2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Extra ::

Oláh Gábor üzenete Debrecenből: A zsidó csak zavart tud kavarni, s egyik embert összeveszíteni a másikkal

Reklám

Három hónappal ezelőtt új, állandó irodalmi kiállítás nyílt a debreceni Déri Múzeumban. A kiállítás a város irodalomtörténetének néhány epizódját, néhány nagy alakját hivatott bemutatni. Nemcsak Csokonai, hanem a XX. század egyik legjelesebb magyar szépírója, a méltatlanul elfeledett Oláh Gábor (1881-1942) is külön szobát kapott, ahol nemcsak kéziratait, könyveit láthatják a látogatók, hanem történeteket is olvashatnak az íróról. A kiállítás megnyitóján két kormánypárti politikus is beszélt: Kósa Lajos és Halász János. Hogy a megnyitón jelen volt-e Horovitz Tamás, a helyi zsidó hitközség elnöke, nem tudom. Most, az óév végén mindenesetre úgy döntöttem, kisebb összeállítást készítek a jeles debreceni poéta, író néhány ma is aktuális gondolatából. Mert (mint az alábbiakból majd kiderül) nem véletlenül tisztelték meg emlékszobával Oláh Gábort.

Kezdjük először egy elfeledett verssel. Idén nyáron az egyik folyóiratban Bakó Endre hosszabb tanulmányt szentelt Oláh Gábor Mussolini című költeményének. Bakó írása az interneten is olvasható, ezért nem térek ki a vers elemzésére, keletkezési körülményeinek ismertetésére. Fontos azonban, hogy ismét felidézzem Horovitz Tamás tavaly májusban Tarlós Istvánnak címzett levelét, amelyben az ellen tiltakozott, hogy Tormay Cécile-ről közterületet nevezzenek el Budapesten:
Alapvető társadalmi és morális feladat, hogy Magyarországon ne lehessen olyan személyről közterületet elnevezni, aki támogatta a numerus clausus fennmaradását, és személyesen köszöntötte a fasiszta Mussolinit, jelezve ezzel a közvélemény számára egyértelmű állásfoglalását a fasizmus eszmeisége felé.
Imígyen szóla tavaly Horovitz úr, aki abban a városban él, ahol nemcsak közterület, hanem szobor, emléktábla s most már külön szoba is őrzi Oláh Gábor emlékét.
A Debreczen (így, cz-vel!) című napilap 1937. október 17-én, vasárnap a 10. oldalon rövid felvezető szöveg kíséretében közölte Oláh Gábor Mussolini című, kilencstrófás költeményét. A vers megjelenésekor Tormay Cécile már nem élt (fél évvel korábban meghalt). Tény, hogy az írónő nem szentelt ódát az olasz vezérnek, nem látta meg benne Julius Caesar „visszatérő másá”-t, nem nevezte a Duce lelkét „arany sas”-nak, stb. Nem tudom, látható-e, olvasható-e ez a vers a debreceni kiállításon. A biztonság kedvéért mellékelem, remélem, Horovitz Tamás tetszését is elnyerik a nagy debreceni poéta himnikus sorai.
Izgalmas szerzőnek, jó írónak tartom Oláh Gábort. Adyék nemzedékével indult, de nem lett belőle fővárosi irodalmár, hű maradt Debrecenhez. Meg is itta a levét, hiszen megjelent művei többségét kis kiadók adták ki (többnyire visszhangtalanul), sok műve pedig kéziratban maradt. Várkonyi Nándor írta róla, hogy szertelenségét ritkán tudja hámba fogni, ezért művei egyenetlenek. Ez a kifogás nem alaptalan, ennek ellenére számos verse, néhány megjelent regénye (például A táltosfiú, Deák György, Heten vagyunk), vagy a Keletiek nyugaton című korai útirajza megérdemelne újabb kiadást. Én is évek hosszú munkájával halásztam össze Oláh könyveit az ország különböző tájain működő antikváriumokból.
2002-ben ritka csemege jelent meg Debrecenben, Oláh Gábor naplója. Illetve naplói. A vaskos kötet utószavából megtudjuk, hogy néhány érdektelen részt kihagyott a szerkesztő, de más szempontok is indokolták a naplócsonkítást:
Ritka esetben bántó megfogalmazásmódjuk és néhány ellenőrizhetetlen állítás ugyancsak bántó volta indokolta elhagyásukat.
(Oláh Gábor: Naplók. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2002, 696. o.)
Ami tehát bennemaradt a könyvben, az mind átment a szűrőn, nincs a szövegben bántó vagy ellenőrizetlen állítás, tehát a politikai korrektségre oly érzékeny korunkban nyugodtan lehet idézni a súlyos kötetből. Vágjunk bele.
A Tanácsköztársaság rémuralma idején írta Oláh:
Érdemes megjegyezni, hogy ennek a szovjet-köztársaságnak csak az elnöke: Garbai Sándor, magyar; a többi mind – zsidó. Tud a zsidó államot alkotni? – Hiszen a magáét is eljátszotta. A zsidó csak zavart tud kavarni, s egyik embert tudja összeveszíteni a másikkal, különösen, ha mind a kettő magyar. De csitt! – erről szó se legyen, most szemekkel és fülekkel, s milyen fülekkel! van tele a levegő.
(Oláh: i.m. 218. o.)
Amikor megbukott a diktatúra, voltak olyanok, akik ellenezték a királyság visszaállítását, s továbbra is ragaszkodtak a köztársasági államformához. Oláh naplójában mondta el véleményét:
Jó lesz óvatoskodni azzal a köztársasággal, mert a harmadik elnök már zsidó lenne Magyarországon. Ha pedig egyszer a zsidó felült a jámbor magyar nép nyakára, le nem kukorékolja onnan a forradalmak semmiféle kakasa! Vigyázni kell, mert életveszélyes. Király mégsem lehet zsidó; csak ennyiben jobb. Vagy talán okosabb volna Európa minden trónját nekik átadni? Meglenne hirtelen nagy Zsidóország! Ki tudja: hátha ezért az álomért ragad kezébe Izrael népe minden bankot, hírlapot, nyomdavállalatot és földet Calais-től Szentpétervárig? Ennek a rettenthetetlen fajnak van hite, mégpedig magába vetett, kiirthatatlan hite. Mindenre képes.
(Oláh: i. m. 232. o.)
Nem sokkal később Oláh elmeséli egyik beszélgetését Kardos Albert debreceni tanárral, irodalomtörténésszel, aki igazgatóként évekig Oláh főnöke volt, majd a helyi zsidó gimnázium alapítójaként és első igazgatójaként írta be nevét a honi zsidóság aranyalbumába:
Az úgynevezett „proletárdiktatúra” körülbelül 500 magyar embert ölt meg, mert magyarnak mert maradni. Pesten a kivégzettek közt, azt mondják, még csak tévedésből sem volt zsidó. A vidéken akadt egy-kettő, talán tévedésből. Minthogy a proletárdiktatúra orosz-zsidó találmány, érthető ez a „természetes kiválás”. Most, hogy a kommunizmusnak vége, mi következik? Ha a zsidóknak saját törvényüket olvassuk a fejükre: „szemet szemért, fogat fogért” – akkor a kivégzett 500 magyar halálát, ugyebár, csak 500 zsidó halálával recompensálhatjuk? Mikor ezt elmondtam tréfásan Kardos-Katz Albert zsidó barátomnak: olyan megölő szemeket vetett rám, mint Káin Ábelre. Hja bizony, nehéz objektívnek lenni, mikor a saját bőrünkről van szó. – Kecskeméten különben agyonvertek egy csomó kommunistát, vagy kommunizmussal gyanúsítottat. Ez bizony népharag; Amerikában: linch. Erre sírt föl Kardos barátom fajszerelme ilyenformán: „Ennél égbekiáltóbb gazságot még nem mutatott föl a történelem!” – Igen? Mikor az ötszáz magyart halálra kínozták, nem jajgatott Kardos úr. Csak a zsidóhalál fáj? Ez még a legjobbfajta izraelitapéldány. Milyen lehet a legrosszabb! Nem, nem csodálkozom, hogy a nagy Széchenyi már öntudatos antiszemita volt. Ő írta meg Magyarországon legelőször: „vigyázni kell erre a fajra, mert kirántja alólunk a gyékényt.” Most, 1919-ben csakugyan ezt akarta. De nem sikerült neki. Ez fáj most a Katzoknak, Weiszoknak és Grünfeldeknek.
(Oláh: i. m. 233. o.)
Ami az utolsó mondatokat illeti, mintha a Horovitz Tamás és hasonszőrű társai által oly sokat ócsárolt Tormay Cécile Bujdosó könyvét olvasnánk. Nem véletlen, hogy Oláh később igen melegen emlékezett meg az írónő híres könyvéről.
1920 áprilisában Horthy Miklós Debrecenbe látogatott. Oláh elmeséli, hogy a kormányzó közelébe nem engedtek egy darab zsidót sem. Érdemes elolvasni az író kérdésekbe csomagolt kommentárját:
A zsidóknak megtiltották, hogy küldöttségekben részt vehessenek; ez okos és helyes gondolat, mert mi köze Izrael népének Magyarországhoz? Kardos Albert igazgatóm, mint zsidó, szintén kegyvesztett; borzasztóan is begyére vette a dolgot. Pedig zsidó igazgatója nem lehet egy keresztyén ország állami iskolájának. Hát nem igaz?
(Oláh: i.m. 246-247. o.)
De. Igaz. Kardos-Katz Albert a debreceni állami főreáliskola igazgatója volt 1912-től. Ebben az iskolában tanított Oláh Gábor is, aki a húszas évek elején a ma szélsőjobboldaliként emlegetett Virradatnak volt megbecsült szerzője. Ezt azonban némelyek nem nézték jó szemmel. 1921-ben születtek az alábbi sorok:
Isten látja lelkemet, annyi politikai viszketegség sincs bennem, mint egy hangyában; soha nem állottam pártok szolgálatában, mert az irodalmat mindenek felett állónak gondolom és akarom. S mégis! Hogy acsarkodnak most rám a ’sidók és a ’publikánusok, amiért egy barátom (Szakács Andor) felszólítására cikkeket, irodalmi cikkeket merek írni egy antiszemita irányú pesti lapba, a Virradatba! Micsoda érzékeny faj ez az Arany János-i makáma-hős faj! Hogy számon tartja: ki van mellette, ki nincs, és ki van ellene? A zsidókérdést én soha nem tartottam olyan sorsdöntő valaminek, mint a mostani időkben fölfújják. A zsidót éppoly nemzetiségnek tekintem a fajtámhoz mérten, mint a tótot, a svábot, a cipszert. Hogy a vallása, világfelfogása keleti, az igaz; itt a lényeges különbség köztünk De azért ellakhatik mellettem, ha nem lop meg és nem ócsárol. Mindenesetre, magyarra esik a választásom, ha egy zsidó és egy nem zsidó között kell választanom. Bárcsak olyan kitartó szolidaritás, faji öntudat volna bennünk magyarokban, mint van bennetek, zsidók!
(Oláh: i.m. 268. o.)
Arany Jánosra hivatkozik Oláh. Mit jelent a „makáma-hős faj”? A makáma eredetileg arab irodalmi műfaj, egyszerűen fogalmazva rímes próza. Írt ilyen művet Arany János is „A poloska” címmel. Oláh Gábor tehát a zsidókat poloskafajnak nevezi (ami hallatlan előítélet túloldalról nézvést; ha én Horovitz Tamás lennék, busonganék is a kipám alatt). Egyetlen részt idézek Arany művéből, hogy világosan értsük, mire is gondolt Oláh Gábor:
Bármely idegen elembe’ – teszi magát otthonos kényelembe, - ősi szokásit el nem hagyja, - vérit soha meg nem tagadja, - nem alkalmazza senkihez magát: - a ki vele van, tűrje a szagát.
(Arany János összes költői művei. Bp., Franklin, 1943. 302. o.)
Ugyanebben az évben (1921-ben) az egyik naplójegyzet friss olvasmányélményről tudósít. Ez az idézet bizonyára fájni fog Horovitz Tamásnak, de nem cenzúrázhatom Debrecen nagy íróját:
Olvasom Tormay Cécile Bujdosó Könyvét. Nagyszerű magyar asszony ez a Tormay! Felsóhajt belőlem a keserűség: miért nem olyan okosak a magyar férfiak, mint a magyar asszonyok?
(Oláh: i.m. 273. o.)
Említettem, hogy Oláh Gábor igen termékeny szerző volt, sok műve azonban kéziratban maradt. Többek között az Álmodó magyarok című regénye is, amelyet ugyan a Virradat folytatásokban közölt, de önálló kötetben nem jelen(hetet)t meg. Az alábbi bejegyzés az 1922-es naplójegyzetek között olvasható:
Álmodó magyarok c. regényemet, egy régebbi szerződésünk értelmében, az Athenaeumnak ajánlottam fel legelőször. Elolvasták, s azt írták: „Kötelességünknek tartjuk közölni, hogy a bíráló igen melegen emelte ki a regény szépségét, nagyszerű magyarságát, pompás, fordulatos meséjét, és annál inkább sajnáljuk, hogy azt a bennfoglalt igen sok politikai tartalom, vagyis inkább az egyik politikai irányhoz kapcsolódó igen sok túlzott részlet folytán a magunk részéről nem adhatjuk ki.”
Legalább őszinték.
Ti. én is őszinte voltam a regényemben, s sans géne megírtam a zsidóság legrosszabbjainak nem nemes szereplését különösen a proletárdiktatúrában. Az Athenaeum zsidó cég, szolidáris fajának a szemetével is, ezért nem kell neki a regényem.
(Oláh: i. m. 289. o.)
A regény később sem jelent meg. Oláh kéziratait a Déri Múzeum őrzi. Amint a bevezetőben írtam, itt látható az a kiállítás, amelynek címét Oláhtól kölcsönözték az illetékesek. Vajon mikor jelennek meg Oláh kiadatlan művei, köztük az Álmodó magyarok?
Végezetül még egy idézetet emelek ki a vaskos naplóból. 1938-ban Oláh megemlékezett arról, hogy Hitler „beolvasztotta Ausztriát Németországba”. A debreceni poéta egyáltalán nem lelkesedett a hitleri politikáért. Szabó Dezsőhöz hasonlóan ő is fenyegetőnek érezte a germán veszélyt, s erről írt is a naplójában. A következő bejegyzést ennek a náciellenes alapállásnak az ismeretében érdemes elolvasni:
Mikor Bécsbe bevonultak a Hitler német katonái: a kávéházakból kiterelték az ékszeres, drága bundás zsidó úrinőket és úgy ahogy voltak, súroltatták fel velük a Ring aszfaltját. Ez ma a legnépszerűbb akció a Rajna-Duna közt. Magyarországon is ezt szeretnék a horogkeresztesek és a nyilasok. Szánalmas komédia. Holott sok igazság van benne. Mert az mégiscsak piszokság, hogy Magyarországon is magyar cselédek szolgálják a zsidó urakat s nem megfordítva. A magyar falusi vagy városi szegény népnek nincs egy fillérnyi öntudata és önérzete. Ezen kellene segíteni valamilyen új törvény hozásával. Itt Debrecenben is milyen szívesen lesz a keresztyén lány a zsidó legény szeretője. Hogy Hitler ezt szüntette meg Németországban: azért csak becsülni lehet a magyarnak is.”
(Oláh: i.m. 554-555. o.)
Oláh Gábor igazi művész volt. A fenti idézet is példa arra, hogy finnyássága elutasított bizonyos formákat, ami nem jelentette azt, hogy a tartalommal ne értett volna egyet. Sőt. A jeles író olyan törvényt sürgetett 1938-ban, amely néhány évvel később (még az író életében) meg is született. Az úgynevezett harmadik zsidótörvényre gondolok. Ez a jogszabály tiltotta ugyanis keresztény nő és zsidó férfi nemi kapcsolatát.
A kékszemű fiú című remek elbeszélő költeményben olvastam, legyen ez a végszó:
Kevés ész kormányoz világokat –
De hát, a karaván halad, a kutya meg ugat.
(Oláh Gábor: Hangok lázadása. Bp., Szerzői kiadás, 260. o.)
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
A szerző korábbi írásai: 
Nyílt levelek Tarlóshoz:
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready