Katonai fellépés esetén kiterjedt konfrontációval kell számolnia, gyakorlatilag rövid időn belül szembekerülhet a világ összes többi nagyhatalmával, akiknek nukleáris elrettentő ereje határt szab a konfliktusok mértéktelen eszkalációjának. Visszaszorítani esetleg lehet őket (Kína, Oroszország), de az apokaliptikus pusztulás lehetősége miatt legyőzni nem. Emiatt is vitatom azokat a véleményeket, amelyek az amerikai haderő korlátlan lehetőségeit hangoztatják.

Ez nem haditechnikai csecsebecsék és kommandós kiképzés kérdése, hanem stratégiai szükségszerűség.

A másik, ami miatt ezt vitatom, az, hogy, bár az eddigi konfliktusokban az amerikaiak igen korlátozott erőkkel is eredményt tudtak elérni, de mindezt komolytalan ellenfelek ellen.

Egészen más lenne a helyzet magas technikai színvonalon álló tömeghadsereg(ek) elleni konfliktusban. Amikor nem néhány tízezer, hanem több millió katonát kellene az anyaországtól sok ezer kilométer távolságban (itt most egyértelműen egy közép-keleti konfrontációról van szó) bevetni és százmillió tonnás nagyságrendben kellene utánpótlást szállítani ekkora távolságra.

Bár valami hasonlót már megvalósítottak a 2. világháborúban, de most ennél egy nagyságrenddel nagyobb műveletre lenne szükség, sokkal hatalmasabb ellenfelek ellen. Olyan ellenfelek ellen, akik maguk is képesek elektronikus és műholdháborúra, milliószámra rendelkeznek harci eszközökkel, és embertartalékaik szinte kimeríthetetlenek. És még egyszer hangsúlyozva, hogy siker esetén is a teljes győzelem reménye nélkül. Nyugati siker esetén is le kellene állni, önmérsékletet kellene tanúsítani, el kellene fogadni a korlátozott, és valószínűleg ideiglenes eredményeket. Ennek így sok értelme nem lenne, még akkor sem, ha egyébként bírnák erőforrásokkal egy ideig. Nem érné meg a hatalmas áldozatot.

Magyarán szólva, ha egy esetleges (közel-)közép-keleti konfliktusban az ázsiai nagyhatalmak felvennék a kesztyűt, nem folytatnák tovább óvatos politikájukat, és a nyílt ellenállást választanák, akkor valószínűleg az amerikai főcsendőrnek vissza kellene vonulnia.

Egy ilyen óriási konfliktust nem lehetne felvállalni azért a csekélyke győzelmi eredményért, ami néhány letarolt sivatagi ország birtoklását jelentené, pár ezer használhatatlanná tett olajkúttal. És mindezt több milliós saját veszteséggel, valamint egy megrokkant hadigazdasággal.

Egy ilyen tömegháború nem a drónok elegáns lövöldözős játéka lenne, és mit sem számítanának az anyahajókról indított cirkáló rakéták. Itt a kontinens méretű lövészárok-világ térne vissza a mai kor technikai színvonalán. Ha egyáltalán meg tudnák akadályozni a világméretű eszkalálódást. Mert arra sincs garancia.

Irán megtámadása nagyon megrezegtetné ezt a lécet. Kína energiahelyzete Irán és a Közel-Kelet kiesésével ugyanis nagyon válságosra fordulna. Irán magára hagyása esetén az USA közvetlen befolyást gyakorolhatna a már kínai dominanciájú belső és dél-ázsiai területekre. Összességében tehát Kína és India egész erőforrásrendszere, egész újgazdag életmódja és életminősége súlyos veszélybe kerülne. És Oroszország dilemmáiról még nem is beszéltünk. És Pakisztán fenyegetettségéről sem beszéltünk. És az egész iszlám világ lehetséges reakcióiról sem beszéltünk. Egy esetleges meghátrálás az ázsiai hatalmak részéről valószínűleg megmérgezné - a még csak bimbózóban levő - sanghaji szövetségi rendszert is. Magas a tét tehát mindkét oldalon.

Ez talán egy kicsit magyarázhatja az irániak hallatlan önbizalmát és harciasságát, hiszen ők is tudják, hogy egy ellenük történő támadás messze túlmutatna egy Perzsa-öböl konfliktusdimenzióin. (Más kérdés, hogy nekik is tudniuk kell, hogy egy ilyen háború után a Hold felszíne egy üdülőkörzet lenne az iráni felföldhöz képest.)

Az egész térség, de főleg Irán a világ nagyhatalmi érdekeinek gyújtópontjába került. És a történelemre kicsit visszatekintve tudjuk, hogy az ilyen nem sok jót jelent. Igazi világháborús puskaporos hordó lett a Perzsa-öböl térsége.

Reméljük, nem fog felrobbanni, bár a nemzetközi politika néhány szélsőséges figurája (például Netanjahu) úgy tesz, mintha ezt nem tudná végiggondolni, vagy nem érdekelnék a következmények.

Ez 2001. szeptember 11. igazi kérdésfelvetése! Ebbe a helyzetbe kormányozta magát az atlanti birodalom ezzel a jeles nappal, és most nem igazán talál megoldást erre a dilemmára. Szüksége lenne erre az egész térségre, de lehetőleg komoly konfliktus nélkül. Lehetőleg presztízs-, ember- és anyagi veszteség nélkül. Csakhogy közben a szomszédban hatalmas, milliárdos népek jöttek lendületes mozgásba, és számukra már elfogadhatatlan egy korlátlan nyugati dominancia a nekik is létfontosságúvá vált terepen.

Lassan kialakulóban van egy ázsiai típusú Monroe-doktrína, amely már nagyon türelmetlenné kezd válni az idegen érdekek állandó elsőbbsége láttán. A Kína és Japán közötti vita során látni lehet, hogy a kínaiakban mekkora elfojtott agresszivitás gyűlt már össze az idők folyamán. Pedig az csak egy tyúkper a Közel- és Közép-Kelet problémáihoz képest.

Fejezzük be az első lehetőséget - és a háború vízióját - taglaló részt azzal, hogy erre, reméljük, nem kerül sor. Reméljük, lesz annyi önmérséklet a nagyhatalmak döntéshozóiban, hogy belátják, hogy ma már egy hagyományos háború is nagyrészt el tudná pusztítani az emberi civilizációt. Mert az igazi szélsőségesek nem a nemzeti mozgalmakban vannak. Az igazi szélsőségesek a pénz birtokában, a hatalom megszállottjaivá lett uzsorások között vannak. Ők robbantották ki a 20. század háborúinak többségét is, és az ő hatalmi mániájuk nem tudja most elfogadni a világ megváltozott realitásait.

Hogy miért olyan döntő térség a nyugati globalisták számára a Közel-Kelet (túl az olajon), azt a második lehetőség taglalása során látni fogjuk, nézzük tehát ezt az alternatívát.

Ha az USA nem lép fel agresszívan, és kivár, akkor azt kockáztatja, hogy elveszít minden ellenőrzést az események felett, és a földgolyón most zajló folyamatok - valljuk be - nem sok jót ígérnek a cionliberális világ számára.

Ugyanis szép szóval a globális hatalom már szinte semmit nem ér el a mai világban. A szabadságról, demokráciáról, békevágyról szóló kinyilatkoztatásaikon a nemzetek kétharmad része már csak mosolyog, ha ugyan nem gyöngyözően kacag. Hogy lehetne komolyan venni például az USA békevágyát, egy olyan országét, amelyik az utóbbi 120 évben száznál is több kisebb-nagyobb háborút vívott?! És ő egyikben sem volt hibás. Mindannyiszor megtámadták a gonosz ellenségek (spanyolok, grenadaiak, vietnamiak, libanoniak, szomáliaiak, németek, magyarok, olaszok, salvadoriak, libiaiak, japánok, marokkóiak, törökök, irakiak, afgánok stb...)

De azért ez a sok antidemokratikus és fasisztoid nemzet rendesen megjárta a gonoszságával. Meghasad a szív, hogy ezek a tudatlan népek nem sejtették, hogy egy milyen jóravaló hatalmas nemzetet is támadtak meg...

(Esküszöm, hogy az oroszok is mind a mai napig meg vannak győződve arról, hogy őket például 1939-ben megtámadta a 4 milliós Finnország. A kollektív idiotizmus, úgy látszik, be tud épülni a nagyhatalmi öntudatba a kis emberek szintjén is.)

De térjünk vissza kis kitérőnkből a mai stratégiai realitások világába, és nézzük, hogy a passzívabb kivárás milyen veszélyeket is hordoz a birodalomra nézve. 

Az atlanti birodalom dominanciája két tényezőn nyugszik: a dolláron, mint kulcsvalután és az amerikai haderőn, a világ csendőrén, jelenleg a Föld legnagyobb pénzügyi forrásaiból finanszírozott, legütőképesebb haderején.

A dolláron alapuló uzsorás pénzügyi rendszer mágnesként szívja el az erőforrások egy részét a világ dollárt használó országaitól, az eladósodottságtól és a multinacionális bank- és termelő tőkétől való függés mértékében. Természetesen a haderő is lényegében a dolláron alapul, tehát igazából egy tényezős a dolog, de a hadsereg jelenti az igazi látható fenyegetést, ezért kell külön megemlíteni. Ha a dollárral valami baj lesz, akkor az amerikai armada is egyik pillanatról a másikra egy nagyságrendet fog veszíteni az erejéből.

De vessünk először egy gyors pillantást a dollárnak az amerikai jólétben és hatalomban betöltött szerepére.

A dollár - mely a 2. világháború után lett a világ első számú és legfontosabb pénzneme, kulcs- vagy tartalék valutája - tetemes hasznot biztosít magánkibocsátója a FED, az amerikai jegybank, de természetesen az amerikai nemzet számára is. Ez a haszon többcsatornás, amiből csak egy-két közérthetőbbet veszünk számba. Természetesen a legegyértelműbb közvetlen haszon az eredeti felhasználás haszna, a kincstár haszna, vagy seniorage, amely abból adódik, hogy a jegybank semmit sem érő papírdarabokat ad valós gazdasági teljesítményekért, árukért, szolgáltatásokért cserébe. Mivel a dollárt a világ országainak jelentős része használja, ezért a cionliberális bankárkaszt és az USA napjainkban is folyamatosan óriási hasznot realizál az egész világból a semmiért, hiszen ők csak papírdarabokat adnak, vagy még azt sem, hiszen a létrehozott pénz 97%-a elektronikus alapú. Hasznot realizálnak a hitelezésükből, amivel az eladósodott országok népeit sanyargatják, kemény kamatokat érvényesítve, pedig ők valójában nem adtak semmit. A világon kihelyezett hitelek többsége dollár alapú, még azok is amelyek nem tűnnek annak, hiszen a helyi bankok finanszírozásának a forrása is nagyrészt amerikai dollárhitel. Az euró létrejötte kicsit módosított ezen a képen, de lényegében a dollár kistestvéréről van szó.

Magyarország idei teljes adósságszolgálata 5.850 milliárd forint (ebből 3100 kamat, és 2.750 milliárd a tőketörlesztés), ami több mint 40%-a a nemzeti jövedelemnek, és 25%-a a bruttó hazai terméknek, a GDP-nek. Gondoljuk meg: az általunk létrehozott új érték 40%-a elmegy adósságra. És hol vannak még a magándevizahitelek törlesztései, a multik profitkivonása, a spekuláció okozta árfolyamveszteségek és egyéb pénzelszívások... Iszonyatos pénzügyi prés ez, amiből remény sincs kiszabadulni, és a hátterében tulajdonképpen semmi értékkel sem bíró pénz áll, melyet a kibocsátó, vagy a valahányadik közvetítő bank sokszor erkölcsi példabeszédek közepette és politikai feltételekhez kötve bocsát a szegény kelet-európai ország rendelkezésére. Akinek tulajdonképpen a saját pénzét kellene használnia, de ezt a jogot a rabságban tartó cionliberális kaszt elvette ezektől a nyomorult népektől a jegybanki függetlenség ordítóan hazug jelszavával.

Szögezzük le nyomatékos hangsúllyal: egyetlen ország sem lehet szabad, amelynek pénzrendszere idegen kezekben van!

És egy ilyen elszívási bohózat mellett a cionliberális bank- és médiaemberek, valamint a kormányzat felelős emberei is pénzügyi piacokról beszélnek és a növekedés lehetőségéről. Meg a növekvő foglalkoztatottságról. Akkor, amikor a valóságban évente közel 200 ezer magyar zuhan a kilátástalan szegénységbe, amikor szinte leállt az ingatlanforgalom az országban, és a háztartások 40%-a késedelmes a közüzemi számlákkal. De hagyjuk a bicskanyitogató indulatokat, és szögezzük le: aki ebben részt vesz, annak a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. (És talán egyszer a nemzet kérdéseire is válaszolnia kell.)

A magyar példa csak arra szolgált, hogy lássuk, milyen nagyságrendű pénzeket is von el a birodalmi központ a legnyomorultabb, legkiszolgáltatottabb perifériákról. 

Visszatérve a kulcsvaluta előnyeinek taglalásához, meg kell említenünk, hogy nyilván hatalmas hasznot hoznak az amerikaiak számára az ilyen belső érték nélküli pénzből alapított külföldi vállalkozások, befektetések profitjai, továbbá az úgynevezett pénzügyi piacokon végrehajtott műveletek nyeresége, különféle pénzügyi szolgáltatások, spekulációk, és sokszor a gátlástalan pénzügyi zsarolás is, aminek mindenféle bonyolult pénzpiaci neveket adnak.

Szögezzük le: ez az egész pénzpiaci bolhacirkusz egy hatalmas másodlagos csalássorozat, melynek során az elsődleges értékteremtő munkajövedelmeket több ciklusban újraelosztják, és ezek során a pénzek egyre inkább a nagy tőketulajdonosokhoz vándorolnak át. Nézzük például a tőzsdéket. A hivatalos szöveg szerint a tőzsde egy olyan intézmény, mely biztosítja a tőke kellő mennyiségét és optimális allokációját a tőzsdére bevezetett cégek között. Ez így könnyfakasztóan szépen hangzik. Csakhogy a valóságban egészen más történik.

A valóságban, a pénzek folyamatosan a kevés információval rendelkező kisbefektetőktől a több információval rendelkező nagy befektetőkhöz áramlanak.

És kit tisztelhetünk általában ezekben a kedves nagy befektetőkben? Igen, véletlenül elsőre eltalálták.

Az igazi, munkaalapú társadalomban ilyen intézmények nem léteznek, nincs rájuk szükség.

Egy azóta szigorúan betiltott bajuszos ember mondta még a múlt század harmincas éveiben azt, hogy a pénznek soha nem szabad elválnia a munka világától, a munkán kell alapulnia, és csak az értékközvetítést szabad szolgálnia. Amennyiben a pénznek másodlagos, harmadlagos és sokadlagos funkciói alakulnak ki, akkortól azonnal a csalás melegágyává válik, és a kifosztást, függésben tartást szolgálja. Az ilyen igazmondó bajuszosokat általában nem szeretik napjainkban. Biztos csak a nyers modoruk miatt...

Ez az egész cionglobalista pénzügyi rendszer tulajdonképpen egy fordított piramisjáték, ahol a kibocsátó nem tudja egy idő után visszavenni az esedékes pénzeket, mert a kamatos kamat irreálissá fokozza az adósságterheket. Az adósságokat elengedni nem lehet, hisz a rendszer ettől felborulna, de akkor is felborul, ha nem teszünk semmit, mert az adósok fizetésképtelenné válnak. Mindenki csapdában van már ebben a rendszerben! És a visszafizetési hullámok minden ciklusban egyre nőnek. Ha például Európa valamilyen csoda folytán túlélné a 2013 tavaszán és nyarán esedékes nagy "visszafizetési szezont", akkor a következő, még nagyobb fogja bedönteni.

Gondolom, ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy micsoda extra jövedelmek csapódtak le az amerikai gazdaságban, amely jövedelmek a világ minden országából folyamatosan érkeztek. Ez a jövedelem olyan mértékűvé vált az idők folyamán, hogy napjainkban az USA, bár a világgazdaság tényleges teljesítményének csak 8%-át hozza létre, valójában a világ összes jövedelmének 23%-át teszi zsebre. Vagyis minden valóságosan megtermelt amerikai dollárhoz a világ gálánsan még kettőt odatesz. Vagy inkább azt mondhatjuk, hogy ennyit elrabolnak tőle a pénzügyi rendszer segítségével. Mi más ez, ha nem élősködés? Putyin orosz elnök volt olyan modortalan, hogy ezt a világ nyilvánossága előtt meg is mondta az amerikaiaknak. Azóta spontán módon mindenféle homályos pénzügyi hátterű, emberjogi és kulturális szervezetek alakultak oroszhonban, melyek elkeseredetten meg akarják dönteni a hatalmát. 

Ha csontvázig lecsupaszítjuk korunk pénzügyi rendszerét, és eltávolítjuk róla az ideológiai fedő és ködösítő rétegeket, és szűkszavúan meg akarjuk határozni a lényegét, akkor azt mondhatjuk, hogy a "pénzügyi piacok", meg "piaci verseny", "demokratikus játékszabályok", és "esélyegyenlőség" elnevezésű szlogenek mögött egy gátlástalan kirabló folyamat húzódik meg.

Ebben a rendszerben a munkaerő, áru és szolgáltatások tulajdonosai, tehát a tulajdonképpeni teljesítményt nyújtók folyamatosan elvesztik jövedelmeik jelentős részét, ami a tőketulajdonosokhoz kerül. Náluk több ciklusban koncentrálódik, majd egy része szépen visszaáramlik a politika megvásárlására, megvesztegetésére.

Érdekes módon a közgazdasági iskolákban a pénz megvesztegetési funkcióját nem tárgyalják, pedig ez az egyik legfontosabb funkciója a 21. században.

Napjaink hivatalos szóhasználata pedánsan a kor retusálási, ködösítési igényeihez van csiszolva. Amikor kedvezőtlen pénzpiaci folyamatoknak titulálnak olyan cselekményeket, amelyek nagyapáink korában köztörvényes pénzügyi zsarolásnak számítottak. Amikor spontán, esélyegyenlőségen alapuló piaci mechanizmusnak nevezik a multinacionális cégek, gátlástalan piaclerablását, ahol a kicsiknek csak a morzsák jutnak. És még hosszan sorolhatnánk a valósággal köszönőviszonyban sem levő, kozmetikázó, sőt durván hamisító kijelentések tömkelegét.

Nem olyan régen volt egy korszak, amelyben több millió ember tarkón lövését szemérmesen ideológiai elhajlásnak, sajnálatos tisztogatásnak nevezték. Amikor 40 millió ember agyonverését kulturális forradalomnak titulálták.

Nos, ennek a modernebb, monetarizált változatát éljük napjainkban, és a végeredmény is sokkal "humánusabb", nem közvetlen gyilkosság, hanem "csak" kirablás. (Tudom, a szegénységbe is bele lehet pusztulni.) Gratulálunk, ez azért egy enyhébb büntető tényállás...

De megint elkalandoztunk, térjünk vissza a dollár körüli konkrét bonyodalmakhoz.

Az utóbbi időszakban porszem került ebbe az évtizedek óta folyamatosan működő pénzszivattyúba. Először Latin-Amerikában rendült meg a "szép, új, demokratikus világ" eljövetelébe vetett hit, amiben nem kis szerepet játszott a térség országainak sorozatos bedőlése. Az elégedetlenség napjainkra nyílt lázadássá fajult, a térség országai lényegében minimálisra korlátozták a dollár használatát, nagyon lecsökkentették a multicégek mozgásterét, és saját, regionális devizát vezettek be, amit az egymás közötti forgalomban használnak is. A Chávez vezette Venezuela gyakran az USA-val való nyílt háborús konfliktus határmezsgyéjén táncolt.

Egy egész kontinens elvesztése elég jelentős sebet ejtett a dollár univerzális jellegén, de hamarosan újabb fejlemények következtek. Előbb Irán jelentette ki, hogy csak euróért szállít olajat, majd az atlanti birodalmon kívüli legnagyobb országok, Kína, India, Oroszország, sőt - meglepetésre - Japán kötöttek egymással kétoldalú, a dollár használatát beszüntető megállapodásokat. Oroszország és Kína nyíltan ellenséges pénzügyi spekulációkba kezdett, amit Kína azzal fejelt meg, hogy bejelentette igényét a tartalékvaluta működtetési jogára. Ezután a napokban a nemzetközi pénzforgalom számára teljesen nyitottá tette bankrendszerét, kijelentette, hogy a jüanban történő tartalékképzés minden ország számára biztonságos, és Kína hatalmas termelési potenciálja elegendő fedezetet nyújt a kínai valuta értékállóságára. Ez bizony már csaknem nyílt hadüzenet a dollárnak, amelynek vesszőfutása hamarosan jelentősen fel fog gyorsulni. Természetesen most is Irán volt az úttörő, aki azonnal bejelentette, hogy már jüanért is szállít ezután olajat. (Persze közben Indiától elfogadja a rúpiát is.)

Gondolom, az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy aki nem használja a dollárt, az Amerika szempontjából egy veszélyes ellenség. Az, aki nem fizeti be a védelmi pénzt, bizton számíthat a Nagy Testvér fenyegetéseire és zsarolására. Hiszen az közvetlenül ássa alá ennek a jóravaló, békés nemzetnek a világhatalmát. A dollár bedőlése, kulcsvaluta jellegének elvesztése azonnali drámai változást jelentene az USA és a cionbankárok nemzetközi státuszában. Hát persze, hiszen egyből csak a saját nemzeti teljesítményük jövedelmére számíthatnának, ami édeskevés ehhez a luxuséletmódhoz, a presztízsszokásokhoz, az égbekiáltó pazarláshoz, a haditechnikai csoda-mütyürökhöz. Már most is érezhető egy egyre határozottabb életszínvonal-csökkenés, a munkanélküliek száma jelentősen megugrott, a bérek a kisemberek szintjén évek óta még nominálisan sem nagyon nőttek, lemondtak az űrprogram nagy részéről stb. De mindez semmiség ahhoz az össznemzeti kijózanodáshoz képest, ami akkor vár rájuk, ha a valutájuk összeomlik. És az amerikai nemzet 98%-ának fogalma sincs arról, hogy ez csak egy karnyújtásnyira van tőlük. Erről soha nem írnak az újságok, és a nemzeti önkép nem is engedne meg ilyen gondolatokat. Személyes tapasztalatom, hogy a lakosság túlnyomó többsége továbbra is a "szabad, demokratikus ország", a legdinamikusabb, kiváló nemzet" hollywoodi giccs szellemében tekint saját országára. A maradék 1-2%, aki tisztában van az életveszélyes valósággal (köztük a bankárkaszt) láthatóan keres valamiféle megoldást, de az is látszik, hogy nem hogy komoly megoldásuk, de még közös elképzeléseik sincsenek. Vannak, akik valami nemesfémalapú rendszerhez térnének vissza, vannak, akik összevonnának valutákat, de ezek komolytalan és megvalósíthatatlan dolgok.

A dollár nemzetközi pénzforgalmi részesedése, az egykor csúcsot jelentő 85%-os részarányról a fentebb ismertetett folyamatok következtében napjainkra 60% körüli értékre esett vissza. De ez még korántsem a mélypont, valószínűleg egyre gyorsuló zuhanás veszi kezdetét, ugyanis a harmadik világ előtt a cionliberalizmus már lelepleződött, mindenki ismeri működési elvét. És amikor valakit kiismertek, annak már hamar megtalálják a gyengéit. Népiesen szólva rámásznak az ellenszenvessé és sebezhetővé vált egykori hatalmasokra. És a dollár elleni gomba módra szaporodó tudatos támadások erre vallanak, a valuta bedőlése az atlanti birodalom Achilles-sarkává válhat.

És az USA mögött már csak két szövetséges csoport áll: a nyugat-európai barátok és a gazdag közel-keleti olajállamok arisztokráciája. (De a lakosság ott sem barátságos már, sőt ellenséges Amerikával szemben, az ultracionistákról nem is beszélve.) 

És most értünk vissza a Közel-Keletnek mint kulcs-térségnek a jelentőségéhez, hiszen kijelenthető, hogy az olaj mint stratégiai nyersanyag, a saját nem csekély jelentőségén túl, egy másik funkciót is ellát. Mégpedig azt, hogy tartóoszlopként szolgál a dollár számára, hiszen amíg a fekete aranyat jórészt csak dollárért adják, addig ez egy komoly tartást ad, és hátteret biztosít a kulcsvalutának. Annak a kulcsvalutának, amely a '70-es évek eleje óta már nem nemesfém alapú, (Bretton Woods-i rendszer összeomlása), és amely mögött a '80-as évek vége óta komoly árufedezet sincs már. Ha ez nem lenne, akkor a dollár magától is összedőlne. Szinte az egyetlen támasztéka immár az olaj maradt.

És az utóbbi időben egy Irán nevű renitens ország elkezdte rugdosni ezt a támasztékot!

Az Iránnal szembeni ellenséges fellépés elsődleges oka nem az atomfegyverkezés, nem is a terrorizmus, és az úgynevezett "demokratikus" és "emberi jogokhoz" sincs köze.

Irán egyszerűen közvetlen halálos veszélyt jelent az USA és a cionizmus világhatalmára. A dollárt már régóta szeretné kiszorítani a közel-keleti régióból, katonailag is elég erős ahhoz, hogy lángba borítsa a térséget, továbbá ideológiailag a legádázabb ellenfél, amelynek megnyilvánulásait a birodalom vazallusainak már régóta meg sem szabad hallgatniuk.

Pedig az amerikaiak által lenézett perzsák elég tisztán a világ elé tárják az igazságot.

Miért kellene a világnak elfogadnia egy olyan ország pénzét kulcsvalutaként, amely ország jóformán csak importőrként van jelen a nemzetközi áruforgalomban? Miért kellene a világnak elfogadnia egy olyan ország pénzét kulcsvalutaként, amely háborúkra költi a más országoktól összerabolt gazdagságát?

Miért kellene a világnak elfogadnia egy olyan ország pénzét kulcsvalutaként, amely a más országoktól összerabolt gazdagságát a liberalizmus, a halál ideológiája terjesztésére fordítja? (Ők a sátán ideológiájának nevezik.)

Minden évben elhangzik a kijelentés, hogy a világ legnagyobb gazdasága az amerikai, és hogy Kína még jó pár évre van attól, hogy utolérje.

Pedig ez már csak pénzügyileg igaz. Ha a termelést naturáliákban vesszük számba, akkor az ázsiai országban termelt áruk tömege már réges-régen meghaladja az USA-ban előállított áruk és szolgáltatások volumenét. De egyelőre a kínai területeken működő külföldi tulajdonú cégek jó részének bevétele még nem ázsiai zsebekbe vándorol. De a kínai másolási technika fejlettségét ismerve hamarosan már nem lesz szükségük ezekre a "prototípusokra" .

Japán egykori útját járják. A nyugati technológia lemásolása és átdolgozása után kivetik magukból az eredeti donorokat.

Örök törvényszerűségnek tűnik, hogy egy döglődő birodalom bármit tesz is, az mindig rosszul sül el. És ennek komplementere is általában működik, nevezetesen, hogy a feltörekvő hatalmakat úgynevezett "szerencsés" mellékkörülmények is segítik a felemelkedésben. (Ezt lehetne elemezgetni rendszer- vagy játékelméleti szempontból, de lehet találni ezzel kapcsolatos mondásokat a régi vagy a közelmúlt bölcseletében egyaránt.)

Erre is az iráni ügyet lehetne felhozni példaként. Azzal, hogy az USA ráerőltette az Irán elleni vásárlási embargót az európai országokra, gyakorlatilag Kína és India karjaiba kergette Iránt. Ő a nemzeti valutáikért szállítja az olajat nyomott árakon, hiszen ebben a helyzetben kénytelen kedvezményt adni. Mi lett az eredmény? Jó kis olcsó, extra erőforrást biztosított Amerika a leghalálosabb gazdasági és világhatalmi ellenfeleinek. 

A dollár története - vagy inkább kálváriája - lassan a vége felé közeledik. Tudom nagyon sokan nagyon türelmetlenül várják már ezt, szeretnék siettetni bekövetkeztét. Mások hitetlenkedő kijelentéseket tesznek, összeesküvés-elméletnek minősítik az ilyen beszédeket.

A balliberálisok szerint ez az egész állandósult és egyre mélyülő világválság csupán egy átmeneti mélyebb zavar, netán egy világgazdasági hosszúciklus mélypontja.

Pedig a kicsit is elmélyültebb odafigyelés és az őszinte problémafeltárás könnyedén kimutatja, hogy a gazdaság szereplői már mind lépéskényszerben vannak, közeledik a matt, és nem lehet a játszmát újrakezdeni. 

A bedőlést, az utolsó napot türelmetlenül váróknak pedig tudniuk kell, hogy nem lesznek azok valami diadalmas idők. Hatalmi vákuum, bizonytalanság, nélkülözés és szegénység fog a világra köszönteni jó pár évig. Az új világ mindig vérben és félelemben érkezik. 

Ad astra per asperas - tövises az út a csillagokig. 

(A szerző olvasónk.)