Számos lap és hírportál foglalkozott a kvótareferendummal hétfői számában.
A Libération című francia lap szerkesztőségi írásában azt javasolta Franciaországnak, hogy két népszavazási kérdéssel válaszoljon a magyarországi kvótareferendumra: az egyiket a kelet-európai munkavállalók franciaországi alkalmazásáról, a másikat a dél- és felet-európai országok pénzügyi támogatásáról.
A lap brüsszeli tudósítója, Jean Quatremer szerint “Orbán ahelyett, hogy megvárta volna az Európai Bíróság döntését, meg akarta leckéztetni az uniós intézményeket és partnereit, bebizonyítva azt, hogy távirányított népének akarata felsőbbrendű az európai jogállamiságnál”.
A konzervatív Le Figaro szerint a nemek nagyarányú győzelme segítheti a miniszterelnököt abban, hogy 2018-ban megnyerje a választást.
Stop Orbánnak címmel számolt be a magyar népszavazás kimeneteléről a Corriere della Sera. A legnagyobb olasz napilap kommentárja szerint Orbán Viktor pofont akart adni Európának, de a magyarok adtak neki egyet.
Az újság azonban hangsúlyozza, hogy a “magyar kérdés” ezzel még nincsen lezárva: Orbán Viktor továbbra is azonosítani fogja a migrációt a terrorizmussal. A Corriere ugyanakkor úgy véli, a magyar kormányfő nem tett mást, mint felgyorsította az EU-ban zajló folyamatokat, amelyek az olasz lap szerint a migrációban segítségre váró Olaszországot és Görögországot sújtják.
Vesztésre vitte Orbán Viktor az Európai Unió elleni küzdelmét, mivel nem tudott elég embert mozgósítani ahhoz, hogy elérje az érvényességi küszöböt – írta a La Libre Belgique című belga napilap internetes oldalán hétfőn. A kormányfőnek még sincs oka panaszra, mivel a menekültek kötelező betelepítését elutasítók nagymértékű győzelmet arattak. A nemek győzelme valószínűleg erősíteni fogja Orbán belföldi pozícióját, és finomítja vezetői arculatát az európai migrációellenesek táborában – írta a napilap.
A The Wall Street Journal című amerikai napilap európai kiadásában azt írták, a népszavazásnak még érvényesség esetén sem lenne sok azonnali következménye az EU migrációs politikájára, mivel Brüsszel amúgy is lemondani látszik a kötelező kvótákról.
A német napilapok hírportáljukon közöltek írásokat a magyar népszavazásról, mert a nemzeti ünnep miatt hétfőn nem jelennek meg nyomtatott újságok. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung A magyarok megtagadják a szavazást a menekültkvótákról címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy a kormány “példátlan” kampányát tekintve a szavazás érvénytelensége “érzékeny vereség” Orbán Viktornak. Kifejtette: az alacsony részvételi arány a politikusokkal szembeni általános elégedetlenséget is tükrözi, és a “masszív korrupciós vádakkal” terhelt kormánynak szembe kell néznie azzal a “súlyos bizalomvesztéssel” is, amelyet az utóbbi évben elkendőzött a menekültkérdés.
A The Times című konzervatív brit napilap elemzésében Orbán Viktorra, illetve az EU-tagságról tartott brit népszavazásra utalva úgy fogalmaz: a jelek szerint egy európai vezető ismét a saját kárán tanulta meg, hogy egy népszavazás miként sülhet el rosszul.
A szerző szerint a kormányfő nem a megfelelő tanulságokat vonta le a brit referendumból, mivel azt hitte, hogy szabaddá vált a pálya Brüsszel ostorozására.
A cikk szerint a népszavazás célja annak bemutatása lett volna, hogy az ország alkotmányos változtatásokat akar. Orbán Viktor most minden erejével megpróbálja úgy beállítani az eredményt, hogy a nemek hatalmas aránya megadta neki erre a felhatalmazást, annak ellenére, hogy a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt – írta a The Times.
Orbán Viktor “kínos kudarcot szenvedett” az Európai Unió migrációs politikája elleni harcában, mivel a migrációellenes referendumon győzelme elmaradt az alacsony részvételi arány miatt – írta a Financial Times című brit üzleti napilap elemzésében hétfőn.
A lap szerint csalódás Orbán Viktornak az eredmény, amelyben keserű csavar, hogy ő illesztette az alaptörvénybe azt az érvényességi küszöböt, amelyet támogatóinak nem sikerült elérniük. A cikk értékelése szerint az alacsony részvétel sebezhetővé teszi Orbánt a belföldi jobboldali és baloldali támadások szempontjából. Az elemzők szerint az eredmény megerősítette, hogy növekszik az idegengyűlölet Magyarországon, de hangsúlyozta Orbán belpolitikai stratégiájának sikerét is – írta Andrew Byrne.
A Vecernji List című horvát napilap a letelepedési kötvényre utalva azt írta, akinek van pénze, várják, a többiekre drótkerítés vár. Habár a kötvényt igénylők kulturális és vallási szempontból nem illeszkednek az európai hagyományokba, mégis “megvehetik” a jogot az itt tartózkodásra, míg más, többségükben muzulmán vallású embereket, akik a háborúk elől menekülnek, sem a magyar kormány, sem a lakosság nagy része nem akar befogadni – írta az újság.
“Könnyebb a migránsokat kerítéssel vagy népszavazással távol tartani, mint befogadni őket, és erőfeszítéseket tenni egy olyan társadalom kialakítására, amely elfogadja és integrálja a bevándorlókat” – folytatta a lap.
Orbán Viktor ebben nincs egyedül, ezt az álláspontot képviseli több európai uniós politikus is – írja a lap.
A Mladá Fronta Dnes című cseh lap szerint a magyarországi népszavazás nem erősítette meg Orbán Viktor pozícióját, de kudarcot sem jelent számára. “Az eredmény a kettő között van” – vélekedik a liberális napilap.
Jelképes győzelemnek minősítette a kvótareferendumot a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo) hírfőszerkesztőségének vezetője. Az eredménynek gesztusértéke van, mely tiltakozást fejez ki “a Németország által folytatott teljesen abszurd migrációs politikával” szemben – értékelt Dawid Wildstein.
A(z érvényességi) küszöböt nem sikerült meghaladni, de a győzelem nyilvánvaló: mindössze néhány százalék hiányzott ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás Magyarországon – írta hétfőn a Vesztyi.ru orosz közszolgálati hírportál.
A Fidesz az unióval való hosszantartó konfliktusát alapozta meg – olvasható a Die Presse című osztrák lap hétfői számának cikkében. A szerző ugyanakkor megjegyzi, hogy a Fidesz fellegvárának számító településeken tapasztalt viszonylagosan alacsony választási részvétel nem jó jel a pártnak 2018-ra nézve. A biztos és határozott győzelemhez Orbánnak tartósan fel kell építenie az ellenségképet – véli a szerző.
(MTI)