December 5-én, szombaton kezdődött az idei K-1 World Grand Prix torna a Yokohama Arénában, a japán Jokohamában. Természetesen 16.000-es telt ház fogadta a nemzetközi K-1-mezőny legjobb harcosait, a világbajnoki címet végül a holland Semmy Schilt nyerte meg. A torna bevezetőjeként három úgynevezett előmérkőzést rendeztek a 100 kg alatti súlycsoportban. A második küzdelem a fiatal japán tehetség, Makoto Uehara es az indiai Singh "Heart" Dzsaidip (Jaideep) közt zajlott le. Uehara japán zászlós, nagy-magyarországos, Árpád-sávos, kuruc.infós mezben lépett az arénába.
Az esélyesebb és nevesebb hindu a második menet 38. másodpercében (a hivatalos K-1-honlapon félreérthető kissé az adat, tehát leszögezzük: a második, és nem az első menetben) ugyan kiütéssel győzött japán versenyzőnk ellen, de mindez semmit sem von le az ifjú Uehara érdemeiből. Aki, mivel magyar barátai is akadnak és magyar szponzora is van (Földi Krisztián, illetve a Négy Villanás Elektronikai Részvénytársaság, amely FankaDeli híres "Magyar földre" című albumának megjelentetését is támogatta), kérésükre örömmel vette fel mezére hazánk, nemzetünk szimbólumait is, továbbá, teljesen ingyen és bérmentve a Kuruc.info logóját! A nadrágján harc közben is jól látható az Árpád-sáv és Nagy-Magyarország. Mindezt vagy két tucat tévécsatorna közvetítette, sok tízmillió nézőnek. Ajvékolhatnak és pukkadozhatnak a zsidórasszisták...

Makoto Uehara

A mez háta
(Mellékesen Japánban fel sem merülhet, hogy mondjuk az Árpád-sáv "fasiszta", és Nagy-Magyarország "ciki, meg idejétmúlt". Ott nagyjából csak nacionalisták és ultranacionalisták élnek, mindegy, minek nevezik magukat. A minket távoli rokonnak tartó szigetországiak mai napig nem írtak alá békeszerződést Oroszországgal, mivel az megszállta a korallzátonynál nem sokkal nagyobb, aprócska északi japán Kurili-szigeteket, minimális lakossággal, illetve Dél-Szahalint. Továbbá mindenütt szabadon használható, és használják is a csodaszép horogkeresztet (szvasztika), a velünk szövetséges második világháborús japán hősöknek hivatalos állami és kormányfői tisztelet jár, a tömeggyilkos, népirtó, atombombás jenkik által kivégzett úgynevezett "háborús bűnösöknek" is, tehát az ottani Szálasi Ferenceknek.  A japán föld császári tulajdon és nem adható el külföldieknek egy négyzetcentije sem, szabadversenyes, féktelen zsidókapitalizmus helyett államkapitalizmus az úr, ahol nem a multiké a végső szó, hanem a közjóé. Nincs egyetlen szegénynegyed sem, és általában a gazdagok sem féktelen, magamutogató bunkók, hanem közcélra adakoznak, a zöm pedig szerényen él, kis lakásokban. Japánban a baloldal is nacionalistább az európai középjobbnál, romboló, hazaáruló, idegen zsidóliberálisok, szdsz-esek nem léteznek. Az állampolgársági törvény szigorúan vérségi, tehát nem japánok csak kivételes teljesítménnyel honosíthatóak, az amerikaiaktól és izraeliektől ujjlenyomatot vesznek a határon (a magyaroktól nem és velünk általában nagyon udvariasak), a másságimádat, drogpropaganda, állami homokostámogatás kizárt, a drogdílereket kivégzik, a közbiztonság kiemelkedően jó (nincsenek se cigányok, se az őket támogató zsidók, néger és egyéb színes munkakerülő is csak minimális mértékben szivárgott be, állampolgársági esély nélkül, s könnyen ki i toloncolják őket), utcai támadás, rablás, lopás fehér holló a 128 milliós ázsiai országban, ahol a japán haza és a család áll mindenek felett).
Uehara a küzdősportot mindössze 2 éve kezdte el komolyan művelni, tehát még karrierje elején van. Mérlege eddigi két meccse alapján, amelyek közül a szombati volt a második: egy győzelem, egy vereség. Az egyik (ha nem a legnagyobb) feltörekvő K-1-tehetségnek tartják ma Japánban, 182 cm magas, jelenleg 93 kg a versenysúlya. K-1-es profilja itt.

Földi Krisztián és Uehara
Tavaly, teljesen zöldfülűként a tajpeji K-1 WGP 2008 tornán legyőzte a koreai Park Jong Szu takewondo világbajnokot, méghozzá kiütéssel. A meccs itt nézhető meg.
De vissza a minapi jokohamai  eseményre. Uehara kedvét nem vette el erős ellenfele győzelme, biztos, hogy a jövőben is hallani fogunk a kiváló japán sportemberről, aki hazáján kívül a mi nemzetünk jó hírét is szétviszi a világban.

Már a kötelek között
A K-1-ben egyébként nem ritka a gyors küzdelem és döntés, a mostani világbajnokságon hét tétmeccs volt, ezekből hat végződött KO-val még az első menetben, ez volt az eddigi leggyorsabb világbajnokság. Videók és bővebb leírás itt.
Tudni kell, hogy e sportágban nem igazán van bundázott meccs, mint mondjuk a bokszban, szóval teljesen szokványos, ha egy jól irányzott rúgással, ütéssel, csellel másodpercek vagy percek alatt kifekteti ellenfelét a felkészültebb versenyző. A K-1-esek biza nemzetiségre való tekintet nélkül igazi harcosok.


Makoto barátunk küzdött becsülettel...


De végül...

A hórihorgas indiai kiütötte - sebaj, szép volt
Jaross Andor, Jokohama, Japán
Kuruc.info