Ahogy holofilmből, holointerjúból sem lehet elég. Megérezték ezt a Feol szerkesztőségében is, és készítettek egy interjút az arra járó Gárdos Péterrel. A legizgalmasabb részeket az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal:
(...)Anyám mesélte, hogy 1944-ben, amikor megjelentek a felhívások falragaszokon, és minden, 18-50 év közötti zsidő nőt összetereltek egy futballpályán, többször lett volna alkalma megszökni. Gyakorlatilag decemberig, amíg be nem vagonírozták őket, majd utána elvitték a többezres, sárga csillagos női sereget, kevesen őrizték őket. Talán 8-10 nyilas keretlegény. valahogy mégsem jutott eszébe, hogy lelépjen, és amikor megkérdeztem, miért nem, mindig az volt a válasza: nem hitte el, hogy ez megtörténhet. Ön az első, akinek ezt elmesélem, és mindez azért érdekes, mert felbukkant a focipályán egy asszony, akit egyszerűen csak őrült nőnek neveztek. Körbejárta a tribünöket, ahol a szerencsétleneket őrizték, és mindenkinek odasúgta, hogy Auschwitzba visznek titeket. Anyám és az unokatestvére, Zsuzsi megkérdezték, hogy mire tetszik gondolni, a nő pedig azt motyogta, hogy el fognak füstölni, el fognak égetni benneteket. A mamám máig emlékszik a nőre, az arcára, az eszelős tekintetére (el tudjuk képzelni, csak rá kell néznünk Heller Ágnesre vagy más tetszőleges "értelmiségi" fajtársnőre - a szerk.). Arra is, hogy amikor elment, egymásra nevettek a lányok, asszonyok, hogy hiszen ez egy bolond. Mert amit mondott, felfoghatatlan volt , és az is, ami utána történt. Nagyipari méretekben hatalmas embertömeget meggyilkoltak azért, mert egy másik vallás köpönyege alatt léteztek (mert az a baja velük az emberek többségének, hogy más a vallásuk, persze - a szerk.). Még csak azt sem mondom, hogy vallásosak voltak, mert anyám például nem volt ortodox, az unokatestvér családja pedig asszimilálódott, a katolikus hagyományokat követték. Nagyon sokat tudok anyám holokausztmúltjából, igaz, apáméból nem, mert erről soha nem beszélt, azzal azonban tisztában voltam, hogy ami történt, annyira el- és befogadhatatlan, hogy nem tudom megírni.
 |
- Apám 27, anyám 26 kiló volt, amikor felszabadultak, gyakorlatilag nem léteztek. Anyám elfelejtette a saját nevét, nem tudott írni. Miként lehet az, hogy akik annyi szenvedésen keresztülmentek, azok 4 hónap múlva úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna? Nem kívánnak bosszút állni, el akarnak felejteni mindent, a szerelmet, az új életet akarják mindenáron. A levelekből ez számomra kiderült, és erőteljes üzenet volt. Miután túlélők részéről még soha nem láttam ilyen mélyről jövő, pimasz, már-már vadállati életörömöt, élni akarást, hogy úgy éreztem, ez mindenképpen megér egy történetet.
Javasoljuk Gárdos Péternek, hogy állítson emléket annak is, ahogy a kedves édesapa valóban a bosszúállás igénye nélkül, pusztán a belülről, lényéből jövő vadállati életörömnek engedelmeskedve Rákosi leghűbb bértollnokává vált. Persze nyilván ez is "annyira el- és befogadhatatlan", hogy nem tudja megírni. Térjünk vissza az interjúhoz, amelyben később azt is elmondja, hogyan eszmélt rá zsidóságára:
Tízéves koromban. Veisz Tibi nevű osztálytársunk zsidó volt és nyúlszájú. Amikor mentünk haza az iskolából, mindig szívattuk, bántottuk. Apám látta ezt, és otthon megkérdezte, hogy miért csináljuk. Mondtam, mert zsidó és nyúlszájú. Bumm, adott egy irdatlan pofont. Miért kaptam, kérdeztem. Mert te is zsidó vagy. Feküdtem a padlón, és arra gondoltam, hogy akkor olyan vagyok mint a Veisz, és akkor engem is verhetnek. Nagy lecke volt, utána soha nem verekedtem, és irtóztam az agresszivitástól.
(Kuruc.info)
Korábbi cikkeink a Gárdos-meséről:
- Jellemző: Gárdos ócska és röhejes holoponyvájával "mutatják be" hazánkat a Frankfurti Könyvvásáron
Kapcsolódó:
