Ismét megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben - közölte vasárnap este a PalTel palesztin távközlési vállalat.
"Sajnálattal közöljük, hogy minden internet- és kommunikációs szolgáltatás megszakadt a Gázai övezettel" - ismertette a ciszjordániai székhelyű PalTel. A tájékoztatás szerint ennek oka, hogy az izraeli oldalon lekapcsolták a fővezetékeket.
Beszámolók szerint az izraeli hadsereg vasárnap este fokozta légitámadásait a sűrűn lakott palesztin térséggel szemben.
Izrael egyelőre nem erősítette meg egyik értesülést sem.
Ez már a harmadik alkalom, hogy megszakadtak a távközlési szolgáltatások a gázai övezeti háború október 7-i kirobbanása óta.
A palesztin Vörös Félhold az X-en arról írt, hogy elvesztették az összeköttetést a Gázai övezetben működő mentőegységeikkel.
Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete (UNRWA) vasárnap este közölte, hogy 79-re emelkedett a gázai övezeti harccselekmények miatt elhunyt munkatársaik száma.
Abdallah Bouhabib libanoni külügyminiszter közölte, hogy az ENSZ-nél tesznek panaszt az ország déli részét ért izraeli csapás miatt, amelynek során civilek, köztük gyerekek vesztették életüket. A Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a libanoni hatóságok egyelőre még gyűjtik az információkat és felvételeket, a panaszt pedig várhatóan hétfőn terjesztik be.
A libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus "veszélyes fejleménynek" nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei.
A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.
(MTI)