A moldovai alkotmánybíróság hétfőn ideiglenesen felfüggesztette tisztségéből Igor Dodon államfőt – közölte egy bírósági forrás a dpa német hírügynökséggel.
Orosz sajtóértesülések szerint a testület azért függesztette fel hivatalából az elnököt, mert nem hagyta jóvá a kormányfő által jelölt két miniszter kinevezését. Dodon felfüggesztésével a parlament elnökének kell ideiglenesen ellátnia az államfői jogkört és kineveznie a két minisztert.
Zoom
Igor Dodon
Ez volt a harmadik alkalom, hogy a moldovai alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette hivatalából Dodont, korábban 2017 októberében és 2018 januárjában került sor erre hasonló okokból.
A Pavel Filip miniszterelnök vezette Moldovai Demokrata Párt (DPM) a múlt héten fordult az alkotmánybírósághoz, hogy függessze fel tisztségéből az államfőt – jelentette a Moldpres állami hírügynökség.
„A kormánynak miniszterekre van szüksége, nem engedhetünk meg magunknak egy intézményi torlaszt” – mondta Sergiu Sarbu, a kérelmet benyújtó képviselők egyike.
Dodon a döntést követően azt írta a Facebookon, hogy a bíróság „kétszeresen is törvényt sértett”, mert megakadályozta őt abban, hogy véget vessen egy súlyos jogsértésnek, és lehetővé tette, hogy egy úgynevezett ügyvivő elnök hajtsa végre azt.
Az oroszbarát Dodon 2016-os megválasztása előtt azt ígérte, hogy szorosabbra fűzi a kelet-európai ország viszonyát Moszkvával. Az elnök emiatt gyakran került összetűzésbe Filippel, aki inkább az Európai Unióban képzeli el a 3,5 millió lakosú Moldovát.
(MTI)