Bezár!
2021. május 14., péntek, Bonifác, Gyöngyvirág napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:12 Mégsem nyílik drogambulancia a józsefvárosi Teleki téren22:08 Ombudsman: a védettségi igazolvány szabályozása nem visszás, de "lehetnek korrekciós igények"22:04 Csaknem ötmillió dollárt fizetett a hackereknek a Colonial Pipeline21:57 Egy magyar férfi "megdöntötte" az olasz rekordot: hat adag Pfizert kapott21:50 Franciaországban nagyon nagy a demokrácia, de Izrael ellen azért inkább ne tüntessenek21:42 Mindennapi hőstörténetek: Békéscsabán cigarettáért ütött a cigány, Pécsen számítógép és pénz kellett21:32 Rakétákat lőttek Libanonból Izrael irányába, de elbénázták21:15 Gondolatait használva formált mondatokat egy gerincvelő-sérülés miatt lebénult ember21:05 A Kriegsmarine egyik sikere: a Pinguin és a norvég bálnavadász-flotta20:53 Újabb jelöltet mutatott be a Mi Hazánk, ezúttal Sopronban, szimbolikus helyszínen20:45 A zsidók "örömmel és szenvedéllyel" lövik a palesztinokat, "intenzív katonai műveletre" készülnek20:20 Erdélyben (és Romániában) megszűnik a kijárási tilalom, csak a zsúfolt helyeken lesz kötelező a maszk20:02 Késelőt fogtak a fővárosban19:47 Merkelék nagyon próbálnak kiállni Izrael mellett, de szeretett muzulmánjaik ezt a legkevésbé sem díjazzák18:36 Ápolónősors Miskolcon: elfordult, megszúrta a "beteg"
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Történetek a kórságokról, oltásokról stb. (XII.) - Az oltások kultúrtörténetéről

Az előző részek:
Figyelmeztetés. Ez a cikk értelmes, épeszű, gondolkodni kész és tájékozódni szándékozó (laikus) embereknek íródott, akárcsak előzménycikkei és folytatásai. Az Egységes Magyarországi Ortodox Harpci- Chemtrail- Gyíkember- Laposföld- Ötgé- Nemisléteznekvírusok Hitközség fundamentalistái, fanatikusai, tisztségviselői és egyéb, sajátságos és sajnálatos tudatállapotú agresszív rajzfilmfigurák számára elolvasása nagykorú felügyelete mellett sem ajánlott, haloperidolt pedig kérjenek kezelőorvosuktól.
Ha arról akarunk beszélni, hogy mióta és hogyan vannak oltások, meg kell jegyeznünk, hogy a dolog kicsit olyan, mint az ösztönös marxizmus, máséra vágyakozó lusta proli ősidők óta van, hát oltani is régebben olt az emberiség, minthogy halvány fingja lenne arról, mi az a kórokozó, és mi az az immunrendszer. Nem tudja, de cselekszik.
            A történettel a középkorba kell visszamenni, mikor az emberiség boldogabbik és boldogtalanabbik felét egyaránt szorgalmasan irtogatta a feketehimlő. A nagy pestisjárványok és a nagy kolerajárványok közti pár évszázadot a himlővírusok hidalták át, de olyan eredményességgel, hogy pl. Londonban a XVIII. században az összes halálokok 10%-át adta a himlő, vagy pl. úgy komplett majdnem kipusztította Amerikából a sok indiót, Cortezéknek csak imitt-amott kellett puskával rásegíteni. (Lásd jelen cikksorozat I/2 és II/1 részeit). Himlő rakta sírba Madame Pompadour nagy bánatára XV. Lajos francia királyt, a szabadkőműves kalapos II. Józsefet, meg apukáját, Mária Terézia férjeurát, Lotharingiai Ferencet is, de megbetegítette Terikét is. Himlő miatt vesztette el fél szemét Kölcsey Ferenc, és himlőhelyektől lett a kor szépségideálja szerint jóképű XIV. Lajos, a Napkirály is. 
            Már szóltunk arról is, hogy a pusztító himlő ellen már a kora középkorban felismerték a kici ócó kínaiak, hogy a himlőpusztula, a hólyag benékjéből fertőző lötyi nyerhető, és ha ezzel óvatosan létrehoznak egy enyhe helyi fertőzést, a betegség védettséget hagy maga után, és a továbbiakban a dógozó a himlőt nem kapja el. A dolog nagyon csábító volt – lényegében ez volt az egyszerű módszerekkel az egyetlen korabeli eljárás és betegség, hogy élő ragályanyagot, szóval, valamiféle oltóanyagot nyerjenek – de volt egy kellemetlen mellékhatása (az oltásoknak már akkor is), konkrétan az, hogy ebbe az eljárásba, ha szakszerűen alkalmazták, úgy fél-egy százaléka az oltottaknak belehalt. Ez roppant kevés ember, kovidba se hal bele több, de ahhoz éppen elég, hogy normál körülmények között a szülők ne nagyon akarják beoltatni a gyerekeiket, így az alkalmazása Kína, Indokína és az arab világ területén évszázadokig meglehetősen marginális maradt. Békeidőben, míg a himlő valahol máshol túrázott és fesztiválozott, kb. senki se „oltakozott”, egyszerű okokból nem csak azért nem, mert nem akaródzott senkinek kínai orosz rulettet játszani, hanem mert logikus módon anyag se volt hozzá. Arab krónika írja, hogy mikor a XVI. században Adenben (gondolom, kínai hajóval..) megjelent a himlő, az első himlőbeteget kb. szétkaparták, mert hirtelen népszerű lett a variolációnak nevezett eljárás: a nullához képest a 0,5%!-os halálozási arány pofátlanul sok, de a feketehimlő 30-50%-ához képest röhejesen kevés, hirtelen jobban felfokozódott az oltási kedv, mintha védettségi plasztikkártyát osztottak volna hozzá.
Zoom
Szúfi Ali kapudán pasa, a török flotta parancsnoka is egyike volt azon török katonai vezetőknek, akik előszeretettel alkalmazták katonáik (tengerészeik) variolációját. Azonban akkoriban nem Ferenc ült a pápai trónon, így a Vatikán addig szervezett, míg egyesítette a genovai, velencei, spanyol, johannita és ispotályos flottát, a német pénzt, és 1571-ben görög vizeken alaposan odavágtak az igazhívők migránscsónakjainak. A gályák utolsó nagy tengeri csatájában Lepantónál a török flotta katasztrofális vereséget szenvedett, Ali fejét pedig árbócra tűzték.  
            Hol lett igazán népszerű és elterjedt a varioláció? A válasz kézenfekvő, ott, ahol nem nagyon kérdezték meg a jópolgárt, hogy önként akarja-e. Oszmán Gázi utódjainak Perzsiától és Tunisztól Győrig és Egerig érő birodalmában hamar kikétszerkettőzték a pasák és kapudán pasák (tengernagyok) hogy amennyiben „felveszi az oltást” 40 000 jó katonám, akkor abból statisztikailag kifekszik 200, ami nem sok, de ha rám tör a himlő, és megtér a paradicsombeli hurrik kebelére 20 000 igazhitű mártírharcosom, nagyjából a GLS hozza a selyemzsinórt a felséges padisahtól. Halmozottan igaz ez a tengerészetre, mert gályarab híján nem mennek a hajók, mert a dízelmotor és az atommeghajtás még nem volt feltalálva. Ezért a katonákat rendszeresen oltották, mármint a mindenféle gyülevész népeket és a szpáhikat, mert a janicsárok már 6-7 éves korukban, mikor besétáltak Begtas dervis kadétiskolájába, mind megkapták az oltást, már a XV, század elején, Szulejmán atyja, Szelim szultán korában is. Főleg azért, mert ha esetleg elhullottak volna tőle, az nem éppen komoly veszteség, mert a janicsárújoncok átlagos beszerzési ára nulla (adóba szedett gyerekek, Magyarországon 1545 után, ez volt a véradó, un. devsirme, minden községnek meghatározott számú fiút kellett beszolgáltatni évente a kádinak) és egy ezüst között mozgott, de ha a már több évig nevelt, etetett kölök hal meg, mielőtt a szultán seregének átadnák, az már veszteség. Ezért nem anakronisztikus az egri csillagok filmben a kvarcórás mellett rohanó, felkarján himlőoltásos janicsárok, általában már akkor is oda vitték a naftát, szemben az ötvenes évek hollywoodi szuperprodukcióinak himlőoltásos római légiósainak és gladiátorainak statisztatömegével.
Zoom
Edward Jenner vakcinálással olt. Korabeli festmény. Hú, ha ezek a szolgálólányok engem fogtak volna le, szemben ezzel a kölökkel, de nem ellenkeztem volna. Forrás: Múlt-Kor, 2020 
            Mint már említettük, ekkor jött Edward Jenner, aki, mivel számos angol a konstantinápolyi kereskedelmi lerakatokban már megismerkedett a himlő elleni védekezés e hatékony de nem veszélytelen módjával, okos megfigyeléssel korszakalkotó felfedezést tett. Jenner doktor arra lett figyelmes, hogy azok a tehenészlányok, akik megfertőződnek a tehenek himlőjével, csak helyi tüneteket mutatnak a kezükön, de később a halálos emberi feketehimlőt ugyanúgy nem kapják el. Jenner természetesen még nem írt le olyan fogalmakat, mint keresztimmunitás, de hamar rájött, hogy ezt a két dolgot ötvözni lehet. Plusz a fejőlányok szorgos kezeire sincs szükség (nem arra gondoltam... de, arra gondoltam…) mert a tehén elég gyakran kapja meg ezt boci korában, és az „oltóanyag” könnyen beszerezhető. A tehénhimlő szarvasmarhákra se túl veszélyes, csak amolyan náthaszerű valami, hát a szarvatlanokra is biztosan jó lesz. Több évig kutatott, és 1795 után személyesen is rengeteget oltott. Könyve és leírása, a „tehénhimlő okairól és következményeire vonatkozó vizsgálatok” címmel (mármint nem magyarul…) 1798-ban jelent meg. Anyagát ő maga nevezte el a tehénkékről vakcinának, amely kb. 2021-ben úgy az év szava, mint 2015-ban a migráns, 2013-ban a rezsicsökkentés vagy 2006-ban az elkúrtuk. A szó eredete a „vacca”. Mikor egy volt munkáltatóm belső szakmai konferenciáján, Nápolyban voltam, csinos, de meglehetősen telt alkatú kolléganőm kérdezte egyszer, „te tudsz olaszul (nem tudok, csak sok latinszerűt megértek), mit jelent az, hogy vakka? Mondom, ki mondta ezt neked? Legközelebb vágd pofán. Ja, és ne vedd fel ezt a szép lila kardigánt, kicsit Milka-csokira emlékeztetsz. Erre pofán vágott (mielőtt valaki megkérdezi, nem, mert a férje rendőr).
            Jenner szláv módon járt el angol létére, azaz nem bonyolította túl, amit nem kell, a tehén tőgyén megjelent himlőhólyagok felszúrt benékjéből képzett egy glicerines kivonatot. A glicerin töményen sikeresen tartósította a cuccot, baktériumok nem tudtak benne elszaporodni, így ez az oltóanyag 2-5 fokra hűtve több hétig eltartható volt, ami szállítását és alkalmazását nagymértékben megkönnyítette. Természetesen ez a keverék nem volt tiszta, nem volt steril, a glicerin csak a bacik elszaporodását és a készítmény megromlását gátolta meg, de sterilezni nem sterilezte azt, a himlőn kívül a nem éppen tisztaságmániás marhák rengeteg mikróbáját, főleg tejsavbaktériumokat és fehérjét is tartalmazott. Ezt injekcióval beadni nem lett volna éppen szerencsés, de Jenner nagy szerencséjére ezt nem tehette meg, merthogy az injekció akkor még nem volt orvosi közhasználatban (bár már 1660-ban alkalmazták, de a szennyezett eszközök miatt szinte mindig halálos következménnyel), mert az első orvosilag valóban használható injekciót 1831-ben vezette be a terápiába a francia Pravaz (megjegyzés: kis túlzással: amit nem német talált fel vagy ki, azt francia. Bármennyire nem szeretjük a franciákat már 101 éve, de Franciaország bukását akkor is megrendülten kell szemlélnünk, egy nagy kultúrnemzet húzza le magát a budin a szemünk láttára). Ezért találta ki Jenner azt, hogy a varioláció mintájára egy karctűvel a bőrbe karcolja, és ezzel kis pörköt képez. Ezért marad a himlő ellen oltottak vállán himlőheg, ezért tér el ez az oltás az injekcióval adott többitől. Természetesen 1945 után kifejlesztettek mesterséges szövettenyészetben készített himlőoltást, amit injekcióval, bőrbe lehetett adni, nem karctűvel bejuttatni, de mire ez olcsón elérhető lett volna, addigra a bolygón elfogyott a himlő. Ez lett az első betegség, amely szigorúan őrzött és nem is létező laborok kivételével mesterségesen ki lett halasztva a bolygóról, az emberiség által kiirtott fajok mamuttal és masztodonnal kezdődő hosszú-hosszú listáján helyet foglalhat, de őt speciel nyilván nem sajnáljuk annyira, mint például a dodót. 1980 óta Magyarországon általánosan nem oltanak ellene, és mivel a hároméveseket oltják, így a mi 76’-os évfolyamunk volt az utolsó, akiket beoltottak, szóval, ha a jövő gonosza kiszabadítja a cseppfolyós nitrogénből őkelmét, himlő elvtársat, a kölyköknek annyi, csak mi, ősállatok maradunk meg. Aztán kihal az emberiség, mert 45 évnél idősebb nők ritkán szülnek. Legfeljebb problémát.
Zoom
Az oltással szembeni bizalmatlanság, bár sokan rettentő modern dolognak gondolják, nem egy új keletű jelenség. Jenner korában  azzal ijesztgették a jónépet, hogy a tehénnyiroktól majd tehénfej nő rájuk – bár a középkor denevérkarom-patkányszőr-szűzlányelsőmenstruációsvére „gyógyászata” után valószínűleg sokan a tehénnyirokról sem gondoltak mást, minthogy ebbe a sorba illeszkedik. Ez – mármint ártalom - nem következett be. Ekkor sem. Tegyük hozzá, alapvetően a jó szerencse, és nem a tudományos megokoltság miatt. Jenner úgy alkalmazott egy felfedezést, hogy elméleti alapjaival sem volt tisztában, nemhogy azt mai szemmel elvárható biztonsági vizsgálatoknak vetették volna alá.  
            Jenner találmánya kezdetben eléggé mérsékelt sikert aratott. Maga a művelet, amit kitalált, megérthetően meredek és merész volt, természetes, hogy rettegést váltott ki a kor emberének képzeletében, és a fennmaradt karikatúrák szerint az akkori laposföldesek naná, hogy megkérdőjelezték a biztonságát. Az eredmények azonban eléggé gyorsan, 5-10 év alatt Jennert fényesen igazolták, az oltóanyaga 100%-os védettséget nyújtott, és kockázata 0,02% alatt maradt, azaz, kb. teljesen biztonságos volt. (Megjegyzés: ez kb. hússzorosa annak az értéknek, amit jelenleg az Astra-Zeneca vakcinájánál mérnek.) Magyarországon már 1801-ben oltottak Jenner módszere szerint (a varioláció is elterjedt volt a XVII. század végétől, hiszen a törökökkel való kontaktus miatt nemcsak a kávét, a tulipánt, a kukoricát („törökbúzát”), a papucsot és a kisfiúk s.ggbekúrásának szokását vette át a hajdúnép), és az 1870-es évek óta – kötelező. Értelemszerűen ez volt az első kötelezővé tett oltás.
            Ma szemmel és gyógyszerbiztonsági gondolkodással nézve, amit Jenner művelt, egy nagyon felelőtlen és felettébb hülye és kockázatos emberkísérlet volt, de hát az élethez szerencse is kell, Mr. Erward kockáztatott és nyert, nemcsak világhírt, de egy szerény vagyont is. Óriási szerencséje volt, hogy az oltóanyaga nem bizonyult károsnak, nem okozott tömeges szepszist, és semmiféle rákkeltő vírust nem vitt át egyben. Ha Jenner rendelkezett volna a XXI. század immunológiai és virológiai ismereteivel, ugyancsak visszarettent volna attól, amit tett, mint az elhíresült alföldi hályogkovács, akinek a kiváló szemész szakorvos elmagyarázta, hogy mit is művel kezdetleges eszközeivel és szaktudás nélkül, és a becsületes jóember úgy megrettent, hogy soha többé nem mert beteghez nyúlni, pedig addig biztos kézzel és sikeresen operált.
            A himlő esete egy szerencsés körülmény, hogy létezik – és szem előtt volt – egy olyan ártalmatlan vírus, mellyel szemben a fennáll a variola-vírus keresztimmunitása. Nincs ez mindig így, sőt, nagyon ritka, így 220 évvel ezelőtt hiába vezették be az első sikeres védőoltást, és takarították le 170 év szívós globális munkájával a bolygóról a feketehimlőt, a XIX. század első felében úgy látszott, hogy ez egy szerencsés kivétel volt, mert más betegségek esetén ezt a sikeres fellépést nem tudták megismételni.  
            Ugyanakkor az 1850-es, 1860-as évekre a biológia – és a mikroszkóp – fejlődése meglehetősen egyértelművé tette, hogy a fertőző betegségeket kórokozó egysejtűek okozzák. Semmelweist még bolondnak bélyegezte professzora, sőt, maga a sejtbiológia atyja, Virchow is az 1850-es évek elején még kétségbe vonta fertőző mikróbák létét, de a tudományos közvélemény 1870-re megváltozott. Az 1880-as, 1890-es években egyre-másra találták meg, azonosították, tenyésztették ki a kórokozó baktériumokat, azon vírusbetegségek esetén is biztosak voltak benne, hogy azt baktérium okozza, ahol az elkövetőt nem találták meg, mondván, csak keresni kell. Pl. a bordatellás lázak vagy a szifilisz kórokozóját is nagyon nehezen találták meg, mert a karcsú, dugóhúzó alakú baktériumokat se megfesteni, se festetlenül meglátni nem egyszerű (ma tipikusan sötét látótérben vizsgáljuk őket). Ez annyira ab ovónak vették, hogy a Haemophyllus imfulenzae baci a mai napig hirdeti a nevében, hogy Pfeiffer doktor őt nyilvánította az influenza kórokozójának (merthogy meglehetősen közönségesen ott lakik a takonyban, és nem meglepő módon kitenyészthető az orrváladékból, itt utalnék arra a hivatalos véleményre, hogy „akinek az orrából a PCR-teszt kimutatja a koronavírust, az koronavírus-fertőzésben halt meg” elv mennyire fényesen bukott meg száz éve is). Kb. mindenki tudja, hogy a közegészségügy leghívebb fejlesztője, a XIX. századi mikrobiológiai kutatások vezéralakja a jó öreg Pasteur volt (á, mán’ megin’ egy köcsög francia...)
            Louise Pasteur nevét általában a pasztőrözéssel és a veszettség elleni védőoltással kötik össze, (csendben jegyzem meg, hogy mindkét módszert mai formájában egy-egy hazánkfia, Pleisz Móric és Hőgyes Endre alakította ki, bár az alapötlet valóban Pasteuré volt) de Pasteur első tudományos sikerei a szőlő növényvédelme és a selyemhernyó betegségének kivédése (a lyoni selyemgyárosok aranyszobrot állítottak neki) mellett az antrax, azaz a lépfene elleni védőoltás létrehozása volt. Bin Laden bácsi nagy bánatára az első, valóban tudományos igénnyel, tudományosa alapon kidolgozott védőoltás ugyanis ez volt.
            Pasteur – aki nem orvos, hanem vegyész volt - meglehetősen egyszerűen járt el: kitenyésztette a lépfenebaktériumot, megállapította annak spórás alakjainak elképesztő, már-már Elie Wieselt megszégyenítő túlélőképességét, valamint azt, hogy a vegetatív alak miatt viszont viszonylag könnyen elpusztíthatóak. Mivel alapvetően egy igénytelen baktériumról van szó, könnyen tudta tömegesen tenyészteni, manuálisan leválogatni a baktériumtömeget, nyakon önteni fenollal a kis rohadékokat, majd az így kapott döglött baktériumok szuszpenzióját felhasználni oltásra.
            Pasteurt nem lehet felelőtlen emberkísérletekkel vádolni, merthogy ő valódi birkákon, nem Fidesz-szavazókon kísérletezett. A birkanyájakban hatalmas pusztítást végzett közép-Franciaországban a XIX. század második felétől a fellépett lépfene, főleg azért, mert az 1870-es porosz-francia háború miatt nagyon sok lábasjószágot szükséglegelőre tereltek, olyanokra, melyek „elátkozottak” voltak, azaz ott lépfenespórák szunnyadtak (ajánlott: cikksorozat I. rész: a háború és a járványok kapcsolata, II/1-2 rész: a vegetáriánus-hadművelet). Így a parasztgazdák Elon Musk tesláját is lehazudták az égből a neves professzornak, hogy segítsen rajtuk. 
Zoom
Pasteur Edelfeld 1875-ös festményén.  
            Pasteur 1878-tól kezdte a lépfenét megrendszabályozni. Először elpusztított baktériumszuszpenziót adott be, ezzel is elért eredményt – ma már tudjuk, hogy baktériumok tokanyaga erős antigén - de a hatás nem volt biztos, alig 30%-os védettségi arányt ért el. 1881 májusában először oltott legyengített, rosszul szaporodó baktériumokkal: 25 birkát oltott, 25 kontrollállattal együtt, majd kihajtották őket az antraxos legelőre. Szent Iván napjára a 25 oltott állat maradt életben, a 25 nem oltott mind elpusztult. Készülhetett az újabb aranyszobor.
            Emberi oltást azonban ebből az öreg Lajos nem fejlesztett. Akkoriban erre igény nem volt. Utolsó, talán legismertebb alkotása azonban a veszettség legyőzése volt – erre alapította párizsi Pasteur-intézetet. A veszettség, ha kialakul, 100%-ban halálos (igazoltan egyetlen ember élte túl, egy texasi lány). A kórokozót nem tudta megtalálni – ma már tudjuk, nem is tudhatta, hiszen vírus - de arra rájött, hogy nemcsak a veszett kutya nyála, hanem az agypépje is átviszi a fertőzést. Formalinnal és fenollal tartósított és inaktivált gerincagypép-szuszpenziót, és ezzel próbált kutyákat immunissá tenni veszettség ellen. Rájött arra, mint a lépfene esetén is, meg amire azóta még sokan rájöttek, hogy az elölt kórokozó koránt sem olyan hatékony immunológiailag, mint a legyengített élő – olyan tömeg kellene belőle, amelyet nem tudtak akkoriban egyéb immunaktív anyagok, fehérjék nélkül előállítani -   az a vakcinamennyiség, amely a szükséges mennyiségű elölt kórokozót tartalmazta volna, annyi idegen fehérje bevitelével járt együtt, amely halálos lázrohamot, sokkot okozott volna – ezért oltássorozatokat készített, egyre növekvő dózisokkal. Kísérleteit még nem fejezte be, de már kb. 90%-ban tudta a megfelelő kutyaadagolást, mikor egy 9 éves kisfiút vittek hozzá, akit két napja mart meg egy veszett kutya. Pasteurnak ebben az esetben nem kellett lelkiismereti választás elé állnia, nem egy 0,5%-os halálozási arányszámú SARS-CoV-2-ről beszélünk, hogy az oltási kockázat így meg úgy - a srácnak annyi esélye sem volt, mint sánta sünnek a hatsávos autópályán. Ha nem oltja, 100%, hogy 30 napon belül vége. Nekiállt, és mivel a fiú testsúlya nem tért el lényegesen a kísérleti nagykutyákétól, egy 35 kg-os kutyaadagolást adott be neki: teljes sikerrel, a fiúnál nem alakult ki a veszettség. A siker gyorsan terjedt, tanítványa (és a párizsi intézet élén utódja) Mecsnyikov 1886-ban Odesszában, 1895-ben Hőgyes Endre Budapesten is létrehozta a Pasteur-intézetet. Hogy ez mennyire sikeres volt: 1907-ig a budapesti Pasteurben egészen pontosan 32 316 beteget oltottak be, ezek közül 108 halt meg egy olyan betegségben, amely azelőtt nem hagyott túlélőt. 99,7%-os eredmény. Ma persze reggeltől estig azzal lenne tele a sajtó, hogy a mocskos oltásmészáros „megölt több mint száz embert”… Talán mondanom sem kell, hogy a kutyák aktív veszettség elleni oltásában Magyarország mindenkit megelőzött. A kutyák másik nagy betegsége, az elveszettség ellen is feltaláltak már szert, póráznak hívják, csak hiányosan alkalmazzák, az a gond...
            Pasteur felfedezései és tevékenysége során nagyjából bizonyítást nyert. Annak ellenére, hogy még az ő korában is alig-alig tudtak valamit az immunrendszerről, az immunológiai molekuláris biológiai, biokémiai háttere pedig teljességgel ismeretlen volt, de igazság szerint csak az 1970-es évektől kezdték felderíteni, és mivel a magyar középiskolai oktatás kb. 60-70 év késéssel követi a tudomány színvonalát, ma sem tanítják ezen a fokon. Felfedezései indították el az aktív immunizálás gyakorlatát, és dolgozták ki egyre-másra a védőoltásokat. Készült toxinoltás diftéria ellen – kevéssé hatékony oltás – a rosszul immunizáló, a vérbe alig-alig vagy egyáltalán nem behatoló bélbaktériumok ellen – melyek csak pár hónapos védettséget tudtak adni, de amihez fogott az orvostudomány, ahhoz, nagyon kevés kivétellel, megalkotta a védőoltást.
Zoom
Diftériás nyelv. Fotó: Nemes Zsuzsanna dr, Pécsi Tudományegyetem 
            Igazság szerint Löffler és Behring nagyjából Pasterurral egy időben már „elbántak” a rettegett torokgyíkkal. Behring rájött, hogy a jodoform nem pusztítja el a diftériabaktériumot, de inaktiválja annak rettenetes toxinját. Gyanították, hogy a betegségért a toxin a felelős, mert a betegből csak a torokváladékból tudták kitenyészteni a baktériumot, a szervekben nem volt jelen, ahogy a vérben sem, de a boncolási eredmények a szív, a máj a vese súlyos elfajulását mutatták. Ez merőben új szempont volt, amely alapján kialakult a fogalmi tár a toxinról és a szervezetben képződő, azt semlegesítő antitoxinokról, amely természetesen nemcsak a toxintermelő baktériumok, hanem a kígyók, skorpiók, anyósok, és egyéb mérges harapású élőlények veszedelmességét is lecsökkentette később. Addig maximum kiszívni próbálták a mérget, vagy amputálták a megmart testrészt. (Mindenki ismeri a viccet a Guyanai dzsungelben járőröző légiósokról, mikor az egyiket pisálás közben pont ott megmarja a surucucu. A társa rádión segítséget kér: parancsnokság, a társamat megmarta a kígyó, mit tegyek? - Ne essen pánikba, katona. Két eshetőség van – Mit mondott? - kérdi a sebesült – Két megoldás van, azt mondta... Az első megoldás: le kell vágni a sérült testrészt - Azt nem!.. - Vétel! Nem egyezik bele! - A másik megoldás, hogy azonnal ki kell szívja a sebét! - Mit mondott? Mi a másik megoldás? - Azt mondta, a másik eshetőség, hogy megdöglesz!) A nyert toxint lovaknak beadva a lóvér antitoxinját, tisztított készítményként adva, meg lehetett menteni a betegeket. Sőt, az is kiderült, hogy ez megelőzésre is használható. 1894-ben Németországban egy 700 fős gyermekmintán tesztelve kiderült, hogyha a szérumot legalább 3 nappal a fertőződés előtt beadták a gyereknek, ha azok meg is betegedtek, de túlélték, a toxin okozta károsodások nem léptek fel. A rettegett torokgyík, melyről Móra Ferenc olyan megrendítő képet fest a Kincskereső kisködmönben, mára szinte teljesen eltűnt Európából, jelentősebb mértékben ma már csak Indiában fordul elő. Míg 1892-ben csak Magyarországon 30 000 eset volt, ma az egész világon évi 10-15 ezer az esetszám. Az oltásellenesség terjedésével azonban akárcsak a kanyaró, úgy a diftéria is meg-megjelenik a nem-oltott gyerekeken. Aki látott már diftériás torkot, az nem kívánja. Hazánkban szerencsére a kombinált di-per-te oltások miatt kb. teljesen megszűnt.
 
Nehéz diónak bizonyult a TBC, a TBC-baktérium felfedezőjének, Robert Kochnak ebbe beletört a bicskája. A „saválló” TBC-baktérium lassan szaporodik, és nagyon ellenálló, immunreakciója pedig renyhe. „Barátjának”, a leprának ma sincs sikeres oltása (de van gyógyszere). Koch és tanítványai is kísérleteztek elölt TBC-baktérium befecskendezésével, de kb. semmire sem mentek vele, egy helyi gyulladáson kívül eredmény nem volt: védettség nem alakult ki. A megoldást erre a problémára a Jenneréhez hasonló módszer, egy másik baktérium hozta el. Albert és Camille Guerin - már megint franciák) kezdtek el kutakodni a mycobaktériumok népes családjában valami ártalmatlan után, aki alkalmas arra, hogy keresztimmunitást alakítsunk ki a TBC-baci felé. 1906-ban találták meg a később róluk elnevezett BCG-baktériumot (bacterium Calmette-Guerin), amely tulajdonképpen egy egyszerű szaprofita, talajlakó, ártalmatlan baci, emberen betegséget nem tud okozni, de viszonylag nagy mennyiségben, tisztán, könnyen tenyészthető, és meglehetően jó immunhatást váltanak ki a TBC ellen is (és mellesleg a lepra ellen is, de az nem éri el a hatékonysági küszöböt). Kísérleteiket megszakította a világháború. A nyomor okozta tüdővész hatására a francia egészségügy 1921-ben tizenkilencre lapot húzott, és a nem igazolt hatású BCG-oltást bevezette: az eredmények igazolták őket. Tömegesen csak a második világháború után kezdték világszerte alkalmazni, Magyarországon 1954 óta kötelező, és segítségével a TBC-megbetegedések számát az az előtti 1%-a alá sikerült szorítani. A BCG-oltásnak különös figyelmet adott a koronavírus-járvány is, mert a járvány kezdeti felfutási szakaszában több immunológus felvetette, hogy bizonyos fokú védelmet ad a covid ellen is, és talán ez is szerepet játszik abban, hogy az 1954 előtt született, nem oltott idősek súlyosabban betegednek meg. A BCG általában véve stimulálja az immunrendszert, és hatása hosszan tartó, de végül is objektív vizsgálatokkal nem tudták egyértelműen igazolni, hogy segítene a koronavírus elleni védekezésben, ezért inkább elengedték ezt a témát. Is.
            Az, hogy a legyengített (ha beszerezhető) vírus (kórokozó) hatékonyabb az elöltnél immunizálásra, a legékesebben talán a járványos gyermekbénulás története mutatta meg. Szóltunk már róla: régen, mikor még jellemzően meglehetősen piszkosan éltek az emberek, a legtöbb gyermek átfertőződött egyéves kora előtt ezzel a vírussal, és ekkor még nem okoz különösebb idegrendszeri ártalmakat. De a 3 és 15 év között kapott fertőzés bénulásokat (paralízist) vagy halált is okozhat, az idegrendszer károsodásai miatt. Természetesen felnőttkorban is, de azért a felnőttkori fertőzés ritka. Ugyan a lakosság 80%-a tünetmentesen esik át a fertőzésen, de a maradék megbetegedő emberek körében sokan megbénulnak, meghalnak, bár e megbetegedettek nagyobb része is többé-kevésbé tünetmentesen gyógyul. A XIX. század második felétől az ősidők óta ismert, de nem elterjedt betegség rohamosan terjedt Európában és Észak-Amerikában, paradox módon a közegészségügyi helyzet feljavulásával: nem fertőződtek meg a csecsemők. A gyermekparalízis járványszerű terjedésére először Svédországban figyeltek fel 1881-ben. Heine még nem írt le halálos esetet, de a svéd Medin, a stockholmi egyetem tanára már igen (légzésbénulás miatt, akkoriban még nem volt gépi lélegeztetés, ahogy svéd Ahmed se), róluk írták le ezt Heine-Medin-kórnak. Magyarországon 1911-ben már 400 megbetegedést okozott, harminc halottal, 1927 óta bejelentésköteles betegség. Az USA-ban az 1916-os járványban már 6000 gyerek halt meg! Az 1921-es járvány alatt a már nem éppen gyermek (felnőttek megbetegedése ritka) Franklin D. Roosevelt is megkapta a betegséget, de sajnos, nem halt bele. Viszont – érthető módon – Roosevelt később, már elnökként pénzt és energiát nem sajnált a betegség gyógyításának vagy megelőzésének kutatására. A sok pénz és a sok akarat ritkán nem terem eredményt, bár ez esetben az út meglehetősen rögös volt. Először különböző edző sókkal, pl. cink-kloriddal kezelték a nyálkahártyát, hogy csökkentsék a cseppfertőzés veszélyét (a hülyék, ahelyett, hogy a víz alatt is maszkot hordtak volna inkább…). Az oltásfejlesztés szép klasszikus példája annak, hogy a Jenner-féle nagy ötletek jók voltak egynek, de igazi siker csak komoly, összefogott, hosszadalmas és részletes munka árán érhető el. Nyolc egyetem és több száz tudós dolgozott a kérdésen. Izolálták és megvizsgálták a vírust (kiderült, hogy az egyik legkisebb vírus, csak 27 millimikron az egész, térfogata pl. a SARS-CoV-2 1%-át se éri el). Vizsgálták az ellenálló képességét, hogy jut a szervezetbe, mely szövetekben tenyésztik – az 1920-as években még a nukleinsavak szerepét se ismerték, nemhogy az örökítőanyagát vizsgálni tudták volna – kiderült, hogy cseppfertőzéssel terjedőnek vélt vírus főleg vízzel, tápcsatornán át terjed, és onnan jut a szervezetbe. A vírus ellenállása jelentősnek mutatkozott a fertőtlenítőszerekkel szemben, a 0,5%-os fenolt speciel kiröhögi, de a hővel elpusztítható. Ellenálló képességére jellemző volt, hogy járvány után több hónappal kimutatható volt szennyvízből, nem félkamu-megbízhatatlan PCR-teszt útján, hanem hogy tételesen ki... lehet... tenyészteni belőle! Nem bírja viszont a napfényt, és antigénsajátosságai alapján három csoportra tudták osztani. A három vírus kórképében gyakorlatilag nem különbözik, de kiterjedt járványokat szinte mindig az I. típus okoz. Igazi fordulatot az öreg háborús bűnös minden kutatói igyekezet ellenére nem tudott elérni, a vírust szövettenyészetben csak 1949-ben tudták az amerikaiak kitenyészteni (hivatalosan Enders, Robbins és Weller, meg is kapták a Nobel-csontot, de természetesen importált német biológusok segítségével, ahogy a hidegháborúban a rakétatechnika, a nukleáris és a vegyi fegyverek fejlesztését mindkét oldalon Hitler tudósai végezték, akiket Amerikában professzori fizetéssel, villával, Cadillac-kel, a másik oldalon pedig a Gulágon tett rövid, de tartalmas munkalátogatásokkal győzték meg arról, hogy együtt szeretnének működni korábbi ellenségeikkel). Megfigyelték: a poliovírus nem az idegszövetben szaporodik, miután orálisan bejutott és a belekből betört a véráramba, onnan kerül az agy hátsó részébe, és a gerincvelőbe, ahol elroncsolja a mellső szarvi mozgató neuronokat. J. E. Salk készített először oltóanyagot a nyert vírustenyészetből, a pittsburghi egyetemen, ezt vakcinát róla nevezték el. Nem volt éppen bonyolult: szövettenyésztés, centrifuga, majd formaldehides elölés. Nemcsak bonyolult, tökéletes se volt: csak rövid ideig tartó és nem 100%-os védettséget tudott nyújtani. Hiába fecskendezték be, az apró vírussal előbb végeztek a falósejtek, minthogy az immunsejtek „megtanulták” volna őket. A Salk-oltás mégis sikeresnek volt nevezhető, de súlyos mellékhatásai voltak, az oltottak 3%-ánál alakultak ki szövődmények – ma ez elfogadhatatlan arány lenne.
            A megoldást a gyengített vírus hozta, szövetkultúrákban passzálással egyre nyomorultabb, nehezebben szaporodó vírusokat tenyésztettek ki (pont fordítva, mint mikor biológiai fegyverhez válogattak). A cuccot Albert Bruce Sabin nevéhez kötik, és ő jött rá arra, hogy mivel ez egy bélben szaporodó vírus, oltani sem kell, a „Sabin-cseppek” szájon át bevehetőek (a rómaiaknál még a szabin nők vették be…). Érdekes mellékhatás: a „beoltottak” nemcsak immunissá váltak, hanem telefosták a szennyvizet gyengített kórokozóval, és a lakosság nem oltott részét is részben immunizálták (persze, ez a hatás rövid ideig tart, hiszen a gyengített vírus nem „versenyképes” a „vad” törzsekkel, így hamarosan kihalna természetes körülmények között). Sabin orosz (pontosabban oroszországi zsidó, egészen pontosan Bialistokban született, tehát a mai Lengyelország területén) származásúként politika ide vagy oda, de átadta az oltóanyagot a Szovjetuniónak is, és egyébként szemben a „gyógyszeripari lobbival”, nem szabadalmaztatta, bár milliárdos lehetett volna belőle, nem érdekelte a pénz (már nem is vagyok benne biztos, hogy etnikumát helyesen mértem fel…), úgy volt vele, hogy jól fizetett orvoskutatóként jólétben él, minden megvan, minek az a zsák pénz, amivel úgyse tud mit kezdeni? (Megjegyzés, nem tartozik ide: komoly szociológiai kutatások bizonyítják, hogy hosszú távon 15 ezer dollár/hó jövedelem felett sem az ember életminősége, se boldogsága, se egészségi állapota már nem nő. Ennél több pénzre fejenként szükségük nincs. Mindenki gondolkozzon el azon, hogy ő személy szerint igényelne-e családjának kb. ötmillió/hónap/fő feletti jövedelmet, HOSSZÚTÁVON ekkora jövedelmet értelmesen el tudna-e költeni. Én biztosan nem. Ha valakinek már van három jachtja, minek negyedik?).
Zoom
Albert Sabin doktor vakcináját szájon át lehetett beadni a gyerekeknek. Megszámlálhatatlan életet mentett meg, nagyon sok embert óvott meg a gyötrelmes haláltól vagy a még gyötrelmesebb béna élettől, mégsem gazdagodott meg a találmányából, mert nem is akart. Jellemző, hogy hasonlóan Planckhoz, Eötvös Lorándhoz, Teslához vagy Lisa Meitnerhez, a Nobel-díjat sem kapta meg.
Sabin 1950-re már kész volt oltóanyagával, csak a szerológia és az emberes ellenőrzések megtörténte után 1954-től kerülhetett sor a gyerekeken kipróbálásra: sikerrel. Hasonló, intravénás vakcinát készített Herald Cox csapata is, de ez az oltási betegség magas aránya – 1: 10 000 – miatt nem került alkalmazásra. Ismétlem: tízezerből egy. Nem halál megbetegedés. Miközben 1949-ben százezer gyerek halt meg Heine-Medin-kórban.
            A Szovjetunióban 1958-tól tömegesen kezdték el alkalmazni, pár hónap alatt 10 millió (!!!) adagot adtak be, és kb. másfél év alatt gyakorlatilag felszámolták a gyermekbénulást. Megjegyzendő, hogy az első csatlósállam, akit az oroszok elláttak oltóanyaggal, Magyarország volt, ez is része volt a Kádár-rendszer konszolidációjának, a vezetés legitimációjának növeléséhez, és sajnos, volt is hozzá járványalap: 1957-ben 2334 megbetegedés mellett 143 gyerek halt meg. Ekkor a Salk-vakcinát már használták Magyarországon is, mégis, 1959-ben újabb 1900 megbetegedést írtak le. 1959-ben megkezdték a Sabin-oltás használatát, és 1962-re gyakorlatilag eltűnt Magyarországon is a gyermekbénulás: 1961 és 1971 között összesen 38 megbetegedést írtak le, és ebből egy se volt halálos. Az oltás óriási siker volt, megjegyzendő, ma már nem fogadnák el a szövődményszámot: 1971-ig Magyarországon mintegy két tucat eset fordult elő (de egy gyerek se halt meg). Azaz, az oltástól tíz év alatt annyi gyerek betegedett meg, amennyihez képest előtte évente százszor annyi.
            Ma már ott tart a világ, hogy a járványos gyermekbénulás 2015 óta a felszámolás szélén áll, úgy néz ki, ez a betegség lesz a második, a himlő után, amit sikerült teljesen eliminálni a bolygón. Afrika és India 100-150 év késésben van a fehér emberhez képest a közegészségügyben, náluk akkor kezdett terjedni, mikor már rendelkezésre állt a sikeres oltás, így nem csodálható, hogy ma már csak néhány góca van a fertőzésnek, főleg India, Pakisztán, Szudán és Etiópia területén. Valószínű, hogyha nem jön a koronavírus, és a WHO oltási programjai lefutottak volna (a WHO elnöke otthon se tud rendet tartani...), 2020 tavaszán eltűnt volna végleg a betegség, ma meg, Etiópiában megint háború van, ott is olyanforma a nép (és ez a legősibb, valóban civilizációs állam Afrikában…) hogyha egy pillanatig nem éhezik, azonnal Kalasnyikovot ragad, és irtani kezdi egymást, ezt egyébként helyesen teszik. De majdnem biztosra vehetjük, hogy ezt is sikerül előbb-utóbb befejezni.
Zoom
Himlő elleni tömeges oltás oltópisztoly és hagyományos vakcina alkalmazásával Nyugat-Afrikában a hetvenes években. Forrás: J. Miller /Pixnio.com
            Az oltóanyag-készítés és -használat már 1920 és 1940 között bebizonyította rendkívüli hatékonyságát és kiváló alkalmazhatóságát a fertőző betegségek ellen, de az igazán lendületes vakcinizáció 1960 után kezdődött, mikor a biotech gyógyszergyártás, így az oltóanyaggyártás is ipari méreteket öltött, még ha a mai szemmel meglehetősen kezdetleges módszerekkel is. (Pl. vírustenyésztés csirkeembrióban, mikor a gödöllői oltóanyaggyár több tojást fogyasztott, mint egy megyei jogú város...) Természetesen az oltóanyagoknak is van korlátjuk, sok betegségre ma sincs hatékony oltóanyag – leginkább az afrikai sertéspestis és az ebola követelné – és az egyes oltóanyagok hatékonysága sem mindig kielégítő, ennek talán legeklatánsabb példája a valamennyiünk által tapasztalt blama, a szezonális influenza elleni oltások meglehetős gyengesége, egyébként azok se annyira rosszak, mint a közvélekedés tartja, és az oltás után magára semmit se vigyázó jóember, ahogy összeszedi a közönséges náthát… vagy a közönséges koronavírust (pl. a HKU-220 Cov-ot).
            1960 után tömegessé vált oltóanyag-termelés miatt nemcsak a fejlett világban bővítették folyamatosan a kötelező és alkalmazott oltások körét – csökkentve ezzel a fiatalkori, elkerülhető halálesetek számát – hanem megindult a tömeges vakcinázás a harmadik világban, amely – hangsúlyozni kell, nem egyedül, hanem az un. „zöld forradalom”, a mezőgazdasági termésátlagokat felemelő mezőgazdasági gépesítés-műtrágyázás-növényvédelem-talajkezelés elterjedésével együtt – elképesztő mértékben elősegítette a népességrobbanást, melynek következtében a világ lakossága 1950 és 2015 között háromszorosára, durván 2,7 milliárdról 8 milliárd körülire nőtt, úgy, hogy ennek a növekedésnek a 95%-a Európán, Észak-Amerikán és Ausztrálián kívüli, nem fejlett világban realizálódott.
            Ami pedig a biotechnológiai forradalom, az 1980-as évek óta történt, az már megint egy másik történet…
Muszáj azért még hozzátenni:
            Papp Imre Napkirály-életrajzában leírta: a XVII. század közepén az európai átlagélettartam 30-34 év volt. Tíz gyermekből három-négy meghalt ötéves kora előtt, további 3-4 nem élte meg a huszadik életévét, és csak egy ember élte meg a tízből a mai átlagélettartamot. Ennek fő okai – a háborúk és éghajlatkilengések (lásd I. rész) okozta éhínség mellett a járványok, a magas csecsemőhalálozás oka szinte kivétel nélkül az alultápláltság, a rossz táplálkozási viszonyok és a hasmenéses megbetegedések voltak. Európa átlagélettartama az 1500-as évekre jellemző 32-34 évről viszonylag fokozatosan, egyenletesen növekedett a 2000-es évekre 77-84 évre. Igen, itt is volt egy viszonylag gyors növekedési fázis 1880 és 1940 között – és ekkor Európában is jelentősen nőtt a népesség, két világháború és a spanyolnátha ellenére – de összességében a társadalom, a gazdaság, a technikai szint, a népesség egy többé-kevésbé kiegyensúlyozott, nagyjából folyamatos (persze, válságokkal megszakított…) és ami nagyon lényeges, belülről gerjesztett, nem külső hatás okozta fejlődésen ment keresztül… amely így is sok szempontból túl gyors és elsietett volt. Európa 600 éven át formálódott – míg elérte mai állapotát, azaz, hogy jódolgában és jólétében meghülyült. A harmadik világ, azaz az arab világ, India, Indokína, Kína, Indonézia, Latin-Amerika, de mindenek előtt és leginkább Fekete-Afrika ettől teljesen eltérő történelmi pályát járt be. Népeit az európai hódítás – részben járványos betegségek révén – letörte, népességét csökkentette, hagyományos társadalmi rendszerüket, kultúrájukat, szokásaikat szétzúzta. A liberálkapitalizus természetesen Európában is lerombolta a szakrális társadalmat, de ezt néhány kivétellel (pl. a paraszti társadalom felszámolása a kommunizmus által Kelet-Európában) viszonylag lassan és lépésenként tette. Afrika 1880 és 1950 között a kőkorból lépett át az atomkorba, persze, nem az átlagafrikai fejében. A harmadik világban a körülmények, a társadalom változási sebessége összehasonlíthatatlanul gyorsabb volt, mint a fejlett világban, és mindez egy zártabb, fejletlenebb és alacsonyabb átlagos intelligenciájú népességet ért. Mégis, milyen következményekre lehet ezek után számítani?
            Ahhoz, hogy az átlagos élettartamot 35-ről 65 évre emeljük, nem kell sok minden. Az alapvető élelmezésen és a háborúzás háttérbe szorítása mellett ez néhány nagyon egyszerű és olcsó gyógyszer alkalmazását, valamennyire tiszta ivóvizet, alapszintű oktatást, pár technikai eszközt, híradástechnikát, alig néhány orvost és az egyszerű műtétek elvégzésére és a nem túl komplikált baleseti sérülések kezelésére alkalmas ambuláns és kórházi férőhelyet, valamint oltást és kígyóellenmérget igényel mindössze. Egy lakosra számítva ezek nagyjából néhány dollárból megvalósítható dolgok. Ezeket nem manapság, hanem már az 1960-as években a legtöbb afrikai ország biztosítani tudta, ha önerőből nem is, de a fejlett világ csuklómozdulatnyi segítségével. Csak a négereknek szerszámot is adni kellett volna, nemcsak Kalasnyikovot, mármint képletesen. Az igazán nagy költség az, mikor a 65 éves átlagélettartamot 85 évre akarjuk emelni: az már fejlett, drága egészségügyet igényel.
            A harmadik világban azonban a 35-ről alig 30 év alatt (nagyjából 1955 és 1985 között) 65 évre növő átlagos élettartam is borzalmas következményekkel járt, az adott országokra is, meg globálisan is, az erőforrások kihasználhatóságát tekintve. Ugyanis ilyen rövid idő alatt nem változtak meg a szokások, a társadalom, nem alakult ki az általános társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer (ahol megjelenik a garantált állami nyugdíj, a termékenységi ráta meredeken csökken), a növekvő átlagélettartam és a nagy mértékebn lecsökkenő csecsemőhalálozás mellett nem csökken (olyan sebességgel) a termékenység, az eredmény: népességrobbanás, föld-, és vízhiány, káosz, migráció, természetrombolás és háború, na meg, ahol csak van, hatalmas hangerejű Allah akbár, mert azt olcsón lehet adni a fiataloknak, megélhetést és munkalehetőséget meg nem.
            Európa, ma már világosan látszik, elképesztő hibát követett el, mikor a gyarmati rablás után nem vonult ki Afrikából, illetve a harmadik világból, hanem megpróbált beavatkozni és „civilizálni”, amellyel beavatkozott (sokadszor…) ezen országok népének, társadalmának természetes fejlődésébe, és ezzel csak bajt idézett elő. Így vált az oltás is a bajok egyik fő forrásává, mert az elérhető, olcsó, a nyugati gyógyszergyárak által tömegesen szállított, szállítható oltóanyagok megjelenése ösztönzőleg hatott a népesség robbanásszerű növekedésére. Egy fecskendőnyi húsz centbe kerülő oltóanyaggal meg lehet menteni egy életet. …de mire? Mire menti meg, ha étel, munka, föld, megélhetés, oktatás nem jut neki, mert az már nem húsz centbe kerül? 
            Az oltások, ez közhelyszerű, saját sikerük áldozatai. A brutális járványos betegségeket, a tömeges járványokat, és a sporodikus, de annál veszedelmesebb egyedi fertőző betegségeket (pl. a tetanusz, a brucella, a meningococcus okozta járványos agyhártyagyulladás vagy a veszettség) az oltások alkalmazása 1900 és 2000 között nemhogy megtizedelte, de megszázadolta. Míg a becslések szerint a XIX. században világszerte a lakosság 35-40%-a fertőző betegségben hunyt el (a többség ebben az évszázadban TBC-ben, kolerában, maláriában, sárgalázban, tífuszban, himlőben, pestisben, leprában, kb. ebben a sorrenden), addig a fejlett világban 2000-re ez az arány 0,5% alá csökkent, és ennek is jelentős része AIDS. (No, 2020-21-ben nyilván kicsit más a statisztika…). A súlyos járványos betegségek csaknem eltűntek, és velük együtt eltűnt a tőlük való félelem. Ezt a rettegést igyekezett az elmúlt egy évben a média reaktiválni, építve a beépített, ősi félelmekre, reflexekre – tegyük hozzá, a lakosság igen jelentős százalékánál – eredményesen. A mai ember, bár kapott egy kis ízelítőt belőle (inkább a virtuális térben, mint a valóságban), de nagyjából elképzelni sem tudja azt, ahogy és amiképpen eleink éltek, e téren is. Ma már – és már 60-70 éve – nem az az alaphelyzet, hogy valaki belehaljon egy fertőzésbe, az a normális, hogyha megfertőződik, kezelést (antibiotikumokat, szintetikus antibakteriális, antivirális szereket, antitoxinokat) kap, és utána szépen hazamegy. 1950-ben az volt az újsághír, ha valaki túlélte a kialakult tetanuszt. Ma az, ha valaki belehal. Ahogy Hofi fogalmazta meg: „Levegő után mikor kapkodsz? Ha nincs. Egyébként csak szívod.” Ezért nem tartja az átlagember az oltást nélkülözhetetlennek, mert arányaiban nincs összehasonlítási alapja.
100 évvel ezelőtt egy parasztember minden szerszámának, eszközének, élete minden részének tudta a felépítését, ismerte anyagát, tudta, hogy az honnan származik, mire való, ezek legalább 80%-át jól-rosszul maga is elő tudta állítani, képes volt megjavítani, életmódja hulladékot nem termelt, olyan, hogy szemét, a törött cserépen kívül nem létezett (de azt is megdrótozta a drótos tót). Kb. két dolgot nem értett, a gyufát és a petróleumot, ezért egy dologtól félt Isten büntetésén kívül: a tűztől. A saját világában az ilyen ember tudott tájékozódni, akkor is, ha mai logika szerint műveletlennek, világot nem látottnak gondoljuk.
Ma egy átlagember csupa-csupa olyan dologgal van körülvéve, a nálánál okosabb telefonjától kezdve az autóján át a robotporszívójáig, amelynek a működését se érti, még elméleti alapjaiban sem, és kb. nem is érdekli különösebben. Nemhogy előállítani nem tudja, de megjavítani sem, megveszi, fogyasztja, majd eldobja. Míg a technika hétmérföldes sebességgel haladt előre, az átlagember önállósága hasonló sebességgel fejlődött vissza. Mondhatnám, hogy ma egy átlagember, ha adnának neki egy kést, egy éket, egy baltát, meg pár támasztótéglát, néhány vödröt, teknőt és rongyot, hogy bontson fel egy disznót, örülhetünk, ha nem magát szúrja le, de maradjunk annyiban, hogy az átlagembernek, ha kezébe nyomnak egy előrecsomagolt élelmiszert vagy egy tisztítószert a boltban, hogy olvasd fel a címkéjén az összetevőit, és mondd meg, hogy mi micsoda, nagyobb zavarban lenne, mint Ádám anyák napján. Ez a változás túl gyors volt (még itt is, nem csak Afrikában), korunk egy átmeneti kor, annak minden nyűgjével-bajával és társadalmi instabilitásával. Ezt látjuk, ezt tapasztaljuk, és ehhez a frusztrált, önmagából kifordult, egyszerre hiszékeny és hitetlen, cinikus és kapzsi világhoz szabja mondanivalóját és szemérmetlen manipulációs eszközeit a politikus, a média, a multinacionális zsebtömködő és tulajdonképpen mindenki. A jó szándékú ember is sokszor nem tudja, kinek és mit higgyen el. Nehezen tájékozódik, de ha értelmesebb egy kabátgombnál, akkor azt szem előtt tartja, hogy rendszerint manipulálni akarják, bármerre néz, tehát senkiben és semmiben nem bízik.  
 Amit pedig az ember nem ismer, arra mentalitása szerint háromféleképpen reagálhat: ha intelligens, meg akarja ismerni, tanulni és érteni. Ha nem az, akkor ősi félelmei alapján retteg tőle. Ha pedig nemcsak buta, de bunkó és erőszakos is, akkor dührohamot kap.
Vérnyúl
(A szerző olvasónk.)
Irodalom:
Kempler Kurt: A gyógyszerek története, Gondolat, 1984
Fodor Ferenc – Vedres István: A közegészségtan és járványtan alapjai, Medicina, 1975
Alföldy Zoltán – Ivánovics György – Rauss Károly: orvosi mikrobiológia és immunitástan, Medicina, 1969
Balázs Lóránt: A kémia története, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996
Pál Tibor: Az orvosi mikrobiológia tankönyve, Medicina, 2020
Mészner Zsófia: A felnőttkori védőoltások kézikönyve, Medicina, 2015



Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2021 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready