A szociális téren hátramaradt, de a kultúra, különösen pedig a művészet terén mégis sok érdemes alkotással dicsekvő cári Oroszország örökébe lépő szovjetbirodalomnak mindig nagy gondja volt arra, hogy ha új művészi tartalmat nem is tudott hozni, legalább is a régi fényes kereteket tartsa fenn. A népnevelési népbizottságnak a legfőbb szovjet hatalmasságok részéről hosszú ideig a panaszok egész áradatát kellett eltűrnie, mert még mindig nem sikerült a „vörös operát” életre hívnia.

Végtére is azonban tenni kellett valamit, a régi szellem tovább burjánzását öntudatos szovjetpolgár nem tűrhette. A bizottság valóban alapos tisztogató-munkát végzett. Ez a munka abban állott, hogy a régi operák egy részét az új ideológiához alkalmazott szöveggel látta el, másik részét pedig valóban forradalmi elszántsággal mindörökre száműzte a színpadról. A kiirtásra ítélt operák közé tartozott például az „Aida”, „Traviata”, „Lohengrin” is.

Azon, hogy a romantikus „Lohengrin”, mint a megindokolás kifejtette, nem felelt meg a bolsevista mentalitásnak, a szovjetkörökben uralkodó művészi felfogás ismeretében nem lehet csodálkozni. Azt azonban, hogy például az „Aida” vagy „Traviata” mit vétett a szigorú pártfegyelem ellen, maga a szovjet zenekritika sem tudta eddig megmagyarázni.

Hogy a cenzorok előtt milyen ideál lebegett, az csak az első vörös opera megszületésekor derült ki. Az októberi forradalom tízéves évfordulóján a bizottság végre felfedezte azt az operát, melyet rég várt. Egy Poticki nevű zeneszerzőnek „A győzelem” című operáját a bizottság a nagy eseménynek megfelelő ünnepélyességgel jelentette ki az új művészet mintaképének. A pályanyertes „mű” az orosz polgárháború idejéből vette tárgyát és az osztályharcot magasztalta. Szövege hasonlóképpen hízelgett a cenzorok ízlésének. Az egyik munkás például Bucharin politikai programját énekelte lendületes zenei aláfestés kíséretében. Nagy elismerést váltottak ki a bizottságban az efféle stílusvirágok is: „Az átkozott kapitalisták gyomrukat pástétommal tömik, a szegény proletár pedig papírgombócoktól döglik. A bizottságon kívül álló szovjetkritikusoknak azonban ez már sok volt. A bizottság pályanyertes remekművét a kritika „proletár értéke” ellenére megsemmisítően ledorongolta és néhány előadás után sikerült is a színpadról száműznie.

Az első vörös opera csúfos bukása néhány évre elvette a kísérletezők kedvét. Végre ismét akadt pályázó a szovjetopera úttörőjének dicsőségére. A közönség feszült érdeklődéssel [várta] a „Vörös lándzsák” című opera bemutatóját, melyről az a hír járta, hogy szerzője Kucsenko megalkotta benne azt a remekművet, melynek mint az első valóban művészi vörös operának sikerül majd magát színen tartania. De ez a kínai forradalom idejéből vett „zenedráma” sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mint az egyik nagy moszkvai lap kritikusa megállapította, szövege néhány helyen nem mutatott a bolsevista eszmék nemességének megfelelő méltóságot. Néhány szemelvény meggyőzhet, hogy ez a szöveg, mely a házasságon belül való családalapítás ellen szól, valóban inkább élclapba kínálkozott.

„Nem vagyunk mi gyerekek.

Nem is szovjet tehenek,

Nem kell nekünk szerelem, Csupán kereskedelem...”

– énekli a női kar.

Az operában forradalom tör ki. Igaz ugyan, hogy a negyedik felvonásban a színpadon lefolyó csatában a „kapitalista cápák” a zenekar pokoli lármája kíséretében leverik a forradalmat, a bolsevista érzékenységet azonban nem éri sérelem: az „opera” nagyszabású kórussal végződik, melyben a kar megjósolja a világforradalom közeli kitörését – és Anglia bukását.

A szöveg és a mese néhány kifogásolt részlet kivételével megfelelt volna a szovjet-kritikusok ízlésének, a zenét azonban nem lehetett menteni. A vörös opera megteremtésének ez a kísérlete is bukással végződött. Hol marad hát az igazi vörös opera? – vetette fel az újabb csalódás után egy vezető bolsevista zenekritikus. A felelet egyszerű: Olyan országban, mely tervszerűen irtó hadjáratot folytat minden kultúra ellen, az operának sem lehet jövője.

(n.f.f.)

Berlin, szept. 3. Német TI. A véderő főparancsnokság közli: Az angol hadügyminiszter által szeptember 2-án este kiadott és a Reuter iroda által ismertetett nyilatkozat ezeket mondja:

A német véderő jelentése megállapította, hogy az angolok a dieppe-i vállalkozásuk alkalmával parancsokat adtak ki az el fogottak kezeinek megkötözésére annak megakadályozása céljából, hogy papíjaikat megsemmisítsék. Vizsgálatokat indítottak, vajon tényleg kiment-e ilyen parancs. Nyomatékosan cáfolják, hogy egyetlen német hadifoglyot is megkötöztek volna. Minden ilyen parancsot, amennyiben ilyent kiadtak, vissza fognak vonni.

E nyilatkozat alapján a véderő főparancsnoksága felfüggesztette az angol hadifoglyok ellen szeptember 2-án délben bejelentett intézkedéseket. Az angol nyilatkozat szövegét az angol hadifoglyoknak is tudomására hozzák.

A cigánykérdés problémája évtizedek óta szinte megoldhatatlan kérdés marad. Rengeteget ankétoztak, üléseztek már ebben az ügyben, de kielégítő eredményt nem érték el. Pedig az illetékeseknek találniok kell, ha másképp nem, hát törvényhozás útján valami megoldást, mert ezek a népek egyre jobban beözönlenek a városba és tűrhetetlen magatartásukkal nemcsak megbotránkoztatják a járókelőket, de lassanként visszaszoknak a házak tájára is, ahonnét azután eltűnik mindig valami. Az utóbbi napokban pedig tömegesen járnak a városba. Hangosak, követelődzők, sőt legtöbbször részegek is. Végigkiabálják az utcákat, letelepednek a házak elé, köpködnek, rendetlenkednek, dolgozni nem akarnak, hogy lopásokon kívül miből élnek, azt senki sem tudja megmondani. Ennek ellenére majdnem minden nap botrányos jelenetek vannak az utcákon, dülöngélve, ordítozva vonulnak haza. Az egyik éjjel pedig az egész Kossuth-utcát felzavarták hangos viselkedésükkel. A rendőrnek ellenszegülnek, vagy megszöknek előle. Rendet alig lehet teremteni köztük. Módot kell tehát keresni az illetékeseknek, hogy ezeket a cigányokat megrendszabályozzák. Vagy küldjék őket munkatáborokba, vagy használják fel őket közmunkálatoknál, vagy csak a hét meghatározott napján engedjék be őket a városba és akkor is jelöljék ki számukra az utcákat, ahol közlekedhetnek. Vigyázni kell a rendre, a fegyelemre, de ebből a cigányok sem vonhatják ki magukat. Rájuk különösképpen ügyelni kell. Az emberiesség törvényének szem előtt tartásával szorítsák őket korlátok közé és ne engedjek, hogy napról-napra jobban és jobban elözönöljék a várost.

(Kuruc.info)