A The Guardian című brit lap közölte pénteken Kovács Zoltán kormányszóvivő olvasói levelét, amely szerint az újság április 29-én megjelent, Magyar miniszterelnök: hozzuk vissza a halálbüntetést, és építsünk munkatáborokat a bevándorlóknak című cikke egy sor súlyos pontatlanságot és torzítást tartalmaz.
A halálbüntetés ügyében Kovács cáfolja a cikkírónak azt a megjegyzését, hogy Orbán Viktor az európai uniós törvényekkel való szembeszegüléssel és a halálbüntetés visszaállításával fenyegetőzik. A miniszterelnök valójában (egy azt illető riporteri kérdésre, hogy nemrég brutálisan megöltek egy fiatal nőt) azt mondta, hogy ilyen bűntettek láttán a jelenlegi törvények nem tűnnek eléggé elrettentőknek - írja a szóvivő.
Orbán nem fenyegetett az uniós törvényekkel való szembeszállással, csak azt mondta, hogy ilyen körülmények között vitára van szükség. Az olvasói levél szerint a magyar kormány tiszteletben tartja a hatályos törvényeket, a halálbüntetést tiltó magyar alkotmányt és az uniós törvények iránti elkötelezettségét.
A kormányszóvivő a brit lap cikkének azt a részét is cáfolja, amely szerint a magyar kormányfő "internálótáborok létesítését ajánlja az illegális bevándorlók számára, s azt hangoztatja, hogy munkára kell kényszeríteni őket". A kormány nemzeti konzultációt indított a bevándorlás tárgyában egy kérdőívvel, amely nem politikai dokumentum vagy törvényjavaslat, és sehol sincs benne szó internálótáborokról vagy munkára kényszerítésről - folytatja Kovács. Szerinte világos, hogy a cikk írója a kérdőív egy félrefordított változatát használta.
Horvát hetilap: Orbán 2008-ban fejszével devalválta a forintot
A Globus horvát hetilap Forint címmel közölt vezércikket, amelyben arról ír, hogy a horvát frankhitelesek érdekvédelmi szervezete úgy tesz, mintha valaki közülük értene magyarul, mivel állandóan azt hangoztatják, hogy Magyarország milyen kiválóan oldotta meg svájci frankhitelesek problémáját, és hogy ott már csak forintalapú törlesztések léteznek.
Tanja Torbarina, a cikk szerzője szerint azonban "Orbán Viktor 2008-ban nagyon szépen devalválta a forintot. Mint mikor egy fejszével teszik. A svájci frank értéke egy éjszaka alatt 37 százalékkal nőtt, ahogy a magyarok hitelei is. Nem lépésről, lépésre" - írta, majd leszögezte: az emberek "évekig nyögték, minden irgalom nélkül, és tönkrementek".
Hozzátette, hogy hat éve után, elég későn, valamit javítottak a helyzeten.
A szerző úgy véli, amikor valaki a frankhitelesek érdekvédelmi szervezetében Magyarországról beszél, száz százalék, hogy csak úgy automatikusan mond valamit, mintha nagyon is képben lenne. Így minden olyan világos, mintha az illető valóban értene magyarul. De nyugodt lélekkel beszélhetne akár szuahéliül is, mert arról, amit Magyarországról állít, annyira összefüggő, mintha Afrikáról beszélne - írta a szerző.
(MTI)
Kapcsolódó: