Bezár!
2020. augusztus 8., szombat, László, Zádor napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)16:59 Lassan az egész Székelyföldön is kötelező lesz a zsúfolt kültéren a maszkviselés16:43 Aláírást gyűjt a Mi Hazánk a Karácsony Gergely-i autósüldözés ellen16:25 Ukrajna és a Krím közé állhat a koronavírus is16:07 Kezdődik a parlagfűszezon15:48 Tovább nőtt a napi esetszám Csehországban15:32 Ökológiai vészhelyzetet hirdettek Mauritiuson a zátonyra futott japán hajó miatt15:17 Gőzerővel irtják az esőerdőket Brazíliában, de az alelnök ebben is talált valami biztatót15:05 Robbanás áldozata lett a holland nagykövetné is - Közel félszáz embert még keresnek Bejrútban14:53 Repült a Nehéz Kő árbevétele a csillagos égig14:13 Visszanyalt a chicagói fagyi13:58 Ha humanisták lennénk, ilyen KFC-be vezető összkomfortos alagutat ásnánk az illegálisoknak a gúnyhatáron13:40 A japánmaszk az új spanyolviasz - evés közben is használható csúcstechnika13:23 Városi gyűlést bombázott le a szaúdi vezetésű koalíció Jemenben13:01 Trump is részt vesz a Libanon megsegítésére szervezendő videós donorkonferencián
24 óra legolvasottabbjai

Extra, Holokamu ::

Tényleg Josef Mengele a világ leggonoszabb embere?

Reklám


Azt hiszem, ha közvélemény-kutatást végeznének a világban arról, ki volt valaha a Föld leggonoszabb embere, talán nem is Adolf Hitler, hanem Josef Mengele kapná a legtöbb szavazatot. Annak ellenére természetesen, hogy írásos dokumentumok hiányában nem lehet pontosan tudni, végül is miféle bűntetteket követett el – ha elkövetett egyáltalán – a Halál angyalának nevezett auschwitzi orvos. Az állítólagos szemtanúk beszámolói, ahogy más vonatkozásokban is a szappanfőzéstől a lámpaernyőig, teljesen megbízhatatlanok, mivel tele vannak képtelennél képtelenebb, abszurd és egymásnak ellentmondó állításokkal.
Neve olyannyira összeforrt a minden képzeletet felülmúló gonoszsággal, hogy ha valaki megkísérelné elfogultságoktól mentesen, csakis az igazság kiderítésére törekedve bemutatni Josef Mengele életét, és főképpen auschwitzi tevékenységét, az illetőt kiátkoznák a világból, és alighanem börtönbe is csuknák. Így azután a témához nem is igen mer nyúlni senki. Még a revizionista történészek is óvatosak Mengelével kapcsolatban. Az úgynevezett holokauszt hivatalos kutatói pedig beérik a rá vonatkozó hajmeresztő állítások ismételgetésével. Mást nem is tehetnek, mert az igazságot kutatni holoügyben szigorúan tilos.
Az eddigi legteljesebb – sőt, egyetlen – munka, amely Mengele auschwitzi tevékenységét úgymond feldolgozza, 1986-ban született. A szerzőpáros egyike, Gerald Postner zsidó származású újságíró, aki teljes mértékben osztja a holomítosz hamis tételeit. Legismertebb műve egyébként az 1993-ban írt Case Closed: Lee Harvey Oswald and the Assassination of JFK (Az akta lezárva: Lee Harvey Oswald és a Kennedy-gyilkosság). Ebben a könyvben Posner amellett érvel, hogy az úgynevezett Warren Bizottság jelentése teljes mértékben fedi a valóságot. Magyarán: Lee Harvey Oswald egyedül ölte meg Kennedyt, és senki a világon nem segítette, nem állt mögötte. A könyv megjelenését követően szerzője a bírálatok kereszttüzébe került, legfőképpen azért, mert számos, a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos dokumentumot teljesen figyelmen kívül hagyott, de fejére olvasták azt is, hogy meglehetősen önkényesen válogatott az iratok között, és lényeges információkat elhallgatott az olvasók elől. Gerald Posner nem egyedül dolgozott: John Ware közismert (de Postnerhez hasonlóan nem bátorságáról és az igazság fáradhatatlan kereséséről elhíresült) televíziós újságíróval együtt írta a könyvet Mengeléről.
Csakhogy ez a munka roppant unalmas olvasmány, mivel a Mengeléről úton-útfélen szajkózott képtelenségeket ismételgetik a szerzők. Az „információkat” pedig egykori auschwitzi foglyok abszurd beszámolói alapján állították össze. Mindegyikük szinte egybehangzóan állítja, hogy a láger vasútállomásán, az auschwitzi „rámpán” Mengele várta a deportáltak érkezését, és ott helyben kiválogatta a munkára alkalmas, illetve alkalmatlan embereket. Az utóbbiakat egyből küldte is a gázkamrába. Általában megnyerő külsejű embernek írják le, bár egyes „szemtanúk” szerint korbáccsal igyekezett jobb belátásra bírni azokat, akik valamilyen oknál fogva nem akartak megérkezésük után a zuhanyzóba menni. De előfordult, hogy gyerekekkel kedveskedett, sőt, csokoládét is adott a kicsiknek, majd a következő pillanatban már küldte is őket a gázkamrába, vagy pedig orvosi kísérleteket végzett a szerencsétleneken. Ki tudja, miért, de főleg a szemek színének megváltoztatása érdekelte, melynek érdekében mindenféle különös anyagokat fecskendezett a kiválasztott kísérleti alanyok szemeibe, de nagyon sokat foglalkozott ikrekkel is (sőt, előfordult, hogy „szexre kényszerítette őket egymással”) meg cigánygyerekekkel is kísérletezett, és élvezettel szedegette ki – persze érzéstelenítés nélkül – a „páciensei” belső szerveit. Megesett, hogy miközben azon töprengett, kit küldjön a gázkamrába, közben egy zsidó leány táncában gyönyörködött. De „szemtanúk” látták azt is, amint édességekkel csábítgatott gyerekeket a gázkamrába, sőt, egy alkalommal 300 árva gyereket saját kezűleg dobott a máglyára. Gerald Posner és John Ware könyvében – újságírókhoz méltatlanul – még csak fel sem teszik a kérdést: megbízhatók-e a szemtanúk? Mennyire hitelesek a történeteik? A szerzők azonban - fölöttébb meglepő módon - egyáltalán nem kételkednek, hanem fehéren-feketén kijelentik: „Mengele barbár bűncselekményeit minden kétséget kizáróan elkövette.” Erre az állításra persze semmiféle tárgyi vagy írásos dokumentumot senki, soha nem tudott felmutatni.
A könyvben igen sok utalás történik egy bizonyos Nyiszli Miklós nevű világraszóló szélhámos „visszaemlékezéseire”, melyben például olvashatunk arról, milyen borzalmas is volt az auschwitzi krematóriumok kéményeiből felcsapó hatalmas lángnyelvek látványa. A Posner-Ware szerzőpáros könyvében a következőket írja: „Amikor tiszta volt az idő, a krematóriumok kéményeiből előtörő láng és fekete füst 30 mérföld távolságból is látható volt.” Aha. Igazán megnézhettek volna a könyv írói néhány, a háború idején Auschwitzról készült légifelvételt, amelyeken nyoma sincsen semmiféle füstnek vagy lángoknak, de az is elég lett volna, ha megkérdeznek egy, a krematóriumok működését ismerő szakértőt, aki elmagyarázhatta volna ennek a két ostoba újságírónak, hogy a krematóriumok kéményeiből sohasem csapnak föl lángok, még csak füstöt sem bocsátanak ki magukból. Látott-e már valaki füstölgő krematóriumot? Az auschwitzi „szemtanúk” természetesen „láttak”. (A koksz, amivel a holttestek elégetése történik, rövid lángú anyag, ezért a láng nem jut ki még az égetőkamrából sem. Rövid lángú, szilárd tüzelőanyagból nem lesznek a kéménybe is becsapó lángok, hanem legfeljebb 180 Celsius fokos gázok.)

Itt valószínűleg a zsidó kisgyerekek elevenen való felfalásáról csevegnek
(Jobboldalt a "Halál angyala")

Így hát Posner továbbra sem kételkedik a „szemtanúk” Mengelével kapcsolatos beszámolóinak valódiságában. Jellemző továbbá, hogy a könyvben az áll: 2,5 millió embert végeztek ki a nácik Auschwitzban, ami persze kevesebb az akkoriban még hivatalosnak számító 4 milliós áldozati számnál. Csakhogy ma már a legtekintélyesebb holotörténészek is úgy vélik, 1 és 1, 5 millió ember vesztette ott életét. (Akiknek „túlnyomó többsége” volt csak zsidó – mondogatják már manapság.) Posner és Ware ráadásul minden fenntartás nélkül idézi egy másik nagy hazudozó, Lengyel Olga egyik adatát. Ő ugyanis azt állította Five chimnyes (Öt kémény) című 1947-ben írt „visszaemlékezéseiben”, hogy naponta 24 ezer foglyot gyilkoltak le a nácik Auschwitz-Birkenauban. (Ha ez igaz lenne, akkor legalább 30 millió embernek kellett volna meghalnia a lágerben!)
Egy müncheni gyógyszerész és felesége, akik nem sokkal a háború után találkoztak Mengelével, később a következőképpen elevenítették fel hozzájuk intézett, a múltat felidéző szavait: „Nincsen semmi titkolnivalóm. Borzasztó dolgok történtek Auschwitzban, és én mindent megtettem azért, hogy segíthessek. De egymagában az ember nem sokat tehetett. Borzalmas katasztrófák következtek ott be. Soha nem öltem meg senkit, és nem is okoztam sérülést senkinek. Bizonyítani tudom, hogy nem követtem el azokat a bűnöket, amelyekkel vádolnak. Készülök a védelmemre. Szeretném feladni és tisztázni a bíróság előtt magam.” A házaspár azt ajánlotta Mengelének, ne álljon önként törvényszék elé, mert nem számíthat igazságos, elfogulatlan ítéletre. Egyébként megjegyzem, Mengele, amikor arról beszélt a gyógyszerésznek és a feleségének, hogy „borzasztó dolgok” és „borzalmas katasztrófák” történtek Auschwitzban, akkor aligha gondolhatott a gázkamrákra, hiszen miért nevezné „katasztrófának” az előre eltervezett gyilkosságokat? Sokkal valószínűbb, hogy a lágerben tomboló tífuszjárvány, illetve a rossz élelmezési viszonyok rettenetes következményeire gondolt. Mengelének a napokban elárverezett, és egy állítólagos holokauszttúlélő birtokába került visszaemlékezéseiben az szerepel, hogy a koncentrációs táborok felszabadításakor mutogatott csont és bőr foglyok, illetve a halomban álló holtestek balsorsát a szövetséges bombatámadások következtében összeomlott élelmiszerellátás nyomán fellépő éhínség, illetve a tífuszjárvány okozta. Másutt pedig arról ír, hogy a „politikai hazugság diadalmaskodott, a történelmet eltorzítják és meghamisítják”. Egyébként, ha hihetünk a gyógyszerész házaspár szavainak, akkor felmerül a kérdés: vajon miért akarta feladni és tisztázni magát Mengele, ha tényleg elkövette azokat a förtelmes bűncselekményeket, amelyekkel vádolják? A Posner-Ware szerzőpáros könyvében az olvasható, hogy „Mengele perverz módon büszke volt mindarra, amit Auschwitzban tett”. Nos, amennyiben a feladata a pusztító járványok elleni védekezés, valamint az alultáplált foglyok életének megmentése volt, akkor büszkesége érthető. Másként aligha. Egyébként azok, akik a háború utáni élete során találkoztak Mengelével, valóban arról számoltak be, hogy soha nem mutatta a megbánás legcsekélyebb jelét sem.


Richard Bär, Josef Mengele, Josef Kramer és Rudolf Höss

Egy Gitta Stammer nevű hölgy, aki egyébként nem rajongott a nácikért, és 13 évig lakott egy házban Mengelével, egyértelműen a védelmére kelt. Egy másik ismerőse a dél-amerikai emigráció idejéből, Wolfgang Bossert azt mondta, hogy „csupán egy csekély része lehet igaz annak, amivel vádolják”. A könyvben a szerzők megemlítik, hogy nem kevesebb, mint 40 ember segítette Mengelét a bujkálásban, és még 1979-ben bekövetkezett halála után is sokan fedezték, és így hat évig nem sikerült üldözőinek minden kétséget kizáróan bizonyítani a halálát. (Egy brazíliai tengerparti strandon úszott, amikor rosszul lett és meghalt.) Posnerék nem is értik, miképpen lehetséges, hogy ennyi ember bújtatta és mentette Mengelét. „Döbbenetes, hogy ilyenfajta lojalitást tanúsítottak ehhez az ördögi emberhez” - írják a szerzők. Meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg azért voltak hozzá olyan sokan lojálisak, mert meg voltak győződve ártatlanságáról?
Posnerék ugyanakkor meglehetősen lesújtó képet festenek az úgynevezett „nácivadászok”, így például Simon Wiesenthal vagy a Klarsfeld házaspár tevékenységéről. Ezek a bosszúszomjas, lelkiismeretlen emberek nem riadtak vissza a legképtelenebb hazug információk terjesztésétől sem, melyek nyomán valóságos legenda kerekedett Mengele körül, és olyan borzalmasan ostoba filmek születtek, mint amilyen például a Brazíliai fiúk. Wiesenthal 1977-ben arról beszélt, hogy Mengele egy hatalmas palotában lakik valahol Dél-Amerikában, testőrök hada őrzi, ő irányítja az egész dél-amerikai kontinensre kiterjedő náci szervezkedést, és több dél-amerikai állam diktátora is mögötte áll. Mindebből persze egy szó sem volt igaz, amin a legkevésbé se csodálkozzunk, hiszen Wiesenthal és elvbarátai lételeme volt mindig is a hazudozás. A valóságban ugyanis Mengele egy megtört öregember volt akkoriban, aki egy Sao Paulo-i lepusztult odúban húzta meg magát, és egész nap szappanoperákat bámult a tévében.
Felmerül a kérdés: nem lehetséges, hogy a Mengele auschwitzi „bűncselekményeiről” szóló beszámolók éppen annyira „hitelesek”, mint amennyire „hitelesnek” bizonyult Simon Wiesenthal Mengele latin-amerikai ténykedésével kapcsolatos beszámolója? Máig megválaszolatlan kérdés viszont, hogy vajon a Moszad tényleg nem akadt Mengele nyomára, avagy szándékosan hagyták őt szabadlábon? És amennyiben tényleg futni hagyták őt az izraeliek, miért tették? Erre a fontos kérdésre azonban aligha kapunk egyhamar választ.
Posner és Ware könyvében megerősíti: Mengele halálakor egy hozzávetőleg 5000 oldalas visszaemlékezést hagyott hátra, amelyben azonban lényegében egyetlen szót sem ejt Auschwitzról. Maga Posner 1985-ben néhány hónapon keresztül tanulmányozhatta Mengele leveleit, még argentínai tartózkodása idején írt önéletrajzát, valamint naplóját, amelyet éppen a napokban vásárolt meg egy árverésen egy állítólagos holokauszttúlélő. (Ha tényleg az eredetit vásárolta meg, és nem valami hamisítványt.) A dokumentumok egy részét Mengele halálakor valamilyen úton-módon Németországba juttatták, Mengele fiának, Rolf Mengelének a kezeihez. De az iratok másik része valahogyan Mengele egyik dél-amerikai német barátjához, Wolfgang Bossarthoz került, ahonnan azonban egy razzia alkalmával a brazíliai rendőrség elszállította azokat. Az elkobzott dokumentumok között volt egy Fiat Lux (Legyen Világosság!) címet viselő önéletrajzi feljegyzés, amelyet Mengele közvetlenül a háború után írt. Sem ezt, sem más, a brazíliai rendőrség akciója során eltulajdonított dokumentumot (amelyek valószínűleg már nyilván nem Brazíliában vannak) soha nem hozták nyilvánosságra, holott kiderülhetne belőlük, hogyan ítélte meg auschwitzi ténykedését Mengele. De vajon miért nem tárják a közvélemény elé teljes egészében Mengele összes hátrahagyott feljegyzését, önéletrajzát és leveleit? Miféle titok lehet bennük? Vagy talán a holoiparosok attól félnek, hogy ha a Mengele-iratok közkinccsé válnak, végleg lelepleződik a hazug holomese?
Perge Ottó – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready