvasói kérdések alapján készített interjúnkban a Jobbik elnöke. A második részben szó esik a frakció egykori MSZMP-tagjairól, arról, hogy összefoghatnak, tüntethetnek vagy játszhatnak-e bizottságosdit a többi parlamenti párttal a nemzetiek, s azt is felvetettük, miért engednék el a Jobbik-kormánynak az államadósságunkat.
- Miben fog különbözni a Jobbik kormányprogramja a választási programtól? 
- A 2010-es programunk egy alapprogram, ami azt jelenti, hogy nem csupán az adott időre szóló anyag, hanem egy középtávú stratégiai irat is. Az új választási programunkban így alapvetően igyekszünk majd támaszkodni a 2010-es Radikális változásra. A munka egyébként jelenleg is folyik, a nyersanyag már nyárra kész lesz, onnantól kezdve már csak tartalmi, formai és szerkesztési finomítások várnak rá, ha nem történik valami rendkívüli. Az biztos, hogy a már bejelentett Hét vezér terv alapját fogja képezni a programnak, mert ezek adják majd a gazdasági fordulat lényegi pilléreit. Ha nem lesz ilyen fordulat az országban, akkor nem lesz semmi. A nagy alrendszereknek - oktatás, egészségügy, államigazgatás, nyugdíj stb. - ugyanis nem reformokra, hanem pénzre van szükségük, ehhez viszont fejlődő gazdaság kell. Bajnai és Matolcsy már leszerepeltek, mi bizonyítani szeretnénk.

- Egyetért azzal, hogy a XXI. század háborúi jórészt a hálószobákban dőlnek el, s így az „egykézés” a magyarság vesztét jelenti? Nem kellene Önnek is még több gyereket vállalnia a hétéves fia mellé? 
- Az, hogy a családok több gyermeket vállaljanak, közügy, de hogy melyik család mennyit vállal, az magánügy. Nyilván mi is szeretnénk még gyermeket, de ez a feleségemre és rám tartozik, még akkor is, ha tudom, hogy egy pártvezér közszereplő is.
- Mi a véleménye a magzatgyilkosságokról? Ön szerint a Jobbik eleget tesz ellene? 
- A Jobbik programja természetesen foglalkozik az abortusszal. Én azt gondolom, hogy a törvényi szabályozás ebben fontos, de egyáltalán nem perdöntő elem.
- Nem érzi hibának, hogy Nyikos László és Korondi Miklós személyében két egykori MSZMP-tagot is bejuttatott a Jobbik a nemzet templomába? 
- Sokat vitatkoztunk erről párton belül akkor is, azután is. Mind Laci, mind Miklós nagyszerű emberek, a munkájukkal szerintem bizonyítottak. Bárcsak néhány nagy rendszerváltó demokrata ilyen tisztességesen politizálna! Egyúttal nem akarom elbagatellizálni sem a kérdést. A Jobbik rendszerellenes párt, ami azt jelenti, hogy mind a kommunizmus 40 évével, mind az elmúlt 22 évvel szemben állunk. Fontos ezért, hogy ne csupán hitelesek legyünk, de annak is látszunk a szavazóink számára. 
- Frakcióvezetőként nem tartja elfogadhatatlannak, hogy a Jobbik némely honatyája komoly tiszteletdíj ellenére alig dolgozik? Rozgonyi Ernő is csak kilépésekor került reflektorfénybe, akkor tűnt fel, hogy alig járt be, az egész ciklusban nem volt egyetlen törvényjavaslata és határozati javaslata sem, összesen két módosító javaslatot jegyzett, azokat is csak társaláíróként. 
- A Jobbik frakciója szerintem erő felett dolgozik. Nyilvánvalóan minden közösségben vannak emberek, akik többet, mások kevesebbet. Az én dolgom, hogy mindenkit a nagyobb erőbedobásra ösztökéljek, de azt is látni kell, hogy felnőtt emberekről van szó, akiknek magukért kell felelősséget vállalni. Persze, ha valahol azt tapasztaljuk, hogy nagy problémák vannak, akkor beavatkozunk. Rozgonyi Ernő munkáját befolyásolta hosszú betegeskedése is, amikor pedig visszajött, már szinte ki is lépett a frakcióból. Nem kívánok vele foglalkozni, nem tartozik már a mi csapatunkba.
- A FIFA magyarellenes döntése után Ön meghívta a parlamenti pártokat a Jobbik tüntetésére, szavai szerint azért, hogy szervezzenek nemzeti egységet a stadion köré. Ön szerint hogyan lehet Gyurcsánnyal, Mesterházyval és társaikkal nemzeti egységet alkotni, egyáltalán, összefoghat a Jobbik ezekkel az emberekkel bármilyen cél érdekében? 
- A focit és a politikát nem keverném össze, azt megteszik helyettem mások. Én úgy gondolom, hogy a nemzeti tizenegy mérkőzésére bárki kijöhet szurkolni, hogyan jöhetek én ahhoz, hogy ezt bárkinek megtiltsam? A felhívásomat megtettem, remélem, hogy segíteni is tudok vele a csapatnak. Egyik pártnak sem akarom megtiltani, hogy csatlakozzanak hozzá, az más kérdés, hogy egyik sem tette meg. Hazudnék persze, ha azt állítanám, hogy meglepett. A felhívásom egyébként is a pártok szimpatizánsaihoz és nem a vezetőihez szólt.
- Miért kezdeményeznek a parlamentben olykor ötpárti tanácskozásokat, melyeken így pl. az MSZP véleményére is kíváncsiak, tehát a szocionistákkal is egyeztetnének? Nem érzi polkorrektkedésnek ezt? 
- Ritkán szoktunk ötpárti kezdeményezést tenni, de ha ezt tesszük, annak bizonyára megvan az oka. A parlamenti demokrácia arról szól, hogy oda bejutnak pártok, akiket az emberek erre alkalmasnak találnak. Az más kérdés, hogy számomra érthetetlen, ha valaki mondjuk Gyurcsányra szavaz, és az is köztudott, hogy mi törvényi úton zárnánk ki az előző rendszer funkcionáriusait a közéletből, de jelenleg nem ez a helyzet. A játékszabályok adottak, ezeken belül tudunk játszani. A játékszabályok átalakítása nem a pártok, hanem a társadalom feladata. Csak a társadalom nagy része alszik, vagy mástól várja a megoldást. Ha annyi forradalmár lenne, mint ahány kommentelő, már régen egy erős és független országban élnénk. Ide tartozik az is, hogy a liberális demokrácia bukását a magyarországi pártok vezetői közül eddig egyedül én mertem kimondani és felvállalni, úgyhogy egyáltalán nem érzek polkorrektkedést a Jobbik részéről.
- Miért kezdeményeznek a parlamentben olykor bizottságokat (pl. a cigány magyar-együttélés ügyében), mit segít a beszéd, miért csak itt tartunk még? Komolyan gondolja, hogy meg tud a Jobbik győzni ott bárkit? Nem inkább pl. arra kéne felhasználni egy műsoridőt, hogy efféle kezdeményezések helyett konkrét megoldási javaslatokat soroljanak? 
- Az ilyen bizottságok kezdeményezésének hármas célja van: egyrészt a saját konkrét javaslataink bemutatása, másrészt a többi párt programjának megcáfolása, végül a társadalmi vita felerősítése. A kérdést tehát rossznak érzem. Éppen arra akarjuk felhasználni a megszólalási időt, hogy a terveinket és elképzeléseinket elmondhassuk, azt minél több emberrel megismertethessük, minél nagyobb támogatottságot szerezve.
- Miért vett részt a Jobbik a szocionistákkal közösen a diáktüntetéseken? Nem egy kommunista gyökerű gondolat, hogy legyen ingyenes a felsőoktatás is? 
- Az ingyenes felsőoktatás a társadalmi mobilitás egyik legfontosabb biztosítéka. Ez teszi lehetővé, hogy szegényebb sorsú, de tehetséges és szorgalmas emberek ki tudjanak törni és ezáltal az országnak is a javára legyenek. Az egy más kérdés, hogy ha a diákok elmenekülnek az országból, a társadalmi források, amiket ide csoportosítunk, elvesznek. A baj az, hogy nincs elég munkahely, amivel itthon lehetne tartani az értelmiséget (is). Ezért is hirdettem meg a Magyar Tavasz Mozgalmat. Gyurcsány elküldte a fiatalokat, Orbánt nem érdekli az ifjúság, de szeretném, ha tudnák, hogy Vona Gábornak számítanak. Fontos feladata lesz a jövőnek, hogy leleplezzük a liberális hátszelű csoportokat, mint például a HaHa, és ezek álszent terjeszkedésével szembeforduljunk.
- Miért engednék el a Jobbik-kormánynak az államadósságunkat?
- Semmiért. Mi újratárgyalásról beszélünk, új feltételekről, amivel az ország talpra tud állni. Ezt sem egyszerű persze elérni, ehhez is jó, ha vannak szövetségeseink. Itt Orbán Viktor sajnos a külpolitikájával súlyos károkat okozott, de a Jobbik képes lesz helyrehozni.
- Miért nem szorgalmaznak fellépést az ún. Szlovákiával szemben a Duna vizének visszaszerzése vagy a fősodor megváltoztatása miatt az érintett terület Magyarországhoz csatolása érdekében? 
- Ez egy vitatott szakmai kérdés, amivel kapcsolatban nem vagyok benne biztos, hogy helytálló a kérdező által felvetett lehetőség. Az egész dunai vízkérdés tele van politikai és érzelmi lerakódással, miközben a szakértelemnek és a nemzeti érdeknek kellene elsődlegesnek lennie. Itt kemény vitákat folytatunk még a párt intézményein belül is.
(Folytatjuk)