Tegnap éjfélkor hivatalosan is végéhez ért a Székely Nemzeti Tanács által útjára indított polgári kezdeményezés, az Európai Unió-szerte lefolytatott aláírásgyűjtés a nemzeti régiók elismeréséért, hogy az EU vegyen figyelembe bizonyos etnikai, kulturális területeket, ahol jelentős nemzeti kisebbségek élnek, s ekképpen ossza szét az anyagi forrásokat. Ami minket érint, és ami érthetőbbé teszi, Székelyföld egyenesen Brüsszelből kapjon pénzt, az ne akadjon el Bukarestben.
Zoom
Persze egyáltalán semmi garancia nem lett volt, hogy ez biztosan így történik, csupán napirendre vették volna megfontolásra, ha sikeres az aláírásgyűjtés, mint ahogy nem lett az.
De miért nem?
Két dolgot azért szögezzünk le elöljáróban. Az, hogy az aláírások gyűjtésére egyáltalán sor kerülhetett, az rendkívül fáradtságos és hosszú küzdelembe tellett a Székely Nemzeti Tanácsnak, ugyanis 2013-ban lesöpörte az asztalról az EU, majd évek pereskedései után tavaly másodfokon mégis úgy döntöttek, napirendre veszik, ha megfelelő számban gyűlnek az aláírások, és megfelelő helyekről, mert ez utóbbiról bántóan kevés szó esett. Ez az egyik, a másik pedig az, az aláírások összeszedésére, írd és mondd, kerek egy esztendő állt rendelkezésre.
A kritériumok világosak voltak. Egymillió aláírás szükséges összességében meglegyen, de úgy, hogy 7 EU-s tagország teljesít egy bizonyos minimum kvótát, már ami az aláírások számát illeti. Egyébként egyáltalán nem teljesíthetetlen számokról van szó, viszonyításképpen Magyarországnak 15 ezret, az „úgynevezett Romániának” 24 ezret, Ausztriának 13 ezret, Németországnak 72 ezret, Spanyolországnak 40 ezret, nem sorolom fel valamennyi országot, látható, a lakosságszám arányában szabták meg ezeket a határvonalakat. Egyébként azért hét országot jelöltek meg, mert történetesen a kezdeményezés 7 nemzeti régióról szólt. Úgy, mint Székelyföld, dél-tiroli németek, sziléziai németek, baszkok, katalánok, franciaországi nemzetiségek, és így tovább.
Ezekről azonban az elmúlt egy évben mit sem hallottunk, ami bizonyos szempontból érthető, hiszen a magyar nyelvterületekről is a vártnál jóval kevesebb aláírást akaródzott gyűlni. E ponton érdemes közbeszúrni, a Mi Hazánk már jóval korábban felkereste a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy nagyon szívesen vállalna részt a feladatokból, de érthetetlen okokból erre még választ sem kapott.
Idén februárban kongatták meg először a vészharangot, baj van, eleddig 50 ezer aláírás gyűlt össze, ami mérföldekre van az egymilliós határtól. Akkor többen megszólaltak, tollat ragadtak, ne adjuk meg a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójában a kisantant népeinek az örömöt, főként a románoknak, hogy „még erre sem vagyunk képesek”. Akkor úgy tűnt, fel is gyorsulnak az események, ám rögvest közbeszólt a koronavírus, ami gyakorlatilag totálisan hazavágta a papíralapú gyűjtés lehetőségét. Valljuk be, az elmúlt 1-2 hétig megint csak senki nem foglalkozott az üggyel. De jó magyar szokás szerint indultunk „utolsó rohamra”, és elképesztő számban kezdtek el gyűlni az online aláírások, gyakorlatilag egy hét alatt összeszedtünk mintegy fél milliót, és tegnap már diadalittasan jelentették be, megvan az egy millió aláírás!
Győztünk? Győztünk! Vagy mégsem? Mégsem.
Persze, felfoghatjuk úgy is, mi, magyarok mindent megtettünk, de hát „Európa újfent nem segített”, de azért álljunk meg egy pillanatra. Az elvárt 7 EU-s tagország helyett összesen háromban gyűlt össze megfelelő számban, igaz, ott brutálisan felülteljesítve. Szlovákiában a kvóta 9750 volt, helyette lett 27 ezer, az anyaországban 15 ezer helyett 786 ezer, az „úgynevezett Romániában” pedig 24 ezer helyett 169 ezer, és ezek csak az online adatok, amihez jelen pillanatban nekem is hozzáférésem van, ugyanis nyilvános adatok. A papíralapúak hozzáadása még jelentősen meg is dobják.
Zoom
Tehát kijelenthetjük, az egymilliót a Kárpát-medencei magyarság gyűjtötte össze. Ez tényleg szép teljesítmény, és akár még rendjén is van, ugyanis olyan kitétel nem szerepelt, hogy ne gyűlhetnének össze ilyen módon az aláírások, ezek mind-mind érvényesek.
Persze, a kibicnek semmi sem drága, partvonalon túlról könnyen fogalmazhatok meg kritikát, de vajon mi az oka annak, hogy a többi európai országban gyakorlatilag elenyésző számban gyűltek? Azt gondolom, azt most hagyjuk, hogy „Európa nem segített nekünk”, mert eleve nem kizárólag rólunk, magyarokról (székelyekről) szólt csupán a sztori. Hanem rajtunk kívül még 6 nemzeti kisebbségről. Szemléltetésképpen, itt újra csak az online adatokra hivatkozok, Spanyolországban 40 ezer helyett ezer (a baszkok, katalánok hol voltak?) jött össze, Ausztriában 13 ezer helyett két ezer, Németországban 72 ezer helyett 10 ezer, Franciaországban 55 ezer helyett 1500, Olaszországban 55 ezer helyett nagyjából 700, és az arányok így festenek mindenhol.
Zoom
Zoom
Akit bővebben érdekel a statisztika, ide kattintva böngészhet.
Na, mármost, két opció lehetséges. A székelyeken kívül Európa más őshonos kisebbségeit egyáltalán nem érintette meg az ügy, vagy egész egyszerűen nem is tudtak az egészről. Sajnos hajlamos vagyok a második eshetőségre hajlani. Egész egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy például a katalánokat vagy a baszkokat ne érdekelte volna. A szervezés teljes hiányára mutat az az eset is, amit a minap hallottam, hogy például egy kedves, közeli hozzátartozóm, mint magyarországi német, igyekezett propagálni az aláírásgyűjtést a sziléziai (Lengyelország) németek körében egy közösségi csoportban, amihez értelemszerűen el akarta küldeni a petíció német változatát, ami legnagyobb megdöbbenésére nem létezett. Így ő fordította le, a lengyelországi németeknek tetszett is a kezdeményezés, csupán azt nehezményezték, erről ők miért nem tudtak eddig.
Alighanem efféle súlyos szervezésbeli hiányosságok állnak a háttérben, hogy nem sikerült négy további országban nevetségesen alacsonyszámú, néhány tízezer aláírást összeszedni, s újra csak hangsúlyozom, egy év alatt…
A végső konklúzió levonása azonban nem tisztem, azt a szervezőknek kell megtennie. Öröm az ürümben persze, mi legalább megtettük a magunkét, mondhatja a Székely Nemzeti Tanács. De valóban megtette? Egy év állt rendelkezésükre, hogy négy ország nemzeti kisebbségének vezetőivel, szervezeteivel felvegyék a kapcsolatot, és koordinálják, hogy 2020. május 7-ig ők is hozzanak pár aláírást, hiszen „mi majd úgyis hozzuk a 99%-ot”… Azt hoztuk is. Hajunkra kenhetjük.
Lantos János – Kuruc.info
(Képek: eci.ec.europa.eu)
Ui.: Volt róla szó, hogy halasztásért folyamodnak a szervezők a járványügyi helyzetre hivatkozva, arról egyelőre nem tudunk, milyen választ kaptak, amennyiben lenne lehetőség ilyenre, úgy az ügy még nem lezárt – elméletileg.