A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) már húsz évvel a Morvai-expedíció útrakelte előtt tudta, hogy Petőfi Sándor Szibériában hunyt el - hangzott el azon a megemlékezésen, amelyet a Magyarok Világszövetsége rendezett az év első napján, Petőfi Sándor születésnapján, a költő budapesti szobránál.
Fuksz Sándor, az MVSZ elnökhelyettese bejelentette: eltűnésének 165. évében elérkezett az idő, hogy a legnagyobb magyar költő hamvai végső nyugalomra kerüljenek, a Haza földjében. Az MVSZ 2014. január 1-én megemlékezett Petőfi Sándorról Sárospatakon is.
Az MVSZ budapesti megemlékezésén Fuksz Sándor elnökhelyettes, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora bejelentette, hogy újabb bizonyíték birtokába jutottak, amely azt igazolja, hogy az MTA már a hetvenes évek elején értesült: Petőfi Sándort, aki elesett ugyan a segesvári csatában, de életben maradt, hadifogolyként elhurcolták Szibériába, és évek múltán ott hunyt el.
Állításának alátámasztására elmondta, hogy a hatvanas években egy magyarországi kutató - akit egyelőre nem nevezett meg - hivatalos megbízással Moszkvában és Szibérában kutatva megtalálta Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatásának bizonyítékait. Kutatásait összefoglaló jelentését a moszkvai magyar nagykövetségen gépelték és postázták az MTA részére. Az információt Borsche Antónia szolgáltatta, aki annak idején a moszkvai magyar nagykövetségen dolgozott, és a Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatásáról szóló jelentést maga gépelte, majd tette a Magyar Tudományos Akadémia részére címezve a nagykövetség diplomáciai postájába, amelyet a Külügyminisztérium futára hozott Budapestre. Mindezt alátámasztandó Borsche Antónia megjelent a tegnapi rendezvényen.
Fuksz Sándor elmondta: ennek az információnak a birtokában Borzák Tibor újságíró, a barguzini expedíció egykori tagja hivatalos megkereséssel fordult az MTA-hoz, ahol nem találták nyomát az említett kutatási jelentésnek.
Három és fél évvel ezelőtt kezdődött vizsgálódásai során az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága meggyőződött, hogy az MTA részletes információkkal rendelkezik arról, hogy Petőfi Sándort valóban elhurcolták Szibériába, hogy hadifogolyként ott élte le életének utolsó éveit, és ott is temették el, ám ezt valamilyen megmagyarázhatatlan okból máig tagadja. Ezek után a Magyarok Világszövetségének nem marad más hátra, mint kezdeményezni Petőfi Sándor hamvainak végső nyugalomba helyezését a Haza földjébe - mondotta Fuksz Sándor.
(MVSZ Sajtószolgálat)