Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség többek között élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat hét személy ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.
Az ügyészség szerint a vádlottak egy része az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre, és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten – ahol további tagokat toboroztak – 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket.
A csoport szervezettségére utal, hogy – leképezve a demokratikus állami berendezkedést – a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt, és egy új "alkotmányt" is megfogalmaztak.
A vádirat szerint egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatás és kiskorú veszélyeztetése bűncselekményét követte el azzal, hogy a 2019-ben, otthon, arra felelős személy közreműködése nélkül született gyermekük anyakönyvezését – mivel a magyar állam létét tagadták – megakadályozták. A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat, és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították. Ezen sorozatos mulasztásokkal megvalósuló kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését.
A csoport vezetőinek magatartása odáig vezetett, hogy a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza. Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában "halálos ítéletet" hirdetett, amely felkerült egy videómegosztó portálra, amelyet a szülők egy figyelmeztető e-mailben – személy elleni erőszakos cselekménnyel megfenyegetve őket – elküldtek a hatóság tagjainak.
A vád tárgyává tett legsúlyosabb bűncselekmény akár húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - közölte honlapján az ügyészség.
Frissítés: nyolc év fegyházat kértek Postára és társára
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy nyolc év fegyházat és nyolc év közügyektől eltiltást kértek a csoport vezetőjére és a magát bírói hatalommal felruházó másik "főbűnösre" előkészítő ülésen történő beismerés esetére.
Az ügyész elmondta még, hogy a két "főbűnös" nem ismerte be bűnösségét, és jelenleg bűnügyi felügyeletben van.
Korábban írtuk: