Már több mint 8 milliószor indították el a twitterezők azt a felvételt, amelyen az látható, hogy egy washingtoni Black Lives Matter-tüntetésen részt vevő fehérek egy étkezde előtt ülő fehér nőt körbevesznek, és ordítva követelik tőle, hogy ő is emelje fel az öklét, mert "a fehér hallgatás erőszak". Az esetet sokan elítélően kommentálják, olyan megjegyzésekkel, hogy ezt már nem kellene.
A videót közzétevő újságíró, aki a Washington Postnál dolgozik, azt írta, hogy a nő, akire kiabáltak, Lauren B. Victor várostervező, aki maga is támogatja a BLM mozgalmat. A nő azt mondta az eset után, hogy úgy érezte, támadás alatt van, és hogy valami nincs rendjén azzal, hogy kényszerítik a támogatás kinyilatkoztatására, ugyanakkor nem tartott attól, hogy bántani fogják. "Nem féltem. Velük vagyok, hetekig demonstráltam velük" – mondta.
A tweetelő újságíró a több bejegyzésből álló bejegyzésfolyamot azzal zárta, hogy érdemes megjegyezni, hogy a vonulást egy fiatal fekete nő vezette, aki felszólította a fehéreket, hogy lépjenek előre. (Ők pedig szolgaian engedelmeskedtek - a szerk.) Ez után történt, ami történt.
(Index nyomán)